Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-03 / 255. szám

4 m R p l ő 1949 NQVEMBBB 3 IMER3UK Hogyan alakult ki a Földön az élet !]t eL Természettudományi rovatunkhoz több levél is érkezett és a levelek írói egyes kérdésekre szeretnének választ kapni Mi ezekre a feltett kérdésekre, amennyiben valóban a természettudománnyal állnak kap­csolatban, minden esetben válaszo­lunk. Ez volt az egyik kérdés: Hogy lehet az, hogy a Föld izzó gömb volt és ezen a forró izzó gömbön a lehűlés után élet alakult ki A természet különböző erőinek ha­tására megrongálódtak a hegyek, szétmálódtak a kősziklák. A víz és a szelek hatására homok és agyag keletkezett. Ezeket eleinte semmi sem tartotta össze és így a Föld felülete állandóan változott. rNem volt élőlény és nem volt talaj sem, ami gyökérzetében megrögzítette volna a Földet. Sokmülió év telt el a Föld tör­ténetében, amíg megjelent az élet és a talaj. A Föld akkor még me­legebb volt, mint most A levegő­ben több vízpára volt Ilyen körül­mények között a Föld közelében, a melegvíz felületén, a partnál új anyag képződhetett Ez az anyag különböző alkatrészeket tartalma­zott a földből, a vízből és a leve­gőből: Kenet, hidrogént, oxigént, nitrogént, ként, foszfort és még néhány más etemet Ezt az anyagot fehérjének hívják. A fehérje megjelent a Földön Ma is ez ez anyag minden fíö test; növény, állat és ember alap­anyaga. A fehérjéből nem lett mindjárt élőlény. Sokszor szétbomlott és újra keletkezett, amíg az élőlények mai megnyilvánulásait, a növeke­dést, a mozgást, a szaporodást és az elhalást felöltötte Az első élőlények igen parányiak voltak és most is vannak ilyenek a földön, de olyan kicsinyek, hogy idáig a legjobb mikroszkópban sem sikerült meglátni őket Hogy ezek az élőlények vannak és léteznek, azt kártékony szere­pükről tudjuk, mert ezek okozzák az embernél a kiütéses tífuszt, a náthát, az Influenzát, a szemölcsö­ket; a sertésnél a himlőt a kolerát és a nyelvrákot; a kutyánál a kutyapestist; a növénynél a mozaik betegséget Ezeket a lényeket ultramikrobák­nak és vírusoknak hívjuk. Az első élőlényeket nem nevez­hetjük sem növényeidnek, sem álla­toknak. Sok millió év telt el, amíg az ultramikrobákból az általunk is ismert mai baktériumok, majd nö­vények és állatok kifejlődtek. A baktériumok is nagyon kicsiny méretűek, de lényegesen nagyob­bak a vírusoknál. Láthatók a mik­roszkópban és így megfigyelhetjük életüket és müködésüke.t Némelyik baktérium a csupasz sziklán is megél Ezek a lények ré- rzint a levegőből vett anyagokkal, a ievelgőből vett szénsavval és nit­rogénnel, részben a köves sziklából vett anyagokkal táplálkoznak. A baktériumok után a szildákon és a szétmálott kőzeteken moha és zuzmó keletkezett. Már növényzet is van Az első élőlények a vízzel és le­vegővel együtt lassan szétrongálták Í917 október 7-én Lenin visszatért Pétervárra. Más­nap találkozott Sztálinnal. Négy órát töltöttek ismét együtt. Sztálin beszámolt Vladimir liftesnek a felkelés előkészületeiről. Október 10-én este, három hónapi szünet után először ment cl Lenin a párt Köz­ponti Bizottságának ülésére. Pzan nz estén viharos idő vall. Hideg cső zuhogott, csapkodott a szél, földig haj­totta!; a csupasz fájt és a h.ázak ablakaihoz ütődtek. Nyirkos sötét volt. Olyan sö. tét, hogy az ember alig lá­tott néhány lépésnyire. A néhány járókelő közül, afrik azon az estén a Kar- pooka folyó partján ödöng- teJr, aligha hitte egy Is. hogy a 02-cs számú házban bolse­vik gyűlés folyik, mélynél: éppen most elfogadott haló. rozata megváltoztatja az em­beriség egész történelmét. Lenin a szoba sarkában ült, kis asztalnál, a kályha melle.lt. ősz parókát viselt, a föld köves kérgét, elhalva pedig rothadásnak indultak, szétbomlottak és humusz képződött belőlük. A növényzet azonban nemcsak a hegyedet rongálta, hanem védte is a talajt. A humusz egyberagasztotta a talajrészecskéket, a gyökerek sűrű hálózata megrögzítette azokat. Kt- zöldültek a síkságok és a hegyek. Megelevenedett a föld. Most már nemcsak a növények népesítették be a talajt, hanem számtalan aprócska, szabad szem­mel láthatatlan élőlény, baktérium és rengeteg ízeltlábú és földtúró állat. (Giliszták, hangyák, vakondo­kok, ürgék, hörcsögök). Ezzel elmondottuk a talaj kelet­kezésének történetét és ez döntően fontos, amikor a földön az élet ki­alakulásáról beszélünk, mert a talaj kialakulása tette elsődlegesen lehe­tővé, hogy a Föd az izzó, majd lassen kihűlő gömbből a szerves élet településének helye legyen. Három pécsi festőművész-tanár követendő példája Szocialista freskók az iskolákban Meglepetésszerű eredmények a kerületben A óanév megnyitása titán három pé. esi festőművész .tanát tanácskozásra ölt össze. Meigláiiopítoilák, hogy az iskola, életében Siöriént gyökeres f»r- didarot festményekben is meg kell ci’eveníítmi. Az elhatároz ás,t telt kö­vetle. Néhány nap múlva a diákok szedték a Lakról « regi képese ét padokból, deszkákból állványokat ké­szítettek. Az állványra feSlt«y»ns8fe«dott a fehérköpenyes :anár és fürgén vá­zolni kezdte azt, amit mondám akar növendékeinek. Szta e egyszerre kezd­tek munkáiba a Fiume uitcaá Iskolában Bezzegh Zol,tata, a Agostonitén iskoíá. ban Gádor Emil és a leánygimnázium­ban Kelle Sándor. Csaíktemar tárkulri kezdett a fa] ®z teáfoiákhain és a sok buksi,fejű diák csodálkozó kíváncsisággal ál l te körűi a művésztanárokat. — E,bbői cipő lesz! — kiállóit az egy®; 'boldog őrömmel, hogy lám 5 «Italánta, hogy mi az a fekete föl', amit éppen ecsettel simogat a tanárja így alakult ki a. Fiume utcai iskola folyosóján a gyári munkás alakja, aki öntudatos tekintettel Vezeti gyer­mekét az> iskola felé. A következő ké­pen mér tanúi tóhetürfk annak, hogy mit adl az istkola a gyermekeknél!;. Slérlanéráf lüljaK a tanulót egy rajztábla fölé hajolná, alatta az éleiben hasznosítja a 'mértanórám ta­nultakat, mint mérnök vezeti az épít­kezést. Tovább megyünk; vegy tanórái ábrázol a kis magyarázó kép n gyer­mekek érdeklődő arccal álijáf; körül tanárukat, add kémcsővel a 'kezében lombikok között magyaráz. Alatta a vegyiparban dolgozó munkás- Táikon­juk, elei jól megérniük® mindaz:, amit annakidején kisdiáik korában magya­rán!, á'k. Az Ágoston-lért iskolában még.nem készült el teljesen az újszerű dekorá­lás, Gádor Emi! a gyermek minden­napi iskolai éteréből vet. jelenteket vet szépiával a falra. Kedvesek ezek a rajzók, sokat mondanak, aki figyel­mesen megáll előttük. A leánygimnáziumban nem a folyo- sót díszítik a festmények, Iranern az osztályokat. Ebben az iskolában már -elkészül,: az új dekorálás ős szerdán délben .adták át a növendékeknek há­zi ünnepség ke,re lében a megújult osz­tályokat. — Osztályaink nem történelmi nagy jamk sorából választoltak nevet ma­ÉJSZAKA! ÜLÉS gukmk, hanem életünk egyes mozi a turiairól neveztük el azokat — mondta Hübner Klára IV. osz’.áyú növendék. Így van Szabadság, Ö éves terv, Jó tanulás, Tanulj többet osztály urak. A "a,ntermek és a folyosó a múltban is díszítve volt, de ez a dfszités, ami most került a falakra, minden eddigi­nél szebb, Eze’k a művész» freskók elénk állítják a célt, amit magunk elé tűzünk. A tanteremben, mely a „szocializmus osztály“ nevet viseli ragyogó színek­kel pompázik a szocializmust szimbo­lizáló kép. Nyitót: könyve: tartó mész szenézö leány-fej jelképezi a tanulókat, a hált,érben olt van mindaz, ami vár­ja az iskolából kikefuő, az életbe >é pő fía*elókat, A ff.vár. a mezőtrazíasás, a kór. ház, egyetem, miniden, amit a szocia­lizmus felé haladó társadalom nyitói: meg a dolgozók gyermekei elő::. Másik terem, — a „Béke osztály“ — Rákosi elvtárs egyik beszédéből j választott jelmondatot: „Ránk biz on j szártvli(hátnak mindenütt, dial a béké­ken védeni!“ A -kép bástyával jelképe­zi a béke hatalmas táborát. A bástyá­hoz. közeledik az ifjúság lelkes sere­ge, élén a szabadság vörös zászlaja" tarló munfkásifjóval. Három iskolában így kezd ék meg a festőművészek a szocializmus építé­sének egyes mozzanatait szimbolizálni. Reméljük, hogy ez a kezdeményezés nem rrrarad követők nélkül és azok nz iskolái!;, melyek még nem kapcsolód lak bele ebSe'az újszerű dekorálásba, rövidesen pótolni fogják a Irányt és nemsokára- nemes versengés alakul ki a legszebben dekorált iskola címé ér!. A csehszlovák irodalom gyásza Frarrtisek Halas kiváló cseh Költő 'torai halála súlyos gyászba dön­tötte a csehszlovák szellemi életet. John, a nemzetgyűlés elnöke és Kopecky tájékoztalásügyi miniszter meleghangú levélben fejezte ki részvétét nz elhunyt köhő özvegyé­nek. Alexander Fagyejev, a Szov­jet írók Szövetségének főtitkára és Hja Ehrenburg, a kiváló szovjet író, Frantisck Halas elhunyta alkal­mából részvéttáviratot intézett o Csehszlovák írók Szövetségéhez. Fagyejev részvéttáviratában hang­súlyozta, hogy Frantisck Halas ha­lálával az ’egész világ haladó iro­dalmát súlyos veszteség érte. L OSZTÁLY. Meesekazabotcsi Tárna—Zsoínay 1:0 (1:0). Mec-ckszaboícs, vezette: Mol­nár Gy. Igen szép, élvezetes mérkő­zés, a két csapat sportszerű viselke­dését mintaképpen állíthatjuk a csa­patok elé. A Zsolnsy az utolsó perc­ben kihagyott egy tizenegyest. Vasas—P. Lokomotív II. 1:0 (l-.Q). Somogyvasas, vezette: Csik. Nagy h.arc után maradt alul a vasutascsa­pat, Szünet után mindkét csatársor sek helyzetet hagyott irt. PSTC II.—Tolna 6:1 (1:1). Verseny­utca, vezette Pallós. Az első félidő­ben a vendégek voltak jobbak, szü­net után jobb erőnlétével felülkereke­dett o. hazai együttes és. könnyedén érte el góljait. Góííövők: Máté 3, Mezei, Szopka és Leipám I., illetve Link. Dinamó II.—Némefbőlyi SE 9:1 (3:1). Péosújhegy, vezette: Megyer. Végig nagy fölényben játszott a bá- nyászcsapat, különösen szünet után jött ki a lépés a csatároknak. Komló II.—Mohács 2:1 (2:1). Mo­hács, vezette: Majoros. Nagy megle­petés a mohácsi csapat hazai veresé­ge. A komlóiak megérdemelten győz­tek. Bonyhád—Paks 4:3 (4:1). Paks, ve­zette: Mecseki. Kemény, durva mér­kőzés, Bankót, illetve Forrót kiállí­totta a játékvezető. A vendégcsapat különösen szünet előtt játszott nagy fölényben. A közönség igen sportsze­rűt: cnüí viselkedett. Siklós—Máz* 2:2 (1:1). Siklós, ve­zette: Duna. Jó mérkőzés volt, a sik­lóé csapat szerencsés góllal egyenlí­tett. • n. OSZTÁLY. Harkány—Ujpefre 4:0 (3:0.) Har­kány, vezette: Jeíenszky. Egyoldalú mérkőzés, a gólokat Bognár 2, Bükit és Fekete szerezték. — Dinamó III —Kosszúhcfény 4:3 (0:2). Hosszúké- lény, vezette: Bánki L. Szünet után jó játékával fordította az eredményt a vendégcsapat. — Szekezárd II.— Szászvár II. 2:2 (2:1). Szekszárd, ve- vezefi'e: Szarka. Egyenlő erők, igaz­ságos eredmény. — Sopianc—Erzsé beífetep i;U (í:0). Vásártér, vezette: Bánki M. TúSkemény, helyenként durva mérkőzés. Koronics, Nagy illet­ve Kraus,?, került a kiállítás szomorú B()rvá.ra. — Postás II.—Mec.seksza- bolcs II. 2:1 (1:9). Tüzér-utca, vezette: Kulcsár. A Postások jobban álltak fel, mint NB III. mérkőzésükre. Pócsvárad—Véménd 2:2 (1:1). Péc»- várad, vezette: Budán. A vémíndick végig 10 embcTT-el és Iiafalmas lelke­sedéssel játszottak, győzelmet érde- meltak volna. — SeŰye—Kémes 2:1 (1:9). Kémes, vezettet Tam sales, A rutinosabb csapat megérdemelten győzött. Bari, Alvári, Illetve Petó rúgták a gólokat. — Hőgyész—SIÍ1C II. 6:0 (2:0). Kőgyész, vezette: Kováés B. Biztos győzelem. — PMSE H.— P. KASÉ IL 4:1 (3:9). Pécsbányafc- lep, vezette: Pápa. Csúnya, durva mérlközés három kiállitáissal tarkítva. — Báfaszék II.—Váralja 3:1 (1:1). Bátaszék, vezette: Molnár II. Csapko­dó játék, igazságos eredmény. — Sxenííőmc—I). Postás 2:2 (2:1) Dom­bóvár, vezette: Dudás. A vendégek játszottak nagyobb lelkesedéssel. — — DVSE II.—Mágocs 3:2 (2:2). Má- gocs, vezette: Marosi, poxtszerűtlen. közönség. Góííövők: Bcríus 2, .Gyámé­rt, illetve Benlcö. — öcs én y—Bony­hád II .3:1 (0:1). Bonyhád, vezette,: V/indisch. A közönség csúnyán visel­kedett. Góííövők: Páncél 2, Laca, dí- fetve Solti. — Bogyiszló—Pales II. 3d) (3.0). Bagyiszíó, vezette: Steinbach. Megérdemelt győzelem. GőHcvÖk.; Tö­rök 2, Fenyvesi. — Nagyiaányok II. —Decs 3.9 (1:0). Nagymányok. Csak egy félidőig volt ellenfél a bogyiszlói csapat. Góííövők: Páífív 3, Kaposi 2, Koncz, Kirsching és Láda. — Fadd— Tolna Jl. 4:2 (2:0). Tolna, vezette:, ígnáczi. Hevesiramú, kemény mérkű-i zés, igazságos eredmény. — Vem. éne? —Dinamó ül. 3:3 (2:0). IFJÚSÁGI Dinamó—Sopiana 10:0 (8:0). Vásár­tér, vezette, Nagy F. Fölényes győze­lem. — Mohács—Portás 6:9 (3:0). Mo­hács, vezette, Papp F. — Mscceksza- botcs—Vasas 3:1 (1:1). Mecscksza- befes, vezette: Császár. — Siklós—- P. KASÉ 3:0 (2:9). Siklós, vezette: Szebenvi. ALAPFOKÚ Hafárvadáiz—KASÉ őrt (2:9), ve­zette: Kutas. — Pedagógusok—Nép-' bolt 4:3 (2:1), vezette: C-cte, — Bőr­gyár—Poslás 1:1 (9:0), vezette: Cseio. — Pannónia—Bőrgyár mérkőzés eb- ina ru-dt, mert a bőrgyáriak — ruost- már másodszor nem jelelitek meg. — Dohánygyár—MÁV SZÍT 7:1 vezette: Kulcsár. — Egyelem—.TEJ­ÉRT 4:1 (1:0). vezette: Marosvölgv u -- KISOSZ-PÉTENVÉ 3:2 (2:0), ve­zette: Kiss Gy. — Népboíí—-Norma j Olaj 4:3 (2:2), vezeti e: Kiijs Gy. —1 j I Pénzügy—Beiü 6:0 (1:0). mint mindig ezekbén a na­pokban. Mellette ült Sztálin is Szverdlov. Ekkor felszólalt Lenin és megkezdte beszédét. Csodá­latos beszéd volt. Mint a hadvezér a döntő ütközet előestéjén, ágy mér­te fel azokat az erőket, me­lyekre a bolsevikok támasz­kodhattak. Elmondta, ho­gyan kell a népi erőket el­osztani hot kell bevetni a küzdelembe, hogy a győze­lem kivívható legyen. V or rad aim ár, hadvezér és tanító beszéde volt ez. Lenin beszélt és mindenkinek az volt az árrése, hogy nem egy ember hangját hallják, ha­nem egy sokmilliós nép szív­verését. s azon át legmélyebb vi'sgyait, törhetetlen akara­tát. A Központi Bizottság egyet­értett Leninnel: atoll a fel kelés órája. Mégis akadlak kelten, akik felszólalta]: I.e. nin terve ellen. .1 két gyáva áruló, Zinovjev és Kamcnyev volt. Ezek az emberek csu­pán magjátsfalták a forra­dalmai t valójában a kupit i- listák titkos segítőtársai vol­tak. ' — Várni_ kelt a felkeléssel — ismételtéI: Zinoviev es Kamcnyev. Lenin és Sztálin vissza- utasították pz árulók ellen­vetéseit. A Központi Bizott­ság Lenin javaslatait fogad­ta el. Éjfélre járt az idő, mikor Lenin, Sztálin és több Bias elvtárs beszéde után, bezár­ták az ütést és a Központi Bizottság tagjai egyénként szétoszlottak. Odakünn még zuhogod o: eső, ugyanolyan hideg e* s.r tét volt. mint íinr.nkrl'dlr. Kőröskörül senki egy Haluk­ból sem szűrődött ki fény mindenki aludt. Senki sem India. -rm " a itárosban. sem bárhol a ni- hígon, hogy a bolsevikok ez éjjel ellvrlározták a felkelési és megnyitották az emberi- lég történelmének legdön­tőbb fejezetét. 1 Központi Bizottság leg­közelebbi ülésén ~ október (ti án —• megállapítnilák a felkelés időpontjáig .1 felkelés vezetésére párt­központot választotta]: Sztá­linnál az élén. Tagjai közön volt Szverdlov, Dzerzsins:k!j és üriekij. /I Pártközpont lett a né- ternári Tanács forradalmi Imrei bizottságának vezető szerve. ,t forradalmi harci bizott­ságnak kelteit megvalósítani <• bolsevikek által elfogadói! felkelési tervei; ez a btzoll- ,ág liányttolta a mozgalmai. Otíszlet S/.ávpljpv: Roham a Téli Palota elleti c. köny véből.) Javított a Dinamó és « Vasút A vasárnapi forduló után még I .rendig a PBTC vezet a tabellán, de ■ egy mérkőzéssel többet játszott, mint a TSC. A KDSK leszakadt az éícao- partíóí. Értékes győzelmével a Di­namó javított helyzetén, ugyanezt mondhatjuk a Pécsi Lokomotív vasár­napi szép győzelme után is. A SVSE és a Várpalota nehéz helyzetbe ke­rültek. Jóslataink a vasárnapi 10.0-ra MTT\—KISPEST: Szóró- eredmény várható, 2, 1. — SALGÓTARJÁN— FERENCVÁROS: Jobb „ Fradi, 2, 2, CSEPEL—MATEOSZ: Hazai gyö- I zeíem ;i valószínű, 1, 2. — VASAS— DOROG: Nehéz dolga lesz a pesti empatuak. 1, x, — DE5RECEN- ETÖ: Jobb a gvőri csapat. 2, x. — SOROKSÁR—SZOMBATHELY: Na­gyon visszaestek a va-ula:sok, 1, 1. — ÖLAJMUNKÁS—SZAC: Tahin meg- !születik 07. első győzelem, 1, 2. — PBTC—TATABÁNYA: A cjooort rangadója, a bányúszcsapat mögött olt van az NB I-c, múlt. Nagyobb tu­dását a péc-ieiv legfeljebb nagy leí- kesodés-ct pótolhatja!';. Igen nagy a tét. 2, 1. — SVSE—GYVSE- Jobb a vendégcsapat, 2, 1. — SZEGED—BP. LOKOMOTÍV: A hazai csapat győ­zelme valószínű. 1, x. — MÁTÉ- SZÁLKA—DIÓSGYŐR: Jobb a ven­dégcsapat, 2, l. — MISK. MNVTE— ÓZD: Döntetlen lehetséges, x. 2. — Fófméiltőzésck: S/.EGF.DI LÓK— BÉKÉSCSABA: Győz a hazai csapat, 1, x. — ÚJPEST—ELŐRE, 1. t. — SÁTOR M.JAUJHELY- -KISTEXT, 1, x. — KISKUNHALAS—MAKO, 1, 2. tw:*K3 * Dombóvár VSX—PMSE 2:1 (2:1). NB III. bajnoki. Pécsbányatcíep, ve­zette: Púid'. Szünet után hatalmas fölényben játszott a bányászcsapat, az. utnl.iő percben egy büntetőt nem ér­tékesítettek. Végig nagyáramú, élveze­tes mérkőzés volt, a döntetlen igazsá­gosabb lett volna. Góllövő!;: Kőmű­ves. Berki, illetve Kalauz. Jók: Illés, Nyirati, Ilőgér, iííotvc Böhm, Wag­ner I. és Kiivanck. Éheit! •» { Dinamó 2S, Lokomotiv 30, P.3TC 33; Dinamó: Krausz 2 — Bárüosi !*• Gróf 2, Bencze III. 3 — Rcfi 3» ßeneze I. 2 — Németh 3, Horváth I*.' 3. Futó 3, Keczíer 3, Bczerédi 3rt Összesen 2S. Lokomotív: Nagy II. 2 — Kövcsi*2»j Szurofka 3, Keícnfi 3 — Meggyes 3*-; Nagy I. 3 — Szölíő-á 3, Zombori 3».j Hixxzii 3, Tara 2, Vezér 3. össze-: sen 30. PBTC Sorbak 2 -— Kisgát 3, SoIy^l már 2, Mike 3 •— Lichfner 3, Rákért czi 3 — Katies 3, Kövér 3, Berki. 4#| Leipám II. 3, Karácsonyi 4. Össze-*-1 sen 33. A hét válogaloffja: Sarbal: — Bárrt dosi, Gróf, 'Kelenfi — Meggyes, Ben-*l ezo L — Kaíiics, Kövér, Futó, "furáét Vezér. >* ■ Kosár labda Kerületi bajnoki eredmények: Férfi: Pécsvárad—MEFESZ 33.111; (24:21; 45:45). V.; Horn és Varrta Ért Ld.: Hovek 34, Werndorier 11, illetve Toldy 14, Kacskovits 13, Szabó 12ij Székely 10. — Bátaszék—Komló 41:34; (20:17). V.: Borsos. Lei.: Goda Tanv'U (a mez.üny leg jobbja) 20. Váradi 11.' ül. Csatlós és Hoideckor 10—10. Tolnai; Dolgozók—Standard 51:13 (20;S). Vzt' Tonwnóezy és Péierlalvy. Ld.: Szautert 20, Saramó 11. Reményi 10, ill. Tőiül 10. Tolnai Te:.ti!—Standard 64:30 (30$! 20). V.:.Tomanőczy, és Pélérfalvy. Ld,-. Pctrite 36. Klemm 10. Rajczv ésSzalai 10—10. PVSK—Mohács 39:25 (18:12), V.: Very. Ld.: Balázs 12, Mórccz byj ill. Hernádi dr. és Bencze 9—0. Mohács—PVSK Hi 40:19 (22:6). V4; Véry. Ld.: Hernádi or. 10. Legányi 84.- Suba 15, il). Gombos 10, Brunner 4. Női: Pécsvárad—MEFESZ 46:19 (20:9). V.: Werner cs Horn. Ld.: Wolfi1 15, Pattantyús 16, ill. Horváth 6. bé­ke.e 5. Dárdai 4. — Tolnai Textil I-—*' ZMSJ1AK 23:10 (10:4). V.: Toi.a;:n LzV é-. .Pé erla’vy. Ld.: AdSnt 13. Paul;.'6;, ií!. Sólyom 7. Boronkai 3. — ZM5ZA1C Tolnai Textil 11. 33:15 (21:7). V.: To-, manóczy és Pélérfalvy. Ld,: Súlyon*: 16. Horváth 12. Hl. Tarlós 5. PVSK--1 Mohács 30: í4 (10:7). V.: Balázs. Ba­rátságos. Ld.: Hanna,Ih 12. Lovriez e* Sorr.orjai 8—8, id. Gál 5, Schweitzer 4. BTC—Tatabánya | ' dSnlő 1 abdarúgómérkűzés ( VASÁRNAP D. II. 2 ÓRAI KEZDETTEL A VERSENY-UTCAI PÁ­LYÁM. Jegwk elövéícíben KUTAS és CZIJÁKI cégnél. Irgeltaasok-11. 22. sz. kapható. (H. 433) » ímii 11—'in—mm—» WTjjEwn z»a«q^Ä3reexro.-x»aK.T;w'.crxrrK»z *rjv-:mzcs,maar.znKXX!ítsi

Next

/
Thumbnails
Contents