Dunántúli Napló, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-13 / 238. szám
4 B S PL Ő «49 OKTÓBEE tS A film a tudományos ismeretek terjesztője A filmművészet a tömegek kom- . műn ista, nevelésének hatalmas eszköze. A művészi játékfilmek mellett ezt a fontos szerepet tölti be a népszerű tudományos film is. Már a szovjet film hajnalán a „Hidrotorf“ című ismertető film is ezt a célt követte, s ezután a Párt határozata értelmében egyre tudományosabban használták fel a filmet a kultiir- t.ömegmunkában. A népszerű tudományos filmek készítése a Szovjetunióban széles kiterjedésű önálló hálózatot képez, mely ma már fejlett ipari és művészi alapokkal rendelkezik- A filmnek határtalan lehetőségei vannak arra, hogy népszerű, közérthető módon a tudomány és a technika legszövevényesebb kérdéseit a nézők elé vigye. A felvevőgép lencséje nemcsak megmutatja egyee folyamatok lefolyását néhány pillanat alatt, hanem lényegüket is meg tudja magyarázni. A tudomány ágaiban elért eredmények népszerűsítésével, megmagyarázásával, közkin esésé tételével nagy segítséget nyújt a nézőnek a dialektika materialista gondolatának és jelentőségének elsajátításában. A szovjet népszerű tudományos filmek készítői a mögöttük levő néhány évtized alatt nagy gyakorlatra tettek szert. Erről kézzel foghatóan tanúskodik az a sok-sok elsőfokú kitüntetés, melyet az ilyen szovjet filmek nemzetközi film-fesztiválokon kaptak. Pl. „Középázsia- homoksivatagjai“, a „Növények élete“, az „Újra látnak“, az „Egy gyűrű tőr-, térnetek Ez az utóbbi á nemrégen megnyílt népszerű-tudományos és dokumentfilm moziban, a budapesti Fáklya filmszínházban, került bemutatásra. Nagy tetszéssel fogadták: „Egy agronómus előadásai“ és az „Utazások a Szovjetunióban“ c. t áj - leíró filmet, a „Tudomány és technika“ c. híradósorozatot. Négy népszerű-tudományos filmstúdió dolgozik a .Szovjetunióban, melyek évente mintegy 200 ilyen tárgyú filmet bo- csájtanak ki. Az 1950-ben .elkészítendő népszerű-tudományos film minőségének további javítására aprólékosan kidolgozzák ennek a műfajnak elvi . kérdéseit és komoly formában foglalkoznak az eddigi legjobban bevált tapasztalatok mélyreható tanulmányozásával. A népszerű-tudományos filmele stúdiójából kilépő filmek a tömegeknek megvilágítják[ a szovjet tudomány és technika eredményeit és a nézők millióihoz viszi!;, el a materialista■ világnézetet.: Könyvvásár lesz Mohácson Október hó 23-án, vasárnap, őszi íónyvvásár nyílfilc meg Mohácson. A népművelődési, minisztérium állal rendezendő kuk ürme gmozdulás már szombaton este 7 órakor kezdődik a helyi Szakszervezeti Székházban, ahol ezen alkalommal irodalmi anikéío. tartanak. Többek közölt Nagy Lajos, a kitűnő KössLí'h.díjas író is részivesz az ankéten, Nagy Lajos, különben egy idő ófa már Mohácson tartóik odiik a Kombinát iaműtmámyozáisa céljából. Vasárnap délelőtt zenés felvonulással kezdődik a könyvnap, melyet 10 órakor nyilának meg a külön, erre a célra felállított, két könyv-sátor előtt. Az ünepségekre, amelyekre a környék lakossága is megmozdul, jminiten élőké-, születet megtettek mátj A könyVsát- rakban minden haladószellemű szépirodalmi és ideológiai könyv látható lesz. Ugyanezen á napon — értesülő, s-üník szerint — a pécsi Nemze'i Szín- liáa fájsz ínbáM részlege is szerepelni fog. Az őszi könyvvásárokat az ország több pontján, fe megrendezik. Nyolcezer iskolában alakullak meg a szülői, munkaközösségek A szülői munkaközösségek az címűit tanévben is erős kapcsolatokat teremtettek a szülői ház és. az iskola közölt. Az új iskolaévben a szülői munkaközösségeik mimikájukat új alapokra helyezték. Még fokozottabban vonják be a dolgozó szülőket, a dolgozó asszonyokat a fontos nevelési és lársdalmj munkába. A szülői munkaközösségek küríilbeHil 8.000 iskolában és óvodában tartottak alakuló értekezleteket. {fandl Cflil&fL LiPPÓRÓL ELINDUL Napbarnított, hulíámoshajú fiatalember ül velünk szemben a szerkesztő ség egyik sízabájában. Gondi Fülöpnek hívják. Httszonlké'.éives, napszámos Lip. pórt. Napszámos és szobrász. Olyan szobrász, akinek ,a parasztudvar, meg a konyha, a műterme, modellje a nagylány jta lova, meg a falu úgy, ahogy él. Azelőtt úgy mondták az ilyen emberre, hogy „ős feketeség”. Nem át. Egyszerűen tehetség. NyolcJcíJenc éve* korában egy filmhíradóban szobcrlkiáJJLásit látott. Tét. szett neki és nekiesett a<z első udvaron heverő nagy kTétadarabnak és bicskájával faragni kezdte. Szobor telt belőle. Később nagyobbat akart farag, ni, de krétából nem letetett, hát sara. dagasztott, abból gyúrta ki az alakot. Megvágta míg megszárad, aztán, befestette falfestékkel. Tégla alakú gtipszf,ormait öntött ki Icésőbb, aztán abba hasogatott bele zsebkésével addig-addig, amiig ember. »lakja tett. így induJt el a művésze: értékes, szirae* út ián, anéll ül, hogy tudta volna mire megy wie. A szerkesztőség asztalára két szurokból' faragot' lovat, eztán egy munkás, par ászt barátságot 1 ábrázoló gipsz-szobrot és egy Pe'őfi mellszobrot rétt le, amikor megérkezctí. A csillogó fekete lovak olyan nemes fejtar: ássál lendülnék fel a levegőbe, hogy azonnal látni rajtuk; nemcsak szobrába alkotta Skc, de is- nierőjo is a lónak. Miikor megkérdez, zűk Gondi Fülöptől, hogy van.e még szobra otthon, fejét rázza: — Nincs igen. Olyan vagyak, ha ‘kérik, hát odaadom a fiúknak. Én csinálhatok magamnak másikat, ők: meg örülnek neki. • — /Egész nap szobrot farag? — kérdezzük. Nem telietem. — válaszol csendese«. — A nagybátyám portáján étek Dolgozni is akaróit, ne legyek potyán a. nyakukon. Aztán beszél, hogy miiképpen dolgozik. Nem rajzol elő semmit, csak be. leevág a kré ába, vagy a kemény szu. rokba és úgy alakítja figurává. Boldog, mikor megtudja,, hogy további áruidra'. Először a városba ke-rü' egy neves szobrász mellé, aztán majd főiskolára. Minden út szabad lesz előtte! Származása, amely sokáig vissza, nyomta a- napszám mellé megszűr* kolonca tenni, A nép fia osztályának büszkeségévé válhat; de ez már tőle függ. A Pár-: felfedezte, most megnyitja elölte a lelte őségek hatalmas kapuét-. Gondi Fü’öp Lippócó! effinduí. 7,' A NÉPKÖZTÁRSASÁG Elnöki Tanácsa a vallás- és közök*, miniszter előterjesztésére dr. Beér János osztályfőnököt a Pázmány Péter tudoináivy- egyelcmen a magyar alkotmányjog, elnevezésű tanszékre, dr. Szabó Imre .gazságügyiniiiiszlériuini miniszteri tanácsost pedig az ‘„Általános állam- és * jogelmélet“' élűévézé;.síi tanszékre .egyetemi nyilvános rendis tanárrá kinevezte. TOLNA vármegye [szabadművelődési ■felügyelője legutóbbi Pécseit tartózko. dósakor a pécsi képzőművészeket meghívta egy, a szekszárdi múzeumban közeljövőben rendezendő reprezentatív kiállításra. A pécsiek elfogadták a meghívást és mint hírük, legfrisrbb alkotásaikkal kívánnak' szerepelni. VASÁRNAP, ífi-án délben nyílik meg a Városi Múzeumban a püxpöknúdas- di művésztelep művészeinek őszi be- 'számdiója. Rizse János, Bolváry Alá1 jós', Érdi Győző, Gádor Emil, Horváth Olivér, Kellé Sándor, Király János, Mnrtyn Ferenc, Békeffv István. Mert- lich László, Nikclszky Géza, Túri Nagysándor és Platthv György mulatják be nyáron Végzett munkásságuk eredményeit. — ízlik, szivem? — kérdi Onbáné Sangikától. Sanyiira nem felelhet, a tzilvaizes derebje eldugaszolta gégéjét, most viaskodik, hogy a dugasz lecsússzon nyelőcsövén. Szeme kidülled, nyel, köhög, fintorog, állóra csorog a derclycböl kiforduló íz. Szóval Sanyika zabái. De nagyon élvezi... Guba gyönyörködik fiában, hátradől hatalmas karosszf. léében, petyhüdt könnyzacskói mögül jobban csillog zöldes szeme, mint végtelen koponyáján a százas égő sugara. Guba elemében van, egész testét átjárja a vacsora öröme, nyújtózkodik, lábujjait mozgatja a, papucsban, talán aggályait i~ feledi és — kijelentéseket tesz. Guba ilyenkor dolgozza jel napi mondanivalóját családjával — Egyél, ■Sanyika. egyél... ki ladja, meddig engedik ... Lecsúszott a dugó. Sanyiba szája felszabadult. — Kik engedik, papa?-i* Csendesebben, szivecskémI — sziszeg rá Gubáné. — Meghallják túlról — int a másik szoba felé. • Guba előrcdü!. Hüvelykéi mellényébe akasztja, magyarázni kezd: — Ezek nem engedik, ezek lúirál. Hat gyermekes prolit llflztak a nyakamra, két szobámat elvettél;. Nekem nem jár négyszobás lakás, nekem itr Guba ügyvédnek,'aki an- i.ekidején. egyetlen egyszer Szilvaíz és humanizmus sem hiányoztam a büntetőjogi szemináriumról, aki min- dig jelesen kollokváltam, aki kitüntetéssel doktoráltam, aki ma is könyv nélkül fajom Toldi tizenkét énekét, elejétől végéig, sőt... Ide jut n társadalom, ha-nincs benne humanizmus! Gttbáné is érzi, hogy tényleg baj van a humanizmussal. Még egy kanál habot csap kedvetlenül a kávéjába, rosszkedvűen harap a vajasmézes kenyérbe ... Nagyon szenved, legszívesebben belc- zokogna a findzsába. — Humanizmus ... — véli szét karját Guba s arca elváltozik, mint az ősemberé, amikor kedvenc istenével társalkodóit. — Az az emberiesség, egymás megbecsülése ... szávai minden... De amit ezek csinálnak, a:' embertelen! Ezek túl nem emberek, papa? Guba legyint. Sajnos, ez nem tőle függ, ezt a rangot nem ö osztogatja, bizony, azok is emberek .. . — De embertelenül cselekednek. e: a lényeg, fiacskám! — llát emberség az. pityerey közbe Gubáné, oki már nem bírja tovább, — hogy beköltöztek a két szobánkba? Mire vannak ezek tekintettel? A szalonban laknak, ahol a Melánia néni garnitúrája áll... Mi lesz a lila bchúzókkul, mit csinál velük az a hat kölyök.... Azok a taknyosok ... — 7?ii nem -voltam tnk- nyos't —- reménykedik Sa- nyika, — Nem szivem, neked gyerekszobád volt, te árigyerek vagy... De a lila garnitúrához te sem mehettél.... Mindig óvtam - . . Minek! Ezeknél;? Guba cigarettát kotor elő hatalmas iir.anytárcájábói. Se. tóivá hadarja: . Hát humanizmus c;'? Egy kádban . fürödjünk> l»c- lii!;. közös mellékhelyiségünk légyen . , . Mit tudják ezek, mi az emberi étet.,. Mit tudják, mennyi gond. izgalom, küzdelem van a kifinomodott kuilúrcmbcr éle. lében manapság. ,1: ilyen humanista életében. . V Csengetnek. Négy férfi érkezik. Papírt mulatnak. Ház. kutatás. Gubám1 sir. Sanyiién mulatságosnak tartja a: egészet, Guba cigarettáját rágja is csillagé) koponyáját sima. rpdja. Nedves lesz ti tenyere, verejtékezik a koponyáin. — Kérem, társadalmi megbecsülést vívtam l;i — mondogatja. .1 négy férfi nem vonja ezt kétségbe, de munkához tát. A szobákban semmit se la. látnak, a fürdőben sem, a konyhában sem. A kamrában Góbéiéi; is bemennek ' a férfiak 'után. Sorra ' veszik az üvegeket. Egy zsirosbödtéliben szilvái:. “ ‘ Sanyika . kedvenc esc- tncgéjc, tutrjydn szereli a de. rilijét — magyarázza Gubáné előzékenyen. —' Ma . is derelyét vacsoráiul apk — loldja meg Guba. A férfiak leveszik a bodrait. .Lábasokat vesznek elő, átkanaluzzák ri sötétvörös masszát. — Kárknnieyij a: egész — zokogja Guíxijié. — Ezzel tarlóm a gyermekemet -r liöryi Guba. Egyre jogg n börtönből .a: íz. Guba kifordul a Ízűiméiből. Csuklik és sírva dadog: — fiacskám, ide jutunk, In. egy társadalomban nincs humanizmus, nincs emberi érzés. -i. — A bácsik nem szeretik a szilvái:!I — kérdi hicgtl- lelötlvc Sanyika. Gubáné elájul, Guba crösit- aeli. hogy társadalmi megbecsülést vivőit ki ■ .. ,1 bödöubéll előkerül a jól elesoituujoll ezerkétszáz dollár. Sanyika [elsikolt: —• Apukám, nicytalátltik a humanizmusodat! MAItOSl PETEK Gyári labdarúgó csapatok a Szsvjgfüflióta Nagy fejlődés tn.pasEtaIha.t6 a Szovjetunióban a gyárak sportéletében. Különösen népszerű a labdarúgósport. Érröl-évre nagy lépésekkel halad a gyári labdarúgó csapatok megszervezése és egyre komolyabb eredmény ékről számolnak be az újságok nap, mint nap. A Komszomolszkája Právda legutóbb az Uráli Nehézipari Gépgyár ifjúmunkásainak labdarúgó sikereiről twP hírt. 28 csapat küzdött a gyár bajnoki címéért, közülük 19-et ebben az évben alakítottak. Volt olyan műhely is, amely két csapatot állított ki. A bajnoki címet a szerszámkészítő- műhely labdarúgói szerezték meg. Most a Szverdloyszk környéki gyárak vándora erlegóért folyik a küzdelem, A gyárak labdarúgóinak minden tehetőséget megadnak arra. hogy sport- tudásukat emelhessék. Ellátják őket minden szükséges felszereléssel és gyakorlott, kiváló trénerek foglalkoznak velük sporttelepeiken. A játékosok között sok komszoinolista van, » inintakészflő-műhely csapatának kapitányra például az üzemi Komszomol- bizoltság tagja. Cscaidirev és Bragin — szintén Komszomolisták, a gyár egyik műhelycsapatában kezdtek játszani, ebben az évben már a válogatott csapat tagjaiként védték meg az Uráli Gépgyár becsületét a nagy uráli bajnokságokban. Nagy sportünnepség lesz vasárnap Pécsbányatelepen /V legjobb MHK sportolók versen re és a válogatott atléták szereplése komoly sporteseményt jelent A pécsbányatclepi munkásság és a bányászsportolók minden évben megemlékeznek Csapó Jánosról, a bánya hősi halottjáról. Ebben az évben is méltóképpen rendezi meg a Pécsbú- nyatelepi Munkás Sport Egyesület az emlékünnepet, mert egyrészt a bányászok példamutató termelési versenyének 'elismeréseképpen ott rendezik meg á Munkára Harcra kész sportmozgalom nagyszabású sportversenyét, másrészt az Országos Sport Hivatal kezdeményezésére szinte az egész magyar . athUavglogalolt lejön Pécsbánya- ie.lppre. Délelőtt a legjobb baranyai MII K sportolók részére rendeznek versenyt, amelyen nemcsak a pécsi és péoskörnyéki sportolók vesznek részt, hanem barnnya falvaiból mintegy f>0 sportolót lioz be a megyei sportfel- iigyel őség; A délutáni sportműsor keretében a legjobb magyar atléták jönnek le. ül lesz Németh Imre, olimpiai bajnokunk. Várszegi, a gcrelyvetés olimpiai harmadik helyezettje, Csányi, a kiváló rövid távfűtő, Ilomonnai, Zsitvai, a magyar atlétika büszkeségei, azonkívül a kitűnő pécsi élgárda (Solymosi, Söj- tör, Lippai stb.). Itt lesznek a tornászok legjobbjai, Keleti Ágnes Európa egyik legjobb tornásznője, Tass Olga á magyar válogatott tagja, néhányat! a férfi válogatottból. Bizonyos, hogv ilyen nagyszabású és magasszinvonaíú sporteseményt már nagyon régen, vagy talán még soha sem rendeztek. Pécsbátiyalclepcn megkezdték gz előkészületeket, hogy-. ezt a napot . a bányamű nkásságna k f etej (.hetet lenné tegyék. Itcndbchozzák a pályát és azt éne az alkalomra gyönyörűen feldíszítik. A sportműsor iránt nemcsak a bányavidéken, de Pécsett is nagy érdeklődés muiatkozfk. Komoly szerepet játszanak idén a bajnokságban NB I-es kosár]abdacsapatáink Pécsnek négy NB I-es kosárlabda- csapatra van, s. ez a négy Csapat aT eddigiekkel ellentétben az idén komoly szerepet visz a bajnokságokban. A férfiaknál a MKELSZ eddig két igen nehéz mérkőzést nyert meg, a budapesti Postás és a tavalyi harmadik helyezett Késiért ellen, s kétszer csak. balszerencsével maradt alul. a tavalyi 2. helyezett MÁVAG, és az igen nagy játékerőt képviselő KAQE-vel szemben. Az egyetemisták sorsolása olyan kedvezően alakul, hogy szerencsés körülmények között a továbbiakban már m-m is igen veszíthetnek, pontokul. Ekkor pedig akár őszi bajnokok is lehelnek. A Lokomotív nem szerepe! oly jól, mint a MEFESZ. Gyengébb ellenfeleket gyűrt eddig maga alá a vusutasesapat. bár a BM.TE legyőzése. náluk is arra mutat, hogy idén legalább az első nyolc között vé gezhetnek. A két női csapat, a Postás , és az SüQitsisiak az áUsmi gazdaságban A pűspökbóíyi állam: gazdaság dolgozói vasáru ip atlétikai versenyt rendeztek a következő eredmények Ítélt 100 méteren síkfutás fi 1. Ha vasi Károíymajor 13.2, ,2. Abdróc/J Pűsppkbófy ISA. 3. Overeov zky P 13.5; szenior: 1. Mészáros P. 12, 2. Zcitvogef K. 12.2. 3, Ticgclmann P. 12.3. Súlylökés 5 ö. c apatverseny 1. Károlvrriajor 10.41 cnves átlag. '2. Püspökbőly 10.33 as átlag. Távoí- u.grás 5 ös csapatvereeny 1. Károly ma;or 4.94, 2. Pü/pökbóly 4.59 áffag. Olimpiai váltó 1 Károíymajor 4:30, 2. Piispökbóly 4:34. iósíalamk a vasárnapi Tolc-ra .AUSZTRIA — MAGYARORSZÁG: Valamivel•• jobb ;i magyar csapat, igaz. hogv Becsben Tesz n mévközéé. 2, 1, — MAGYAR B,-OSZTRÁK B: Maijvsr 6'yőzctcm várható, 1. 1 — F.LEKTROMOS - GOLDBERGER: Nyiír mérkőzés. 1.2. DIÓSGYŐR —ÓZD: Döntetlen körüli eredmény, x;. 1 — S A JÓSZENTPÉTER PERECES: Itt a vendégek a jobbak. 2. 1.- KŐBÁNYAI SÖR--PBTC: Nehéz dolguk lesz a óécslcknck, v. 1 — DEBRECENT SZMTE—MAVAG: Itt sem íe-z naifv eredmény, 2. 1. — DOHÁNYGYÁR SVSE: A .senroniuk eddi»- gventféit ■ zcrepeltel:. 1. 2 — BÉKÉSCSABA—SZEGEDI SZMTE Jobb n vendé-Jrsa.oaf. 2. 1. — KISKUNFÉLEGYHÁZA SZOLNOKI LOKOMOTÍV: Ut is ióbbak, a vendétíek, 2, x: — MAKÓ—MAGYAR TEXTIL: A hazai erapaf 37 esélyes 1 1 — AUTÓTAXI—PÉCEL: Nvilt mérkőzés, 1. 2. P(’)TMÉRKŐZÉS. MAGYAR PAMUT—DINAMÓ: Sokkal jobb n nccv csapat. 2. r. — SÁTOR AL.rAUJHF.LY. - SALGÓTAR JÁN! VASAS: Hazai dvözelpm várhu-tó. 1. 1. SZEGEDI' TEXTILKÖZPON- Ti LOMBIK 1. 1. SZOLNOKI MTE- OROSHÁZA: 1. 1. idén felkerült Lokomotiv váltakozó szerencsével szerepel. A Portás nagy megtepetísj-c legyőzte az MTK-4, utána aáonban kiábrándító játékkal alulmaradt a gyengébb M-ATF.OSZ-ral szemben. A vasutasok jobban szerepelnek a vártnál. Legyőzték a Diósgyőri Vasast, s ezzel a komoly fegyverténnyel bebizonyították, hogy nem véletlenül nyertek jogol az NB 1-ben való rtsz vételre. Most vasárnap mind a négy csajul- sorsdönlő jelentőségű in érkezést vív.' A MEFLSZ ellenfele Péesott az Előre,', a tavalyi bajnok lesz. Könnyen lehetséges, hogy ezen a mérkőzésen bej nők verést iái majd-a sAirkölósereg. A Postás lányok az Előre női csapatát, látják- vendégül, előreláthatóan vereséget is szenvednek ItTIe, míg a vasutas lányok Szegedre, a fiúk pedig Sopronba utaznak a bajnoki poivtokért. Előbbieknek veresége. utóbbiaknak győzelme a valószínűbb. Kot csapat áll méji penlveszlcsgg néilljl u SS 51? ban A D'/SE é& Komló vélfozatíanuí igen jót szerepeinek, ar (idei bajnok ságiban, de a szászvári • bányászicSapaf eddigi eredménycivel is elégedettek Sebeinek a szurkolók. A péosiek kő- zül a K.\SE a legjobb eddig, do a PM.SE feljövőben van. Az Erdögizda ségi NVSE csapati a várakozásnak mcgfclefőcn szerepei, tnfg a Pécsi Postás nagyon megérezte a négy ja" ■ ték o.' cítávozá-Vi t. Jelent cg c7, a sor rcn d: 1. DVSE 6 6 — — 24:6 13 2. Komló 6 6 — — 23:9 13 3. Szász-vár 6 5 1 — 19:3 11 4. Pécsi KASÉ 6 5---1 21 :4 10 5. SBTC 6 4 1 1 22:6 0 6. Barcő MTE 6 3 — 3 9:6 6 7. EMSE 5 3 — 2 15:11 6 8. Marcali 5 3 _ 2 14 :20 c 9. Erdőg. NV 6 2 4 10:13 4 10. Nagyatád 6 1 — 5 8:17 0 11. Nfigymánv. 4 1 — 3 5:15 n 12. P. Postás 5 — 1 4 5:1.1 ] 13. Szigetvár 5 _* 1 4 4:22 1 14. Szcltszárd 5 — — 5 7.23 15. Bátasz ék 5 — — 5 4:19 — 16. P. MEFESZ V i'v '70 (épet!. * Asztalitenisz. Tteoo -Va 11. * KÁOSZ SZÍT 13:2. Bará.sárjos jellegű mérkőzés. Győzelmekéi Mayor* Monos'ori, Várkony; (3-~3), Fehér. Kuvucz (2—2). i léivé S/. nmkóczi (2! sz.y.'cz.'ék. ' * A Mácsekszuhalcsl MSE névé* Mecsekszabolcai Tárnára vál'oziafa cl'! * Elmarad a vasárnapi PMSB-— DVSE NB III. bajnoki labdarúrjómír- közés a pécsbánva elepi nagy sport- ünnepségek niiatl. * Az alapfokú bajnokságban rész ' vovő pécsi csapa ok vezetőit fölkéri n-z MLS.Z, hogy cnü'ürtöltönwr'e fi órakor, Ion'no nmqbeszúlévre az MLSZ hclviségchcn feltétlenül jelcnjonoV meg. v