Dunántúli Napló, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1949-01-23 / 19. szám

ft DUNANT01I NAPLÓ M JAKDAX 21 becsli jfo£es Simaszfíáfó aí£omjfi VVég néhány év előtt a város fe- «delmel voltak, sokvzá-z munkás dolgozott nekik 6s milliós 'őkéiket halmoztak fel. övéik veit a fél város, ti gyárosoké és bank vezéredé és nagykereskedő famíliáké. Valósi gos dinasztiák aJaikulak- A vagyo­nok persze nem csak úgy semnti bő; lettek. A „dfin&sztiák” lenn kezdték és a munkások verejtéke tjmeite őket 2yen ..dinasztikus” ma giaoságib*. Litt ke, a pezsfiőkirály Érdekes régi okmányok derítenek fény: elindulásuk na. Lrtfke Lőrinc és Zsolnay Vilmos 1832-ben pont san egy napon fordultak a vár es tanácsához azzal a kéréssel, hogy érmékeiket a tanácstól (ma város­háza) előtti éren árusíthassák. — Lit ke a néhányholdas szőlőjében termett gyümölcsöket és szőlő Zsolna y pedig a maga csín á’t a face kait kívánta ott árust ani a piacon A „dínosria aiapftó” Líttkének mint az időben sok másnak csapni vaiősn savanyú borai teremtek, meghalló ta, hogy az Ilyen a legal kai masabb * pezsgőgyártásra. Be is rendezkedett erre és a Mfflénium idején, amikor a Llttke pezsgő fénykorát éíte, már száz munkást fogMkoztatort é* pincevár**-« be hálóz * az egész tiaó ét felső séta­teret- A dolgozók gyártották „írnak” foeyasztorták a Litfke-pezs gőt. Az „urakra” movenáhan rossz idő jár. így a pezsgőnek is bealke uyti. Uttkeék most már a dolgo­zókat is észreveszik és karácsony kor Így hirdették ftalukar: Pezsgő i dolgozóknak! Egy palack ára 26 form4. Kereseti adójukat a muH ér ben harmadára mérsékelték a te «sókként forgalem miatr. Milliós profitok n munkásnyomorból A Zsolna? gyár mai helyén voH a pfecon edényt áruló Zsolnay fa­zekas műhelye egy két munkással dolgozott, tagadha'etlan szorgalom mti és puni án életkedvvei. A ke vé> munkás munkáján nyert prolit egnagyobb részét az üzem fejlesz lésére fordított' és fgy egyre nő t « foglaJkocía ott munkások számi és vele * profit }s. Találmánya: az eoztn vííágbirre emelte az Özemet, nmeryben a nagyobbodással párhuza­mosan nőtt a kizsákmányolás is és * Zsolnayak vagyona is- Egész vá főrészeket kitevő házingathanaihan munkásaik laktak nem éppen olcsó de annál egészség elenebb odúkban A gyár & háztömbökkel együtt a dolgozóké let* és megszűnt a mun­kások embertelen kizsákmányolása. Egy harmadik „dinasztia” a Ha merli család. Ennek alapját a kész tyüs Hameri veette meg kis kesz­tyűüzemével. Az ivadékok közül egyik a kesztyűs vonala4 fejlesztette tovább, másik a Pannónia szálló: építette és ápolta- élete -agy siker télén álmát, a képviselőséget. A harmadik, Hamerli József inkább kereskedői hajlamot érzett é6 a csa Iád fában kötött „jó” házasságok alapoz ák a vagyont, amely 1935 ben megközelítette a két és félmil­lió pengőt­Akinek jól fizetett a hadiszállítás 1914-ben, 36 éves korában csak azér szerezte meg a Czinderi u cai kis vasgyárat, hogy ne kelljen a frontra mennie- A gyárban srapnel- teke eaztergályoztak az első világ­háború «l«*f. Amint az emuit, túl is adott rajta Hamerf. A mlliós Ha mer M vállalat élén ma állami vá1- ia’atveze ő áll, hogy biztosítsa a néhánv év előtt m^? 100 munkás' foglalkoztató kereskedelmi vállán: Karikagyűrűk ÓRAK ÉKSZEREK F U TÁ SZ-ióI, 10441 lrgolmoaolc-u. A sí élén, amit a fasiszta Baross-szővet- <égi elnök és családja köl ekezésé- ve! létében veszéjyez'etett. A há­rom teírt család típus* a burzsoá dinasztiának, rajtuk k*vül persze még jónéhány akad, akiknek gaz­dagodását így vigy amúgy korm­ozta a népi demokrácia Vannak aztán újsüt etű vagyonosok és itt főleg a nagykereskedőkre és kisebb gyárosokra gondolunk, amelyek most készülnek a „főid alá"- Nagy- kereskedők, akik tavaly még má Kós forgatniuk u ám fizettek adót éa sírták le *zt min él-kisebbre: Jusz­tina okjgyáros, aki másfélmilliós forgalom után fizetett 32 ezer fo­rint kereseti adó, Radocsai (Czig- ier) Adám 1,200 ezer forint u án 37 ezer, vágy Viasz Béla nagyke­reskedő, aki négy és félmilliós főt. galom után 48 ezer forint évi kere­seti adót fizetett. Nem beszélve azokról, akik adó alá eső jövedel­meiket még mindig eltitkolják. A „fedezékbe való vonulási* ál- szövetkezetek gTÜndolásáiiB persze mind kevesebb lehetőség mu atka­tik és mindazok, akik eddig mások munkájából éltek, — maguk » kénytelenek lesznek dolgozni. R. E. Egységesítik és felemelik a szülési és temetési segélyeket A készülő rendelettervezet szerint a szülésed kapcsolatban járó se­gélyek helyed anyasági segélyt k&pnak. Megszűnik a biztosítót* nő részére a szülést kővetően járó szoptatási -egé'y, valamint a fele­ség részére ezidő szerint járó gyer­mekágyi és er hességi segély. Ax anyasági segély egy összegben megfut ározott szolgáltatás és ösz- szege általánossá gbín valamivel meghaúadja azoknak a segélyeknek együttes összegét, melynek helyé­be lépet . Az eddiginél magasibb szolgáltatás jár elhalálozás esetén, úgyhogy az rendes temetést tesz tehetővé. Lakásfosztozalókat fogtak el Az utóbbi időben több feljelentés érkézért a rendőrségre ismereten tettesek eCen, akik lakásokba tö:- tek be » onnan különböző tárgyakat elloptak. A kiadót4 körözés alapján budapes'i főkapitányság elfogta, majd beismerésük után ietartóztatt és Pécsre szállt ott* Tarcsafaivi Ist­ván, Kavics Jenő és Suliteisz Anna pécsi lakosokat, akik első betöré­süket a József utca 11 szám alatt követték d. Földvári Kálmán laká­sé bin. Ez követően dr. Frigyér László Buzá^y-ü'i villájába törtek be. Még néhány lakásfosz*og«tást Ismertek be a betörők, akik a lopott botmik részben Budapesten a Teleki- téren értékesítették, részben Eck Imréné Bercsényi utcai piaci árus­nak adták tovább. A három betörőt á kísérték a pécsi ügyészség fog­házába. Felszabadították a sertésszállítást JANUÁR 38, VASÁRNAP ÜGYELETES CYÖGYSZERTARAKl Arany Sas, Kossuth Lajoe-út 3- T.i 17-881 Szent István. Zsolnay. u. 3. Ti 13-Bai Szt. Ksrsszt Msetek- alja. — HíTFöTOLi Korona, Kossuth Lajos-út bő. az- Ti 33-74, Remény, Irgalmaaok-utos 31, Ti 23 70. Kis Szt. Teréz, Pstrozsolysm-út 1 a. Ti 18-84. — NtVNAPOK, Rém. kat.i Raimund, prot.i Zslma. — IDŐJÁRÁS, Élénk, idOnként erős északnyugati, északi szél. Gyorsan változó felhőzet, sok helyen futó záporod, havasosO, vagy A hőmérséklet ssOkksau A Magyar Közlöny asombartt száma közli a kormány randalet át tanyás-települések korczerü ki­alakításáról, a külfölddel való fize­tési forgalommal kapcsolatban «1- kőverett büncse'ekmények tekinte­tében a feljelentőnek és tetten- érőnek juta ómban részesí téséről, a iti'totr ú'levélhasmátait és tiltott határátlépés esetében a bírói ille­tékesség szabályozása tárgyában. Közli továbbá a kormány rendele. tát a teljes tej ermékek beszolgál­tatásának, forgalmának és felhasz­nálásának szabályozásáról szóló rendelet módosításáról, a közellá­tási kormánybiz'osi megbizatások mdgazüntetéaáröl, a német tn'aj doniban álló vagyontárgyak újabb bejelentése tárgyában kiadott kor mányrendelet kiegészítéséről szóló rendeletet, a földmlve'ésügyj ml niazter rendeletét a növényi óla szállítási korlátozásának megszfln tetéséröl, valamint a sertéshús és sertészsír szá. látására vonatkozó korlátozások megszüntetéséről. M unkávú jítók megtakarítása Az ész.<zerűsítési mozgalom fejlő dósét jellemzően bizonyítja a nehéz­ipari újítások számának növekedé­se. 1947-ben a nehéz iparban 814 dolgozó tett 421 javaslatot. 1948- han 1398 újítási javaslatot foglal­tak el, jutalmaztak és alkalmaztak, ezeket a javaslatoké 1895 dolgozó erjesztette elő. Az újításokkal » magyar nehézipar több mint 27 mil­lió forimto takarított meg. Mfl este B ALOG-nál z-róössrtánc a Vasutas Otthonban Zi)\ K szerződéses termetűk beszolgátta’ési kötelezettsége A népi demokre ikus kormány- minden támogatást megad < szerződéses termelést folytató dől gozó parasztságnak. A ermeMsi szerződéseknek igein lényege* az a pontja, hogy a szerződéses ter­melésből származó és « termelő áléi beadott teljes terménymennyi-ég gél a ermelő a teszerződtetet' te' rületre nézve eleget tett termény- beszolgáltatásl kőteleze‘ségének. Amennyiben a szerződéssel termelt terménnyel a beszolgáltatás köe- teze tséget is lehet teljesíteni, a er més egész mennyisége beszámít ebbe a kö'elezet ségbe. A szerződéses termelők munká­ját megkönnyítik a gépállomások, amelyek a termelőcsopartoknak a ha ósógilag megállapítcí szárítási béreknél 30 százalékkal olcsóbban végzik a talajmunkát, az egyénileg termelőknek 10 százalékkal olcsób­ban. A MOSZK szervezetéből kivált VII. Term*nykereskedelmi Főosztály, mint Terményforgalmi Nemzeti Váüa'al folytatja működését Kérjük a Főldmívea*iövetk egeteket és fiz’at-- feleinket, hogy mindenféle megkeresésüket Terményforgalmi Nemzeti Vállalat Budapest, IV.. Postafiók 312. címre, távi­rataikat pedig TERMÉNY Budapest címre küld ék 10.403 A bányaipari középiskola február 15-én Pécs­től átköltözik Tatabányára. Az iparügyi minisztérium a költözkö­dés költségeire 53 ezer forintot biztosított az intézet részére. Az iskola növendékei fájó szívóéi vesznek búcsút Pécs városától, mert érezték a feléjük áradó szere- tetet és megbecsülést és fájó szív­vel vesz tőlük búcsút Pécs dolgozó népe is, hiszen iskolásgyermekeink elé mindig őket állítottuk példa­képül. őket, akik élen járlak mun­kában és termelésben egyaránt. Harcos marxista szellemükkel min­dig irányt mutattak az egész pécsi tanulóifjúságnak. A búcsúzó isko­lának sok szerencsét kívánunk A) otthonukban, érezzék jó magukat de azért ne feledkezzenek el Pécs­ről sem. — ESKÜVŐ. — Königsberg Endre «17- vöd (Kepovvár) ás Kosán Karika (Páes) vasárnap d. e. (ál 13 árakor tartják es­küvőjüket a Goldmark-terembea. (571) (*) — HÁZASSÁG. — Urmann Jánosné s/tll Maurer Uária áe Bárdoa tíantáv rendáralbadnagy folyó bó 24-áa báaas. •ágot kötnek. (*) — A BUDAPESTI BONTITÖTÖR- VANYSZéK Varga Endre volt földblr. tokos. Schlachta-pártl képivaetót tls- hdn&pl börtönre ítélte, mart sertóahls- 1 allééra kapott 36.000 forint hitelt fivére bányavállalatába fektette. Kö­telezte egyben a 36.000 forint vissza­fizetésére. — AZ MNDSz erzsébettelepi csoportja 2S-áa, hétfőn d. n. 6 árakor nőnapot tart. Előadó Vajda Gyuliná. — A VAOSz azabá, varrá tanfolyama jannár 36-án kezdődik, érdeklődni Vá roshás, II. em., 58. sz. szobában a ná titkárnál. — CYUJT0CATÁ8 KESZ0N, Január 31-én éjszaka Trényi Jánoe Keszö Külterület 127. szám alatti lakás na­gyobb mennyiségű takarmányát fel gyújtották. Kára ezeregyszáz forint. Ugyancsak felgyújtották Bálint János sa almakazlát. A kár kétezer forint A vizsgálat megindult. — HIRTELEN HALÁL AZ UTCÁN Szombaton este fél 8 órakor a Má­tyás Flórián-utca 54. számú ház előtt ősei;esett Szentmártoni Jenő 48 éves minisztériumi kiküldött és azonnal meghalt. A vizsgálat szerint a halált szívezélhiidés okozta, Vas- és fémmunkások Szakszervezete 25-án, vasárnap d. c. 10 órakor faggyú, lést tart központi előadóval. A tárgy fontosságára való tekintettel megjelenés kötelező. _ A MAGYAR NŐK DEMOKRATIKUS SZÖVETSÉGE értesíti tagjait, hogy hét­főn délután 6 órakor teljes számban ve­gyenek részt a Munkás-kultúrbézhan, a Magyar-Szovjet Mfivelődézi Társaság ál­tal rendezett Lenin ünnepségen. Az asz szonykör ás a yezetősági üláa elmarad, helyette kedden délután fél 5-kor asz- szonykör ás 6 órakor vezetőségi ülés. — CSUTORAS GYÖRCY 20 éve» pé. cai lakna több társával felkapaszko­dott a bányatelepről Péc* felé haladó autóbuszra. A Fekete hegynél a busz egy nagyott zökkent, a nem eléggé jól kapaszkodó Csutoráé leesett és eszméletlenül terült el az úttesten. A i.1 rókelők találtak rá a súlyos sért­éseket szenvedett fiatalemberre. — Olcsó bőrkesz­tyű eladás SPINETH *esztyűüale tben, íossuth L. -út 22 . ßlzalom könyvre Is — HALÁLOZÁS. — Káván Mária síi aaabátanme 18 ára* korában aihiayt Temetése január 24-án. hátién déliül 5 órakor lesz a Központi temetóben. - Gyáazmize január 34-én, reggel 8 ón­kor a Jézus-ezive templomban lesz be mutatva. Gyászolják szülei áa a rokoz- Ság. (10.481) (I) — Elveszett Réder György pori gk. vezető üktatá&kája késekkel éj élelmtazerrel Kért a becsülete* meg- aIúkS-., a táskát és későket adja 4 a posta tfurázsAhaa. — TENK0VICS ISTVÁN BELVARD- GYULAI földművé» panaszt tett * rendőrségen, mert az udvarából az A felfeazftésável 22 darab vöröst irt* tyúkját ismeretlen tettesek ellop'Üt A betörök egyidejűleg még két helyű ellátogattak ás 4 tyúkot ás ö libái elvittek. — A SZABADSÁGHARCOS SZÖVET­SÉG pácai oaepertja jaaaár 54-áa. II ért­kor tiszté jltá léggyé lést tart, Mrjis* 21. sa alatti szákházibaa. A taggyll* jeleatóságárs való tekintettel a resetf* ság minden egyes tag feltétlen megjel* nésát kéri. — OTI ORVOSI ÜGYELET. — As Ofl biztosítottak réazéra a mai napoz !>■ Kiás E. Viktor, lakik: Jáaaet a. 1T/L telefoa: 37-55, áa dr. Siaka Valér, lakik: Doktor Sándor-a. 7-, telefon: lé-85 se vonok tnrtaaak Sgyeletee szolgálntot I*- kásákon. — Éspedig dr. Kin E. Vikié orron ellátja a Bzéohaoyi-tértöl a Z*°" aay-gyár falé seó tarllataa lakó bste geket, mig dr. Siska Valár orvon eüátJ* a Széchenyi-tértől a Ttiárlaktaaya tél eaő területen laké betegeket. — BALESET. Pálfái Jönni *t árt* pécsi hentengerid HlmsMiáaáfdl Pé* re egy bikát veeetstg Wv Arisra ^ közben a bika egy gépkooaitdl »*<• Ijedt ét elrántotta Pálfalt. aki es* közben könyökficamot áa gúlyoe <*- zödAst aaenvedstt, A mentők a •**’*’ eseti klinikára oaáilttottAk. — Szombaton délután negyet) • órakor oldáikocaia motor kes'ék pl' fordtkl be a Orögt ntrói * azS#* hegyek leíöl t M*getl vámnál * motorkerékpárt Prekeaztica Ká’Jú® Káilvária u cal fets ő vezette, el *' dialkoo-ihan pedig sógora, MU'? Károly 46 éve* featő ült. A vezé? késön vette éazre. hogy g vánW* teherautó áll, A3 utolsó pfilafistte1 kifej# fordította n kormányL Igl kerülte az összeütközést. Ml1*" Károly azonban kivágódott az óié' koc'-iibó! és súlyos sérüléseké ttff vettert. A mén-tök * sebészeti ^ kára szóltítoHák, ahol félórán ^ lü1 sérüléseibe bejehaJt. Az űgy^ a vizsgálat megindult, a felelős«” magái api ás« céljából. Toló mérhőxéteh Sunderland—Derby County 2:1 Staonviíla—Arsenal Preston—Birmingham Chartton—Portsmouth FTC—VAC kosárlabda Pótmérkőzések: MTK—MATEOSz női Kistext—TFSE ■0 0:0 0:1 37:<4 1 16:2«j 35:3 Mi wiágBaiCHitáto» i A 'hároméves terv utolaó sorra került a vajezlói körjogjv^v telefonhálózatának kiépítése is. A .j aenoe, Hirioe, Luzsok. Páprád és községek „telefonooitására" a Pof- főigazgatöatig kiutalta a szűkei anyagokat és az alispán útján litotta az érdekelt községeket ez ™ téri költoégek biztosítására. x Nagyharsáriy község képvissló1** ^ lets 15 ezer forintot szavazott t*1** j, iskola oélj4 a ----------- ' "gí sá rlására. így lyszstt iskola msgszOntsti « és a nagyközséghez ne ri­zsiét. és seként 100 drb. borjúra adott engedélyt utalt ki as Országos - ellátási Hivatal. A borjúhús Hálásával kapcsolatban meg»15^ *3 szolgáló épOlet az eddig kétfelé egy épületbe kerú'T Jelenlegi egészséfl^ méltó ^ Baranya és Pác* vügázri kontttéj ‘V hogy borjúhús ellátóéban oeak gyerm«*1 *Ü fM4 zak. ezülö- napközL ée nők részernilhetnek. A siklósi és moháosl kórházak ségvetésének átvizsgálását • népF1 minisztérium kikOldSttei a hsiy»,|f^ végzeték al ét megállapították, mindkét kórház teljesltöképe«**^. megfolelóen van kihasználva ót ^ légve lésük megfelsi a népjóléti ^ mányzat irányslvainek. Mindkét 11 ház költségvetését Jóváhagy ak.

Next

/
Thumbnails
Contents