Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-16 / 266. szám

4 NAPLÓ ms NOVEMBER M A TUDOMÁNY IS MUNKÁVAL TISZTELEG Sztálin elvtárs születésnapján kíván or«« irodalomból és elkészí­ti jw „Ormánsági nyelvjárás nyelv­tanát“. A felajánlások Uöx.ött szere­pel még orosz nyelvtanítás a tár­nán kar részére, a görög nevelés marxista módon való feldolgozása, az éneke zakó s tanerőkből egv kama- rakónis szervezése. Az altisztek is komoly részt vállaltak: rendes szol­gálati idejükön felüli, heti 12 órát ajánlottak fel, az új iskolaépület tisztántartására. Uj történelmi korban vagyunk. Számtalan jel, eredmény bizonyítja. Többek között az is, hogy haladó- szellemű dolgozó emberiség a forrón szeretett Sztálin elvtárs születésnap­ját olyan módon üli meg, mint még soha. A legméltóbb formában: munkával! Ezzel is teljesebbé teszik a dolgozók a lenini-sztálini művet: a szocialista világ megteremtésének elősegítését és a szocialista szellem győzelmét. ISMERJÜK ME6 Amml4&OT A világ, amelyben élünk A pécsi egyetem orvoskara és a pécsi Padagogus Főiskola tanári ka­ra és ifjúsága szintén telkesen csat­lakozott a nagy mozgalomhoz, amely munkával igyekszik megünnepelni Sztálin elvtárs, a világ haladó népei bales vezérének hetvenedik születés­napját. Az orvostudományi kar rendkívüli ülésén az orvosprofesszorok egyhan­gúlag elhatározták, hogy fokozzák áz ideológiai képzettséget. JEzt flórom nnű alapján indí­tanák meg: Lenin: „Materializmus és Kmpiriokriticizmus“ című, Engels: „Anti Dühring“ és Sztálin: „A dia­lektikus és történelmi materializmus“ című müve szerint. Ezenkívül fölajánlják az ez évbon elért legjobb tudományos eredménye­ket. E felajánlás lebonyolítását a de­cember 21-iki tudományos ülésen kívánják végrehajtani, amelyen a legjobb tudományos eredményekről ic Ad, 10—15 perces beszámolókat tartanak as orvosi kar tudományos dolgozói A harmadik' pont az egyetemi segédtanszemélyzet, a tanulókör- vezetők és a MEFESZ orvoskari cso­portja tanulmányi verseny-eredmé­nyét foglalja össze és ajánlja fel. Ennek nyilvánosságra hozatala de­cember 22-én történik, az egyetemi aulában tartandó ünnepélyes ülésen. E tanulmányi versenyben minden diák rósztvehet. a) Egyéni ered­ménnyel, b) Kis csoportja összered- mény'éveL (ugyanis huszas csoporto­kon belüli 4—4 főből álló csoportok alakultak, amelyekben a legjobb ta­nuló vezetésével állandóan folyik a tanulmányi színvonal emelése). A. kollokviumokat ezért már de­cember 17-én lefolytatják. De az egyetem többi dolgozó rész­légéi is nagymértékben járulnak hozzá, egyéni és csoportos munkafcl- a iinlásokkal a mozgalomhoz. Pécs másik nagy érlclmiségr­serelö intézete, a Pedagógus Fő­iskola, szintén bősége« programot adott, amelynek részleteiből csak né­hányat emeltünk ki. Az egyik főiskolai tanár tanul­mányt ir „A szervezési jeladótok jelentősege , a szocialista pedagógiá­ban“ címmel s ezt ajánlja feL Égy másik, december 21-rc összeállítja eddig kidolgozott főiskolai fizikai demonstrációs eszközeinek részletes leírását, egy harmadik a déldunáu- túli iskolák rajzot tanító kartársait ellátja rajztanmenetokkel, azonkívül diapozitív sorozatot készít az álta­lános iskolák számára és elkészíti a főiskola első emeleti csarnoka keleti falára szánt, ötször két és félméteres fajfestmény tervét és az első félév vécéig a tervet megfesti. Egy tanár a pécsi középiskolai matematikai tanárokat összegyűjti és kéthetenként 2 órás szemináriumot tart nekik a matematika materialista, illetve idealista szemléletéről, van aki tanulmányt ír a marxista iroda- iomszcmlélet szerint egy magyar író­ról, akinek pécsi vonatkozásai is vannak, egy másik tanerő fordítani Természettudományos cikksoroza­tunk elkövetkezendő sorozatában V. Prjanyisnyikov „A világ, amely­ben élünk" című könyvének alap­ján bemutatjuk olvasóinknak rész­letesen és alaposan — már amecy- nyire egy ilyen cikksorozat terje­delme megengedi — a Földet, a Holdat, a Napot, a csillagok világát, a világmnidenség felépítését A Föld — égitest Jól magunk elé tudjuk képzelni Földünket, óceánjait, szárazföldjeit, Szigeteit, hegységeit, folyóit és ta­vait de soha egyetlen ember sem látta még a Föld teljes félgömbjét, minthogy még soha egy ember sem hagyta el a Föld határait. Milyennek látja a Földet egy más bolygó lakója? Hogyan látnánk mi, ha a Holdról, a Marsról, vagy a Napról szemlélhetnénk? Világít-e a Född azáltal, hogy visszaveri a Nap fényének egyrészét? Nevezhetjük-e a Földet égi csillagnak. Nem kell elhagynunk • a Földet ahhoz, hogy feleletet kaphassunk ezekre a kérdésekre, megadja a fe­leletet a csillagászat. A tudósok elég jól ismerik a Földet és minden ne­hézség nélkül el tudják mondani, hogy milyennek látszik a földgolyó a világtérben. Földünket bolygónál: nevezhetjük, mely a többi bolygóról látható. Igaz, hogy maga a Föld nem bocsát ki fényt mivel felülete már kihűlt de mégis világít mert visszaveri a Napnak reieső sugarait. A tudósok annak bizonyítására, hogy a Föld világít egy olyan je­lenségre hivatkoznak, miről magunk is meggyőződhetünk. Olykor regge­lenként és esténként az égbolton nemcsak a Hold sarlója látható, hanem a Hold korongjának többi része is, csal: sokkal sötétebben. A sarlóra közvetlenül esnek a nap­sugarak, a korongnál: sötétebb ré­szét pedig a földről visszavert nap­sugarak világítják meg. Így hát a mi Földünk égi csillag, világító égi­test, bár sajátmagának nincs fénye. Az ókorban azt hitték, hogy a Föld lapos. Azonban később az em­berek megfigyelték és magyarázatot kerestek arra a jelenségre, hogy hogyan keletkezik a hajnalpír és mért van az, hogy az ember a sík­ságon mindenekelőtt a magas épü­letek tetőzetét és a fák csúcsát veszi észre. Rájöttek már arra az ókorban, hogy a Föld mégsem le­het lapos. A régi indusok a Föld egyik ol­dalát, vagyis a felső részét dombo­rullak képzelték el, míg az alsó felét tartották csak laposnak. Úgy kép­zelték, hogy a Föld 3 elefánt hátán nyugszik, az elefántok pedig egy óriás teknősbékán állnak. 'Ez természetesen tisztára fantasz tikus elképzelés. A helyes elképzelés csak akkor kezdett kialakulni, ami­kor az emberek hosszú utazásra kezdtek vállalkozni. Bár az első fel­tevés, hogy a Föld golyó, már több mint két és félezer évvel ezelőtt el­hangzott. A Föld gömbölyű voltának egyik biznyítékát bolygónk története szol­gáltatja. Ezermillió évekkel ezelőtt Földünk izzásig hevült anyagok sűrű halmaza volt, olyan folyadé­kok és gázoké, melyek kiváltak a Napból. Ez az izzó golyó csak gömb­bé válhatott: a folyadékok, amelyek minél kisebb térfogatot igyekeznek elvenni, mindig gömbalakot öltenek. Valóban észrevehettük már, mint futkosnak egy felhevített fémleme­zen a vízgolyócskák, mint hullanak gombai akúan' a nagy esőcseppek. A Föld gömbalakú Idővel a Föld lehűlt, megszilár­dult, de eredti alakját nem vesz­tette el. Gömbalakú maradt és rriost a tökéletesített csillagászati műsze­rek segtíségével nagyon pontosan meg lehet határozni minden irány­ban a Föld felszínének görbületét. Szék a mérések arról beszélnek, hogy a Föld majdnem teljesen gömb­alakú, csak a sarkoknál kissé benyo­módott. Tudjuk, hogy az összes égitestek -- a csillagok és a bolygók is -- gömbalakúak. A mi Földünk — bolygó — és szintén gömbalakú. Kerületi eredmények Mr. Brake, a radikalizmus hi ne és bizonyos demokrati­kus írók tisztelője lelkiisme­retit csupán öt gyermekuj- tátj és kft női folyó irat ki­adása terhelte. Egyébként H kollégium és 2 egyetem fisz. teletbeli védnöke volt. A mi­nap a svábbogárfuttatók és az evangéliumi haladás egye­sületének rendes évi közgyű­lésén a kővetkező kijelentét- 4 sei járult hozzá dicsősége megalapozásához: — Ax igazi amerikai írd, egészséges író. Tehát vigyáz­nia kell, hogy valami diva­tos betegség hirtelen te ne verje lábáról. Ha ez a bal­eset előfordul vele, mást nem lehetünk, kátrányba mártjuk és lóiba hempergeljük ... Nem sokkal ezután Regi- nald Hipp színházi és film­író homályos pályafutása egén felragyogott a részegítő arany hajnali fénye. Mr. Hipp eddig csupán néhány centet tudott mayának meg­élhetésre összeírni, mivel mű­alkotásai ize agyagba sülült kiszáradt mazsolára emlé­keztetett. Azon u bizonyos napon egyik barátja elcipelte ma­gával rr: „Arany Bagdadé­ba. A divatos Music-Hallban a „Ua.-ry Hopkins 77 mezte­len menyasszonya“ című ko­losszális remit próbálták. A revü menedzsere izgatottan szaladgált n nézőtéren- Száz­ezer dollárt fektetett ebbe az üzletbe és még százezret akart keresni rajta, de időn­ként kétségei támadtak a sh L. LAGIN: EZ AZTÁN KARRIER! ker felől. Amikor szétnyílt a füg­göny is a színpad megeleve­nedett, Reginaid Hipp oda­hajolt barátja föléhez és megjegyezte: *— Disznónak disznó de nem eléggé. S kezdte kifejteni, mi min­dennel kellene kiegészziteni a reottí, hogy százszázalékos disznóság legyen belőle. Ar arra tévedt menedzser fülét hegyezve figyelte Hipp szóza- zatát, wnajd nem bírta to­vább, megragadta a keserű költő karját és mámorosán üvöltötte: — Ont a tors küldte hoz­zám! Csakis ön segíthet, hogy ebből az előadásból jö­vedelmező művészi alkotás váljék/ Jöjjön velem!... Reginaid megadón követte a menedzsert a dolgozószo­bába, ahonnan nem sokkal ezután tömött zsebekkel tá­vozott. Ar általa javasolt malackodások emberükre ta­lállak. A revünek „örült“ si­kere volt a bemutatón. S alig egy fél évvel később már az Egyesült Államok rgyetlen jelentősebb revü- színházában sem játszattak darabol, amelyhez ne Regi­naid llipprt szerződtették vnlna „művészeti tanácsadó­nak.“ Hipp ekkor érki zeit hír­neve tetőpontjára. Ar „Ari­zonai halálfarm“ című ragyo­gó filmet elejétől végéig ő találta ki. A filmben egy SO éves anyóka fiait, unokáit, dédunokáit és minden örökö­sét egymás után bcletömi egy húsdarálóba és miköz­ben kolbásszá örli őket, ezt énekli: „A: a húsdaráló a legjobb, Amelyet a Bever Brook gyártott!“ A pokoli vénasszong végül a lelkifurdalástól gyötörve egy rotációs gép alá veti ma­gát, amelyen a New-York Timcs-t nyomják. Reginaid Hippink most már a kiadók is kapkodták a könyveit. Ezek a miivel: — , Adóim és Eva a bűnbeesés előtt“, „A rothadás költé­szete“, ,,Cnngszler — a min­denható üzletember“, „Hami­sítások és azok nevelő hatá­sa“ — filmrendezők, színházi dramaturgok és más művé­szeti szakemberek tanköny­veivé vájlak. Elkövetkezett a nap. ami­kor felavatta saját luxiis- yachtját. Reginaid sáli pezs­gőt ivott és hajnaltájt, ami­kor a hűvös szélben kikötöt­tek, kegyetlenül megfázott. Olyan influenzát kapott, hogy dunyha alá kellett fe­küdnie. hiába vártál: reggrl a „Kékszakái! 7 felesége és anyása“ című új revü pró­bájára. A revü Igazgatója kétség beesett, a rendező trhe.tetle- njil gubbaszlot a nézőtér leg sötétebb sarkában. Ekkor va­laki a próba látogolói közül ezt diinnyögte: — Lennék csak én Regi­naid helyén! Rákényszcrítc- tiém ezt az átkozott kéksza- kállt, hogy a pénzemért leg alább minden feleségét más. képp gyilkolja meg! — Micsoda eszed van. Robbykám! — A: egyik például torká­ban a tőrrel táncolhatna — folytatta Bnbby. — A mási­kat fel kéne. akasztani és közben plasztikus mozdula­tokkal hintázhatva Nem folytathatta tovább, az izgatottan fülelő rendező lecsapott rá. Rab O' Conally, akit eddig ..dilettánsnak“ is­merlek, megcsinálta a kar­rierjét. Reginaid Hippnck befellegzett. Alig egy héttel később már Rob nevét .förösztöllék az éjszakai levegőben a neonfr- nifék. A: egészet valamivel olcsóbban csinálta, mint Re­ginaid Hipp. de a Music- Hnllok semmivel sem keres­tek kevesebbet „tanácsain“. így igazolódtak be. Mr. Drake radikális elvei az írók­ról és a divatos betegségek­ről. Mire Reginaid Hinp fel­gyógyult az influenzából, az egyik temetkezési vállalat hnjlqndö volt fáklyahordozó, vak szerződtetni, meri vég­eredményben elég ilttelligens képe van. A vasárnapé labdarúgó fordulóban a kérőiéiben nagyobb meglepetés nem született, legnagyobbrészt az otthon játszó csapatok győztek. Ebben a for dulőbati feltűnően sok volt megin' a kiállítás. Részletes eredmények: 1. OSZTÁLY. * P. Lokomotív II.—Bonyhid 6:1 (3:0). Verseny utca, vezette: Radnics A technikásabb pécsi csapa' végig nagy fölényben /álszolt a kilenc ifi­vel a kiváló bonyhádiak eteti. Gó'- tövő: Eieenberg 4. Szörényi dr. és Sabacz, illőivé Forró. Jók: Szegedi, Szörényi Baranyai, Met ve Joó, Szabó és Forró. Dinamó II.—Mecsekszabolcs 5:0 2:0k Pécsfjfxgy vezet le: Sárosé A A Dinamó II. nagy fölénnyel!, még eb ben az arányiban is megérdemelten nyer e a mérkőzésé. Góílövő: Bezc rodf, Bencze II., Havasi, Vincze és Készler. II. Siklós—Tolna 2:1 (0:1). Siklós, 300 néző, vezet le: Kaik». Siklós csak a második félidőben tudta nagy harc után a maga javára fordítani a mérkő­zést. Góílövő: Bárdos és Zilahi, illetve Bizony. Máza—Mohács 4:3 (2:2). Mohács, vezette: Báicsván. Mohács az első fél­időben 10, a második félidőben pedig kilenc emberrel játszott. A mohács: csapa!bőt Regőst kiállították. Góílövő' Fail 2, Csíki és Müller (öngól), illet­ve Menz, Ordi és R.uff (tl-esböi). Jók: Kéri • (mezőny legjobbja), Csíki. Mik­sai, illetve Mű tier, Tamási és Merz. Vasas—Zsolrtay 5:0 (4:0). Vasas Vezette: Marion. Vasas minden meg- erőlteíés nélkül, könnyen győzőit. — Góllövő: Buziácey, Cztrkor, Fajiig, A', mási (öngól). PBTC II.— Paks 3:2 (1:2). Pjks 800 néző. Az első félidőbe;: a hazai csapat játszott jobban, szünet után kidomborodo” a pécsi csapat technika: cs erőnléti fölénye. Góllövők: Kin­csei, Danajká és Szopta. A pécsi csa­baiból Kincsői, Danájka és Miller játszott jól. Sarbark gyengén védett. II. OSZTÁLY. Ronybád II.—Decs 2:2 (1:1). Bony- bád. vezette: Jklenszky. Egyenrangú" eitenfotek küzdelme, igazságos ered nié.nyl. A decsi Miháíovicsot kiáMiot. fáik.. Docs a második félidő 40. per céhen levonult. Kémes—Harkány 5:2 (3:2). Kémes. vezette: Pálpa. Harkány gyenge vé­delmének köszönheti a veresége'.. A kénwsi csapatból Vidrékot 4dáfiftofc:4k. Gól lövő: Sárközi 2, Hiovszky 2 és Zdravkov, illetve Bognár 2. PMSE—Mecsekszabolcs Hl (1:1). Mecsekszabolcs, vezette: Nagy. A dón télién eredmény meg?elei az erőviszo­nyoknak. Hosszúk eLLny—Vasas U. 4:1 (3.0), Hosszúhetény, vezette: Császár. A ha. zai csapat nagy lelkesedéssel játszott és már az első félidőben, bebiztosí'o'ta győzelmét. Magasépítési Nemzeti Vállalat — Tarcsapuczía 6:1 (3:0). Tarcsapuszia, vezette: Légár. A Magasépítés na­gyobb arányban is győzhetett volna. Kopási (Tarcsapuszta) cs Veszelies (Magasépítés) játékosokat sportszerűt­len viselkedésükért kiállította a já­tékvezető. Góílövő: Marosi 4, Gu- esik, Balázs, illetve Győri. Hőgyősz— Dombóvári VSE IL 4r2 (2:2). Hő­gycsz, vezette: DarázsL Hőgyész csak szerencsével győzött. A högyészi Ka ruezot kiállították. Hird—Vömén d 2:1 (2:0). Hird, vezette: Lőcsei Bird a második, félidőben nehezen tudía megtartani egygólos vezetését Máza Íl—Szászvár II. 3:2 (1:0). Máza, ve­zette; Dalíos. A Szászvár jobb volt végig támadott. Máza csak hatalmas szerencsével győzött. IFJÚSÁGI: Mecsekszabolcs—Mohács 2:1 (1:0). Mecsekszabolcs, vezette: Kulcsár. Mecsekszabolcs ennyivel jobb volt. Dinamó—Vasas 3:0 (0:0). Vasas, ve­zette: Bánki M. Dinamó még idegen ben győzni tudott Pécsi KASÉ— Posfés 4:0 (3:0). Tüzér utca, vezette« Kovács. A KASÉ fölényesen győ­zött. PMSE—Siklós 2:2 (1:1). Pécs- bányatelcp, vezette: Suiyor. A dön­tetlen eredmény igazságos. BTC— Zsolnai 4:0 (1:0). Verseny utca, ve­zette: Nagy. A BTC ennyivel feltét­lenül jobb volt. Sopiana—Hosszú' hetény 1:0 (0:0). Vezette: Diamant. Sopiana nehezen szerezte meg a két pontot. ALAPFOKÚ; Nonn^ Olajgyár—Közgazdasági gim­názium 1:1 (1:0). Népbolt—Húsos 8:3 (3:1). Hatúrvadászok—KISOSZ 1-2 (5:0), Rendőrség—Bőrgyár 4:2 11:2i. Pedagógusok-—Vendéglátók. 2:t (í.4], MÁV SZÍT—Vármegy eháza 4:1 (3:0’. Pannonia-KASE 12.0 (3:0), MÁV Szakszervezet—Vendéglátók 6:1 (3.0), Kesztyűsök—Pedagógusok 2:0 (1:0). Három pécsi teniszező ciz ifi válogatott keretben Nagy kitüntetés érte városunk há­rom kitünőképességíi if júsági tenisze­zőjét, Gulyást (Erdőgazdaság), Szi- korszkyt (Lokomotív) és Hirtet (Pos­tás). akiket az országos teniszszö­vetség kapitánya beválomitott az országos utánpótlási keretbe. A ke­ret összesen nyolc tagból áll. a pes­tieket is beleértve, így a pécsi tenisz- sport erősséget dicséri, hogy ebbe a keretbe három versenvzőt ad. Edzési lehetőségekről te gondoskodott, az or­szágos. szövetség, amennyiben bizto­sította számukra, hogy minden hét- pénteki napján a szövetség fedett pályáján edzést tarthatnak a legki­válóbb magyar edzők közreműködé­sével. Első útjukra Ugrósdy Jenő kíséri el a fiúkat, akik majd a Tá­tották alapján folytat ják itthoni ed­zéseiket. Alaposan megnőtt a Tatabánya előnye A vasárnapi mérkőzések során a TSC — ha keservesen is, de meg­őrizte veretlenségét és vesztett pon­tokat. illetően a Perutz előtt négy, a BTC előtt pedig már öt ponttal vezet A Dinamó tartja ötödik he­lyét, a vasutasok lecsúsztak a 12. helyre, viszont a két sereghajtó fel­zárkózott. Jelenleg így fest a ta­bella: 1. Tatabánya 10 10 — — 33:7 20 2. Pécsi BTC 11 8 1 o 29:16 17 3. Perutz 10 7 2 1 24:10 16 4. Kaposv. DSK 10 4 4 2 23:20 12 5. M. Dinamó 11 5 1 5 34:22 11 .6. Győri VSE 10 4 2 4 21:17 10 7. Köb. SDSE 11 4 2 5. 23.25 10 8.SZSFAC 10 4 2 4 25:32 10 9. Dohánygyár 11 4 2 5 21:29 10 10. SzfváriLok. 11 3 3 5 20:22 9 11. M. Pamut 11 4 — ■7 26:29 8 12. Pécsi Lököm. 11 4 — 7 23:33 8 13. Postás 10 3 2 5 11:18 8 14. Nagyk. VSE 11 4 — 7 17:35 8 15. Várpalota 11 2 3 6 18:23 7 16. Sopr. VSE 11 1 4 6 17:27 6 Szépen szerepellek a Tagutas loruászok A Pécsi Lokomotív női tornász­gárdája vasárnap Rákospalotán az ottani vasutas csapattal vívott ma- gasszinvonalú, szép versenyt. A ki­tűnően felkészült pécsi lányok Ró­naki, Varga, Németh, Gáli, Nagy, Schmidt, Gács, Fazekas és Kun ösz- szeátlitásban 110.5—105.25 arányú győzelmet aratott. Az egyéni ver­seny sorrendje: 1. Rónaki Renáta 10.25, 2. Varga Erzsébet 18.95, (mind­ketten P. Lók.). 3. Müller Mária RVSE 18.75, 4. Gáli Anna P. Lók. 13.70. A gerenda- és talajgyakorla­toknál Rónaki győzött és Varga ke­rült a második helyre. Gerendán harmadik Gáli, talajon pedig Né­meth. Eheti osztályzataink Dinamó és BTC 31, Lokomotív 3? Dinamó: Krautz fi — Bárdos 2, Ráfi 3, Bencze III 3 — Benője T 2, Kresz 3 — Németh 3. Horváth 1. 3, Futó 3, Keezler 3, Horváth IL 3, összesen: 31. F’BTC: Krauez 2 — Kiégd l 4. Soly­már 1, Mike 2 — Lichtuer 2. Nagy‘2 1 — Máté 5. Kövér 3. Rákóczi 4. Lei­páni II. 4, Karácsonyi 2. össze­sen 31. Lokomotív: Nagy II 3 — Kövesi 3, Szurofka 4, Kelen fi 4 — Meggyes 3, Nagy I. 3 — Hirczi 3, Zombori 4, Szöllősi 5, Túra 3, Vezér 3. Össz“- sen 38. A hét válogatottja: (Ezen a héten különösen a csatársort igen nehéz volt összeállítani!) Krausz Pbí'C — Bárdost. Solymár. Miké — Bencze I., . Nagy BTC — Hirczi, Horváth L, Futó, Készter, Karácsonyit Nincs balszélsője a svéde \ elleni magyar csapatnak Magyarország labdarugó váloga­tottja vasárnap Budapesten az olim­piai bajnok svédek ellen játszik. A magyar csapat ebben az évben kitű­nő nemzetközi eredményeket ért eb Vly érthetően nagy érdeklődéssel vár­ják ezt a találkozót. A magyar vá­logatott a bal,szélső poszt kivótetóvol a legutóbbi két mérkőzésen (osztrák, bolgár) szerepelt csapatul lép pá­lyára, míg a balszélsö helyé-e négy játékos) jelölt a szövetségi kapiUoy, Hidcgkntit, Egresit, az újpesti Tóthot és a SZAC Virágh nevű játékosát (Tavaly még a Postásban játszol1)­* Asztalitenisz. A kerületi 1. <tez- táty IL fordulója során a Pécsi KASÉ jlosszúhétépy csapatát 13:0 arányba* győzte te. A KASÉ részéről: Papi5’ Mányó, Pozsg.ai 3—3, Komh.inyi, Jé’ kab 2—2 győzelmet szereztek. )

Next

/
Thumbnails
Contents