Dunántúli Napló, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-14 / 213. szám
NAPLÓ 1®Í9 SZEPTEMBER U Ugyanilyen íontosaak ta esühségesntk bizonyult a Szovjetunió segítsége s népi demokratikus országok további fejűid ése során is. Ezekben az országokban a dolgozók szeretettel nevezik Sztálin eiviársat tanítójuknak, barátjuknak és atyjuknak. Osztálylényegében as fiiban a népi demokratikus országokban a viá- ros és falu dolgozóinak hatalma, élükön a munkásosztállyal és ennek kommunista élcsapatával. Következésképpen ez az állam a pro- teláriá.us diktatúrájának egyik formája. A népi demokrat'ku országok a szodaüsirms útjára léptek, de ezt az utat végigjárni !a proletÜ. rlótus diktatúrája nélkül lehetetlen. Mint a tapasz tatet megmutatta, a népi demokratikus rendszer a jelenlegi történelmi helyzetben sikeresen meg tudja valósítani és meg is kell valósítania * proletártátis d3f tanóraijának funkció. te b tím&snényc&Gk eJferáSfeának el- J sfapjatajfc felépétése. A gazdasági Ser nyomását, a kapitalista elemefe koriá tozását, kiszóríiáfát s azután felszá. metis át, a dolgozó tömegek bevonási: a szocialista építés ügyébe, a szocialista gazdasága éléé megszervezését, ás ország Védelmét és a kapus óla tok megszáiárditáisáit máé országok öoLgrr zőival. Most a népi demokratikus országok. ham már ki tűrték az öt és hatéves terveket, amelyek célja a szocializmus parancsnoki poaiciósnafc bsrtökáibaji az állam a népi demokratikus országok, ban irányítja a gazdasági ételei, bizto tátja a tervgazdáSto-dáEt és. a népgaz. daság szak-da ten emelkedését U gyanajkkor, amikor ta nyugat* európai országok elbírsthátatlanui súlyos gazdasiági .vtáteágba tsGlv. lyednek, a népi demokratikus országok a idemeikedés útján vannak. fíostsoly csapás Kowstamíinov cifcke végén koromén. tárt fűz a Rajk és társai ügyében kiadott vádirathoz. Ez az okm’irty teljesen meggyőző erővel mutatja rne.g — írja — milyen á&nók terveket szült a megvetésre móltó banda, amely célul tűzte lei. bogy Títti-Banlíoviips ffl‘i«izfa klikkre megfossza a magyar népet a de. mokratikus vívmányaitól, kiszakítsa 9 szocializmus táborából és odadobja martalékul az imperia- Usüákrtak. A Rajüt.kanda leleplezése és szétverése komoly csapás a Tito—Rsnkovics fasiszta klikkre. A washingtoni láts&mfaimtéshedésehért Angliának súlyos árat kellett fizetnie Az zm^oí, amerikai, kanadai pénzügyi tárgyalások; „eredményeiről“ hivatalos jelentést adtak ki. A jelentés azokról az „intézkedésekről“ beszél, amelyek segítségével „remélni lehet“, hogy Anglia doílárdeficitje 1925-re megszűrte'hetö. A jelen'esőkből világosan kitűnik, hogy .Washingtonban scmmj( sem oldottak meg. Anglia nem kapott kölcsönt, 'em újabb segélyt és még a megegyezés „vérzéscsillapító pontjai" is nagyrészt feltételekhez kötöttek vagy esetlegesek. Amerika beleegyezett Nagybriíanniának más országokkal szemben fennálló tartozásainak „további tanulmányozására". Végül s három tárgyaló ország „további tárgyalásokról intézkedett". Mindezekért i a sok látszatintézkedésekért Angliának súlyos árat kellett fizetnie. A Daily Express 'szerint a wssbing- toni egyezmény „csődiömcggondDO- koknak“ adta át az angol birodalmat. Párisi gazdasági körök szerint Nagybritamúa j washingtoni tárgyalásokon tsúíyos engedményeket, kényszerűit tenni az USA javára, hogy az beleegyezzék a font leértékelésének az Rngliiii választások utáni elhalasztásába. Terv szerint novemberben tartják a választásokat, januárban leértékelik a fontot. A munkáspárti miniszterek ennek fejében belementek a társadalombiztosítási összegek nagymértékű csökkentésébe és előnyös feltétetek melleit ethe tyezkedési lehetőségeket biztosítottak az amerikai tőkének Angliában és a gyarmatokon. Kénytelenek voltak beleegyezni egy állandó angol, amerikai, kanadai gazdi sági tanács felállításába, ami lényegében az; jelenéi, hogy a WáH- S.reet hatékonyan elleaörizai udja majd Nagybrűannia és domíniumainak gazdasági életét. A washingtoni megegyezésről nyilvános-ágra hozott közlemény világosan mutatja az angol vereséget. Hifíer hívei a nyugatnémet béb- ólfam élén ß töiMisJálí ícváfcb folytatják a harcot Mémetország eovsécéért Bonnban hétfőn délután összeült S „Bundasvafssmjnlnng" és a nyugat- németországi bábáEíun szövetségi elnökévé'* dr. Theodor He-assl vá- lasteoíi* meg. aki 1939-ben Hitterf- dicsőííő cikket írt egy náci hetilapba«. Berlini jelentés szerint n nyugatnémet parlament kommunista frak- edója a hétfőn lezajlott elnökválasztással kapcsolatban nyilatkozatot adott ki. A kommunisták n nyugatnémet parlament keretén belül is minden erejükkel folytatják a harcot Né. mefország egységének helyreállításáért — mondja a nyilatkozat, A kommunisták elnöknek Hans Bolin szakszervezeti vezetőt jelölték és felszólították a szociáldemokratákat, csatlakozzanak ehhez a jelöléshez. A szociáldemokm1 a párt azonban visszautasította ezt és így nem lehetett megakadályozni Theodor Heust megválasztását. A Neues Deutschland rávilágít arra, hogy Heuss Hitler hatalomra jutása után teljesen kiszolgálta a nácikat. Nem kevésbbó sötét Adenau* érnek, a kijelölt» miniszterelnöknek politikai múltja is. .Adenauer kölni polgármesteri tisztségét a hitleri időkben is megtartotta. A második világháború befejezése óta' Adenauer á brit imperialisták hűséges kiszolgálója. Kohler, a Bundestag elnöke, szintén elősegítette <t nácik hatalomra jutását. Riedelberg, MacLoy amerikai főbiztos politikai tanácsadója magához hívatta Karl Arnoldot, a nyugatnémet parlament elnökét és kijelentette: az Egyesült Államok nem egyezhet bele, hogy Németország Anglia gyarmata legyen, Nyugai- Németországban az amerikai vonal lesz az irányadó és semmi más. Riedelberg még azf is hozzátette, hogy az Egyesült Államok Nyugat-' Németországban a gyarmati politikában már jól bevált elvekhez fog alkalmazkodni. ű Tram a Vatikán államtitkárává akarja kinevszleíni Spell fául lépéseket, hogy a. .vatikáni állam- titkári állás betöltése a washingtoni kormány kívánsága szerint történjék. , A bíboros el fog követni mindent, hogy az USA külpolitikájának szellemében vezesse rt vatikáni ügyeket. ■ / A La Front című brüsszeli napilap arról ad hírt, hogy mint, közeli lehetőséggel kell számolni Spellman bíboros, newyorki érseknek vatikáni államtitkárrá való kinevezésével. Truman személye« képviselője a pápánál, Myron Taylor, megtette a 6z fisz! szántás!, vetési tervet tejes mérték ben végre tagjak hallani Mezőgazdaságunk ötéves terve már 19-19-re feladatául tűzte ki, bogy egy talpaíatnyi föld se maradjon meg- munkálatlanut és bevetetlenül, hogy bőségesen biztosít-uk az ország kenyérellátását. Ennek érdekében az ország szántóföldi terűidének 35 százalékán kenyérgabona vésését irányozzák elő. Fejlődő iparunk megnövekedett szükségletei az ipari növények vetésterületének 20 ..százalékos növelését teszik szükségessé. Fokozódik az or szág takarmányszükséglete is. Állatállományunk '-zapoTodása következtében a takarmánynövényeink vetésterületét a tavalyhoz képest 6 százalékkal növeíiük. A föídmívefásügyi kormányzat az :g*sz ország területére kidolgozta a vetésiéi vet, amely nrndinkább érvényesíti a tájfer- fermeiés szempontjait js. Dolgozó paraszt agunk nagy lelkese désseí vett részt' a részlettervek kidolgozásában, mert tisztában von a vetés on-zágos jelentőségével. Mezőr gazdaságunk ötéves tervének első évi részlettervének végrehajtásához minden feltétel biztosítva van. Az időjárás i> kedvez a terv végrehajtásához'. Minden jel arra, mutat.' hogy a tervet teljes mértékben végre fogjuk hajtani. Az anyagi eszközök biztosítás* melleit a legnagyobb eréltyel fel kell lépnünk népi demokráciánk ellenségeivel, a kuíák reakcióval szemben, mert bizonyosra vehető, hogy az őszi munkák során élesebbé válik az osztályharc a falu dolgozói és kizsátmá- nyolói között Géppnakás terror a* olasz tenge részeli eücn Aa olasz tengerészek Sztrájkja változatlanul tart Saragat tengerészeti' miniszter irtás írására a rendőrség több hajó legénységét géppuskával kényszer! tet(e szolgálatba. Szánalmasan csődöt mondott az olasz kormánynak az a kíséri« e, bogy n saftrájkot ..Koniinformösz- szeesküvésnek“ tüntesse fel. Kitefe- mert lény, hogy a tengerész szakszervezet vezetője, Giulietti kapitány nem is kommtinis a, hanem köztársasági parii. Heves hurcol; Teóriában .A Szabad Görög Rádió jelenti, hogy szeptember tl-e ót.a heves harcok dúlnak Tráeiában és főleg Okaidon községben. Viel környékén .( demokratikus hadsereg földalatti erőinek tevékenysége napróbnapra fokozódik. A demokratikus, hadsereg X y u ga tin ace dón i á b an harcoló egységei. több falut elfoglaltak. Szovjet versenyző nyerte a viziindításu modeHversenyt A hajduszoboszlói nemzetközi re- pükknodöllverseny során kedden a mecMnikus motorok viziindításu modelljeinek versenyét bonyolították !e. Az egyéni versenyben Michael Vaszilcsenko (szovjet) győzött, 2. Vaskó- Mihály (magyar), 3. Benedek György (magyar). Az eddigi eredményeket figyelembe véve a csapatversenyben 1. Magyarország, 2. Szovjetunió, 3. Románia. * A t roncsén Lep lici sakkverseny állása a • tizenötödik forduló után: t. Pachman (csehszlovák), 2. Stahlberg (svéd), 3. Szabó (magyar). fpÓOO TOOOOCOOOOOOOOOCOOOOOOOOGOGOOOOOOCOOOCÖC1 ocoo g Megjelent ftizei formájában jj S VádirtU Rtiju Láídó | c* fársai t'lieni > bííniijjvíípn 3 Pártunk minJen tagjának, minden dől- S 3 goáonalc ismernie kel! a bazaar illő « $ trockisia kém banda elleni vácUrartot, q r , amely lerántja az. álarcot dolgozó né- S r I>iixik c legveszedelmesebb, legalja- v Í sabb ellenségei rűl. c Olvassuk! ismertessük! Terje.s.s/.üM 24 oldal ára 20 liílér. o Kapható az MDP szervezetekben, c Á tömegszejrvezetekben, Szikrá-bizoma- g ű nyomoknál és kön y v kereskedésekben. > h Kiadja a miniszterelnökség sajtó J osztálya. jj mmm ÉmwEm el A FRANCIA ERDŐK N yugateurópa amerikai „jótevői“ a marshallizálás legkülönbözőbb eszközeiből építették fel kiterjedt rendszerüket- Vannak ebben fenyegetések, gazdasági nyomás. Amerikai hadihajók látogatása idegen kikötőkben, hivatalos értekezletek, kulisszákmögötti tanácskozások, korbács és édesség. De ebben a rendkívül gazdag fegyvertárban i.s először nyer alkalmazást az erdőtűzF ranciaország délnyugati részén, Bordeaux város felett, azokban a kerületekben, amelyek régtől fogva híresek voltak erdőségeikről, szürke, fojtogató füst terjeng. Ez azoknak az óriási erdőtüzeknek a füstje, amelyek akadálytalanul lángolnak már több mint egy hónapja. A francia újságok jelentései szerint eddig több mint 200 ezer hektárnyi erdő égett le. A tűzben elpusztult több mint 100 ember. Elpusztultak Hemcsak környékbeli lakók, de francia katonák is, akik a tűz ellen „fejlett technikával'', vízbeáztatoü rőzsével védekeztek. A nemzetgyűlésen a Franciaország délnyugati megyéiből ' való kommunista képviselők követelték a kormánytól, hog'y a legsürgősebben és a leghatározottabb rendszabályokkal vessen véget az erdőtüzeknek Csak egy hónappal az erdőtüzek kezdete után, amikor már lehetetlen volt tovább halogatni a választ ezekre a követelésekre, küldött a belügyminiszter 3 ezer katonát és két repülőgépet az erdőtüzek megfékezésére, vagyis sokkal kevesebbet, mint amennyi katonaságot és felszerelést a re- pülőmotor-tervezö és építő társaság repülőgépgyárainak sztrájkoló munkásai ellen vonultatott fel, Ramadicr konvédelmi miniszter teljesen elzárkózott az erdőtüzek elleni harctól, kijelentvén, hogy ez nem reá tartozik, A francia reakciós sajtó hosszú ideig elhallgatta a katasztrófa arányait. De amikor már lehetetlen volt hallgatni, semmire sem kötelező panaszokkal állt elő a kormány „nemtörődömsége" ellen. így például az ,,Aube" újság az egészet „tragikus véletlennek" tulajdonította és az „éberség és kezdeményező szellem hiányának". De csakugyan ennyire közönyösek lettek volna Franciaország uralkodó körei az erdőtüzekkel szemben? Erre a kérdésre segít megadni a választ az amerikai vegyipart társaságok fokozott tevékenysége Franciaországban cs a degaulleis- ták összeesküvői mozgolódásának szemmel látható megélénkülése. K özvetlen a háború előtt’ Franciaország második helyet foglalt el 8 világon a szkipi‘ dar feldolgozásában. A szkipidar alapanyagát a híres gascognei erdőből kapta, amely az ország délnyugati felében van, A dolgok ilyetén állása .sehogy sem tetszett az amerikai vegyipari trösztöknek- Már régóta szövögették terveiket a francia piac meghódítására. És míg az államosított r®; pülögépipart a. francia uralkodó körök hosszú gazdasági megtorlásokkal fojtogatják, addig a _ favegyipari iparra az erdőtüzek mértek súlyos csapást Emellett a tüzeknek a gyníjtogatők elgondolása szerint nemcsak ». fát kellett elpusztítaniok, hanem egyúttal ürügyet kellett volna szolgál- tatniok a demokratikus szervezetek, elsősorban a francia kommá• nisták üldözésére, a fokozott rendőri terror igazolására, és a talaj előkészítésére egy katona! fasiszta diktatúra felállítására. Erről egészen nyíltan beszéltek már két évvel ezelőtt az^ ügy- nevezett „kék terv" ügyének vádlottjai. Most ugyanezt akaratlam-U kifecsegte az „Aurore-Frauce Libre" degaullista ujságocska, amely azt igyekszik elhitetni, hogy * tüzek megszüntetésének egyetlen módja: átadni a hatalmat D® Gaullenak. De míg az első célt, nevezetesen a francia erdőségek megsemmisítését elérték és a francia fa- vegyipar kiheverhetetlen csapást szenvedett, addig a francia demokrácia ellen irányuló provokáció csúfosan megbukott. A bűn színhelyén tettenérték a gyújtogató* kát, a volt vichy-i rendőröket, * szökevény Gestapo-embereket és az egész többi reakciós söprődé-" két, akiktől a szálak nagyon i* szemmel láthatóan De G-aidle pártjához és a párt vezéréhez vezettek. F ranciaország kormányzó kö* rei, amikor elindították a tüzeket, mint a marshalüzálás eszközét, egyáltalában nem gondoltak arra, hogy ezek a tüzek fényükkel megjobban belevilágítanak azokba a sötét zugokba, ahol Franciaország amerikai gyarmatosítói és francia lakájaik szövik összeesküvésük hálóját a franci3 nép ellen. És .bár a reakciós sajtó és az uralkodó körök egyes személyei igyekeznek elködösítem *' erdőtüzek keletkezésének kérdését és el akafják terelni a közvélemény figyélmét azokról a célokról, amelyeket a gyújtogatok el akartpls érni, ezek a tüzek a felháborodás lángját lobbantották fel a franciák millióiban. Robeson, Wallace, Chaplin üzenetei a newyorií békevédelmí kongresszushoz M * i~A newyorki amerikai békevédr.lmi kongresszus .hétfői záróülésén ismertették Taul Robeson viaszlemezre felvett üdvözletét, mert a nagynevű néger antifasiszta harcos nem vehetett részt a kongresszuson. Ugyancsak felolvasták Henry .WaRájcéí nrtét, is. amelyben kifejtette, világ i népei mindaddig kőveíeljij “ * békét, amíg az meg nem yatójjjd? Chaplin a kongresszushoz iatwíí, üzenetében szintén a, békéért folyt*' tett harc szükségességét hangoztatta. Minden négy percben egy-egy ház készül el a Szovjeiumóban A föld egyetlenegy országa sem szenvedett olyan óriási károkat a világháború alatt, mint a Szovjetunió. Hitler banditái a városok és falvak ezreit rombolták le azokon a területeken, amelyeket rövid ideig megszállva tartottak. Sem Anglia, sem Franciaország — egyetlen kapitalista ország sem pusztult cl annyira, mint ezek a területek, de egyetlen tőkés országban sem volt olyan nagyszabású és gyors- iranvú az újjáépítés munkája, mint a Szovjetunióban A háború befejezése óta eltelt négy évben 51 millió négyzetméter kiterjedésű lakást építettek vagy állítottak helyre, .1 falvakban pedig 1,600.000 paraszt ház épült. Az építkezés üteme olyan gyors, hogy az Oroszországi Szovjet Köztársaságban például minden négy percben elkészül egy-egy P*y rasztház. Amerika kormányzói1 nagy veAlim.0* csapnak az „amerikai életformának'« de a világ egyszerű emberei jól tudják, mi rejlik a. nagyhangú propaganda mögött. Nézzük például a lakáskérdé'-1- Az Egyesült Államokban a lakások 30 százaléka nyomortanya. Ezekben odúkban tengődik az Egyesült Államok lakosságának harmadrésze. ötszázezer amerikai család auló- pólkocsiban vagy seb'éhwi ösz- szetákot viskóban kénytelen meghúzódni. A Szovjetunióban, ahol a nép sorsának ura és a szociaJiisla rendsz»* előnyeit élvezi, nemcsak helyreállít0^ lók a lerombolt városok- és falvak e* reit, hanem új lakóházak miNiót. építették.