Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-28 / 170. szám

JOIIUS 38 ' DUNÁNTÚLT NAPLÓ Újjászületett ország GYŐZELMES IF3USAG A felszabadult ifjúság élenjár a '■unka és az építés frontján. Szinte yesen leomlottak az osztálykor- tok a különböző származású fia- ‘°k között. Ezt az egybeolva­dt nagy mértékben elősegíti a '“-ba Polsce (Szolgálat Lengyel ‘Hágnak) c. szervezet, amelynek “ukabrigádjaiban minden évben hetet töltenek a fiatalok. Eb- !n az esztendőben 75 brigádban 1 ezer fiatal dolgozik, 25 brigáa áll szervezés alatt, ők taker- Wí: el a varsói romokat, ők >(Sóznak a Kelet-Nyugat varsáig J9y útépítésnél, a stettini kikötő *Vreállitásánál, a sziléziai nehéz- arhan, és a bányák mélyén csák­ói mint a falun, hogy segítsenek hatalmas termés begyűjtésének Unkájában. A munkabrigád zöl- Hziirke egyenruháját, kihajtott partizánsapkáját hordja ma : és tízezer lengyel fiatal, velük ‘élkozni hajnalban, vagy késő e a városokban, amikor dallal uikukon munkába indulnak- ‘hűk csügg szeretettel az egész ^yel nép. * ^ első brigád 21-es osztaga líy munkában van. Hatalmas *‘ömböt kaptak lebontásra, ame- ;l> versenyezve a többi csopor­ti rekordidő alatt akarnak ei- ^ni. Az osztagban 160 poz- í1 gimnazista fiú végzi szolgá- •t hazájáért. Közülük számosnak már ott díszeleg a „jó fkáért” kapott kitüntetés cfil- !a; A brigád parancsnoka, egy %ia$ műszaki rajz fölé hajolva pcskpzik a munkavezetővel. — «kor közéjük érkezünk hárman,— ’y*n is mosolyogva vesznek kö- , bennünket és lelkesen magya- íak munkájukat. Reggel 6 óra- kelnek, a délelőtt ’sporttal, ta- és o'vasássa' telik el, dél- egytől hat óráig dolgoznak, * tábortűz mellett énekelnek, 1 póznak, készülnek az új éSet- ,A varsói brigádhoz most érke- j 3 csehszlovák és román fiatal- ’ nagyobb csoportja és várjak a per brigádot is. Ez a fiatalság utóda annak a sok tízezer pel fiatalnak, aki haláltmegveiő nrságga! a németek elleni harc­ig Lengyelország szabadságáért í!3 életét. ben, én kétszer sebesültem — mu­tatja a nyakán a hosszú forra­dást, — amikor leverték a láza­dást, mindannyiunkat megsemmi­sítő táborba vittek. Alig néhányon értük meg a felszabadulást... — Most egyetemre járok, férjem orvostanhallgató, én mérnök le­szek. Talán semmisem jellemzi jobban a lengyel ifjúság életét, mint ez a rövid beszélgetés. Lengyelország­ban ma száz és száz Maria Zam- browyk van. Ez az ifjúság a ke­gyetlen német elnyomás és a ná­cizmus elleni hősies harc idején „érett meg”. A fiatalok ezrei ott küzdtek a partlzánosztagokban, a varsói felkelésben és az egész nem­zet már akkor féltő gonddal ó'rkö- dött ifjúsága felett. A németek ki akarták irtani az egész lengyel ér­telmiséget. Egyetemi tanárok, tu­dósok, tanitók, orvosok és mérnö­A Zsoínay-íyírI dolgozók hozzászólása a MESzlRÍ és a Ktkszffiivek vlláiáliez Újabb levél érkezett szerkesztőségünkbe, ahhoz a vitához, ame­lyet a Kokszművek válasza indított meg lapunkban. Ezúttal a Zsol- nay-gyárból érkezett hozzászólás. „Mi Zsolnay-gyári dolgozók különös érdeklődéssel figyeltük azt a vitát, ami a Dunántúli Napló hasábjain a széntermelés minő­sége tekintetében a Kokszművek és a MESzHART között kialakult. A Zsolnay-gyár ugyanis kétszeresen érdekelve van ebben a kérdés­ben, miután a porcellánégetés üzemünkben részben gázzal (gázke­mencében), részben szénnel (széntüzelésű kemencékben) történik, tehát ha rossz a szén, mi kétszeresen érezzük, mert hiszen ebben az esetben nemcsak rossz szenet, hanem rossz gázt is kapunk az égetésekhez. Mind a Kokszműveknek, mind a MESzHART-nak nagy fogyasztói vagyunk, így úgy érezzük, hogy a vita a mi bőrünkre megy, ezért talán nem veszik tőlünk rossznéven a vitatkozó felek, ha a véleményünket mi is kifejezésre juttatjuk. Az égetésekhez használt szén és gáz minősége az egyik legfon­tosabb tényezője a porcellán minőségének, hiszen hosszú kísérlete­zés eredménye volt az is, amíg elérte az üzem, hogy külföldi szén helyett a porcellánégctést belföldi szénre állíthattuk át. A szén mi­nőség minden változása érzékenyen kihat termelésünkre. Érthető lé­hát, hogy üzemvezetőségünk állandóan küzd a jobb minőségű szénért. Abból az érzékenységből, amellyel a MESzHART a Kokszmű ve­zetőinek a szén minőségére vonatkozó kritikáját fogadta, azt követ-: keztelhetjiik, hogy a bányamunkásság ma már tudatában van a mi-; nőségjavítás fontosságának. A múlt hibáinak meddő emlegetése he­lyett tehát inkább a jövő felé fordulunk és az új versenymunka megindulásának küszöbén bizalommal várjuk a munkaverseny to­vábbi jelentős eredményeit, most már nemcsak a termelés mennyi­ségi, hanem minőségi javítása terén is. Mi a magunk portáján is ezt tűztük ki célul, ezt kérjük a MESzHART és a Kokszművek dol­gozóitól is a közös cél érdekében. Amint a 3 éves terv is két és fél év alatt valósul meg, úgy a minőségi termelés javulásának ts minden téren megrövidített idő alatt kell megvalósulnia. Végül ami a Kokszmüvek vállalatvezetőjének „a többi pécsi üzemek öntömjéne­zéséről“ szóló kitételét illeti, nem tartjuk helyénvalónak. Az elért eredményeket tudatosítani kell, azonban nem szabad a hibák őszinte feltárásától sem elzárkózni. Csakis az őszinte önblrálat útján tu­dunk előbbre jutni. MATAKOVICS JÄNOS tervmegbízott helyettes." kök tízezreit hurcolták el a meg­semmisítő táborokba és betiltották az összes lengyel iskolákat az *Ostraum” gyarmatosításának je­gyében. A fiatalok azonban titok­ban életveszéllyel küzdve tovább tanultak a nagyvárosokban iliegáiis gimnáziumok, egyetemek folyatták munkájukat. Ma ez az Ifjúság építi az újjászületett Lengyelországot. # Lengyelországnak nagy egyetemi központjai vannak, közülük egye­dül Krakkóban 35 ezer egyetemi hallgató fanul a különböző főiskolá­kon. Az oktatás az általános isko­láktól kezdve az egyetemekig tel­jesen ingyenes. A tehetséges mun­kás és paraszt!irdalok, ösztöndíja­kat, ingyen ’ankeny veket kapnak. A magasabb iskolákban tanuló fiata­lok 5&— 60 százaléka már a mun­kások és parasztok gyermekeiből kerül ki. ' _pj_ Összehivtáh a magymországi délszlávok rendkívüli kongresszusé! hle. H, Tudja, mit jelent ez a szám suklómon? — kérdezte Marin "°rou>f]:a egyetemi hnllgatónő j'nzigi öbölbe tartó motor- ,3 — Ez a nácik bélyege. I W Osviecimben jelölték met, I ajöokat, sohasem lehet a bőr ^"évolitani. ^'lyunn került a táborba? ^ földalatti gimnáziumba jár %/Orsóban és résztvettünk os: ^'‘nőimmel együtt a felkelés­8 társbérletek szüntetése ^misztertanács ezen a héten 5 a társbérletek meg­célzó rendelettervezetet. |ÍJ,,'<le!ettervezet lehetővé teszi. ríljjA ‘utajdonos, illetőleg a meg- l«p. ” lakásban lakó többi bérlő ^ a, ése nélkül is elvégezhes­se' *téI»ítést. * bérlőtől, akinek több io», ^ja van, mint amennyire *abályok értelmében igénye Vj * ‘öbbletszobát elvehetik. A ’Hán .s,er>nt lakásmegoszlási bt- Slyp "Mézkedik műszaki és sze- tempón tok figyelembevéte- "klf», !‘leg°sztás során felmerülő klókról. a tervezet, hogy a >6ge ja°«ost megillető lakbér >?oSj..n.e csökkenjen. A lakás- M,)]t , bizottság állapítja meg á 5'0<lvezmények alapjául szol ***get. Rendkívüli kongresszust hívott össze a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége. .A kon­gresszusi előkészítő bizottság fel­hívással fordul a magyarországi délszlávokhoz, amelyben megálla­pítja, hogy a különböző magyar- országi délszláv szervezetek he­lyeselték és elfogadták a Tájé­koztató Irodh m egállap!‘ásait, mely elítélte Titóék szovje'ellenes és nacionalista politikáját. A szövetség volt főtitkára: Rob An- “un nem így cselekedett és el­hagyta felelős posztját, cserben­hagyta népét. A kongresszus han­got fog adni a magyarországi délszlávok jogos és igaz kívánsá­gainak és lehetővé teszi, hogy tovább munkálkodhassanak a ma­gyarországi délszlávok gazdasági Motort eté&párntoitoiet A belügyminiszter kedden meg­jelent rendelete szabályozza a 125 köbcentiméternél nem nagyobb űrtartalom motorkerékpárok for­galmát. A kismotorkerékpárokat csak 16 éven felüliek vezethetik, de kezelésükhöz vezetői igazol­vány nem szükséges. Egyébként a kismotorok közlekedésára a két kerekű motorkerékpárokra vom kozó szabályok az irányadók. és politikai felemelkedésén. Az előkészítő bizottság tagifi Baranyából Kaszapovicg András (Káloly) és Czenkovics József (Nagykozár). Baranya a másedik a beszolgáltatás! versenyben Élen járnak és példát mutatnak as újjgasdák A beszolgáltatás az egész or­szágban pontosan, kielégítően folyik: ezt állapította meg Rajk .László eiv- íárs belügyminiszter a beszolgálta­tással kapcsolatos nagyjelentőségű belügyminisztériumban tartott érte­kezleten. Az egész országból érke­ző jelentések örvendetes módon ar­ról számolnak be, hogy mindenütt teljes erővel folynak a mezőgazda­sági munkálatok, a legtöbb helyen a parasztság be­szolgáltatás! versenyben van, élen járnak a beszolgáltatásban az új­gazdák.' Rendkívül jó eredményt ért el a Pécs város gazdasága, ahol hol­danként 20 és fél mázsa búzát és 23 mázsa árpát arattak. A beszolgáltatás élén Pest me­gye után Baranya vármegye kö vetkezik 45 százalékkal, Baranyát Tolna megye követi a harmadik helyen 38 százalékkal. — Baranya vármegye a termésered­mény terén is jó helyet foglal el A Magyar Dolgozók Pártjának Diósviszló községben tartott , nép­ülésén Vezekén.yi Béla járási fő­jegyző a beszolgáltatás kérdésével foglalkozott és beszédében rávilá­gított az ország javát szolgáló kor- mányintézedés, a beszolgáltatás szükségességére. A nagyszámú hall­gatóság, akinek soraiban a környe­ző községek gazdái, köztük Szava község népes küldöttsége e népgyű- íés végén együttes fogadalmat tet­tek, hogy a beszolgáltatást 100 százalékig teljesítik. ni, ...............................,.,,4™™™.­14 00 mlSIié torsi! tenheruházás a köveik eső öt hónapra A tervgazdasági tanács hétfőn este elfogadta az augusztus else­jétől december 3i-ig szóló öt­hónapos terveze.et, amely szerint Borgsyq hcrcai a népbatogségok elless Minden járási sséhhelyen iifiiefgiiiilKffl intézetet állítanak fsl Baranya tisztifőorvosi hivatala a népjóléti minisztérium messzemenő anyagi támogatásával a hároméves terv keretében intézményes harcot kezdett a népbetegségek, elsősor­ban a tbc ellen. Hogy a tüdőbete­geket állandóan megfigyelés alatt tarthassák és eredményesen gyógy­kezelhessék, elsősorban járási tüdő­beteggondozó intézetek felállításáról kellett gondoskodni. Ezen a téren a hároméves terv célkitűzését máris csaknem száz­százalékig megvalósították. A közelmúltban^ kezdte meg műkö­dését a szentlőrinci és pécsváradi gondozó- intézet és jelenleg a sá?3i intézmény áll szervezés alatt. A tervek szerint legkésőbb a jövő év tavaszán Sásdon is elkészül a gon­dozó intézet és ezzel a vármegye valamennyi já­rási székhelye rendelkezik majd gondozó Intézettel. Az intézeteket tüdőszakorvos ve­zeti egy asszisztenssel és zöldke­resztes védőnővel. A röntgennel fel­szerelt intézetekben állandóan foly­nak az átvilágítások, a szűrővizs­gálatok és a tüdőtöltések. Egy-egy intézet berendezése 40— •50 ezer forintba kerül, de a beruházás sokszorosan meg­mert a vizsgálatok eredmé­nyeként a kezdődő tbc-t még ide­jében alkalmazóit gyógykezeléssel teljesen elszigetelik, de az idültebb fertőzések terén is igen szép a gyógyulási arányszám, úgyhogy Ba­ranya a tbc felszámolására már ed­dig is a legjobb eredményeket érte e! országos viszonylatban is. Több hétig tartó alapos nyomo­zás eredményekén! a GR nyomo­zók őrizetbe vették a sásdi piarista- malom ügyvezetőjét Szabó Vilmos 53 éves vállalkozót. Az őrizetbe vett malmos két hónappal ezelőtt egy vagon vámkeresményt jelentett a közellátási hivatalnak. A közellátási hivatal pár héttel ezelőtt a buda­pesti dolgozók ellátására Szabó Vil­mos készletét Budapestre irányította Ekkor pattant ki a vámőrlemény le, manipuláció, ugyanis a malmos 100 mázsás tételt nem tudta szállítani, mert időközben a jelentős mennyiségű készlet eltűnt a malom­ból. Szabó Vilmos állítása szerint a készletet a MOSzK-nak időköz­ben leszállította. A nyomozás ada­tai ‘szerint azonban a malomból a készlet illegálisan e'tiint. A GR to­vábbi kiterjedt nyomozásit rendelt el, amelynek befejezéséig a rend­őrség Szabó Vilmost internálta. 1400 millió forint értékű beruhá­zást hajlanak végre. Ebből 374 millió: fordítanak a mezőgazdaság fejlesztésére, 440 milliót bányásza­ti és ipari befektetésekre, 330 milliót a közlekedés újjáépítésére és 260 milliót építkezési, szociális és kulturális célokra. Az augusztusi állami beruházá­sok összege megközelíti a 190 millió forintot. Egy esztendővel ezelőtt a három­éves terv első hónapjában mind­össze 58 millió forintot fordítottak állatni eszközökből beruházásokra. WMmkhek A stockholmi sakkverseny nyol­cadik fordulója uián Szabó LSsz'ó 6 ponttal vezet Bronstein 5.5 pont­jával szemben. — Az olaszországi Bolzano közelében a levegőbe re­pült egy lőporraktár többszáz tonna robbanóanyaggal. A londoni tudo­mányos múzeumben Eötvös Loránd munkásságát ismertető cikkgyűjte­ményt állítottak ki születésének századik évfordulója alkalmából. — A siófoki Sió-hld elkészült és át adták a forgalomnak. — A Nemzett Bank bankjegyforgalma az elmúlt héten 35.5 millió forinttal 2,023.6 millió forintra csökkent. — Az olimniai birkózóbjlnokságok lúlius 30-án reggel 7 órakor kezdődnek. -----Júliusban összesen 19.076 ha­difogoly érkezett Debrecenbe a Szovjetunióból. Az év folyamán 30 Szerelvénnyel összesen 41.795 vo': hadifogoly tért haza a Szovjetunió- bői Or nemíek a sasi piarista ms!ei fewezeüjét, «erí nem teást! elszámolni

Next

/
Thumbnails
Contents