Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-03 / 255. szám

1949 NOVEMBES 3 N Ä P L 6 Az üzemek, a írvatalok dolgozói és a tanulóifjúság muntkafelajánlással és jó tanulással készülnek Sztálin elvtárs születésnapjára A Ganz-gyár dolgozóinak mimkafel- zjániása Sztálin elviárs 70. születés­napjára napról-napra nagyobb hullá­mokat ver és egymásután jelentik csatlakozásukat a péesbaranyai üzemek i?., hogy méltóképpen ünnepelhessék december 21-ét az egész világ mun­kássága nagy tanítómesterének, Sztá­lin elvtársnak születésnapját. A Zsolnay gyár csőkészítői felaján­lásukban elvállalták, hogy a 3 éves tervet az ő üzemrészükben 8 nappal előbb fejezik be, míg a, sajtoló üzem női dolgozói egyöntetű felajánlásukban elhatárolták, bogy 11 nappal előbb végzik el az előirányzatot és ezzel de­cember 1-re teljesítik a hároméves tér. vet. De az egyéni versenyzők sem ma­radnak el a Zsolnay gyárban. így Meszlegnyei Tibor és Szilvást István 5 százalékos munkafelajánlást tett Sztálin elvtárs születésnapjára. Nyári Gergely korongos 3, 'Horváth Nándor és Eicher József 3, Brunner János, Rjtz József, Szász Péter 5—5 százalé­kos fermeléserrteiést ajánlott fel. De nemcsak a régi szakmunkások, hanem a tanuló korongosok is részt akarnak venni Sztálin elvtárs méltó ünneplésé­ben és Varga László, aki egy he:e ko- rcstgos, elvállalta, hogy december 21- ro teljesítményét 5 százalékká! fel­emeli. Az Épületszerelő NV dolgozói röp- gyülés keretében határozták el, hogy a Megyeri-úton épülő bérházak szere­lési munkálatait versenymunkával, a legrövidebb időn bélül végrehajtják. A Norma II. olajgyár dolgozói egy­napos rohammunkát vállaltak Sztálin elvtárs születésnapjának megünneplé­sére. A felajánlásukhoz híven októlTer 31-én 12 fizikai és 4 szellemi dolgozó dolgozott a gyárban teljesen önkénte­sen, hogy lérój ja háláját Sztálin elv­társnak a felszabadulásért. De nemcsak az üzemek dolgozód, hanem a tanuló fiatalság is résztvesz december 21-ének megünneplésében. A Nagy Lajos gimnázium diákjai a szer. ikesz tőségünkbe fcűldö' t levelűkben a kővetkezőket írják: „A Ganz gyár Mjúnuinká'sai ez: a napot termelő mun kával ünnepük, mi pedig ígéretet fe­szünk, hogy november 15-úg ;anulmá. nyi eredményünket három • izeddel fogjuk javítani, hogy jó tanulásunkká' eredményes építői és védelmezői V gyünk a Szovjetunió és a bölcs Sztá­lin elv-láre által vKzeeft békeiábor- nak." / A magyar dolgozók hálája Sztálin e'.Vtárs iránt mindenü't megnyilvánul. Nemcsak az üzemek, de egyes hivata­lok is csa’Aakoz'ak a Ganz gyáriak felhívásához. így a Földhivatal do'go zőá elhatározták, hogy Sztálin elv:árs születésnapját szocialista munkaver- sen-nyel ünnepük. Felajánlásaikban el­vállalták, hogy a hivatalban gépíró h'ány miait felha’mozódolt aktákat fe:- dotgozzák és Sztálin elviársnak le kö'etee ma.gyar nyelven megjelen', müvének minél nagyobb számban való megvél elére versenyre hívják ki Ba ranya összes hivatalait. Az üzemek, hi­vatlak és az ifjúság felajánlásai őrá. -ról-órára nagyobb mértékben bonta­koznak ki, mert a dolgozók határ alan szereidet éreznek a nagy Sz álin iránt. Hatalmas lelkesedéssel készülnek a pécsi dolgozók a Na$»y Októberi Forradalom 82. évfordulójára 1 vetés gy&zelmes befejezése után minden erőt a mélyszántás határidő előtti ?ej esésére kell mozgósítani heft Bz Opcrattv Bizottság ülésén Sz'hia Sándor e vtárs a ftulífe-prspapRda szétzúzására és a yersínyszeUesn foltozására írnia fel a iSolgozA parasztság figyelmét A baranyamegyei Operatív BizotU- •ág szerdai ülése a vetési munkálato­kat értékelte ki és a mélyszántással kapcsolatos teendőkkel foglalkozót. Az ülésen Hankó János elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Baraaya- megyei Bizottsága mezőgazdasági osz­tályának vezetője, az Operatív Bizott­ság tijkára ismertette a szán ás- velési munkákban elért eredményeket. Beszámolójában hangoaialia, az a tény, hogy határidőre befejeztük, a ve- fést, bizonyítja azt, hogy sikeresen ielvcftüh a küzdelmet a kulákok agt- liSciója ellen és sikerült a megye dol­gozó parasztságát mozgósítani a ve­tésre, _ Dolgozó parasztságunk, miután fé lismer'ie, hogy helyes az, amit Pár­tunk célul eleje tűzött, fáradságot ■ nem kímélve látott hozzá a vetésnek. Megyénk dolgozó paraszsága minden elismerést megérdemel, mert legyőzte a mostoha körülményeket, kapával, fejszével verte szél a rögöket, bizto­sította, hogy határidőre az u oijó szem búza is a tőidbe kerüljön. Hankó elvtárs a kővetkezőkben a járást operatív bizottságok munkájá­ÄPOLInO 6-áip Francia iilm CSIBÉSZEK Noel Noel főszereplésével Előadások» 5, 7, 9 órakor. ijRÄNIÄ 6-áh Mulatságos bonyodalmak, izgalmas hajsza: Kár a fessratsér Cseh vígjáték E'őadások 6 és 8 órákat. 1 J-áiii 1 PAKK Csehszlovák film A Magas Tátrai harcok története Fehér homály Főszereplők: I Jozel Pantik, Natasa Tunska. Előadások 6 és 8 órakor. > T A bérletek változatlanul ér* '’ínyben vannak, korlátozás r; nélkül. val foglalkozott és megállapította, hegy o kezdeti nehézségek után a já­rási operatív bizottságok igen jó munkát végeztek és ezért indítvá­nyozta, hogy a megyei operatív bi­zottság jegyzőkönyvi dicscre'ben ré­szesítse valamennyi járás operatív bi­zottságát. A továbbiakban Hankó elvtárs a mélyszántás kérdéseivel foglalkozott. — November 3Ö-ig el kell végez­nünk a mélyszántást — mondotta. — Ekkorára cl kell érnünk, hogy min­den talpalatnyi föld, amiben nincs őszi ve és, legalább 25 centi mélyen meg legyen szánva. Ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a tavasziakból jó termést érhessünk cl. Hankó elvfárs beszámolója után megkezdődtek a hozzászólások, majd Szikra Sándor elvtárs, a Magyar Dol­gozók Pártjának baranyamegyei ú'- kára, az .Operatív Bizottság elnöke foglal'a össze a tanulságokat és meg jelölte az elvégzendő feladatokat- Szikra elvtárs méltatja az elért eredmények jelentőségéi, majd rámu tatot/ arra a veszélyre, amit az clbi zakodot'ság érzésének felbukkanása jelent. — Elején kell vennünk ennék hangulatnak — mondotta —, merr el kell rá készülnünk, hogy most próljál majd legeüeseredet ebben támadni a kulak. Ezért a vetési munkák során megvert kulák leleplezését tovább kei! folytan: és nem szabad megengedni hogy újabb támadásba lendülhesse, nek át. Szikra Sándor elvtársi a továbbiak­ban hangsúlyozta, hogy a vetési kampány nagymértékben megerősí­tette dolgozó parasztságunk bizalmát a Pártban. — Számtalan dolgozó paraszt mondja ma szerte a megyében „Tényleg igazuk volt a kommunis fáknak“ — mert az események min­ket. igazoltak, a beállott eső a föld ben találta a magot, és a dolgozó parasztok most. örömmel állapítják meg. hogy érdemes volt ránk hall gatni. Szikra elvtárs a továbbiakban verseny kérdéseivel fog’alkozott é mcgáüapi'oJ a, hogy a további ver senyéknél föltétlenül szem előtt kell tartani három szempontot. Ele :v/.ö|:áa versenyben is elsősorban szegényparasztságra kiül támaszkod ni. másodszor a versenynek nvilvá nosság előtt kell folynia, harmadsr.o a vei'seuynpjf hizíosítv:». Ítéli, hogy legyenek az előfeltételei. , Befejezésül Szikra elvtárs két nontban foglalta ossz" a mélyszán­tással kapcsolatos legfontosabb teen­dőinket: — Egyrészt tovább keli folytatni a megveri ellenség üldözéséi, vagyis Oj napról-napra ismét le kell leplezni a kulák szabotálását, szét kell zúzni háziig propagandáját, másrészt pedig fenti szempontok szerint élő való­sággá kell tenni a versenyt. Ha ebben a két döntő fontosságú kérdésben jó munkát végzünk és közben nem feledkezünk meg az, egyéb szempontokról sem, akkor a mélyszántást nemcsak határidőre, anem jóval a határidő lejárta élő t ! fogjuk végezni — fejezte be ösz- zefoglalóját Szikra. Sándor elvtárs. Ezután a tengeri begyűjtés kérdő­éivel foglalkozott az. Operatív Bi­zottság. Azok, akik még nem tettek leget begyűjtési kötelezettségüknek, most ezt tengerivel kell, bogy/pótol- jk — állapította meg az Operatív bizottság, — azok a dolgozó {»arasz­ok pedig. akiknek háziszükségletü- kön felül készleteik varinak. ...C'1 vé­teli jegyre való beadással tegyenek leget hazafias kötelességüknek <:s ámognssák a dolgozók kormányának gazdasági politikáját, ügyelve arra. hogy a kulákok ne tudjanak pár fillér ráigérésével készleteket össze­halmozni. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom harminekettedík évforduló­ját méltó keretek között kívánja megünnepelni az ország minden dolgozója s ezért már most megkez­dődtek a többnapos ünnepségbk elő­készítő munkálatai. Pécsett a Magyar Dolgozók Párt­jának városi pártbizottsága és a Magyar Szovjet Társaság pécsi cso­portja rendezi meg a nagyszabású ünnepségeket. Már november ő-én, szombaton este kezdődik a megem lékezés Vasason, ahol az „Ifjú Gár­da“ díszbemutatójával indul a nagy program. Vasárnap délelőtt 9 órakor tör- énik a Szovjet Hősök emlékművé­nek m egjioszorúzcsa a temetőben, ahol minden üzem 3—3 küldöttén kívül a három- és hathónapos párt­iskola képviselői, a SZOT területi iskolája, a. honvédség, az ÄVO. , a rendőrkapitányság, a Szabadsághar­cos Szövetség és a SZÍT díszaia- kulata helyezi e! a maga koszorú­ját. A temetői műsor a következő lesz: \ honvédzenekar a magyar és a szovjet Himnuszt játsza el, majd egy szavalat következik s ezután kerül sor Deák Lívia elvtársnő ün­nepi beszédére. Sor tűzzel és az Tn- tnrnacionáléval fejeződik be a teme­tői ünnepség. Délelőtt 11 órakor kezdődik a Széchenyl-téren tartandó ünnepi nagygyűlés. Erre négy irányból vo­nulnak fel a társadalmi szervezetek: egyik rész az Irányi Dániel-térröl, másik a Bajcsy Zsilinszky út felöl, harmadik a Kórház-térről, negyedik a Mária-utcából indul az ünnepség színhelyére. Az ünnepi nagygyűlés műsora szintén a magyar-szovjet Himnuszok­kal kezdődik. A bevezető beszédet Ttobánovics Jenő főispán clvtárs, az ünnepi beszédet Szikra Sándor elvtárs, az MDP megyei titkára mondja. Zár­szót Miklós Gyula elvtárs ország- gyűlési képviselő mondja el. Végű az Internacionálét játsza cl a zene kar. Hatodikén este fél S ómkor „For­radalmi Ünnepi Est“ lesz a pécsi Állami Nemzeti Színházban. Az őst a magyar és szovjet Himnusszal kezdődik. Az ünnepi beszédet Far­kas alezredes elvtárs tartja. Ezután egy énekszám, egy kórusmü és e vers következik, majd a „Viharos alkonyat“ című színműből egy jele­netet adnak elő a színház tagjai. Szünet után a Fürdő-utcai általános iskola tanulói szerepelnek gyermek­dalokkal, majd ismét a Nemzeti Színház prózai együttese szerepek Fagyejev: „Ifjú Gárda“ című szín­müvéből adnak elő egy részletet. A Vörös Hadsereg jubileumi indulója után ismét egy jelenet következik Szimonov: „Orosz kérdés“ című színdarabjából. Ezután egy vers, egy kórusmü, ismét egy vers, majd a Sztálin-kantáta következik s végül az Internacionálé. Ugyancsak hatodikén este 6 éra­kor lesz Mecsekszaboleson a „Lenin élete“ című hatalmas szovjet film díszbemutatója. Ezt a filmet Pécsett az Uránia és a Park filmszínházak 7-én mutatják be ünnepi díszelő­adásként s november 10-ig egyfoly- ában műsoron tartják. A tizenöt’ előadás jegyeiből már tiz előadás észlete elfogyott. November 8-án Pécsbányatelepeü éa Péesújhegyen a Magyar-Szovjet Társaság budapesti előadóival műsoros párlnapokat tartanak. Ugyanakkor-az összes párt­szervezetben ünnepi pártnap les*. November 7—12-ig a szakszervezetek szakmai csoportjai ünnepi szakszer­vezeti napot tartanak, a tömeg szer­vezetek podtg ifjúsági és nőnapokat, úgyszintén taggyűléseket is. A tömegszervezetekben a műsoro­kat a Magyar-Szovjet Társaság kul- túrosoportja adja. Minden tizem ki- diszitott, gazdagon feldekorált kör­nyezetben ünnepli a Nagy Októberi Forradalmat. A szovjet katonáit sír­emlékeit. a város rendbehozta. A sír­köveket kijavították és a felszaba­dításunkért hősi halált halt szovjet katonák sírját virág borítja. No­vember 7-én, az Októberi Forrada­lom évfordulóján a temetőben lévő hősi emlékmű előtt dfszőrség áll majd és az emlélcAüt éjszaka fény­szórók világítják meg. Külön felhívja t»z MDP és a vá­ros vezetősége Pécs minden dolgozó­ját, hogy házaikat díszítsék kir lo­bogózzák fel az említett napokra! Ünnepeljük meg méltóképpen szar badságunk megteremtésének napját! Forgalomba Kénül a fafüféses Kályhák átrakására al almas „samaslai rostély“ A fűtési idény kezdetével sok helyen szükséges a fafűtéscs kály­hák átrakása szénfűtésre. A TÜKER munkás-vezérigazga­tója, Samodai Árpád, egy olyan ros­tély-betétet szerkesztett, .amely a kályhába, annak átrakása nélkül beszerelhető és ezzel az eddig £a- füféses cserépkályha koksz-brikettel való fűtésre válik alkalmassá. Ara 60—70 forint. \ Ps*!t*í sy.aváf líJtoveííl* «**!• isnk a on'rtsajfó A németbólyi állami gazdaság 153 dolgozója fizéiéit elő a Dunántúli Naplóra A németbólyi állami gazdaság központjának faliújságja elárulja, hogy az állami gazdaság dolgozói szeretik jói megnézni azt, ami kö­rülöttük történik. Friss .cikkek, ele­ven rajzok bizonyítják, hogy nem zárkóznak cl a külvilágtól, hanem tudnak a fontosabb eseményekről és azokról megvan a maguk vélemé­nye. Fejlődő, új világot építő em­berek az állami gazdaság munkásai. Megértették azt Is. hogy ebben n fejlődésben cs építőmunkában tá­mogatja őket a pártsajió, amely szemünk elé hozza a messze orszá­gok dolgozóinak hősies harcát az elnyomók ellen, megmutatja, mi történik ott, ahol az elnyomók'van­nak uralmon és ott, ahol a dolgozók már kivívták maguknak a szabad­ságot. Megismertet távolabbi üze­mek és gazdaságok munkájával és a Szovjetunió példájával. □ Szombaton mondta cl Csörgő Kál­mán elvtárs az üzemegységek titká­rainak, hogy vasárnaptól megkez­dődik a Pórt megyei lapjának, a Dunántúli Naplónak, az előfizetés- gyűjtő kampánya. — Nekünk — mondta, — akik n mezőgazdaságba visszük át a szó cializmust és példát mutatunk : dolgozó parasztságnak, ebben Is élen kell járnunk. A titkárok az üzemegységekből vasárnap már jelcntotték, hogy kö­rülbelül ölven új előfizető lesz a hat üzemegységben. Ennyi előfizc.tő- apot. kértek ér’a járási bizottság megdicsérte őket, mert ez valóban szép eredmény. Hétfőre azonban kiderült, hogy sokkal többen akar­nál: előfizetni és kedden már pon­tosan tudták, hogy háromszor any- nyi, 153 az új előfizető a 260 gazda­sági munkás közül. Jt tf Kozma István - elvtárs Sátorhely­ről hozott 30 új előfizetőlapot a Fórt mohácsi járási bizottságához. Vele együtt a pénzt is, amit az állami gazdaság munkásai befizettek már a lapra. Nyugodtan rakja ki á leté­pett szelvényű lapokat és a pénzt az asztalra. — Nekünk is szükségünk van a sajtóra — mondja —, a mi ú: fajta munkánkat, a szocialista mező gazdaságban már csak tájékozott és képzett munkások tudják jól végez­ni. Szüksége van mindenkinek a lapra, amelyben a Pórt mutat ne­künk irányt. Sátorhely Is a németbólyi állam! gazdasági központhoz tartozik. K többi öt üzemegységgel együtt itt sincs már senki, aki valamilyen ú j­ságot ne járatna. Gyöngyösi József is most fizetett elő. E'evenszemü, markos legény, mellén az MHK aranyjelvénye bi­zonyítja, hogy munka után a sport­ol is szívesen foglalkozik. — Előfizettem — kezdj a szót - mert most már nekünk is van al­kalmunk az olvasásra és ezt az al­kalmat ki kell használni. Meg aka­runk mi is ismerkedni a világgal és azzal, ami a megyében történik. Tóth Miklós is így beszél: — A Párt ad nekünk út mutatást, de ezt csak úgy tudjuk követni, ha meg is ismerkedünk vele, meg­ismerni pedig csak a Párt újság­jából tudjuk. Ezért fizettem elő én is. Az állami gazdaság munkásainak példamutatása nyomón * Sátorhely környékén a saját földjükön gaz­dálkodó dolgozó parasztok közül is egyre többen fizetik elő a Dunán­túli Naplót, örömmel látják ezt a gazdaság dolgozói. Ebben is követik a példánkat — így mondják — és követni fognak bennünket a szocialista gazdálko­dásban is.

Next

/
Thumbnails
Contents