Dunántúli Napló, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)
1950-06-27 / 146. szám
2 MBPld |ú9ó JTYVTOS 77 A Budapesti Pártértekezlet megválasztotta az új pártválasztmányt Üdvözlő táviratot küldtek Sztálin és Rákosi elvtársaknak A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Párlértckezletének második napját vasárnap recgcl 8 óra után néhány perccel Pongrác* Kálmán eivtárs e nők nyitotta meg. Közölte az értekezlettel, hogy a Párt- ertekezletre eddig ltOO sürgöny ds többazdl üdvözlő levél érkezett. Ezután megindult a vita Kovács István elvtárs referátuma felett. Az üzemek küldöttet után Bata litván elvtárs vezérőrnagy, a fiatal ma* gyár néphadsereg kommunistái nevében üdvözölte a Budapesti Párt- értekezletet. — Je'cnthctem — mondotta —, hogy munJcÓJoacfd/j/tinJc legjobbjai a néphadseregben megállják a helyüket. Néphadseregünk — hála a dolgozó nép odaadó szeretőiének. Pártunk Irányításának, a ellető szovjet hadsereg segítségének — napról-naprn erősödik. A vezérőrnagy beszéde után a budapesti Ifjúság küldöttel köszöntötték a Párlértckezletet, majd Bcmkc Valéria elvtárs, az MNDSZ nagy budapesti titkára és Blrő Kereng el .'társ, a Rákosl-müvek Igazgatója beszélt, majd Apró Antal eivtárs emelkedett szólásra. I báró rlfeméget elem és az Általuk képvitelt rombold. demokrácia- ellenei néretek ellen. De amilyen é'ességgel kell fellépni a kártevők szók csoport Iával szemben, éppen olyan ál'hatatosan és türelemmel kell felvilágosítanunk azokat az egyébként becsületes do'gozóknt. akik elmaradottságuk következtében a Johbo'dall szociáldemokraták ellenséges agitáclója következtében ezek b-folyá*.« és hatása alá kerültek időlegesen. ///, fiatal erőket a vetető szervekbe Szkládán elvtárs átnyújtotta megbízólevelét Svernik elvtársnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökének Svernylk elviére, a Szovjetunió l-egMaA Tanáes.t elnökségének elnöke június 2-l-én a Kremlben fo. gadta Szkladán Agoeton plvlácaatt a Magyar Népköztársaságnak a Szovjetunióban működd rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki átnyújtotta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt l.evrentyev elvtárs, a Stovje' unió külúgymlni»zterhe|yettese, (íor. kin eivtárs, a Szovjetunió Legfelső Tanársa elnökségének titkára. Valkov eivtárs, a Szovjetunió kúltlgr- minisztériuma balkáni osztályának helyette* vezetője és Malomkő* elv- tár*, a szovjet kllltlgyriilnlsztériurf protoknllosxtályának főnöke. A megbízólevél átadása után Fver livik elv tár* beszélgetési folytatott Szkladán elvtár* nagykövettel. iH’szélgetéaen rénztvett Levrcntyes etvtárs I*. A Irnncin nép demokratikus egységkormányt követel A $/X)’I felszámolja eddigi gyengeségeit " s- Rákosi olvtár# fe’hlvta a figyelmet — mondotta —-, hogy a r.. agyar szakszervezeti mozgalomban szindíkaUsta tendenciák nyilvánulnak meg. bürokatlkus munkamódszerek vannak. — Ml azonban azon leszünk, hogy tanulva az elkövetett hibákból rendszere# munkára/ fe szántó/juk a szakszerrezeti mozpo/mn gyengeségeit. — Azon leszünk, hogy a magyar azakszervezetek Pártunk köré tömörítve a dolgozók százezreit, meg- fetellenek azoknak a feladatoknak, •mérgét tőlünk Pártunk Központi Vszefósége és szeretett vezérünk. Rákot! elviért joggal elvár. Vlgh Pál elvtárs, az Államvédelmi Hatóság pártszervezetének titkára a munkásosztály, a dolgozó nép és az Al'amvédelm! Hatóság dolgozói között szorosabb kapcsolat megteremtéséről beszélt Ezután ebédszünet következett, majd délután Pongrácz Kálmán elvtárs. n Fővárosi Tanács e'nöke a mega‘akit ott tanácsokat méltatta. Nagy taps és tegzesedé* fogadta az újpesti béki bizottságot, amely üdvözölte az értekezletet A Magyar-Szovjet Társaság nevében Dezső József eivtárs, az MSET budapesti titkára üdvözölte a küldött-értekezletet. Az e'nöklő Kádas István e'nök ezután bejelentette, hogy javaslat érkezett: — Küldjenek táviratot Sztálin genera/ititimmtnak. A javaslatot óriási lelkesedés ■«el, hata'mas éljenzéssel fogadta el az értekezlet. Kádár János elvtárs az üzemekben megbánt ellenségről * Nagy tap* közepei te emelkedett *a<»lá.sra Kádár János eivtárs. a Magyar Do'gozók Pártja főtitkár- helyettem. — A termelés és a termelékenység tme'ése a minőség egyidejű Javítása mellett megkívánja mindenek előtt az üzemiren, a pártszervezet. a szakszervezet és a vállalatvezetés ‘-egszoroaabb együttműködését — mondotta többek között, majd tgy folytatta: — Pártunk minden hft harcosának kémén y politikai hare of kell indítania a jobboldali ttocnildemo- kráták ét a lobbi üzemekben meg— Amikor a Központi Vezetőség ülésén a kédrrkétdések napirendi« kerültek. Rákosi etvtárs hangsúlytvz M annak )e!«niő«é<|ét és lontossátját, hogy a Pari verrlá »terveibe ü/ és llalal érákéi vontunk be. Amt a budapesti Pártérlekezletel és ennek a megválasz'otr Rudaoest! Part választmányát Illett, mindjárt élhet t* az al balommal új és Italai erőknek bevo- nása tekintetében Amellett a váltó züs mellett, bogy a pénteki minisztertanács! ulé«en Simon elvtárs. a Budapesti Pártbizottság eddigi helyettes titkárét a minisztertanács népjó léit államtitkárrá Jelölte. —- Köidllielem. hogy valamennyiünk állal Jól Ismert és hersúlt Kovára István eivtárs*!. a Budapesti Pártbizottság eddigi l!lk.ilát * politikai tt> tollúig null hullo» kárpátit! munkával bízz>t meg Kenéz István elvtárt, a Szabadság"<>s Szövetség főtitkára sroUtl le -rután, maid az értekezlet óriást let kesrdésset (ogadta el azt a Javaslatot. hogy a magyar nép Hetrletl vérérének Ráköti Mii/yiiariák. küldjön táviratot Ezután Kovács István elvtár* válaszolt as elhangzott felszólalásokra majd Nagy Mária etvUrsnö. a (elöló- bizottság elnöke (elolvasta a bl zott,ág Javaslatát, utána titkoa szavazással megválasztották a választ mány rendes ás póttagjait. 4 nyugati hatalmak kitartanak Berlin szétHxahitása mellett A brrlinl Siorjrl Fllcnnrrn lll/olfsijtr Ut-ps inrlo|fnrl* levele h n>»i«»iili Avnrlek három parnne«nobáh«rr. Cyenjin, a berlini Szovjet Ellen- Azzá B>r»ttsá« s«|>vis«ió|* lomu« M-íe a kővetkező levelet intézi* Berlin nyugati övezetének három panoctoo- kihoz: —• Meglcipulr ez év június ben kait levelűket Berlin »Rész területén tartandó választásokkal kapcsolatban és fontosnak tartjuk a következők** ki|elen‘enl: Levelükben felhozott ellen vetézeik Jeltzarov axredmnek Berlin •íétt területén tartandó választások- zól szóló javaslatával kapcsolatban. • *tn tartalmaznak irmmi lényeimen Újat és a kúlúgyminltiterek Unáczá nsk 19(9 júniusában Páriában tartott •lésén n szovjet küldött,é< bebizoayltolla, hogy az c(l«nv*té*«k több séf* nem k*fyfállé Önök «Henrik , berlini sáli,«tárok •lóké«*(té*ére német képviselőkből •Hó bizottságnak parttá*»* alapon történő létesítését. Berlin p-«i g lányié (•sen két részre oszlik, az óaaz-berlini bizottságot tehát » választások leloly- tatására a város mindkét részének képviselőiből, paritásos zlspon kell Asrzeéllltani. Hogy kiközzóbólnet sók « varos egyik, vagy má»'k része Ltkoasigz érdekeinak megsértését — Az Onák lavas!#'«, a-nely szerint Berlinnek 19(4. évi ideiglenes alkot mányit a város nyugati övetc'e-Hen fú(8 ban beveretett slhutie innval he Ivat'naitaék. ellenkezik a kúlűgvmmisz áarek Itr.icaának |*irt«i ülésen elfog* dalt ama megtlt»|d*áaév*l. amaiv »< HW Ssn bova/eleit alkotmányt alkalma •hatatlannak minóalteile — Az Önök megállapítása, hogy Bariin nyugati övezetében kQHn Heve»eteti megszálló statútum megsiflnte les# • német köztgazgalmi szervek jogainak korláioréiéra vezetne, nem helytálló Ismerétes, hogy ez e ttalti tűm mestfoezijt e német önkormány isit szerveket elapvető demokratikus jógáiktól és korlátlan hatalmit ad a nyug «'németországi megszáll» h«t»«á- /oknak, ami öss-eegvaaiathete-len a némát kérdésre vonatkozó potsdami egyezménnyel. — Általánosan ismervl*«. Hogy Bér lin nyűgeit övezeteiben tölt decem herében tartott külön választások so r.tn a nyugati megszálló hatalmak gép fegyveres péncétkoceijel. m«sjvrösttet| katonai és rendőri egységet térték e város utcáit. — Isrnrretes továbbá. Hogy Berlio nyugeti Avazelet Iskoaeágéaak demo kretikue Jellegú tömeges tQntetésail ka tone i egységek nyomták el fppen ezért a katonai csapatok kivonása egyik legfontosabb előfeltétel* Berlin egész területen valóban stsbad »élasz. tások lefolytat áaánsk —■ Berlin ővv<*'ekre »aló felosztásának megtzü»iv<«*éról sz»ló fontos szovjet javaslatok it öntk leve'úkben nem méhetják válaszra Berlin egé-z lakossága és n «»» ••«ti bsetelr-k városi lanác*ni is támogatják eal n (•»*-» latot. . mert a város lelosiUM Övezetekre ké. ros Ketáesal een e városi Iruszállftá* nőiméit« L-bonyolllásérs, e vlztiUté* re. a kereskedelvmre gs el egész eá rosi gazdaságra A> övezetek meg. wüntetése és v«lam«novt megszálló rsapal lurnaé«« Berlinből oagvmet'éh ■ best ceökkeatené a nsegetéllést höleé- geket és a város sorsé- vétóban M -A Verni MugunvpítéHi I\W krrra aionnall frltflélrr Irőmfitme- léd, Luhiláussoknf én fftltlitiiz» kánok ni M IttéOB Jtf.MTNRIÍk! IVrs, Hákúnl-At 62—f»l. •>., n vállalni munkarr^igé/riálkodásf rngi|»ort Jénát lin lakosainak kezébe adni át. Ez egyidejűleg komoly hozzájárulás volna Németország egységének demokre’tkus alap itt történő vissraállltásáhcM Az a törekvés, amely Bérli* szétszakítás« leontartásar* tra nyúl, merő «Hantáik«* élt a nya goit megszálló kalrtlaazsk kepsl'e leiaeh lorméli, nylI-sIhozoUval, ■o ly szerint állítólag kéezeh »Haza- álilteal Berlin egysegei é* Bérit* égés# icrítlvlén szabad választásokat lefolytatni — lekiate'be séva a fentmsilttette -el. sajaaUttet kell megállapítanom, hogy Óné' * Berlin egységének visz- • ««állítás#' cé!rő szovjet javaslat elutasításával továbbra se bitarlaaek Berlin szélaaakilása mellett. I ••/rrrllk ■ kínai f **••»* is Isntl if ez hatlscrcg rgy rrnég*! Szseksles a népi lorredatml ka- ti-net iaaécs és a kaeméay höalérsa- «egt taeécsa k .et« elén tartott es cl baléroeta. bogy e azpl lelsiebadtiö Irdsaveg agy rézét ItMksi laszereh 2S5 tfIHalálat a 1010-baa A legutolsó hall eeitwrtpniI Hyzps déera beér|et«n Assirsen 141110 tialvény, klltze'aere send 739.0910 tint Ti'vnkot <n éts.is szel-»any »4 ikastt. (fjenként TP's forin-o» kapnak majd n nyer'»sek Tizenegy f«lá'«tO* aaelvényt 4M7«4t eaémat-ek < ««te k --inak majd Tito« intétoHsa 7t nö-- pélYázó ért ol éh 130 (zhIIMoí kapnak majd karba» A gyóe'oa uafvésv Vvr ys I 14 It. Pkaok-ktMK 3 (0 1). f«tcOtzimeskd I |1 I) Au'o*<se(—8ré keltei- I l-éCnt — VérpéW •a I »1 71 NVOK-MtMORE • 0 II. 0 Horsvéd- PbötHia I 14 4) Irt V« <>s HMfl t l ■ M 4 M-.k 4|tV(cy»/ | OOS NvVnK —*Uto-*ltP- ujbetv | I« I) n«jz> Té»aw K Ve«»» 1 (101 X k«» fnczv? »nitrit »~ Mé'éatnlka I (7 0) Queuille bdlügyininisztrr knpott megbízént korműnyalakftáörH Kranctsorvzágh-’n nagyarányú tő inrginnigzloin Indult meg a kormánypolitika megvAltottatáa* ós > ib-mokrstiku* egyságkormány tneg. alakítása fnWi/les. A Köztisstvlse !."tk Rt övét tóga *n » ssaksiervezntek (•-thtyták a dolgiszókat, kősesaenck et mindent a d'-mokraMhu* ejjva/j kormány m-tfalakltáeáárt. Vincent Aurloi, francia krtztára* sági elnök, Queuillő bclqjjyminiette« volt minUzterelnököt bízta mog ar Új kormány megalakltáeával. Qucuil le *é óra gondolkodási Időt köri hogy az alatt at Idő alatt mogbeszé- láerket folytathasson Hidautl azéthul Inti kormánytöbbségének vezetőjével l jobb jugoszláv határsértés Albánia ellen A tiranai rádió Jcíentl, hogy Jugoszlávia folytatja provokációit az albán-Jugoszláv határon. Június 17-én egy jugoszláv Járőr mintegy JOO méter mélységben behatolt albán területre, hogy megtámadja az albán határőrséget Az albán határőrség tüzet nyitott • a támadókat vUmzavonulótra kényszrrltette. Hason'ó eset Umét'Adö*- tntrg )un híz TO-án l*. Az a'bár kormány tiltakozott a jugoszláv kormánynál követelve, bogy ve**«n végei azeknak a provokációknak amelyekkel vcazélyezted a Balkán c% Európa békéjét. Ai. állami lermrnYlir^Ttijtéfl Y«*^r€kliajlá.*4u A betlsércskedeimt m cvssler mo-t kiadott rendelet* mcgélapltjo. a tér nsénybcgyújtéa végrebalté'ának mód iát. A rende’et szerint t*M július 1-től gabonát, kukoricát« rizs', otajosmag- vakét, búsclycslrrm-nycSset. garda ségi magvakat es szála takacm-myi ovábbetadaa caljéból az éüaml tar. m/nyb-gr át ók y»«»ro'li* iwil. aktk . g a óbb PZ40 jú'luy e'sr iáig kötrle- srk * lermenyb-gvúil«« teboavollá- sár* fctkészú'nc. Aüami terménybe t vúitó. a lerraénvforgalmi egv*yU‘é> «ratél«« tartózó megyei t«:meuy forgalmi NV.nat a b« > *'tr»4cd.!«ü m nisi er által megbtaott lelcpai a lakáfinaavtorga-mi NV megbtrott te lapéi Az «lU-’inc :e;ménybegvúiió eve, abba' « mcgyaből stéimarA terményt »•bet ét. am«i>ben a te'rpc v*n A táldmúvrssróvr'krzetvk »g allami lel maovb-gyult«-««t s be'k*r*««ed*lmi mo«i*,r a SZOVOSZ vezetőségének jivaslat, alapján bízta meg A váró- -rk é* bóaaág.k Urédetén a polgár* totster« — clft’jéréság — s helyileg szokásos módon teszt kőekitré s tér* mínvt-- »k'árt*-fa |Ogo««Ztt céget és telephelyét A te mién »heg» öl* 8 a terménvekel bstósag/sg nmgál'sptiott áron káté. les átv*nn> és * rendeletben megaün. pilon módon kötele« arról vétett I** gyet kiállítani. A ki-nycrgabnoé és takarmányba« adási k&clrzctiargct é csépié* bef«|e- •éaé'.<U ai^mltoft a nop «Jatt kell téiJósltaid, A rrmf-Set szabályozza a gyorabc »Usl j-i:«|ni«( hzc* sicrmt a gazdi! kod-• fil'd é\i augusztus U lg. il.crb. leg a termei«*! szetlödéaban lú'irrlbg A. B. vagy C,-j«lJ v. irii (egyakre beadott búr*, rozs kétaserra, i*pu n zab után n yaánkén: ( lor.-y, icc'ék da IBfld •-.••«er í-ig tőrteoö tvmlj, nun mizaáriké it 7 hvm! ■ látni l<-rmaoybegy«ittö a vételárral együtt 1 >'««1«» kditctm A mnd'-V kl:f.Wi b fefSr’J « szállítást sf«rr«4dés glőimll Ai-á a vaidálkod«4k, a-IV a t«r. m- rtyh«-t-yú;,é«l k«4ir!ez«ttség trljeailá* «ért felt nt-l <s kor-l gabr* -Irl««!-, tik«# szübtási aaanódés! kóloeá, löVi jj l.n 9 ! * a «ref lé* «’apján I9VI CM - t-.hef | tg {' veteti Jegyre b*ad-«tl búza, has. kébzerea, árpa M zab eztán máraánkén', hat forint Jutolmai kopnak, A rende'ot * továbbélt bén szobi lytazza a begyűjtőt (ermények száll! távi és a letmétiyhodmi köi«W<ze:tséy- lellesttéaéoek »Ifrt'Vzé«.*• A rertrMaé «r«L'Wr«M büntető rtvydrlk-lóseí gor« Ina k ódnak. Csak így mondat ~JjT Vasérosp déwlőil néma Irts «««alá» «al •**!* tett lóbborer brésnaoh -to'gofA több bábéi n, roeó, legnióbb történ «tabadUbiébcly »<*•« rtton H nisryéosé«» a Van*«/ -Vrpá *•«/-»•-**áv , ««-/gt áoelr .1 kdéé*« r-«»4* I«*« k i>--«n •••»« éiylsoeCii tlw»*»(é*a • amb«sZ»n é/b'Za re- zéMfizrs r»lt«yéc te 4 baj»« á’ »m •ills« •ka Istvalal k-4* «ree »I |i. i •r- rsaá<t.*s Kasoa!« álbagbna lit* '«ags tikosoké lörüalk ti éa|< 'ksoQ-ú <*ka a • fi M- «S.-i|o«s a k '»«ág tWeftá «nv«tt ba'saet e A %*ae veéakl Upbl adó védető'ok avssengé •««! arunk sb«rk«se‘eá* •ék téningatátéra vs • i'nap este siti ajkba léptek, * sztrélkolob * mogabelest kól'«*o«»- é'Unda tusikséH« mla’i 14 ezéraWk«« bei emelési köve'ebiek • Ff ép 4 tioíf i :*U #g|« !rd4*l#4 fWt*i *t*$t ti, #| 117 ml' tté ttéi *;gf RtbIj| piif- ImímtiitkMl pKml • fc T { hl «41*«. l«|(d ét rgy rd *k A b«*ok ben «tiiájkk« (épeit as ét tegCMgyebb saaoti ié»iaiigbat '«z ‘■«é négy ezer séltéé« magosabb b **»’«•• és j-kb monk akér tFmáoy e kát kévéiét««, a az'zájk keszoakáram állam »* sú lorgsbnét zoszbes ateg bánnál is • I fh4§mié Ijfti* ty L'é*- rftéfpe ml* imyßt* # kéff mlimimtél*\f !!<*• éti/ séf iüWitel I4hh PrA/lt $n tfjkéméfi M#t*> ;p^fété */tl/i téétt • % I» |4f r* k< t Kcltlílel V'inM ki 0 lé If *4trs|&Kss«HhB • v «HmUjjtodkt * y* i UM*. | f«MeM MIR iiolil | fc kfr4t#f f nilu«l i1 AM, «MB# 1 *ij»A • fff éé 4 '«4^ »«»killt é% p4é «I U«»4f«4 MBH» |4«i> >4 4% *11*'»* »f !• f* >.-ik #dkf«I« Kz’ll 'H fk bmmíH 14