Dunántúli Napló, 1950. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-08 / 7. szám
1950 Januar a KÄFL0 9 Lenin gyermekkora UTAZÁS SZIMBIRSÉICBE Egyszer »arasszal az anyám Mása nagynánénihez készülődött Szim- birszShe és szó volt. róla, hogy en- gpim ig macával visz Vologyához. (Lftvinbet). Leírhatatlan öröm fogott ©I. Testvéreim ugrattak: — Igen á-TO, de ha most. elmész hozzá, akkor nyáron ő már nem jön Kukuskinóba! Nem voltam nyafogós természetű, de most elbőgtem magam. Siettem lemondani életem első hajóútját és az egész szim\irszki rövid vendégséget, ha ennek az az ára, hogy egész nyáron nem lehetek együtt Vologyával. Csak mikor mama megnyugtatott, hogy Vo'ogya mindenképpen Kukus- kinóban lesz a nyáron, készülődtem örömmel az útra. Szimbirszkben Vclogya nagy örvendezéssel fogadott» Nekiálltunk ját- ezani. Futkároztunk az udvaron, beügettük a kertet, játszottunk fogócskát, utolsópár előrét, métát. De ami legjobban tetszett nekem és leginkább emlékezeteimben maradt, a csata-játék volt. A katonákat Volcgyá. vágta ki papírból és színes ceruzával egyenruhát rajzolt rájuk. Két. hadsereg volt: az a,ngol (ez volt Yologyáé, ö akkor rajongott az angolokért) és a.z orosz: utóbbi kisöccséé, Mityáé volt. Az angol katonák cipőben, az oroszok' magas csizmában voltak, akkori jellegzetességük szerint. Lábnál behajli- tot-t papírsávon álltak, — egyenlő mérték mind a kőt hadseregnél, de a generálisoké szélesebb volt, mint a közkatonáké, azok tehát jobban is állták az ostromot- A két hadsereg harci rendben az asztal két szóién állt fel ós megkezdődött a csata. Yo- logya ós Mitya újukkal borsószenieket fricskáztak egymás hadserege ellen; a csata végén az el nem esett, katonák rendjelet kaptak, melyet, Vo- logya rajzolt a mellükre. Vologya, hogy enge.m mulattasson és kisöecsét ugrassa, a saját katonáit (úgy, hogy Mitya ne vegye észre) apró kis szegekkel az asztalhoz erősítette. Ezek aztán a borsószemek zápora alatt ide-oda hajladoztak, de nem estek el — ami nagy bámulatba ejtette Mityát és arra késztette, hogy rendkívüli hevességgel vesse magát a harcba, kiütni Vologya „sérthetetlen“ harcosaitEJsők lettek Vasas II. úttörői Sok szó esett már a nagyok telje- sitményéröl. Vannak azonban, akik még kicsik ahhoz, hogy a termelőmunkából kivegyél: részüket, ele annál jobban helyt állanak a tanulásban. Hogy ez mennyire igaz, azt bizonyítja az a siker, amelyet úttörőink értek el Sztálin elvtárs születésnapján. Vasas 11. úttörőcsapata vállalta, hogy tanulmányi eredményét megjavítja Sztálin elvtárs születésnapjára. Ez sikerült is nekik olyannyira, hogy a megyénkben ők lettel; az elsők! Huszonegyedikén hozta a motoros futár a díszes oklevelet, mely felhatalmazza kis úttörőinket arra, hogy valamennyien viselhetik a piros nyak-' kendőt. A kitüntetés alkalmából a vasas! úttörők ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy további jó tanulással azon lesznek, hogy az eddig elér! eredményt fokozni fogják. Azt hiszem, hogy mi nagyok bátran bízhatunk ebben az ígéretben, mert fiaink tudják, hagy értük dolgozunk, értük harcolunk, és ezt valamiképen viszonozni kell. Tudják azt, hogy reájuk hárul majd az a feladat, hogy tovább vigyék apáik harcát az imperialisták ellen és megtartsák azt, amit apáik szereztek meg a Szovjetunió segítségével; a dolgozó nép szabadságát az évszázados elnyomás alól. KISS JENŐ Vasas 11. Üzenetek: Felkérem azokat a pajta sokat, akik még nem vették át nyereményüket (tíz-tíz dekagrammul cukorkát és egy-egy hozzáadott mesefüzeiét), bogy azért mielőbb jelentkezzenek a. szerkesztőségben. — Domokos Miklós: Elbeszélésednek csak egy töredékét küldted be a szerkesztőségbe. Már megüzentem, hogy csak úgy tudok bírálatot mondani, ha ismerem nz egész történetet! Küldd be a következő részeket is! — Keszthelyi Gabi: Az ötéves tervről írt dolgozatod általánosságban jó, azonban túlságosan nagy szavakat használsz. írj egyszerűen, úgy illik az hozzád!' Várom írásaidat. — Kisbán Eszter: Múltkori írásod sokkal természete-sebb volt. Azt hiszem, hogy a dolgozat megírásánál más is segített neked. A Keszthelyi Gabinak küldött üzenetem neked is sző! 1 Ibi H SAKK ú 96 /3> Jgjjp Előbbi közleményeinkben megismer kedlünk a lépéssel, a sakkgondolaiok érzékeltetőkével, ma vegyük egy kissé szemügyre azokat a változásokat, melyeik cgy-cgy megtett lépés u*án sakktáblán bekövettez ek. A tanul 5 játszmában világos első lépése után (e2—e4...) azonnal érzékelhető voll, hogy az alapállásban jelentéktelen szerepet betöltő ké. liszt, a világos királylövész és vezér mozgási szabadsághoz jutótI, az alapállásból kimozdí'ot:1 királygyalog pedig azzal, hogy másik mezőre került új feladatot kapott. Elfoglalt egy fontos. saját centrális mezői, lámadás alatt tart egy fontos ellenséges centrális mezőt és az ellenfél esetleges ámadásál hívja kii maga ellen véd- telenségével. Természetesen mind. ezek a jelenségek szorosan összefügg nek a bábok értékével. Minden meg tett lépéssel módosul a táblán lévő figurák értéke és ezzel együtt áz állás érteke is. Ez lulajdonképpen a sakk - játék lelke, lényege. A bábok értékét szerepük határozza meg. Szerepük viszont !ké‘- irányú, támadó és védekező. Ezt t megállapításukat mennyiségtan) kön lösbe öltő» elve így fejezhetjük ki: a sakkbábú értéke egyenlő az ellenséges térfélre kifejtett ‘ámadóhatás és a saját térfélre kifejtő t védekező, hatás összegével. Az így kapott érlék azonban mindig relatív és álláshoz kötött. Az állá serk értékeléséhez 'tehát becslcsszcrü ludasra van szükség, melyet csak gyakorlással és a játszmákban való elmélyüléssel lehetséges megszerezni. A figurák értékének tanulmányozásánál némi támpontul szolgálhat, ha azoknak alsó és felső halárait ismerjük. Helyezzük tehát bábuinka’ égvén kén! az üres táblára és valamelyik sarokmezőrő! kiindulva először a nagy átló mentén, majd vízszintes és függő, leges irányban haladva kockánkén” számoljuk le. hogy az egyes bábuk hatókörébe hány mező esik. Azt fogjuk 'tapasztalni, hogy a figurák — kivétel nélkül — értékük alsó halárát a sarokmezökön, míg a felső ha’árt a centrális mezőkön érik cl Ha 'kísérletünket helyesen végeztük, akkori a „Király“ ériekének alsó határa 3, felső határa 8 lesz, a „Vezér" értékének alsó határa 21, felső határa 27 lesz, a „Torony“ érlékének alsó ha’ára 14, felső határa 14 lesz, a „Lövész“ értékének alsó határa 7, felső határa 13 lesz, a „Huszár“ értékének alsó határa 2. a felső határa 8 lesz. Végeredményben mcgállapíthajuk, hogy legértékesebb figuránk a Vezér, mely után rangban a Torony következik. E kő: tisztünk nehéz tiszt Értékben ezután a Lövész, majd a Király és végül a Huszár következik. Ezt a sorrendet követjük általában a bábok csereértékének megállapításánál is. Hiba volna azonban ehhez a sorrendhez görcsösen és minden kö rülmenyek között ragaszkodnunk. Játszma közben a bábok ér éke, mim mái mondottuk, állandóan változik, olyannyira, hogy a Huszár is képes a Torony erejével dacolni, söl az ellenséges térfél utolsóelőtti sorába érkezett Gyalogos sok esetben már egyenrangú a Vezérrel is. E HETI VÉG.IATÉKFELADV ANYUNK. Njiva 1912. abcdefgh a b c d e f g h Világos indul és nyer. Muí beli feladványunk helyes megfejtése: l.Lfölí, Kh5!. 2.He!, Vc7: 3.Hd5, Veöfdó), 4.HÍ4Í, Vf4:. öLgóif, Kgó:, 6.h5!f, mire sülé: bármely válaszára patt kövelkezik. * A megyék közötti és megye) sakkbajnokságok legközelebbi for-lnYv? január 22-ón lesz. Az elmaradt KDSK —Pécsi Kasé csaprtmérkőzést 15-én kell lejátszani. A mérkőzés igen nívósnak Ígérkezik, hisz Kaposvár és Pécs csapa- a js igen jó képességű já- ‘ékosgárdával rendelkezik. A Kaposvárra helyezet! dr. Franki József raá- Kaposvár csapatát fogja erősíteni. — Nyúl , pézsma, görény és egyéb nyersbőrt vesz Höfler, Ferenciek-u . 14. u8 75 AHOL ÖSSZEFOGTAK. A FALVAK Fl.4T.4LJ41 TÖBB1ZBEN IRTUNK MAR arról a nagy segítségről, amelyeket hároméves tervünk jelenteit a magyar vidék szá- mára. Bészámoltoriík már arról, hogy alig akad Baranyában falú, ahol legalább két kapufával rendelkező íuíbal- pálya ne lenne, de egyre több helyen már futópálya övezi a labdarúgó játékterei és a kapuk mögött a legtöbb helyen már röplabdapálya, sőt több helyen már kosárlabdapálya is épült. Természetesein az elmúlt évek akiit még nem juthatott el mindenhova a demokrácia segítő keze, de sportolni mindenhol akartak, így igen sok helyen a falust ifjúság lelkesedése és önkéntes munkája pótolta az. anyagokat. Kevesen tudnak például arról, hogy Pfispöknádasdon a magye legszebb sporttelepe épül. A volt püspöki parkban már készen áll a labdarúgópá.ya, de a befejezéshez közeledik a vörös salakos futópálya is. Sztálin elvtárs születésnapján vette át a íalú bírája a 33x15 méteres pompás beton fürdőmedencét. MINDEZT ÚGY HOZTAK létre, hogy a húszezer foriratos állami támogatás mellett a község lakossága hatvanezer forint értékű önkéntes munkát és fuvart vállal:. Ezenkívül minden család vállalta a parkban egy- egy díszfa elültetésé!) és ’gondozását és majd évek múlva ezek emlékeztetik a fiatalságot arra. hogy a fék szabadulás után hogyan logoit össze egy emberként a község népe a sport- íiige'ii kiépítésére. Ahoi évekkel ezelőtt nem ismerték, mit jelent az összefogás és hogy lehet kevés áldozattal, de lelkesedéssel sportpályákat elővarázsolni jóformán a semmiből, ott ma boldogan mutat; gatják az idegeneknek a használható pályákat és büszkék az. alapfokú baj. nakságokban jól szerepel: csapataikra. Sellyén, ipcldául az önkéntes munka k;:r,árlabdapályával, ökölvívó szorít » val ajándékozta meg a sportolókat Villányban az EPOSZ tagok kerítést építettek a pályára és komoly talaj- munkával javították ki a pályát. LAPANCSAN, LIGETEN ÉS Somberekén a meglevő pályát hozták rendbe. Ilocskán, Geresden, Görcsöny- dobokán új pályákat létesítettek az eposzisták. Mindenhol a szövetkezetek, traktorállomások etettek az ifjúság segítségére, a italaj felszántásához cs a hengerléshez kölcsönadták a traktor© kát. Magyarbólyiban a pálya kijavításához és az öltöző megépítéséhez kevés volt a kapott 3.000 forint, itt legalább ezer forint értékű rohammunka vált szükségessé. Bezedeken egész sereg ember ajánlott fel ingyen napszámot és bocsátott rendelkezésre lóío- gatot, de elkészült a kerítés és állnak már a kapuiák is. Erdősmecskón a dolgozó parasztok gyermeked brigád- munkával szántották lel a pálya» e3 hozták rendbe annak talaját. Sárokon a szövetkezet 2.500 forintot adoti. a sportolóknak, ebből felszerelést vettek, viszont a pályát Kit la roliíimmunhával hozták rendbe. Lippón, Szcbüiybern Palotabozsokon, Felieden, Kasén a meglevő pályák talaját hozta rendbe a lakosság és az alapfokú bajnoki mérkőzéseket már ezeken a pályákon rendezték meg. Mekényesen teljesen új pályát építettek. VÉMÉNDEN POMPÁS KIS sport- felen épült A íutbalpálya mellett röplabdapályát létesítettek. Az MHK-bän résztvevőknek ugrópálya is készült és az egészet szépen bekerítették. Mindezekhez 25 ezeT forint kellett, ebből 14 ezer forintra becsülik az elvégzett önkéntes munkák értékét, de a község népi szervei és az EPOSZ is kitettek magukért Hercegtőttősön és Borjúdon 2—2000 órát dolgoztak önkéntesen és mindkét helyen nagyszerű pálya épül. Pécs várad on meghcGSzalf- tották a pályát, palánkét építettek a •kosarasoknak a község támogatásával. Dinnyeberki sportolói a kapott 5000 forintból 'öltözőt építettek, a pályát maguk javították ki. Kisvaszaron fedett lelátó:' építettek, Beremenden a íutbalpálya mellé önkén les rohammunA lel már érezteti hatásét! zékenyebbek és viszketnek. A jó meleg Sta. hókun lábsós fürdő megszabadítja fá:d.ilr.i<i:tó.. Kapható mindenütt. 1 Néps/riü csomagolás már 1.70-éit! kával kosárlabda- és röplabdapálya épült. Nagy pali, Abaliget, Mecsekrákos, Szederkény, Szenldienes. Bánfa. Ka- tádía, Kán és a többi községekben is lelkei fiatalok nem sokat gondolkoztak, Iranern nekiláttak a pályák kijavításának. Ny liga tsz enter zsebei eposzi?- tál nemcsak a pályát javították ki, ha. nem 'klubházat is létesítettek. Gödrén futó-, és röplabdapálya épült. Mágneson ülőhelyeket létesítettek a sportolók. MINDENHOL NAGY A lelkesedés, ezereüik a sportot, egyre több fá'usi, csapat nevez az alapfokú bajnokságokra és mihelyt átszervezik a bajnokságok rendjét, minden csapat részére sportolási alkalom nyílik a megyei ' bajnokságokban. Baranya sportolói megérdemlik a további támoga- itást, Íriszen közel 150 ezer lórim*» örskén'ies munkával járultok hozzá népi sportunk építéséhez. A DonáoláH Hétfő vasárnap megjelenő száma részletesen ismerteti a Dinamó és a BTC között folyó fúziós tárgyald-'okát és azok kimenetelét. Hozz-, a teljes totóeredmé- nyeket, Opata Zoltán nyilatkozatát a* egyes,üleícserérőf, az NB III-as essS atok teljesítményének bírálatát, a unánfúíi Napló őszi osztályzatának kiértékelését, valamint részleteket a nagy érdeklődéssel várt P. MEFESZ— P. Lokomotív NB I.-es férii kosár- labdarangadóról. A lapot már 5 órai tájban árusítják. A németbóiyivk legyőzlek a komlóiakat, az MHK-ban Sokáig a komlói próbáztató körzet vezetett az MHK versenyben A hajrában azonban a németbólyiak kerüllek feljebb és 95.2 százalékos eredményükkel valóban elismerést érdemelnek. A derék komlóiak csak t tizeddel maradtak le. Az 1949. év végeredménye: 1. Némeibóty 95.2; 2. Komló 95.1j 3, Szászvár 93.3; 4. Duna- szekcső 87.2; 5. Pécsvárad 83.7: 6. Sásd 82.7; 7. Mohács 81.6; 8. Mágocs 81.2 százalékkal. A járások versenyében a mohácsiak bizonyultak a legjobbaknak, mert 991 benevezettből 919 sportoló szerzett jelvényt. U’.ánuk' a hegyháti és a pécsváradi járás kö* vetkezik. Pécs városa 4.480 MHK jeU vényt ezerze l sportolójával az alsóbb régiókba tartozik, de itt lényegesen közrejátszott az a. körülmény, hogy egész sereg rendőri súrolás és katona nevezett, de közülük a legtöbb időközben elkerüli Pécsről. Az MHK próbaéve jól sikerült, a legtöbb helyen már várják a tavaszi és erős- ködnek, hogy az ötéves terv első évét még ennél is jobb eredménnyel zárják. * Egyesült az MTE és * K AOE, a magánalkalmazottak és a kereskedelmi alkalmazottak szakszervezetei, nek fővárosi két komoly egyesülete, MISID SZ Hitt E K Vasas telep II. hétfő 6 óra, előadó: ■Bognár Józsefné; Budai I. hétfő 6 óm, előadó: Máté Józsefné; Koxmü hetíü 6 óra, előadó: Mehér Irén; Borbála telep hétfő 6 óra, előadó: Tarnóczi Margit; Erzsébet telep hétfő 6 óra, előadó: Nagy Gyuláné; Pécsbánya telep hétfő 6 óra, előadó: dr. Opp* Emil: Pccsújhegy hétfő 6 óra, előadó: Bárdos Gusztáváé; Budai IL szerda 6 óra, előadó: Gyuska Jánosné; Belváros szerda 6 óra, előadó: Sánta' Jánofné; Gyárváros szerda 6 óra, előadó: Rófílug Gyuláné; Mecsekszab. íeíep szerda 6 óra, előadó: Lncza Jánosné; Vasas falu I. szerda 6 óra. előadó: Sád Józsefné: Vasai falu II- szerda 6 óra, előadó: Molnár Jánosné; Rendőr asszony ok csütörtök 5‘óra, előadó: Lőrincz Józsefné; Kertváros csütörtök 6 óra, előadó: Tubák János- né; Mecseks^ab. falu csütörtök 6 óra, előadó: Rajnai Györgyné; Meszes, telep csütörtök 6 óra, előadó: Bárdos Guszlávné; Szigeti péntek 6 óra, előadó: Kertész Györgyné; Siklósi péntek 6 óra, előadó: Lucza Júno’ná. Felkérik az előadó asszonytársakat, hogy 9-én, hétfőn délben 12 órára eladói értekezleten g központba» (Mária-utcu 24.) feltétlenül jelenjenek meg, az előadás anyagáért. Papirt, c»- ruzát vigyenek rngukkul. Hétfőn este 7 ómkor csúcsvezetőségi értekezlet lesz. Minden vezetőségi tag megjelenése kötelező. Az MNDSZ Budai I. csoportja 9-én, hétfőn 6 órakor nőnapot tart. Kérjük az asszonytársak minél nagyobb számban való megjelenését.