Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-30 / 278. szám

S P I 6 1949 NOVBM3ES 90 / .'ti rU’v . :> 5i>* Kulfuroifhorif kapjak a falvak A Békési Kuítúrhéi megnyitó ün­nepségén Losonczy Géza elvtárs, népművelési államtitkár ez alka­lommal adta át Békéé község dol­gozóinak a falu főterén emelkedő emeletes kultúrotthont Bejelentette Losonczy elvtárs, hogy ez az ese­mény különösen jelentős, mivél az ország első falusi kul túrotthona épült tel Békésen, s ezzel megindult az országos Kultúrotthon-mozgalom is. Úgy érezzük, hogy itt vidéken, nem mehetünk el szó nélkül egy olyan kultúrescmény mellett, ame­lyik szellemi felemelkedésünk útján egy újabb jelentős állomás. A vidék fokozottabb belekap- csolása az ország egyre nö­vő kul túréletébe, óriási lehetőségek feltárása is egyúttal. Nem beszélve az általános színvonal-emelkedésről, a vidéki munkásság és a parasztság általános műveltségének magasabb nívóra emeléséről, a népi tehetsé­gek felbukkanásának és kibontako­zásának minden lehetősége adva lesz hamarosan. — A kultúrotth ónnak — ahqgyan a neve is kifejezi — válóan a kul­túra otthonává kell válnia — mon­dotta Losonczy elvtárs. Az újság, a folyóirat, s könyv, a rádió, a filmvetítő ne legyen „holt tóke”, hanem a kultúra terjesztésé­nek, és megértésének eleven eszköze. Meg kell szervezni az otthonban az olvasókört, a rádió fontos közvetíté­sének csoportos meghallgatását, megvitatását, fontos filmek meg­tekintését, a látottak megvitatását, az újdonságok — elsősorban a Sza­bad Nép és Szabad Föld — rendsze­res olvasását és fontos cikkeinek megbeszélését és tanulmányozását. E lőadásokat kell szervezni a ter­melési és technikai tapaszta­latok kicserélésére, a belpolitika, a nemzetközi politika kérdéseinek, az irodalom, művészet, a természet­tudományok s a nevelésügy problé­máinak ismertetésére. Nagy gondot Jcétl fordítania a vezetőségnek a kultúrmozgalom terjesztésére és szín­vonalának emelésére:' énekkarok, zenekarok, színjátszó-, tánc- és báb­csoportok szervezésére és támogatá­sára. —■ Nincsenek saját tapasztalataink még a falusi kul túrotthonok terüle­tein, de mint minden téren, bőven meríthetünk a nagy Szovjetunió kult űrklubjainak tapasztalataiból. A Bolsevik Párt, a Szovjetunió mi­nisztertanácsa, a Szakszervezetek Központi Bizottsága kötelességévé teszi minden Illetékes szervnek, hogy segítse és támogassa a kultúrottho- aok munkáját. Olyan kultúrraunkát 6s olyan kultúrotthon! akarunk, amely támogatja és elősegíti a Ma­gyar Dolgozók 'Pártja és a Magyar Népköztársaság kormánya nagy cél­jait —- mondotta- később. A békési kultúrotihonban kényel­mesen berendezett olvasóterem, több mint ezerkötetes könyvtár, • • várja a dolgozókat. Egy másik termben ban-, gos. kesk.enyfilntvetítőgép,, világvevő rádió, diapozitív-vetítő szolgálja a művtáődtrü' vágyókat. Megfelelő he­lyiség vén a kul tárházban nyelvtan­folyamok , gyors-' és gépírás! tan­folyamok rendezésére is. D unántúlon is megindultak már hasonló kísérletek, ha nem Is ilyen komoly arányokban. Az elmúlt vasárnap avatták fel Szederkényben a- baroraszáisJcőtetíss- • - népi könyv-’ tárat. Az EPOSZ ifjúság 6s a kör­jegyző eredményes munkája nyomán Szederkény is dicsekedhet már kul- túfházzal. A két teremből álló he­lyiség egyike olvasóterem, amely he­tenként kétszer 4—t órán át áll a dolgozók rendelkezésére. Irodalmi vitákra is készülnek a szederké­nyiek.' .r- ... ' De ez csak kezdet. Mini Losonczy él vtárs mondotta békési beszédében: — Az első kul túrotthont az el­következő esztendőkben- százával fogják köveüú üzemekben-, és fal­vakban az új kultúrotíhonok. Fontos -lépés ez előre azon az úton, hogy a kultúrát a kiváltságos kevesek mo­nopóliumából a széles népmilliók tulajdonává tegyék. M nyerték kerületi rangadót MBO A\E A Holdon, nincsen légkör RépnevsIőK figyel m! A december második! „Népneve­lők húszperce” keretében Gödör Fe­renc elvtárs, a központi agitációs osztály munkatársa tart előadási arról, hogyan vegyék ki részüket népnevelőink a sztálini felajánlások agitádójából. A Népnevelő húszperc a Kossuth-rádión 6 óra 5 perckor kezdődik. Á népnevelők csoportosan hallgassák meg ezt az előadást, utána maradjanak együtt és vitas­sák meg a hallottakat. A Holdon a néhéiségerő nem olyan nagy, mint a Főidőin,- körül­belül hat és félszeríe kisebb. Másik fontos körülmény, hogy a Holdon nincs légkör. Következésképpen a Holdon az eldobott kő hatszorta meszebb repül, mint az ugyan­akkora lökőerővel a Földön elhají­tott kő. Á Holdon nincs légkör, soha senki nem látott még a Holdon felhőket, ködöt, vagy porrószecskóket Azéles árnyékok, amelyek oly jellemzők a hodtájékokra, csak megerősítik ezt a féltévést. És ha képződne is va­lamikor a Hold körül valamiféle gázalakú légkör, az a Hold vonzó­erejének csekélysége folytán vissza­vonhatatlanul elrepülne a világ térbe és így a Hold azonnal elveszítené azt A holdfelűlet legérdekesebb saját­sága : . - - ­a sok holdüeoy, ’krátereivel, gyűrűivel.­Hogyan teSpződhettsk a holdon Ilyen szokatlan hegyek és .mért van belőlük olyan sok?, v Azt lehetne gondolni, bogy réges- régen, érvmfllitMcJcál ezelőtt, amikor a Hold inég megolvadt állapotban volt és éppen csal:' hűlni kezdett; kemény kéreggel vónódott be. A holdgolyó kívül már megkeménye­dett, de belül még fortyogtak a íel- heví tett gázok, időnként ki-kitör­tek tűzhányókitörésék alakjában. A Hold hülés, ' keményedés közben lassan összehúzódott, felülete rán­cossá lett és kialakultak rajta á hegy-dudorok. Jelentéktelen, (a Föld­nél kisebb) nehézségi ereje azonban nem tudta befelé, a központ felé vonzani a hegyképződményeket és ezért a Hold hegyei meglehetősen magasok maradtak. Ezenkívül a Holdon nem volt lég­kör és ennélfogva nem fújt szél sam, cső nem esett, hó nem hullott. Ilyképpen semmi, sem rongálta, nem mosta a hegyeket: hiányoztak a Földön megszokott, folyamatok, me­lyek a hegyek szétomlásához vezet­nek. •. A messze múltban a Hold tűz­hányói valószínűleg időszakonként lökték ki lávájukat, A megolvadt láva szcrtefclyt óriási tavak alakjá­ban, amelyek most már teljesen 'megdermedtek és átalakultak sán­cokkal körülvett gyűrűkké. A köze­pes és kicsiny kráterek meteoritek lehullása következtében képződhet­tek. A Földre is és a Holdra is ál­landóan nmek súlyos csiiíagszilán- kok, ám a levegőben való súrlódás folytán a föld légkörében a meteo­ritek rendszerint kisebb darabokra esnek szét, vagy egészen elporlód- nak. Ennél fogva es3k nagyon kévésé? nagyon nagy meteorit éri el a Föld felületét. Más á helyzet a Holdon: légkör nem vészi körül és semmi sem óvja meg a Hold felületét a meteoritek bombázását»’. Abban a régmúlt időben, amikor a Hold kérge még sokkal vékonyabb volt és nem mindenütt keményedéit meg, a nagy .sebességgel.ráéső meteoritek átütöt­ték a Hold kérgét és ■ lyukakat, töl­cséreket vájtak, hasonlókat azokhoz, amelyek a légibombák robbanásakor támadnak, 1 ■ 'Természete?, hogy rrttr>.d a meteo- rli-bombázás, mind a tűzhányőkitö- rás csupán tudományos feltevés. Ám ezek valószínűéinek látszanak, mint­hogy általuk meg lehet magyarázni a Hold felszínének ma jdnem minden sajátosságát. , , " ' Ha a Holdon nincs légkör, bovetkezésképpVn víz sincs’. A sötété* szinű területek, ' amiket. Galilei helytelenül tengereknek ne­vezett, valószínűleg csak besüppedé- sók, amelyeket nem világítanak meg kellően a napsugarak. Víz hiján nem­lehet a Holdorl felhőképződés, eső éá más csapadék, nincs növényzet és következésképpen nem lehet élet sem, olyan élet, amely csak egy kissé is emlékeztetne a - Földön folyó élőire,. lit őszi, csupaszodé Aegy nárotfelCU oldalán az Vdülő- szálló ablaksorai ragyogva verik vissza « bakó pap su­garait. Az ipáiét körül a no­vembert csend honol. Ez az üdülő mindig a ngár! örö­mök fészke volt, nemigen gondolt senki üt az őszt pi­henésre azelőtt. Most más a helyzet. Az art dőzsölök el­tűntek oz étterem fehér asz­tala! mellől, a barátságos, tsaműhliká szobák ágyaiból és^rrrunkások, kiDalö munr liziahánovisták fog­lalták «AtfttAyelkct, akik. pem yénzfjucájúk Cf címerük ágat hanem érdemből ke- rüJBr ide. Miért ilyen ki- ■iCn? Munkaversenyeket, há­roméves tervet, hídépítést kellett befejezni előbb. 4z or- arágépltés nagy lendülete ngm engedte eddig a pihe­nést. Most azonban annál főbbem esik az itt töltött két hét. hétfő van, vendfgcscrék napja. Már elmentek a: előbbi munkások, most ér­keztek a: újak. Mire legtöbb­jük megérkezik, már fekete este pan. .4 szállá termei, fo­lyosói teljes fényben ragyog­nak, az Allerem hosszú asz­talain díszes teríték várja a: érkezetteket. Nyolc ór-t után bevárni’ minden élmnnkás és Fehirné elvtársnő vezetésé­vel megkezdődik a kólcsö­Wúrns Sarok avatás az Üdülőszállóban nős, egyenkénti bemutatko­zás. — Sztahanovista vagyok — kezdi egy újító, élmnnkás kőműves —, kétezerötvevd négy százalékban teljesítet­tem a normád. — A rí,ín el­mondja, honnan főtt, háry eves és munkamódszeréről beszél. A. következő is újító,. VB elnök, akinek nem tet­szett a gyár sok seiejije és lement Isméi a többiek közé' dolgozni, hogy eltüntesse a gyár ■ szégyenét. Sikerült ve­tet. Vállalatvezető le:t. Bemutatkoznak a .többiek sorra. Ar egyik alacsony, iz­mos fiatalember torziúszvi- lúybajnok, a másik AVsiníte díjas clmunkds, akad Jogász­kiváló munkás is, tanár Is, tizeikilcncéves váröl katona, akiből, él műnk ás lelt, Vt Dán néhány a Munkaérdemrend tulajdonosai közül, munkás, aki a pénzverde vezetője telt. kiváló-munkás újságíró, ápolónő, pásztorból lc’> rend- örőrmester, aki a haláron teljesített szolgálatáért kap­ta jutóimul, az üdülést. A gyárlmunkás m-d'ett ül o Lánchíd egyik 'hídépítő mérnöke, szénmunkásból lelt vállalatvezető, aki öt éhe nem'volt szabadságon, az ál­lamvédelmi hatóság néhány tagja, stb. Nagyon jó érzés ennyi ki­váló ember között ülni Olya­nok közi vagyunk itt, akik nem származásuk folytán ke­rültek vállalatok üzemek élére, hanem áldozatkész, nagyszerű szocialista ■ mun. kőjükért... A bemutatkozás után g~ sze­mélyzet jelentkezik' a vendé­gek átall -és ’’saját magukról hcszéfnc1z. Mikór megjelenik a f&szákács, óriást' taps fo­gadja a szálló kedvencét;' aki rtelt vonalaival" szint« re gérc -lehetné- hinaiávinnk. Egészen rövid idő alatt olyan közvetlen hangulat, fejlődik ki n személyre: között hogy csakhamar családi jelleget kap ja: est további részei /{ülőn. jóleső érzés -.a sze­ttjékjzct ' sorúiban kialakult úi szellemet tavas: Int ni. Sincs, alászcltjájn". méflóz- tatsék", hanem ,;Srabntlsáy‘.'- yiil köszönnek és "iyíj szól­nak: .Mit kíván • rtvtórs?“ Iis gyorsabbak, mint azelőtt udvariasabbak és sokkal őszintébbek. Bolyától dol­goznak itt a dolgozókért. Ezután következik a mai napra1 teljesen elkészii') ..Vö­rös Sarok" felavulása. Kivo­nul a vendégsereg a szálló hcUfáb.a, amelynek egyik leg­szebb sarkát alakították át. A gyönyörben dekorált fáin­kon. vörös mezőben elhe­lyezett képek mutatnak ré­szeket a Szoojetünló életiből, a Párt történetiből t közé­pen , egy kivilágított vörös csillag ragyog­Nagy clvtárs megnyíló’szít- valval indul a kis ünnep­ség, aki bejelenti, hogy Sztá­lin clvtárs hcfvr.nrdib szüle, lésnapjára ajánlotta . fel a: Items személyzete a „Vörös Sarkot", hogy a szocialista’ győzelem tudata ill is kife­jezésre jusson. Libor ijézn tűzoltó■ (i Magyar Szovjet Társaság nevében köszönti a i.ir.gjelcnlrkét és pár szóban beszél’, a Vörös Sárok jelen­tőségéről, ■ majd 'Brnrs'ik Má­ria. a szálloda egyik 'ilkalnyr zvllja, mond el egy' versel. t". Internarionúlá hangjai fejezik he a .műsort, Vitán ,n vendégek visszatérnek a: él. tetembe, ahol a késő éjsza­kai órákig szárakátnak. Amikar elhagyjál,- a szál­lót (mar a neve is. megvál­tozott: ..Szabadság üdülő­höz" a neve), utánunk hol­la/ szil; bentröl a zene. Oda­bent gondtalanul szórakozik, táncol, sakkozik, beszélget a munkás a mérnökkel, " rend­őr. a kőművessel és az apo- lónövel. k—i— Az őszi elsőségért vasárnap játszott a BTC és a Dinamó második csapata. A’ mérkőzést tervszerűbb játékukká a bőrgyáriak nyerlek. A forduló egyik meglepetése az vdt, hogy a paksiak irmr.ár negyedszer nem jefctrek meg vidéki bajnoki mérkőzésükre. Nem tud­juk, meddig vár még az aiszövetség a íoHüggesztéssolt Meglepetés a sikló­siak' pontszerzése Mec&ekszabolcson és a Vasas pofTívesztésc. A jó Komló II. Bonyhádon is: megszerezte a két pon­tot Részletes eredmények: BTC—Dinamó 2:0 (1:0). Vemsefly- uf.ca,; vezette: Páldd. — A, BTC kez­dett jobban, de az első félidő végére nagyon feljött a Dinamó. Szünet után visszaesett az újtiegyi csapat, különö­sen csatársora játszott gyengén. Az eredmény a játék képét tükrözi vissza. Góllövők: Szopka (2). — Jók: Kssgál, Mezei, Kersák, Danajk*. Horváth IV. illetve Bergmann, Bencze L és Túra». Néuietbtjy—Mohács 2:0 (2:0). Né­metboly, vezette: Kassai. — Kemény, jóiramú . mérkőzés, « hazai csapat töb­bet volt támadásban'az eHŐ félidőben. A mohácsiak ismét gyeogéo játszatlak, az eredmény igazságos. A játékvezető a' nioháosi Odrit kiáilátofia. Zsolnay SE—Paksi DSE mérkőzéa el­maradt, mert a paksi csapat nem je­lent meg. . Komló II.—Bonyhád IrO (OdJ). — Botiyhád verzeVe: Marton. — A fiata­lokkal alaposan tek tüzdeit komlói csa­pat csak »szerencsével vitte haza • két pontot. A mérkőzés közepe? /színvona­lon mozgott. A goit Rótta lőítae. Mecsek Szabolcs—Siklós lil (O-.OX — Mécsékszabolcs, vecetle: Szarka. A? eredmény nem bű kiíejezője a játék képének. A szabolcsi csapat »okkai töb­bet támadóit, gólképtelen csatársor* miatt nem tudott nyerni. A s-klósiaú- nak a közvetlen védelme játszott jól. Máza—Vasas SÁ t Máza, vezePe: Bácsván — A két csapat nem JjítI egy- máissal. A védelmek mindkét olda.oo jól működtek, a csatársorok több- hely. zetsí kihagytak. Az eredmény ignzoá- gosrak, mondható. Tolna—Lokomotív II. 3:2 (2^). Tolna. A pécsi csapeft. veresége meg­lepetés. A hazai együttes nagy tóke- sodése egyensúlyozta tó nagyobb ttH dásókat, amelkit a csatársornak ivra ment1 ezúttal a góllövés. n. OSZTÁLY Soplans—«PMSE IL 2:1 (2.-0). ­Pécsbányateiep, vezette: Tomasjcs. A vasasok igen kemény mérkőzésen jobb csatársonSckai megérdemelten győztek és ezzel veretlenül s®erezték meg az őszi bajnokságot. Magasépítés—Szederkény Tzl (2:1). Pécs, vezette: Bántó L, — Az dso féL időben még csak tartoft* jnagát e ven­dégcsapat, de íxücot után a pécsieknek műiden sikerült és könnyedén érték H góíjaikat. IFJOSAß! PPISE—Hosszú hétér>v Hh2 (3:1). - Itóovbányateiep, vezette: Szabó. A W- nyászáéíi végig nagy fölényben ját­szottak és könnyén érték el nagyará­nyú győzelmüket A vidéki csapatot éd- kesedäe dicsért, „ iá s »51 teásztrtMpóÖés A vasárnap lezajlott női ifjúsági karúleti tcrnáűzbzynoJtsasoisiEal kap­csolatban igen értékes tanulságokat lehet levonni Mindenekelőtt' örven­detes tényként kell megemlíteni hogy a versenyen mindhárom osz­tályban ha telinek# mezőny indult Tornásacgyesűteteink végre belátták a tömegsport fontosságát é# ennek tudatában igyetoertefc minél több versenyzőt sorompóba állítani Kü­lönösen jó példával Járt dől a MEFESZ, mert nem kevesebb, mint négy csapatot indított Ezt #ajnos nem mondhatjuk el a LokomotívróL A Lokomotív művezetője az elmúlt napokban nyílaUcozatában kijelen­tette, hogy az egyesületnek hetven igazolt tornásza van és a verseny­zők' legnagyobb réssé leány. Joggal tehetjük fél tehát a kérdést vájjon akkor miért nem Indítottak csapatot és miért csak három versenyző állt rajthoz? Az eredmények, és a muta­tott formák alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy jól állunk. A győztes Kovács Éva résnek farmé­ban van. Csicskár,. Rónaki és Perl- mann ezúttal gyengébb forpnában versenyzett ez azonban valószínű­leg csak átmeneti visszaesés. Annál örvendetesebb Krisztián nagy fejlő­dése, A rendezés terén nem volt hiba, fl versenyt semmi zavaró kö- riilrnény nem befolyásolta. A ponto­zók pártatlanul működték. Érdeklő­déssel várjuk a szombaton- Pécsett megrendezésre kerülő országos ifjú­sági leány tomárzbajnokságokat és reméljük a pécsi lányok ezen a ver­senyen Is megállják a helyüket R Dinamó feljebb, a Icfcomotiv iej’ebi) keröií... Vasárnap a Tatabánya megőrizte veretlenségét biztosan vezet a BTC előtt A Perutz vereségével lesza­kadt, míg a Dinamónak jól jött a KDSK? veresége, már negyedik a tabellán. Az SVSE feljött az utolsó helyről, míg a Pécsi Lokomotív helyre esett viasza. Jeleníeg a sor­rend: NYUGATI CSOPORT: 1". Tatabánya 12 12 _ — 39 S 24 2.PBTC. 13 10 1 2 36:18 21 3. Perutz ] 12' 3' 2 2 30:14 18 4. D’ihamő 13 6 2 5 40:24 14 5. KaposVi DSK 12 5 4 3 28:25 14 R. Dohánygyár 13 . 6 2 5 27:30 14 7. Köb. SD3E 13 5 2 6 26:28 12 S.SZSFAC 12 5 2 5 2!>:38 12 n. Szfvári Lók. 13 3 5 5 23:25 11 10. Postás 12 4. 3 5 15:21 11 11. Győri VSE 12 4 2 6 23:25 10 12. Nagyit, VSE 13 5 — 8 19:39 10 13. M. Pamut. 13 4 —. 0 28:35 8 14. Sopr. VSE t3 2 4 7 22:32 8 1.5. Pécsi Lók. 13 4 ­­9 25:39 8 16. Várpalota 13 2 3 8 19:30 7 * Asztalitenisz. Tipográfia—Lokomo­tív IL 13:4.— Meglepően jó játékkal nyerte a pyumdász caápai- a rangadót és -ezzel a gyo::c'e::<nv| legesélyesebb bajnok jelöi.te lepett elő a kerületi első osztji ybati. — Győzelmeket a követ­kezők szereztek: Csabai, Kocsis (4—l), Wo:Ch (3). Novak és Loipám (1 — 1), il­letve: Cser (2), Rigó és Bodzái (1 — 1). V Eheti oftEÍályzctahii BTC it Dkzvmó 23-AS, Lcfcomattiv 37... BTC: Krauaz 2 — Horváth. V Solymár 2, Mik» 3 — Nag7 2, Rá­kóczi X — Katie* S, LWhtzwx 3, Kin­csei 3, Kövér 2, Karácsonyi 2. ÖS3­szasan 29. Dinstmó: Kransz 3 — Her- czeg 3, Gróf 2, Bencze HL 3 — Réfi 2, Kres* 2 — Németh 3, Horváth t 3, Horváth IL 3, Keszler 2, Bárdos! 3. összesen 29. Lofcomotíw: KováaaS — Szegedi 4, Köves! 3, Burányi 4 — Meggye* 3, Nagy L ! — SzőKősí <► Kelenfi 4, Hírczi 4, Tora 3, Vezér 3- összesen 37. 1 A hét legjobbjoiz Kovács — Hor-j váth, Soljúnár, Bencze HL — Réft Rákóczi — Németh, Lichtner, Kín-1 eset, Kender, Karácsonyi HesfcízdíéH iéll edzésen»! i )* a pécsi atiéták Pénteken este kezdik meg MU ed­zéseiket a MKFESZ és KASÉ atlé­táik. Az edzéseket ezeken a nspokpd este 8—8 óra között tartják majd az egyetemi torna csarnokban. — üyenikor kefl megalapozni a j4t formát — mondja Sőjtör József ma­gyar válogatott atléta — a korszerű edzési rendszerben erős téH edzésdí nélkül szinte elképzeli:eteden a to­vábbfejlődése Sajnos még nem ren­delkezünk olyan fedettpályával, ahd télen is tarthatnánk versenyeket,, ed a tornateremben kell valahogy kipó­tolni. Természetesen a termi edzé- sekkel párhuzamosan az időjárástól függően mezei edzéselcet is tartunk., mert tavasszal jó eredményeket ezb”: retnénk elérni — mondta Söjtör JóH zaef, aki jelenleg heti három-négy j igen erős edzéssel készül a tavaszi] szezonra és a változatos nemzetközi találkozókra. Emtlal 3 vasutas kosarasohnah ment jobbao A vasárnapi fordulóban a txdaaj motlv férfi kosarasai a Kkttext, * lányok pedig az MTK ellen «rattaKf igen értékes és szép győzeimeket. A' MEFESZ csapatának nem ment 8 Testnevelési Főiskola csapata ellen Budapesten, teljesen megérdemelt1 vereséget szenvedtek. Eredmények­Pécs i Lokoirxetiv-KistexZ Sá.'re (27:23). NB I. rérfi, vezette Bokod1- és Herce. Változatos küzdelem, meg' érdemelt győzelem. Legjobb (jobók- Szamosi 14, Masszi, Lpvrics 11—1'- illetve Tuma 12 és Manfréda 10. TF MEFESZ—Pécsi tőEFESZ l 51:35 (27:14) NB I. ' női, vezeti« j) Brunn és Kónya. Nagyon gyengéd mpnt a pécsieknek. Legjobb dobók- Komáromi 24, Rozsnyói 17, illetve Cseh és Kovács 12—12. . Pécsi Lokomotív—MTK ($3:10). NB I. női, vezette Boltod' és Kemény. Jók voltak a pécsiek' Legjobb dobók: Aratóné 12, Zsibr'^ 11, illetve Var.sányiné 13, Vékony H­Komárom—P. Lokomotív 11. 43N* (30:20). NB 11. férfi, vezette Mo‘-> és Radochay dr. >:■ Baranyai László PSE, a rnagyot válogatott tornászcsapat tágja Pécse® tartózkodik és itt készül á vasárf.ap1 Pécs bajnokságokra.

Next

/
Thumbnails
Contents