Dunántúli Napló, 1948. szeptember (5. évfolyam, 199-224. szám)

1948-09-05 / 203. szám

1948 SZEPTEMBER 3 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 3 Csendőröknek oszlottak illet, meggazdagodtak a svábmentésen a Héaietbstyi „i'nszövelkezet“ tagjai Őrizef bevették Teleki Dezső főjegyzőt és két hűn társat A rendőrség lerántotta a leplet egy> korrupt körjegyzőről és társai­ról, akik hivatali állásukat jogtalan vagyonszerzésre használták fel. Kötetet tennének ki a falubeli tanuk vallomásai, akiket így, vagy amúgy megrövidített a falun basáskodó triámvirátus. A vallomások szerint Teleki Dezső németbólyi körjegy­ző' és Solymosi (Schneider) Sán­dor 45 éves irodatiszt valóságos egyeduralmat teremtett a köz­ségben. Tudomást sem vettek a népi szer­iekről. Ha pedig valaki a népi szer­vek tagjai közül ez ellen felszó­lalt, eltávolították a bizottságokból, így törtéirthetett aztán meg az, hogy a földosztást nem a helyi földosztó bizottság, hanem a jegyzővel egyetértve, maga Solymosi intézte és határozatát közölte a földosztó bizottsággal. Rcpceg IMontenovó cinkosai Teleki számtalan svábmentési ak­ciót szervezett és ebben nagv se­gítségére volt a csupa őslakos svábból álló Nemzeti Bizottság. A „díszes” triumvirátus harmadik" tag­ja Bojár Lajos 58 éve« teiepfel- figyrlő, aki minden alkalmat megragadott, hogy gátolja a telepes újgazdák előbbre jutását. A nyomozás adatai szerint „herceg” Moníenuovó Nándor is nekik kö­szönheti, hogy 300 holdas birtokát meghagyták. Ezt ugyan később 100 holdra csökkentették, de még min­dig a „hercegé” a nagyközség kö zepe, értékes épületeivel. w ifi II1 ni"ii mii.......»ni tm iiinf— MA I Az ilyen „inteüektuáSs" ügyek mellett azonban nem feledkeztek meg az anyagi javakról sem. Lag- elsőbben is földet, házáé, szőlőt és pincét igényeltek és juttattak ma­guknak. A svábkitelepítés jó alkalmat adott is. további vagyonszerzésre Egy éve történt, hogy a sváboktól terméssel együtt visszamaradt sző­lők és kukoricaföldek legjavát ön­maguknak utalták ki a szajki határ­ban. 42 hektó bor, kilenc sertés ... Nem csoda ezek után, hogy Ezen a téren valóban „rohammun­kát” végzett, mert ^ 132 ilyen kérvényt írt meg a körjegyző 42 hektoliter bort tudott eladni és kilenc hízott ser­tést vágott a télen, amelyeket különböző családtagok nevén jelentett be, hogy mentesül­jön a zsirbeszolgáitatás alól. Mel­lette valósággal szerény ember Bv jár, aki csak hármat vágott, de vi­szont zsírt ö sem szolgáltatott be. Németbólyban történt meg az is ennek a három korrupt köztisztvi­selőnek működése alatt, hogy négy volt csendőrt is földhöz jut­tattak a földosztás során. Solymosi „apró” ügyei közé tar­tozik az is, hogy kitelepítés előtt álló sváboknak mentesítési kérelme­ket írt, darabomként 12 forintért, bük az internálási eljárást. es vette fel értük a pénzt, Ezekem a mellékkereseteken kívül Solymosi még cukorügynökként is tevékenykedett. Szlovákiai betelepül- tektől többszáz forintot vett fel cukorra, de a cukrot nem szállított«, sem a pénzt nem térítette vissza. Teleki körjegyzőről a tanuk val­lomásából kiderült az ás, hogy előbbi szolgálati helyén magukat magyarnak valló német származásiakat németeknek je­lentette be és így elősegítette az SS-be való elhurcoltatásukat­A három korrupt és népelienes köztisztviselőt átadják a népügyész­nek és egyben megindították elle­Pécselt is megünneplik a százéves honvédséget A centenáris év ünnepségei sorában kimagasló hely illeti meg a százéves honvédséget. A negyvennyolcas honvédségről ma is meg­becsüléssel és szeretettel emlékezik meg a magyar nép. Ugyanezeket az érzéseket váltja ki belőlünk a mi mostani honvédségünk, amely ezeknek a hagyományoknak egyenes folytatója. A honvédség ün­neplésére „Százéves a honvédség“'elnevezéssel ünnepi hetet rendez­nek szeptember ti—19 között. Az országos ünnepséget a Szabad­ságharcos Szövetség és rendőrség karöltve rendezi a honvédséggel. A fényes ünnepségek során a nép ünnepli fegyveres erejét, amely nem az elnyomást szolgálja többé, hanem a bélrés munkában fel­emelkedő népet védelmezi. A honvédségnek ebben a szolgálatban testvérei a rendőrség és a Szabadságharcos Szövetség is. Az országos ünnepi héttel kapcsolatban a Kossuth Akadémián Pálfi György al­tábornagy, Münnich Ferenc rendőraltábornagy is Nógrádi Sándor miniszterelnökségi államtitkár a Szabadságharcos Szövetség nevében tájékoztatták a sajtó képviselőit. Az ünnepi hetet Pécsett is meg­rendezik a jelzett időben. A honvédség, rendőrség és a Szabadság­harcos Szövetség pécsi csportjának kiküldötteiből rendezöbizottsáy alakult, amely előkészíti az ünnepségek programját. Hófehér kenyérrel ajándékozták meg Szőkéd gazdái az iskolaépítőket Krancz Pál és B, Kiss Márton az aMtóünnepsépn Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak a kis ünnepségnek, amely pénteken délután zajlott le Sző­kéd községben. Megtörtént a pécsi dolgozók által helyreállított két iskolaépület, átadása. Ez alkalomra Szőkédre érkezett Krancz Pál A pécsi dolgozók minden problémája II MOZIK műsora Rendes belvárak APOLLO A nnjjy francia zeneszerző, BERLIOZ élete Fantasztita szimfónia Fősterep : JEAN LOUIS BARRAULT UHÁNia Legújabb cowboy-tőrténet: Fegyveres kísértet PARK 48 órcs Izgalmas filmdráma Leslie Banks-al a várospolitikai gyűlések napirendjén A* 31 Dl* törvény hatósági frakciójának munkája a nép érdekében fi MOZIK műsora Rendes helyárak APOLLO VAgyak szigete Főszerepben: VENDY HILLER és ROGER LIVESSF.Y ű BÁNÍA Olasz filmdráma: Mindent érleli PARK Lázad a dzsungel Vészé*yes kalandok sorozata ÉfeóásBa:‘™rf”‘| A Magyar Dolgosok Pártja a hét végén város­politikai gyűléseket rendezett a udro* kerületeiben, hogy a város dolgozói és a városvezetés között közvetlen kapcsolatot teremtsen. Ezek a gyűlések valamennyi kerü­letben a legnagyobb érdeklődési váltották ki, ami azt matatja, a dolgozók felismerték pártjuk el­gondolásainak jelentőségét és él­nek az alkalommal, hogy felszóla­lásaik révén irányt mutassanak a városvezetésnek, megoldandó fel­adatokat és orvoslandó panaszo­kat juttassanak el a vezetőkhöz. A. megtartott gyűlé­sen a városi tanács és a tör­vényhatósági bizottság egy-egy tag­ja beszámolt az öthónapos tervév célkitűzéseiről, majd meghallgatta a felszólalásokat. A hozzánk is bejutott jegyzőkönyvek átnézése után a felszólalások három cso­portba oszthatók: voltak égető és megvalósítható kívánságok, voltak olyan felszólalások, amelyek nyi­tott kapukat döngettek, mert megvalósításuk már folyamatban van, vagy későbbi időpontra van­nak tűzve. Minden felszólalásnak lényege azonban az, hogy a dol­gozók foglalkoznak a közügyekkel és érzik, hogy szavuk van az irá­nyításban. Kovács József a Budai I. pártszervezetben jogos kifogás tár­gyává tette, hogy hetivásárok al­kalmával a Nagy Lajos iskola előtt zsibvásár van, amely zavarja lár­májával az oktatást. Sürgette ugyanakkor a tantermek olajjal való portalanítását is. Több fel­szólalás hangzott el a város két pontján, az Ágoston-téren és a Kaszárnya (most Nagy Jenő) ut­cában állandósult szemétlerakó helyről. Ezek a panaszok nem mai keletűek is a oárosvezetésnek most már valóban meg kell találnia a kérdés megoldását. A gyermek játszó­terek i* az érdeklődés közép­pontjában állottak. Megállapítot­ták, hogy a Budai-külvárosnak nincs játszótere, pedig éppen ez a városrész van legjobban rászo­rulva keskeny, lejtős utcáival, a házak tils ablakszemcivel, leve­gőtlen lakásaival is szűk udva- ' raival a gyermekjátszótérre. Be­valljuk, hogy fejtörést okoz a ' megvalósítás ,mert a budai góc­pontjában nincs alkalmas terület. ' Weller Antal közkutat kért a I Tettye környékére, míg többen ugyanezen környék útburkolatának megjavítását sürgették. A közegészségügy jelentős helyet kapott a felszóla­lásokban. Szóvá tették, hogy egyet­len gőzfürdője van a városnak. A strandfürdők ezt a‘ hiányt nem pó­tolják, mert azok nem a tisztál­kodóét, hanem a test felüdülését szolgálják hideg vizükkel. A vá­rosban terjengő bűz és porfelhők is jogos kritikát váltottak ki. Az MDP közigazgatási pártnap- i megmutatták azt az érdeklő­iét, umellyel a dolgozók a város oblémái iránt viseltetnek, egyben orosabbra fűzte az MDP város- yáinak kapcsolatát a dolgozók megével. Hagy érdeklődés a Dunántúli Napié elftfízetti-gyüjté versenye iránt Mint ismeretes a Dunántúli Napló rendkívül értékes díjakkal versenyt írt ki olvasói közt, melynek célja, hogy mindenki, aki akár csak egy előfizetőt szerez lapunknak, részt vehessen a nevével a nyeremény­tárgyak kisorsolásában. Már egy előfizető beküldése ese­tén (a beküldés a lapban található szelvényen, lev. lapon, vagy levél­ben történik) is megnyerhető a ke- kerékpár, ill. a többi értékes nyere­ménytárgyak közül valamelyik. Természetesen az, aki több elő­fizetőt szerez, annak neve többször szerepel a kisorsolandók között, így esélye is megnő arra, hogy el­nyerje a jutalmát. A nyeremények között szerepel­nek: férfi kerékpár, női ruhaanyag, szerelőruha, férfi cipők, könyvek, Szüreti mulatságot tart a »eayi.pari Munkások Szabadvzak- szervezete t. hó 12-ón d. u. 4 ó<ar kazdettoi az üszögi „K serdében.“ Az önkéntes adományokat a szakszervezet' helyiség berendezésére Ti,,. z*n*, kitűnő italok és foiditjuk ianC, kacagtató móka. M ndenW t «z.te'etel vár a , RENDEZŐSÉG dísztárgyak, stb., stb., több mint négyezer forint értékben. .„^"^ejiki, aki 15-ig beküld egy előfizetőt, teljesen díjtalanul egy tankönyvet kap és a versenyben továbbra is részt vesz. Bővebb felvilágosítást a kiadóhi­vatal ad. pécsi polgármester a város és B. Kiss Márton főjegyző a vármegye képviseletében. A nagy munkát végzett pécsi VAOSz- isták büszkén vezették körül a vendégeket az újjávarázsolt épületekben. Csupa meleg szfn és ragyogás itt minden. Még érezni a friss fes­tékszagot. Uj ajtók, ablakok és padló, frissen gyalult padok. Ilyen iskolája nem volt még Szőkédnek. A pécsi közüzem, a vármegye és a városháza 12 dolgozója 11 napig tartó munkájában 1342 munkaórát és közel huszonötezer forint értékű anyagot fordított a két Iskolaépület helyreállítására. Az átadási ünnepségen Kranes Pál polgármester mondott beszé­det, amelyben utalt a Szőkéden nemrég töt tint sajnálatos esetre. A dolgozók ennek ellenére is foly­tatták ét be is fejezték a munkát Kérte Jegyen ez kapocs a város és a falu dolgozót között. A VAO.Sz dolgozói nevében Sziebl Antal mondott kőszövetei azoknak, akik a község lakosai közül segítették munkájukban az iskolaépítő VAOSz- csoportot, majd átnyújtotta a dől- gőzök ajándékát, egy ggürühintát. A község nevében Budai János, szökédi gazda vette át a helyre­állított iskolát és tett Ígéretet, hogy a jövőben a városi dolgozók­kal egyetértve erősítik a demokrá­ciát és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik. Több szavalat kövétkezett, majd az iskolás gyer­mekek népdalokat adtak elő Milla Ferenc tanító javaslatára táviratban mondtak köszönetét Rá. kosti Mátyásnak, hogy elindította a „Dolgozók az iskoláért” mozgal­mat. Az ünnepség végén Szőkéd lakossága hálája jeléül jó fehér ke­nyeret ajándékozott az iskolát helyreállító pécsi dolgozóknak es vendégeknek.-tűn«*"' AZBESZTCEiyiHirig ETERNIT művek BJDAPEST.V MARK-TfB 5 V.TM HW* mfrim —---------------------------------' Új ból békebeli minóség Eternii gyaxtmányott kaphatók. Schreiber Rezső és Fia Pécs, Bakó z -út 46

Next

/
Thumbnails
Contents