Dunántúli Napló, 1949. december (6. évfolyam, 279-304. szám)

1949-12-21 / 296. szám

6

NAPLÓ

1949 DECEMBER 21

Martin Andersen-Nexö:

Sztáiin. — az áf oiLáq

1 SrtáHnt minden élő ember között * legjobban szerelik és a legjobban gyűlölik. Minden ok megvan arra, hogy hangsúlyozzuk: a szeretet éppen úgy, mint n gyűlölet a dicsőségére szolgál. !A gazdagok ugyanis annál inkább gyűlölik, minél gazdagabbak,,» szegények annál jobban szerelik, minél nehezebb a sorsuk.

A Szovjetunió sikere, amint ezt mondani szokták, vagy ha úgy tetszik a szerencséje, hogy vezetése két oly világformáló férfi kezébe került, mini Lenin és Sztálin. Mindketten a kellő időben érkeztek — igen, úgy váltották fel egymást, mini! apa és fiú. De egyikük sem az égből potlyant: a világ- proletáriátushól kristályosodtak ki, mint legjobb erőinek a megtestesülései.

O r,tálin és I,eiiin nagysága az kJ egész földön átragyog, mint fényjelzés az elnyomottak számára és

Mars, Engels, Lenin, Sztálin — milyen ragyogó sori Al emberiség hálaadóssága az új világ e négy alapítója iránt' folyton növekszik.

Sztálin hatalmas és nehfz feladata az volt, hogy építőmesterré váljék és egy romlásba esett viiág még használható részének segítségével új, emberhez méltó életet teremtr.en. Rengeteg ellenállást kellett Iekiizdeine, a munka sok bölcsességet: és jóindulatot kívánt; mint' a Szent Lörincről szóló mesében, egyik kezében a vakolókanállal, a másikban karddal kelleti dolgoznia, miközben az éjszaka varázslói ineg- megkisórellék, hogy lerombolják, amit nappal épített. De az épület nagyobb lesz napról.napra, .az emberiség várává erősödik, melyről évezredek óta álmodlak, s mely mosií. végre valósággá vált. A világ minden részéből figyelik a tömegek, közülük sokan még bizalmatlanul, mert folyton homályba

rejtik és nehéz nekik elhinniők, hogy ezúttal komoly valóságról van szó. A régi világ mindent megtesz, hogy az emberiség gyanakvását ébren tartsa, az egész ' földkerekség hiénáit és sakáljait fölserkentette, hogy üvöltsenek Sztálin és a Szovjetunió ellen és a sö; tétség megtelt az üvöltéssel és a dög- vermek lehelletével a feltörő Üj ellen.

1"% e egyre nagyobb lesz azoknak a száma, akik az Újban hisznek. A fényt nem lehet többé elfojtani és közepén az újonnan feslö világnak Sztálin emelkedik föl, akiben a dolgozó ember minden jótulajdonsága megvan, megnagyított mértékben. Erős és egyenes, bölcs és jóságos, előrelátó és önzetlen, — minden haladó dolgozói iiak Jel kell ismernie ebben maga-ma. gát és az ő, világát, övé az idő és a ma: kétszeresen az övé. Az egész világon százmilliók gondolnak elvtársi

HORVÁTH I3IUJ51

MA WFTVFW Fv/F

Ma Ketven éve fzfíleirtt,

Ki apja immár nemzeteknek S akinél együtt fényesebb, Szikrázóbb kort zakók születtek,

Amikor az óra ütött S egymással szem től-szembe álltak A rabság ellerfizendülők S védői a neszeit világnak.

Melynek bálványa volt a cár, Lenin melleit ő állt az élre Világunk úgy tekint ma már Nevére, .mint a Leninére.

S tűi győztes forradahnakorL " Mi épült, 6 is építette.

Toll nem követheti nyomon.

Mit alkotott évezredekre,

Művéből épül a világ.

Nagy ő tettben és nagy tudásban Szétzúzta, mi utunkban élU: Sztálingrádban kenyér s virág van,

„Győzelem szül győzelmeket“ ~ S míg nőtt ön-nő dicső munkája, A felnövekvő nemzetek [

Fiaiként tekintenek rája, ^

S Nyugat hiába fenyeget: ""r'~W A miénkből nem. kaparinthat, ’’l Nálunk kél a nap, ott lemegy 5 növekszünk, — fiai Sztálinnak,

f e nvjeízes az elnyomottak szamara é: a kapitalisták nyugtalan éjszakáinak okozója. Az emberiségnek amaz élni akaró részéhez tartoznak, amely a mainál jobb világot akar teremteni Magasabbra nem emelhet egy embert semmi, miirli a sok jogfosztott és cl nyomott áldása és nz elnyomók átka

Sztálint nagyobb mértékben érte és fenyegette, mint bárki mást a dühödt gonoszság. Figyelembe kel! azonban s’enrii, hogy ez milyen körökből szár- in a zott.

Miként Lenin, Sztálin is szerény, b» »ótíágos, a legegyszerűbb emberckkrl szemben is. Az egész világ — még a Vgdemokratikusalib is — elragadtalás ha esik, ha egy király, vagy egy elnök egy egyszerű munkásnak a vállárra üt és néhány semmitmondó szót áldoz rá. Sztálin a szó igazi érteimé ben elvtárs és mindenki a Szovjet, nnió területén így néz rá és magától értetődően így is viselkedik vele szemben. Sok derék dolgozó mesélhetne róla, hogyan hívta meg őt Sztálin, nem azért, hogy szertartásosan odanyujlsá neki az ujjahegyét és néhány szót szóljon hozzá, hanem hogy megbeszélje vele munkája problémáit. És ha az eszmecsere befejeződött, együtt énekelnek, esznek, isznak és táncolnak.

..Mindenről tájékozott — mondják 'erek a munkások — és senki sem tud. ja őt rászedni. Minden vonatkozásban teljes ember. Sok fölösleges ideje van számunkra, ámbár mindenféle dologgal foglalkoznia kell. Az ördög '"tudja, hogyan bírja mindezt megcsinálni.

Sztálinnak valóban határiakul műn-, k3 képességének kell lennie, hogy any. nvi emberre ideje legyen. Néhány évvel ezelőtt egy szállodában együtt lak-, tam 30—10 éves emberekkel, akiket,1 mint szitahánovista munkásokat a( Szovjetunió minden részéből Moszkva-’ ba hívtak,, hogy lássák a fővárost és( tevékenységükről beszámoljanak. <

^\rőm volt nézni őket változatos; népviseleteikben, amint csizmá-< fkban az előkelő szálloda barokk tér-* mében Járkáltak az aranyos díszdé-i •ck és hatalmas tükrök között.

Beszámolójukat csak Sztálin előtti akarták megtenni, s fgy a Kremlbe* hívták meg őket. Itt is ünnepélyes ta-( lálkozó volt és később ragyogó szem-* mel meséltek róla. Sztálin minden doL( gozónak elvtársa, de ugyanakkor a* vllágburzsoázia legnagyobbjainál is ( fejjel magasabb. Politikusi működésé-* tie.k kimagasló jelentőségéről a mai( nemzetközi helyzet elég bizonysággal* szolgál. Bölcs vezetése alatt valóra< vált a Szovjetunióban a nincstelenek* régi álma, egy urak és szolgák, kizsák-( rránvolók és kizsákmányoltak nélküli? ▼iiágróL Bégi népmondákból zengenek( vissza a panaszok az Erős Jánosról,? nkl varázslóknak és boszorkányoknak( kellett, hogy szolgáljon, nekik szerzett? vagyont, jómaga pedig éhezett és nél-C kötözött. Vagy a másik mese, a Fan-? lasztikul Üstről, melyben annyi levest<* feheteiit főzni, amennyit nz ember? akart, csak a varázsszót kellett nieg-0 találnia. ?

Mart ismeri« ezt! Átültette az ál-C mo4 a lehetóségek világába, megata-? porta tudományosan és stratégiai tu-C dást adott az életre vágyó tömegek-? «ek. C

T enin és vele együtt Sztálin meg-> ^ oldották az óriási feladatot, ? fiogy Marx tanai szerint megteremtsék 5 az első jfrolelár államot és Sztálin Q megl-an,Kotta a kétszázmilliós szovjet ? megtanította a kétszázmilliós szovjet? ért kellett gürcölnie), hogy a maga í számára dolgozzék. Üst urává lenni. ^

,i 1941 tavaszán a Krím egyik né- ^ inetek feldúlta városába megéri«'' /,ik Aiekszej Vorhpójcv nyugállományú vezgrezredes. Az ezredes ) beteg, magányos. Az élet számára

, . már befejeződött, „kiesett gon1 dolatából, mint egy repülőgépből".

De Voropájev tévedett. A feldúlt

> vidéken megtalálta boldogságát, a

j szovjet ember igazi boldogságát.

> Pavlenko „Boldogság" című regéj nye azt mutatja meg, hogyan ál) lit,ja a szovjet valóság az élet küj /.éppontjíiba Voropájevet. A szoy> jel emberek számára a boldogság

> — a nép boldogsága.

Voropájev beszélgetése Sztálln- I unt a regény legszebb részlete.

, ...A ház mögé tériek, átlépték az

'őrség vonalát; kísérője megállt. Vele Jegyűül Voropájev is. A kísérő zavartan 'rátekintett, szinte oldalra fordított te- , kin telt el. E pillanatban egy hang hal- 'látszott, amelyet lehetetlen volt nem , ismerni.

1 — Szíveskedjék idejönni, Voropájev elvtárs, ne szégyenkezzek!

Voropájev azonban nem mozdult helyéből, lába nem cngedelmeskedelt.

Sztálint pillantotta meg.

Világos zubbonyban és világos sapkában állott Sztálin egy öreg kertész- szel valami szőlőtőke mellett, amely girbe-görbe kacsaival a fal melletti lécráesba kapaszkodott. Voropájevre tekintve, valamit bizonygatott a kertésznek, ami szemmelláthatóan mindkettőjükéi komolyan érdekelte.

— Próbálja ki ezt az eljárást, ne féljen — mondta Sztálin — én magam vizsgáltam felül. Nem fogja becsapni ez az eljárás.

A kertész zavarba jött, de el is volt ragadtatva, mint valami gyermek. — Sztálinra nézett és kitár'a karját.

jezto be Sztálin és néhány lépést tett Voropájev felé.

Voropájev rémülten vette észre, hogy feléje jön, feléje nyújtja kezét és rá- mosolvog mindent befogadó mosolyával.

— Elmondták nekem, hogy maga itt a kolhózokat rohamra vezeti. Igen ér- dekes, bár nem egészen helyes eljárás, az én véleményein szerint.

Sztálin üdvözölte Voropájevet és kezét el sem bocsátva, az asztalhoz és a fonott székekhez vezette amelyek egyikén Moloiov ült. Idönkint diplomáciai hivatalnokok jöttek, valamit jelentettek súgva és Molotov halk hangon válaszolt. Keze tele volt iratokkal. Vállat vont és mosolyával kért bocsánatot elfoglaltságáért.

Sztálin valószinűtlenül nyugodt volt. Úgy látszott, hogy a világ összes kérdései közül, most legjobban Voropájev sorsa érdekli és talán még a fehéres- kék ég, amely melegen lapult a tengerhez. Erre tekintett idönkint, kedvesen összevonta szemét,

Voropájevnek úgy tűnt, hogy Sztálin nem öregedet!, mióta 1941 november 7-én a szemlén látta, azonban élesen megváltozott más szempontból.

Arca,' amelynek minden apró vonását ismerte, új jegyeket nyert, az ünnepélyesség^ jegyét és Voropájev megőrült,- mikor ezt észrevette.

Molotov segített leküzdeni az első percek zavarát és általános társalgás indulj meg.

— Nekem említették magát és véleményem szerint, helyesen cselekedett — mondta hirtelen Sztálin — hogy vidéki tevékenységi kört választolt. Sajnos, nálunk még sok ember van, aki többre becsüli, hogy hivatalnok legyen Moszkvában, semmint maga gazdája a vidéken.

l’ánézp'I Mnlotovra, az elmosolyodott, mert pontosan tudta, kire vonatkoznak ezek a szavak.

—- Vannak még ilyen emberek — folytatta Sztálin —, de rövidesen befellegzik nekik ... Közölje, mire van halaszthatatlanul szüksége. — Ne szégyenkezzék, beszéljen.

Sztálin kényelmesen elhelyezkedett karosszékében és a cigarettás dobozhoz nyúlt. Valamilyen okból nem volt nála a pipája. ,

— Emberek kellenek — felelt Voropájev. — Ez kell elsősorban: értelmes emberek, Sztálin elvtárs.

Sztálin csendesen elnevette magát, rátekintett Molo- tovra, aki szintén mosolygott.

— Értelmes emberekre mindenütt szükség van —

mondta Molotov.

— Értelmes embereket nevelni keli,

ezredes elvtárs — mondta Sztálin

gyorsan, szinte parancsolva. — A

helyszínen kell kinevelni, nem várni, míg Moszkvából a fejükre öntik maguknak. Itt sincs felírva, hogy rendes emberek csak Moszkvában íerenihck.

— itt is fejlődnek, természetesen, csak lassan. A szükséglet meg nagy,

— Egy kissé félek a tudomány ellen cselekedni, Joszif Visszarionovics. A cár idején micsoda specialistáink voltak, de azok is viszolyogtak az ilyentől.

— Lényegtelen, mitől tartózkodtak — vágott vissza Sztálin. — A cár ide. jén az emberek is rosszul fejlődlek, úgyhogy nekünk nem .szabad ezzel törődnünk. Merészebben kísérletezzenek! A szőlőre és a citromra nekünk nemcsak a ti vidéketeken van szükségünk.

— A klíma haltárvonalat von, Joszif Visszarionovics. Nézze micsoda kényes, finom jószág, hová akarja a fagyos vidékre vinni! — mutatott rá kezével a szőlőtőkére.

— Ne féljenek. Szoktassák hozzá a •ideg viszonyokhoz! Mi magával együtt délvidékiek vagyunk és mégsem éreztük magunkat rosszul északon. — íemindenüíft üresség — felelte Voropájev.

Érezte, hogy ebben a kérdésben nem nyeri el .Sztálin támogatását.

— És hogyan él maga, nehezen? — kérdezte Sztálin.

Szúrósan nézte Voropájevet, mintha nemcsak azt akarná megtudni, amit már úgyis tud, hanem a válasz hangját is érezni szeretné.

— Néni könnyen.

— Jó, hogy így egyszerűen megmond!«. Kérdi az ember: hogy éllek? Kiválóan élünk mondják, aztán kitűnik, hogy valójában nem telik mindennap ebédre... Igen, egyelőre soványán élünk, de mondja meg a kolhoz, parasztoknak, hogy rövidesen minden megváltozik, megjavul. Az ország elírásának kérdését a Párt olyan energiával fogja megoldani, mint annak idején megoldotta az iparosítás kérdését. Mi mindent megteszünk ónnak érdekében, hogy az emberek élete megjavuljon. Éljenek jobban, mint a háború elölt. Az emberekről szóljon: ho- vávalósiak, mit csinálnak?

Voropájev egy pillanatig clgondolkozott, kúlatgaitott, kivel is kezdje. Sztálin valószínűleg úgy vélte, hogy Voropájev a dolog megformulázásával bíbelődik és elégedetlenül összeráncolta homlokát.

— Ne keressen semmiféle udvarias formákat. Eleven képeket adjon. Mi aztán megfogalmazzuk valahogy.

Voropájev mesélni kezdetit azokról, akik köze! állottak: Ognárnovról, Pauszovról, Cimbálról, Maria Bogdá- novról és gyermekszanatóriumáról, Anna Sztupináról. a Podnyebsxkó-pár. ról, Oorodcovról, mindenkiről, akivel együtt álmodtak a jövőről.

— Még azt mondja, hogy emberekre van szüksége! — mondta csodálkozva Moloiov. — Hiszen magának nevelőintézete van! Majd rövidesen magáitól fogunk kérni.

Sztálin hosszasan hallgatott, eigareí- tára gyújtott és füstölni kezdett

— Ha olyanokat, minit ezek a Pod- nyebeszköék — mondta csöndesen, szinte magában — erővel telítünk, akkor majd jól haladunk előre... Vagy ez a kislány, ez a Sztupina; már csak a németekkel szembeni gyűlölete is fellendíti az életét. Természetesen ezt az erői helyesen kell irányítani. Emíliáit meg óvja, ne bántsák. Szükség van az ilyen nyugtalan öregekre, az ifjúság megbecsüli őket... Nos, kivan még?

üjból és újból kérdezősködött, majd elgondolkodott, hirtelen önmagába vo. nult, mintha a most hallottakat a régebben hallottakkal vetné egybe és meghatározná: hol az igazság, majd isinél felélénkült, örvendezett minden egyos új névnek ...

Mikor VoropnjeVtŐl meghallotta, mint vágyódik Gorodrov a gabona után, mint álmodik láthatárig nyúló búzamezőkről, felállt, fel-alá járkált, Üöpréngelt.

Voropájev is felállt, nem tudta, kövesse-e Sz állni vagy az asztalnál maradjon állva, de Moloiov figyelmeztette:

— Üljön csak bs. Joszif Visszarionovics szeret fel és alá sétálva gondolkodni.

Az asztalhoz vissz Mérve SrtABn fgy

szólt:

— A gabona utáni vágyódás nagyon

szép. A leglényegesebb után vágyódik ez az ember. De a szőlőre, fügére, almára színién szükségünk van. Mondja, meg ennek a Gorodcovnak. aki katonáéin bér, ennélfogva megérti, hogy maguk itt a második vonalban állnak tartalékként. Amikor a ga.bonaha.re. eldőlt, magukra kerül a sor.

Felélénkült és visszaemlékez«® * kertésszel folytatott beszélgetésre.

— Itt van ez a kertész, negyvenért éve dolgozik, mégis fél a tudománytól. „Ez neon megy“ — mondja- Puskin idejében Görögországból' hozták Odesszába a paradicsomot, mint valami riikaságot; mi me.g tizenöt évvel ezelőtt Miirmanszkban kezdtünk paradicsomot termelni. Elhatároztuk, meg is lett. A szőlőt, citromot, fügét szintén fel kell szorítanunk északabbra- — Azt mondták, nem nő a gyapot Kn- bánban, Ukrajnában. Mégis iterem. A dolog lényege: akarni kell. így magyarázza meg neki — ismételte tnégegy- szer Sztálin. — Hogy is mondta ez a Gorodcov: „gabonával álmodom?“

— Igen. Azt mondta: „Álmomban gabonát takarítok be. Felébredek, váltam fáj a munkától és a szobámba« gabonaszag terjeng.“

— Talán lehetséges volna az olyan embereket, minit ez a Gorodcov, az alföldre áttelepíteni búzatermelésre? ajánlotta hirtelen Sztálin. — Az orosi ember gabonatermelő. Gondolkodjék felőle. Tárgyalja meg a vezetőséggel. Még kiről tudna beszélni?

Mélyen megindulván étitől a Telket tü- zesítő beszélgetéstől, Voropájev köpenye szellőbe süllyesztette kezét és onnan zsebkendőjével együtt kirántotta, majd a földre ejtette a reggeli hóid- rágbokrétátÄ’ kísérő, aki

közeliikben állt felemelt* a virágokat, amelyeket Voropájev ismét zsebébe süllyesztett

Sztálin kíváncsian szemlélte.

— Amennyire én tudom, a virágok nem a zsebbe valók — mondta meggyőződéssel — Adja ide a virágokat... Mit is csináljunk velük?

— Hozzátette, ahhoz a nagy csokor^ hoz, amely az asztalon lévő széles é* alacsony várában állt.

—■ Vagy talán valakinek szánta?

Voropájev elmesélte, hogy a khj Tvorozsenkova arról álmodozott, miként fogja eze.keit a virágokat Sztálinnak ajándékozni és ez az álom mo«4 váratlanul beteljesedett.

Sztálin kutatni kezdett, t*.fi Is ajándékozhatna « Tvorozsonkóva-kislány- nak, majd behívott valakit és utánitól!«, hogy néhány süteményt csomagoljanak be egy szép kosárkába.

Alighogy behozták a kosárkát, V*- ropájev engedélyt kért, hogy meh**- sen.

—• Derék ember, helyesen rselekt*J dett — mondta búcsúzóul Sztálin. —» Ne hallgasson azokra, akik korholni fogják. Hivatalnokunk fgy is tül sok’ van. Maga derék emberi

És egyenesen beletekintett Voropájev szemébe, szinte arcával súrolta ««. rát, mintha a nap sugara simogat!» volna nice.