Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-15 / 265. szám

6 WRPtŐ na NOVEMBER 15 Helyrehozzuk a mulasztást NOVEMBER 15. KEDD ÜGYELETES GYÓGYSZERT ÄRAJC: Sipöcz gyógyszertár, Apáca-tfca 1. T: 20-23. Mert ha gyógy szer! ár, Dok­tor Sámdor-utoa. 47. T: 13-.53. „Szent Jóaseí" gyógyszertár, Péceváradii or- smágútt 27. T: 23-27. — NÉVNAPOK: Róm. kát.: Albert, pro'.: Lipót. — IDŐJÁRÁS: Mérnökeit, később meg­élénkülő északi, északkeleti szél. Vál­tozó felhőzet, sokfelé, főleg Délen és Kele'en eeö, hava se só. A hőmérséklet Nyugat felől csökken. Mi, -Zsolnay-gyári kommunisták tisz­tában vagyunk azzal, hogy az építő kritikának helye van. Így helyes volt a Dunántúli Napló november 6-án megjelent bírálata is. Éppen ezért szükségesnek tartom, hogy megfelelő önkritikával éljek. Való igaz az, hogy a Pánt megyei sajtójának jelentőségét nem domborítottuk ki eléggé és a szer­vezés munkájára nem fektettünk elég súlyt. Elfoglaltságunk inkább az ötéves terv ismertető értekezletek előkészíté­sére irányult és nem gondoltunk arra, hogy a termelés döntő kérdéseit pár­sajtó nélkül helyesen megoldani nem lehet. Ezt mostmár tisztán látom és a jövőben Pártunk irányvonalán nagyobb tervszerűséggel fogjuk megoldani a kérdéseket. A bíráló Ciliknek csak azzal a részé­vel nem értek egyet, ami személyem­mel foglalkozik, hogy „bcleroskadcam a bőrfotelbe.” Ez valójában így történt, de sajnos a cikkben olyan színezete volt, mintha én bőrfotelból irányítanám az üzemi pártszervezetünket. A cikknek a fencemlítetl) részén kí­vül mindennel egyetértek és a jövőben még több munkával kívánom helyre­hozni a sajtókampányban elkövetett mulasztásokat. Szabadság! Gyurasits József, a Zsolnay-gyár párt-titkára. Kulákok és volt földbirtokosok 4—6 szobás lakásokban Elvtársak, figyelem Mindazok, akik a Dunántúli Napló sajtókampány során előfizetési la­pot kaptak, a- legrövidebb időn be­lől adják le az alapszervezetüknek, Illetve annak, akiktől az előfizetést lapot megkapták. Az alapszervezetek, tömegszerve­zetek stb. a legrövidebb időn belül számoljanak el a kiadóhivatallal. Vjdéki alapszervezeteinket külön kérjük, az általuk megszerzett elő­fizetők lapjait postafordultával jut­tassák el hozzánk. KIADÓHIVATAL / % — A Sopianna gépgyár munkaver­•enyétoen a 44. bérhéten a körvetke­zőik érték el a legjobb eredményeket: Egyén; versenyben: 1. Ambrusáé* Já­nos géplakatos 202 százalék, 2. Évű Béla 200 százalék, 3. Hopp Ferenc géplakatos 190 százalék, 4. Krómann Lajos jmairás 188 százalék. A brigá­dok versenyében: 1. Király József géplakatos SZÍT brigádja, 197 száza­lék, 2. Tóth Zolién műszaki brigádja 195 «zázalók, 3. Éber:- György festő­brigádja 134 szazalcík, 4. Halmos Gyu­la lakatosbrigádja 132 százalék. — Bdgrádban tárgyalások folynak, kegy kiépítsék Jugoszlávia régi kap­csolatait a Nyugattal. Az amerikaiak otthonosan berendeTíl'ednek a iuá°‘ arláv repülőtereken — írja a Tele­pre««. — A MÁV szimlónikus zenekar 15-én, kedden délután háromnegyed 4 órakor üzemi hangversenyt rendez a fűtőházbaa. A megye lakásügyi helyzetéről ér­dekes képet kapunk, ha lapozgatjuk a most elkészült statisztikát. A me­gye lakosainak a száma 249.997, a lakóházak száma 55.639. A felszaba­dulás óta 431 lakóház építkezése fe­jeződött be és 343 gazdasági épület épült. Az egyszobás lakások száma 22.637, a kétszobásoké a legtöbb, 25.806, 5.639 háromszobás van, négy szobás­ból 1159 és négynél több szobák 311 van a megyében. Pécsett nem számít­va 97.601 lakószoba van. 2,178 ember lakik még Baranyába kunyhóban. Legtöbb közülük cigány. Sok községben igen nagy a lakás­hiány, de ugyanakkor m-ég mindig aok a nagylakás. Kulákok és úrbirtoko­sok még mindig hatszobás lakások­ban urnáinak. Németbótyon például 78 ncgyszobls lakás van. 39 íakák pedig több mint négyszobás, Pazar 5—6—7—8 szobás lakások­ban laknak még — csak úgy talá­lomra kiválasztva — Bakócán, „gróf'1 Mailáth György, Hegyhátmarócon „báró“ Puchner, Sásdon özvegy Pfeifferné. Németbótyon Montenuovó Nándor, Keszler Ádám, Trischler Lud­milla, Szieherth Katalin, id. Szeberth Károly, Báron özvegy Matyakovsz'ky Zsotnay Zsottné, Somberekén dr. Mir­bach Antal, Nagykozáron Sziberth István, Musztii István. Pellérden Brázay István, Pécsvára- don az Anschau örökösök, Nagyhar- sányon Beremendi Dezső, SzáTkándi József, Rácz Béta, Csiszár Sándor, Hideg János, Kisharsányban Gr. Ko­vács József, Helcsfán Matyasovszky Tibomé, Királyegyházán Biedermann Eiekné, Nagypetcrden Birck Hermann és Ivánbattyánban Visnya József. A fenti névsor csak ízelítő a nagy- lakásosok hosszú sorából. Tehát van megoldása a íakákhiánynak. A postás újítók még az Üdülőben is újításokon törik a fejüket Nagysikerű értekezletei tartott a pécsi postások élmunkás- és újítóköre — A város fftvadafmi hivatala ér­tesíti ax érdekelteket, hogy f. hó 15-én, ktedden a 'Kispiricsizma, Nagy- piricsizma, Basamaloro dűlőben és a Mecsekszabolcsi úton lévő szőlőkben megállapítja a borkészleteket. Ezért a ielsoro.lt helyeken érdekelt borter­melők a keddi nap folyamán reggel nyolc órától kezdődően a borkészlet folvételénelk megtörténtéig feltétlenül tartózkodjanak a présházaikban. — Súlyos fesfisértés vétsége miatt . megyei bíróság kettő havi fogház­büntetésre ítélte Lőrinc József kis­asszonyfái földművest, mert édes­apját súlyosan megverte. Az ítélet jogerős. — A megyei bíróság Donhoffer József boldogasszonyfai lakost. Not­ier Jenő pécsi lakos sérelmére elkö­vetett csalás vétsége miatt kettő havi fogházbüntetésre Ítélte. Az ítélet jog­erős. — Az Állami Hirdető Nemzeti Vál­lalat pécsi kirendeltsége értesíti a hirdetőieteket, )iotfy fizetési kötele­zettségeiknek haladéktalanul tegyenek eleget Különösen fontos nemzetgaz­dasági érdek ez, mert a számlák idő­beni kiegyenlítése a tőke forgási se­bességének meggyorsítását eredmé­nyezi. Ezért a kirendeltség nyomaté­kosan felhívja az érdekelteket, hogy a hirdetések, kiugrótáblák, cégtábla^ slb, után fizetendő díjak hátralékait, valamint az esedékes díjakat 3 napon betűi egyenlítsék ki. A mulasztókkal szemben a kirendeltség kénytelen tesz «* 1670/1949. kora. ez. rendelet értelmében eljárni, an»i 100% felárral végrehajtási eljárást von maga után. — NB L eredmények: Kispest— Új­pest 4:1, Szentlőrinc—ETO 1:1, MA- TE0SZ-—Vasas 0:0, Dorog—Soroksár 10, Szombathely—Salgótarján 5:1, Csepel—Előre 2:1, Ferencváros—OLaj-1 munkás 4:1, MTK—Debrecen 7:1. • Értekezletre jöttek össze a postás élinunkán és újítókör aktívái, hogy meghallgassák Polgár István és Zentai János elvtársak beszámoló­ját az újítókongresszuson szerzett tapasztalataikról. Az értekezletre meghívták az Üdülő szállóban pihe­nő élmunkások népes csoportját és a pécsi üzemek újítóit, élmunkásait is, akik küldöttségekben képviseltet­ték magukat. A kultúrtermet pom­pásan feldíszítették az ünnepélyes alkalomra. Az üzemi bizottsági titkár meg­nyitója után Polgár István kiváló munkás elvtárs számolt be az újító- kongresszusról, arról a hatalmas lel­kesedésről, amellyel a körükben meg­jelent Rákosi elvtársat fogadták. Ezután Zentai János elvfárs kiváló munkás mondta el tapasztalatait. Hangsúlyozta, hogy biztosítani kell az újitómozgalom kiszélesítését és fokozni kell a politikai munkát az újítóm.ozg alomban, ha méltó követői akarunk lenni a hős szovjet sztálid- novístdknak. Tőtős Gyula elvtárs, a postás szakszervezet központi kiküldötte UIoIhú nup i* jelentkezésre A pécsi kipntányság felhívja Pécs város és pécsi járás területének la­kosságát, hogy akik az egyszeri álta­lános bejelentési kötelezettségének ezideig eleget, nem tett úgy a ma! napon, november 15-én pótlólag még eleget tehet. Azon személyek ellen, akik az egyszeri általános bejelentési kötele­zettségüknek november 15-ig eleget nem tesznek, a kihágási eljárást fo­lyamatba teszik. arról beszélt, hogy az élmunkán és újítókor nem a kiváltságosok köre, hanem azokc, akik legtöbbet teszik a magyar munkásosztályért, akik felvették a harcot a termelékenység fokozásáért. Ezután nagy taps mellett Polgár elvtárs bejelentette, hogy az Üdüiö szállóban pihenő huszonhat, postás megalakította a „komplex brigádot“, amely a pihenés alatt is dolgozik és eddig máris tizennégy újítási javas­latot dolgoztak ki, amelyeket mun­kába állásuk után fognak kipróbál­ni. A legjobban sikerültet december elsejéig felajánlják Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapjára. Az érte­kezleten több értékes hozzászólás és javaslat hangzott el. A posta dolgozói elhatározták, hogy ezután minden hónapban tar­tanak ilyen értekezletet, amelyre meghívják az összes pécsi üzemek élmunkásait és újítóit, hogy javas­lataikkal előbbre vigyék a szocializ­mus ügyét. A pécsi postások kezde­ményezésének követésre kell talál­nia. Porozik a „fém uari“ szülői tminkahötössése A gépipari és műszaki gimnázium szülői munkaközösségének iskoláját szombaton este nyitották meg ünnepé­lyesen „ szülői: tekmlélyes számának részvétele mellett. Szekeres Istvánná elvtárs a szülői munkaközösség elnö kének megnyitó szavai után Csizma­dia Ferenc elvtárs mondott ünnepi be­szédei, amelyben a Szülök Iskolája jelcnőtségével foglalkozott. Záróbeszé­det Schindler Aurél igazgató mondott. A „fémipari" szülői munkaközössége az iskola látogatása melleit erősen k~é. szülődik a november 19-én, szomba­ton rendezendő iskolai kultúrestre, amelynek műsorát jórészt a lelkes szülök adják elő, akik nemcsak a szo­kásos anyagi javakkal, hanem szemé­lyes közreműködésükkel is szolgálni kívánják gyermekeik iskolájának lá- mogatását. A nagy érdeklődéssel várt est bevételét egyrészt -I tanuló meg­ajándékozására. részint az iskolai ze­nekar felszerelésére fordítják. — A Magyar Jogász Szövetség vi­lágnézeti előadássorozatában dr. Hu­szár István föállamügyész-hcf'eltes * a rt előadást L hó 16-án, szerdán az eIditíírVlöí eltérően fel hat órakor a iPccsi FcIsöbjróJág kultúrtermében. Úttörő és Diákszövetségi felszerelések zaküzlete a PORTSZER N.V. PÉCS KOSSUTH LAJOS-UTCA 4. s Z A Sí s Konyhakertek kiosztása A városföldek egyrésxét a jövő gazdasági évre kiosztják konyha­kertnek. Elsősorban azonban az idei megmunkálóik részére. A keríparcellia használati díját, adó és költségmegtérítés se! 100 négyzet­ölenként 20 forint és 15 forintban ál­lapítjuk meg és ez a jelentkezésikor fizetendő. A kiosztott földeket tartozik min­denki pontosan megmunkálni és azok másra át nem ruházhatók. A jelent kezés időpontja a helyszínen: November 16-án a repülőtér mel­letti földek: nov 17-én a repülőtér meíleíti föl­dek és az Aísómakár ntca, Mada­rász Viktor utca, Kassa utca és Tom­pa Mihály utca melletti földek; nov. 18-án a Szabadság tér Appo- nyi tér, Ispitaalja és a MÁV bérház­tól északra lévő földek; nov. 19-én a Szabadság tér, Appo- nyi tér, Ispitáa’jja és a MÁV bér­háztól északra lévő földek;. nov. 21-én a Lótenyésztő mögötti, Megyeri úti, Marhagyülekező és Koonposztelep melletti földek; nov. 22-én a Kisállomás alatt, MÁV üvé mögött: rész; nov. 23-án a Kisbalofcány szemét­lerakódé terület. Ha a régi megmunkálók a fenti időpontban nem jelentkeznek, úgy az új iigényiök között ezen a napon a megmaradt kertparcelíákat feltétlen kiosztjuk. Polgármesler. SZÍNHÁZ színházi hírek A nagy siker! aratott „Filmcsillag“ orosz operett az alanti; bérőéi előadá­sokban kerül színre: SZÍNHÁZI MŰSOR Xedd esle fél 8: OPERA-BALETT EST. Szerda este fél 8: FILMCSILLAG. (Bérle Iszünel.) Csü’.örfük este fél 8; FILMCSIL­LAG. (Csokonay Mihály bérlet.) Péntek este fél 8: FILMCSILLAG. (Jókay Mór bérle!.) Szombat este fél 8: FILMCSILLAG. (Pe'öfi Sándor bérlet.) A fen.j előadási napokra a bérletet nem rendelkező közönség számára jegyek kaphatok a pénztárnál, Sxak&xervexet A Szakszervezett Kulfúrgárda f hó 16-án, szerdán délután fél 4 órakor bábszínház előadást és este fél 7-'k:or fiímelöadással egybekötött kuliúr- előadást tart a szakszervezeti szék­ház nagytermében, melyre szeretet­tel meghív minden dolgozót. Belépés díjtalan. Mi-gánnlkslmazotírk hírei: Folyó hó I6án, szerdán 18 órakor női ángyű- lés a. Népboiit kuí úir. érméiben (Szto chenyf-tér 16.). Előadó: Bedő Pálné, az MNDSZ megyei lilká/ra. Kérik a magánnlkalmazo'i'i kartársnők pontos r cg jelené sót. Ker<‘sl«*(Sfllí hírei A Szabad Nép Baráti Köre ma dél­után 6 órakor összejövetelt tart. A logok pontos megjelenését kérik. — Tízesbizalm/tnk a Dunántúli Napló kampányra átvett előjegyzést lapok­ról a KISOSZ titkárságán haladék­talanul számoljanak el. Pártélet Népnevelők, bizalmi-felelősök és bizalmiak f. hó 16-án, szerdán este fel 7 órakor jelenjenek meg a Budai I. alapszervezet helyiségében. KI ŐSZ HiR it K nmíBZM'WUBmexmKmnMmmm «iw ill ......... Ifi Ér tesítjük a hentes- és mészáros ­szakcsoport tagjait, hogy kedden, 15-én este 7 órakor gyűlést ártanák. Kérik a ikartáraak megjelenésé.. Ábrahám Aranka, az elhunyt­nak egyetlen nővére, özv. Bau­mann Emilné szül. Fonay Mária unokahuga, dr. Fonay István unokaöccse mély szomorúsággal és fá:dalomma[ tudatják, hogy a forrón szeretett testvér, nagy­néni és rokon Ábrahóm Gizella folyó éri november hó 12-én hosszas szenvedés után a hal­doklók szentségével megerősítve visszaadta jóságos lelkét Terem­tőjének. Szeretett halottunkat folyó évi november hó 15-én, kedden dél­előtt V2II órakor a temető Szent Mihály kápolna altemplomából az engesztelő szentnriseáldozat felajánlása ulán helyezzék örök nyugatomra. Gyászolja az Ábra­hám, Baumann, Fonay, Gáli, Bo- roviák és Ruszkó család. Emléked örökké él bennünk! NYILT-TÉR*) „Belsped" Belföldi Szállítmányozási N. V. városunkban kirendeltséget ál lított fel. Kérjük a t. szállíttató kö­zönséget, hogy mindennemű szállítási és fuvarozási ügyben forduljon kiren­deltségünk vezetőjéhez. Belsped N. V. Engelmann, kirendeltség vez. ♦ E rovatban közöltéiért n«em vállai felelősséget a szerkesztőség. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. Pécsett, Nagyvárad-utca 11. sz. alatt lévő ingóságokra 1949. évi november hó 22-én d. e. 9 órakor bírói árveré­sen 7.580 forintra becsült ingóságok eladatnak. (H. 625) Mifsky bir. végrehajtó. Pécs liij. város I. fokú rendó'ri bünte- íőbírájától. 4878/1949. K. szám. Városháza. III. ein. 110. sa. Tárgy: jogerősen elkobzott tárgyak árverése. HIRDETMÉNY Közhírré teszem, hogy a kihágási eljárások során jogerős ítélettel bűnjel­ként elkobzott tárgyakat (kosarakat, tejeskannákat, fazekakat, zsákokat stb.) f. évi november hó 16-án, szerdán d. u. 3 órai kezdettel megtartandó nyilvános árverésen el fogom árvereztetni. Az árverés helye: Városháza, III. ein. 97. sz. szoba. Pécs, 1949. évi november hó 11-én. dr Nyers , rendőri büntetőbíró. (H. 604) ^FilO03l,,©,S7öl'5 1 9—12 havi részletre Eichte? Tibor és Tsc? Síéchanyi-léi 6. Irgalmctsoklcal szemben O. K. A. uta vínvoU bevá tó helve MODERN konyhaberendezés, agyak, matt rácok, kályhák, hátóberendezés, bútorfélék Molnáriéi, Kossuth-u. T7. (11.5.6) KULÖ.NBEJáRATU bútorozott szobát keres fiirdőszobnlinsznútuttal, esetleg fűtéssel, le­hetőleg belvárosban, nőtlen közliivntatnok. Telelőn: 17-91. (918) 8.5x8.5-cs DIA Tditúgép felszeretéssel, szabályozható asztallal eladó. 1 écs. Kos- suth-tér 1. I. 3. MASSZÍV íróasztal és nugy úsztál jtitá- nyosun eladó. Megye-utca 8. II. 7. (916) PERZSA üsszektítöszőnyeg eladó. Cím: H. 62b. szám alatt a kiadóban. MODERN, sötét háló olcsón eludó. ILíkó- czi-iit 40. asztalosnál. (920) PIAN1NÓT vennék. Ajánlatokat telefonon 38-47. (922) SLNíiKR ős más gyártmányú varrógépeket veszünk. Ajánlatok: Vasas Pál céghez adun. dók. (li- 6241 ELADÓK Rákóczi-út 42. ulatt vascsöve*, villanymotor, szivattyú, vassínek, lapos- és viuklivasuk, sawuU-léglák, két selcjlkaz.in (921) ELADÓ gvormekszék, járóka, hintaszék, rlőszobafal, kanapé, rézíist, konyhakredenc. Klimó-utca 8. (919) EZÜST PÉNZT, ezüstöt, brilli6u8c>t, már Káfl karórái ve*z HENTZ, Jólcai-tér 2 §% KERESÜNK 1 vagy 2 drb használt, joknr. ban lévő őrbundát (subát) azonnali átvétel­re. Értesítést ármegjelöléssel Mohács, Pof- tafiók 10-ro kértink. ill 379) l SZOBA-KONYHA, előszobás lakást el­cserélnék nagyobb 2 szoba, esetleg 3 s*>>- ba, összkomfortos lakásért. Címeket: Pér*. Közüzemek, Zólyom-utca 2. sz. alá kérjük leadni. lfc*2S) ELADÓ gyönyörű menyasszonyi fátyol, svájci selyemtüll, szövet, ágy és asztalta- karó garnitúra. Torda-utca II. (II. 60>) OUNaNTULI napló Felelős szerkesztő: RADó ISTVÁN Felelős kiadó: SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal; Perczel-utoa 2. — Telefon. 15-32. 15-42 péc*i Szikra Nyomda NV Munkácsy Mihál.v-u 10.—Telefon: 20-27 \ nyomdáén felel: vértes Foronc Előfizetési díj: havi 1!.— forlal Cc*okk?zAmia^zíiinünk: 313.064

Next

/
Thumbnails
Contents