Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)
1948-07-28 / 170. szám
DUNÁNTÚLI NAPJ.Ó ms Mjus » Pedagógusok si Islelapilil közStt Százötven déldunántúli nevető készül a népi demokrácia szolgálatára a pécsi előadóképző tanfolyamon Hétfőn reggel fél 9 órakor felcsendült a Himnusz a Pius intézet rajztermében és ezzel megkezdődött százötven baranyai, pécsi és tolnamegyei pedagógus előadóképző tanfolyama. A rövid megnyitó ünnepségen Tóth Gálbor szabadművelődési tanácsos szavai után átvette a tanfolyamot a tanulmányi vettető: dr Simonyi Gusztávné, igazgató- tanító, majd Sárai János miniszteri biztos, a város részéről dr Csolosz Jenő főjegyző, az MDP és a pedagógus szakszervezett nevében Csépány Gyula titkár, a Nemzeti Parasztpárt ré'széről Baráti József országgyűlési képviselő mondtak rövid beszédet és méltatták a 'tanfolyam jelentőségét, végül dr Ortay József tanfelügyelő intézett biztató szavakat a hallgatókhoz, akiknek legnagyobb része eddig felekezeti iskoláknál működött. , Az ünnepség után azonnal megkezdődött a komoly munka. Az első előadást dr Szabó Pál Zoltán egye emi magántanár ,,A világ keletkezése”, a második előadás! pedig kedden dr Martin János egyetemi magántanár tartotta: „Az ember származása" címen. Az előadásokhoz hozzászólások hangzanak el, majd munkacsoportokban és szemináriumokon tárgyalják meg a hallottakat*,. £port — Szórakozás — Kwlíórmnnfea a napirenden Mindössze két hét áll a tanfolyam rendelkezésére, mert utá. na ugyancsak itt folytatódik a munka a somogyi és a Bécs- bodrogi pedagógusok részére. Éppen ezért komoly napirendet kellett összeállítani és a napirendi beosztást percnyi pontossággal tartják meg. A tanfolyam napirendje reggel 6 órakor kezdődik az ébresztővel, ezt tíz percig reggeli torna követi. Fél 8-ig 'tart a reggelizési idő, 7.30-tól 9.30-ig előadás. Ezt 11.30-ig egyéni 'anu- lás, majd 12.30-íg munkacsoportokban való tanulás követi. Hél 1 - tói 4 óráig ebéd, pihenő, sport és fürdés a Hullámfürdőben a műsor. Négy órakor kezdődik meg a délelőtti előadás megbeszélése fé’ órán keresztül, majd 7-ig szeminárium köve'kezik. A vacsora hét és 8 között zajlik le, utána esti program, kulftúrmunka, kis előadás és dolgozatírás zárja le a napi műsort. A* esti program keretében a pécsi zenei élet kiválóságai, a Somogy-vasasi bányász kultűr- csoporf, különböző falusi kul- túrcsoportok bemutatói szerepelnek. Az előadások címei a következők: Tudományos világnézet, A népi demokrácia történelmi gyökerei, A magyar demokrácia 3 éve, Tervgazdálkodás, A népi demokrácia kultúrpolitikája, A felnőttoktatás módszerei, Az esti kiselőadások témái: Egyház és demokrácia, A szomszéd népi demokráciák, A Szovjetúniö, A haladó és reakciós erők harca a világ- politikában. Az előadók sorában szerepel: Aczél György, Horváth Gyula, dr Gyetvai János, dr Hajdú Gyula, Gerzovics ‘ József, dr Angyal Endre és dr Kerékgyártó Elemér miniszteri tanácsos. A tanfolyam hallgatói a Pius internátusbán laknak, a főzést a belklinikán oldják meg, ahol a nevelők ki.űnő étkezési kapnak. Dombay Miklós igazgató látja el az adminisztratív titkári teendőket, vele beszélgettünk a tanfolyam hallgatóiról. Két nap után a kővetkező véleményt mondotta: — Hogy milyen nagy az érdeklődés a tanfolyam iránt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy sokkal több voll a jelentkező, mint amennyit a minisztérium berendelt. Érthető, hogy a behivotfak igen nagy kedvvel vonultak be a tanfolyamra és azonnal a legnagyobb érdeklődéssel és szorgalommal láttak tanuláshoz. Legnagyobb részük eddig felekezeti iskolánál működött és eddig csak titokban érdeklődhet, fék a demokrácia és társadalomtudomány állása Hánt. Ez az újabb tínfolyam, Pécsett jelenleg egyídőben a negyedik, azj; bizonyítja, hogy a demokratikus átalakulás vágya őszinte a lelkekben és- akik elvégzik, őszinte hívei lesznek a népi demokráciának és így a dolgozó magyat népnek is... ÍC Hlgcssdők kerülne! a legeltetési társulatokba A földreform során a magyar 'államra szállt legelőbirtokossági és legeltetési társulati közös lege’őben lévő tulajdoni vagy használati illetékességet egyénenként kell juttatni az arra igényjogosultaknak, illetőleg a Csehszlovákiából áttelepítettek részére használatba adni. A legelőbirtokosságok és a legeltetési társulatok Hucfter eivtárs Járatása! a pécsi i!sigoz4i! balatoni üdülfiibtn Hucker János elvtárs, helyettes polgármester vasárnap a város és a VAOSz veze őinek kíséretében sorralátogatta a pécsi dolgozók balaiomelletti üdülőit. Volt a város gyermeknyaralójában Fonyódon, az úttörők táborában Bala- ton/bogláron és a bányásznyaralóban Balatonlellén. ——» 1 "■ T""— Hazalérft üaiffiagfyok Jéhn Mária Magyaregregy, Kesdorf János Németbóly, Nagy István Pécs, Ottó Éva, Ogver- mann Margit, Ogyermann Érzsé- het, Oberritter Mária Ujpotre, Ruppert Anna Pécsvárad, Rischeld Teréz Mágocs, Raschek Margit Tekóca, Radic* Katalin, Régért Hermina UJpetre, Schulman Kon- rád Mágocs, Váradi János Me- csekszaholcs. fi déltíunániúü nmtö szSmmiteégi értekezlete . Pécseit A pécsi számvevőség főnöke, Németh János elvfárs a napokban f Budapesten tartózkodott, ahol a belügy- és pénzügyminisztériumok illetékes ügyosztályainak vezetői Tájékoz atták az új 1949-es költségvetés elkészítéséről. Német János a minisztériur,.ok megbízásából hat dé’dtinámtúli város számvevőségének főnökét tájékozta’ja szerdán és csütörtökön a következő év költségvetésének élőké- aafcó munkairól, t-*--- ----kö telesek augusztus 12-ig a Megyei Földhivatalnak jelentést tenni azokról, a tulajdoni vagy használati illetőségekről, amelyek a földreform során az államra szálltak át. A Megyei Földhivatal a ’tudomására jutott adatok alapján az államra szállt Iegelőilletöségek juttatása tárgyaiban haladéktalanul köteles határozni. A legelő- illetőséget azoknak az igénylőknek kell juttatni, akik a földreform, illetve a telepítés során juttatásban részesültek, feltéve, hogy legelőilletőségük nincs, vagy pedig az nem elegendő. A juttatott a legelőilletőség juttatásával véglegesen, a letelepített pedig ideiglenesen a legelőbirtokosság, illetőleg « legelte- ‘é*i társulat tagjává válik. SitomzM® nrcgát egy nvomfai ffiitimfives A rendőrség két halálos kimenetelű öngyilkosságot jelentett a pécsi államügyészségnek. Perlaki Jakab 40 éves nyomja: földműves hétfőn este bement a pajtába, hogy az állatoknak takarmányt készítsen. Mivel huzamosabb idő múltán sem került elő, felesége utána ment. A legnagyobb megdöbbenésére férjét hatalmas vértócsában a földön fekve találta, kezében pedig egy vadászkést szorongatott. Az asszony azonnal orvosért rohant, de az már csak a beállott halált állapíthatta meg. Perlaki, mint a rendőrség jelentette, öngyilkossági szándékkal szívenszúrta magát. Tettének oka ismeretlen. A másik öngyilkosság Németmárolcon történt, ahol Wilhelm Márton 71 éves földműves felakasztotta magát, és mire rátaláltak, már halott volt. Az ügyészség mindkét ügyben a hozzátartozóknak kiadta a temetési engedélyt. k A beszolgáltatást nem teljesítette, a fecssnaafiásáiáf sshiíval fizette ki A beszo'gálfatási visszaélések változatos krónikájában is egyedülálló eset történt Somberekén. Schveier József 43 éves gazdálkodó már hónapok óta több mint száz forinttal tartozott a helybeli kocsniárosnak, Trunk Péternek. A kocsmáros többször sürgette az adósság kiegyenlítését, mire Schveier azzal nyugattá meg, hogy a cséplés után gabonával fizet és még a kamatokról sem feledkezik meg. A gazda be. is tartotta ígéretét, mert hétfőn megjelent a kocsmában és két fordulóban három zsákot vitt a .söntésbe. Az egyik zsákben 51 kiló búza, a másikban 31 kiló rozs, a harmadikban _ pedig 108 kiló árpa volt. A búzát és a rozsot az adósság fejében számolták el, az árpát pedig 70 forintért vette meg a kocsmáros. A rendőrség azonban azonnal tudomást szerzett a tiltott üzletről, magjaién! a kocamárosnáj, akinél még hiánytalanul megtalálták az odaszállított gabonát. Úgy Trunkot, mint Schveiert őrizetbe vették és bekísérték az ügyészség fogházába. A kocsmáros naivul azzal védekezik, nem tudta, hogy adósság fejében sem fogadhatott el gabonát vásárlási engedély nélkül- A gazda, akiről megállapították, hogy ^ tavaly sem tett eleget beszolgáltaíási kötelezettségének és azt még a zsidón sem teljesítette., beismerte _ bűnösségét. A kocsmárost és bűntársát a pécsi uzsora-bíróság vonja felelősségre. sfAÚía Megkezdődtek a Bányász Kupa küzdelmek Vasárnap délután a pécsi szén- medencében megkezdődő1.: az idei bányász olimpia. Három labda- rúgómérkőzésen mérték össze erejüket a bányászegyesületek a selejtező során. Nemcsak labdarúgásban versenyeznek a benevezettek, hanem tekében, sakkban és egyéb sportágakban is. Rövidesen az összes egyesületekben bevezetik a röplabdát, a Központ látja el felszereléssel a csapatokat. A vasárnapi mérkőzések eredményei: MSE- Somogy 3:0 (1:0) Mecsokszabolcs, 800 néző. Ve. zette: Szebényi. MSE: Bakonyi — Lajos II., Veres — Appelczoffer, Ruppert, Lakj — Szántó, Reining, Brandt, Hajnal, Lajos III. Somogy: Klepák — Pernecker, Feitig — Szemes, Gerber I., Ve- iényi — Gerber II.. Walter; Fei- •fg II.; Buzési, Szabó. — Szép küzdelem után megérdemeli MSE győzelem. Góllövő: Szántó, Veres, Brandi. Jó: Veres, Ruppert; Laki; Reining és Hajnal, illetve Feitig I., Gerber I.; Szabó és Ve- lényi. Hős siáhcíémy —Yims 1:0 (1:0) Vasas, 600 néző. Vezette: Bocsván, H. hetény: Villányi, Kajdi, Pesti Elter, Garamvölgyi, Geigl, Szilárd Jámbor, Potz, Ján, Kcaut. — Va sas: Burcza, Léchmann, Jázpincsek Keszthelyi, Oborcs, Volensák, Ma gyár, Szűcs, Storch, Pintér, Czukor Nagy küzdelem után meglepetés szerűen győzött a nagy lelkesedés set játszó Hosszúhetény. Góllövő; Kraut. Jó: Garamvölgyi, Villányi, illetve Oborcs, Czukor és Pintér. Mása—Nagyiaányok 2:0 (2:0) Nagymányok, 8Ö0 néző. Vezette: Kiss Máza: Szabó, Glöckler, Sulyok, László I., Miksai, László II., Hentzi, Kéri, Vajjel, Ferenc, Boda, Nagymányok: Németh, Krifz, Kauffmatvn, Ferenc, Csordás, Wunsch!, Schmil- ler, Keller, Wuschung, Wébd, Klem. Meglepetés Máza jó játéka és győzelme, amit nagyszerű küzdelem után vívott ki. Góllövő: Kéri, Boda. Jó: Sulyok, László II., Kéri és Boda, illetve Krifz, Csordás, Németh és Klemm. — A héten megkezdődnek az üzemi mérkőzések T« a Bányász Olimpia keretében. Szabadságra meist a BTC A vasárnapi rangadó után 10 napos szabadságra ment a BTC élvonalbeli játékos gárdája. Opata Zoltán edzővel együtt, így a vasárnapi Totó-ban szereplő KMTE— BTC Nyári Kupa mérkőzésre a második csapat, áll ki,, A rövid szabadságot alaposan megszolgál ták az edző, a játékosok, sőt a vezetőség i«. Hol Játszik az ősszel Keszler III? Pécsett különböző hfrek terjedtek az utóbbi időben a Dinamo kitűnő játékosával kapcsolatban. Fantasztikus összegekről beszélnek, amit az egyik fővárosi egyesület beígért a -játékosokért. Ugyanakkor azonban tudnak a „jólértesültek" egy táviratról is, amely szerint egy másik fővárosi egyesület táviratban értesítette az egyesületet, hogy hajlandó bármikor tízezerrel többet fizetni a játékosért. A hírekkel kapcsolatban megkérdeztük a játékost, aki kijelentette, hogy megállapodott az MTK vezetőségével. A hét közepéig két vezető lejön Pécsre, hogy a Dinamo vezetőségével elintézze a kiadatást. Annyi bizonyos, hogy Keszler II! rövidesen az MTK játékosa lesz. 4 PVSK a Nyári Kapa élén DÉLNYUGATI CSOPORT fiflarow» kőaleméntyek A petróleumot felhasználó iparosok utalványaikat a Testület jegyzői hivatalában átvehetik. Ugyanaz nap a petróleumot is váltsák ki. Választmányt ülés tart a Kereskedők Testület® ma, szerdán délután hat órakor. Az elnökség kéri a választmány és elnök) fanács tagjait, hogy az ülésen pontosan és teljes számban jelenjenek meg. DUNÁNTÚLI NAPLÓ ELŐFIZETÉSI DIJA EGY HÓRA 12 forint 1. Pécsi VSK 6 4 1 — 18:6 9 2. Kap. MTE 5 4 1 — 16:9 9 3. Bajai PSE 5 3 — 2 11:10 6 4. M. Dinamo 6 1 3 1 16:11 s 5. Domb. VSE 5 2 1 2 9:11 6 0. PBTC 5 1 2 2 12:10 4 7. Kap. RÁC 5 2 — 3 12:12 * 8. Mohács 5 2 — 8 9:16 4 9. Szekszárd 5 2 — 3 10:18 4 10. Barcs 5 — — 5 8:20 — KMTE—Szekszárd 4:3 (7:1). V.: Kassai. Góllővő: Ditrói (21 és Sellő, illetve Zsoldos (2) és Szabó. Mohácsi TE—KBAC 4:1 (40). V.: Pazsurek. Góllövő: Ruff (91, Hernádi és Völgyesi, illetve Vár- vizi. Baja—BVSE 3:í (0:1). A hét válogatottba Sarbak — Kovács II; Baranyi —1 Nagy, Galambos, Horváth I — Ka. tics, Kresz, Horváth II; Keszler III Vezér. PVSK 24, BTC 24, Dinamó 25 (Heli osztályozókönyvünk) PVSK: Pozsgáí 2 — Knissek 2, Baranyi 3 — Szabó 2, Galambos 2, Szűrőik« 2 — Zombori 2, Sós 3, Hirczi 2, Gajcsi 2; Vezér 2 24. BTC: Sarbak 2 — Kovács II 2. Horváth III 2 — Nagy 2, Leipáw t 2, Hlobik 3 — Katies 2, Barna 2, Kincsei 2, Leipám II 3; Karácsonyi 2 — 24. Dinamó: Krausz 2 — Bergmann 2, Bencze 13 — Túrái 3 Bencze Hl 2, Horváth I 2 — Bezerédi 3 Kresz 2, Horváth II 2, Keszler Hl 1, Bencze II 3 a» 2ő. * Diósviszló—Ocsárd 7:1 (4:0). Diosvisz’ó, 300 néző. A hazai pó- e-ne SS ég ű labdarugó csapat fölé’ nyesen verte az ócsárdi együttest- Goilövő: Fekete 4, Kásád! 2, és Muht, illetve Kiss. Jó: Fekete (a mezőny legjobbja) Büki, Bódi, Törő es Käsadi, illetve Kiss. 2 HUt csigái uasáutOf% f ~ I mt olvasom \