Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-27 / 169. szám

5 DUNANTOM NA PW mn Jüuus 27 A földművelésügyi 8'Xabf>tá%8 újabb Mélységes felhátiorodáss&I A föld raü v el ésűgyminis-até- riumban leleplezett gazdasági ezs­boíáas, politikai összeeskűrvéj és hűtlenség ügyéiben újabb érdekes adatok kerüllek napfényre, amely­nek Solti Ernő dr., a »zatookta- 'áai főoszály vezetőjének szere- . pét világítják meg. A szakoktatási főosziély fel­adata az lett volna, hogy a dolgozó parasztság soraiból képzelt mezőgazdákat neveljen és általában magasabb szín­vonalra emelje gazdaság] ter­melést. A szakok tatást főosztálv tcrTszerfi w szabotázsa A „Pártonlklvütiek Blokkja” ter­mészetesen éppen az ellenkezőjé' akarta és csinálta is. Dr. Solti vallomásában beismerte hogy hi­vatali munkáját szándékosan' és tudatosan oly módon végez'e, hogy ezzel nem az ország gazda­ság] felemelkedését segítette elő, hanem ennek éppen az ellenkező­ié igyekezett elérni. Beismer1 e azt is, hogy a gazdasági szakoktatás céljára szolgáló hitelek neun rendelteté­sűknek megfelelően használta lel. A megfelelő demokratikus mező­gazdasági „szakköoryvekben igen oagy volt a hiány és a népneve­lési propagandára sem volt kellő, fedezet, mert Solti ezt tnásná köl­tőt-e. Ugyanakkor, amikor nem tudták kiadni a Falurádió mező­gazdasági szakelőadásait, a főosztály 70.000 forintot köl- tőtt el egy a szakoktatás által alig néhány ezer forintra be­csült kézimunkagyfljteményre. A Bolyai Akadémián pedig, ahol az agrártudományi egyeteme ideiglenesen elhelyezték, a hall- ga ók részére nem volt elég fűtő­anyag, az egész télen tőrt able- kok mellett dideregtek, ugyanakkor a rektori hivatalt és fog ad éttermekéit költségesen berendezték. Ez a beruházás szigorú utasítás ellenére történt. Mraőjfaéá»^ nab- kfinyvek helyéit A. C. kiadványok Dőrv'ő fontossággal bírnak az Actio Ca holica és a szakoktatás közt fennálló kapcsolatok is. A néhány nappal ezelőtt 10 évi fegy. házra í'■élt Mihalovic» Zsigimond az Ac:io Calholica országos igaz­gatójának, a vfdéfc] paraszifjúság vallá'serkölcsi nevelésének támo­gatására állandó anyagi támogatást kért és kapott a földművelésügyi minisztériumtól. Ezenkívül ugyancsak Mihalovicj ajánlására a szakoktatási osztály megvásárolta a „SseTeleiu, je­gyesség; házasság" című kiad­ványt, amelynek semmi köze a mezőgazdaság] fizakolrtatáshoT. Az elmúlt év végén a főosztály­nak 60.000 forin- feleslege volt és miután a feleslegeket el kellett költeni a bizalmas utasítás szerint, hogy ezt ne kelljen visszafizetni az állaxnklncs áznak, Solti Ernő 7.000 darab d teres zomándtáblát rendelt 120.000 forintért és a táblák a nyomozás megindulásakor még mindig az eredeti csomagolásban hevertek a pincében. Solti Ernő és "ácsát beismerték, hogy mindezeket a cselekménye­ket károkozási szándékból követ­ték el. Dobi István a löSdmavciésfi^yi minisz- férinnj nne^íísrtítés^pól és áís*cpméi»ér«l Dobi István földművelésügyi mi­niszter hétfőn délután a minisz­tériumban folytatott vizsgálatié! és a minisztérium küszöbönálló átszervezéséről a következőkben tájékoztatta a sajtó képviselőit: — A bűncselekmény felder!té sével elkerülhet e-tlenitti be kellett következnie annak, hogy a föld­művelésügyi szolgálat demokrati­kus ellátásának biztosítása érde­kében azokat a tisztviselőket, akik bűncselekményeket követtek el, vagy azoknak részesei voltak, továbbá azokat, akiknek magatar­tása demokráciaellenesnek bizo­nyult, eltávolítsuk. Ez az intézkedés az őrizetbevett 55 személyen kívül tovább] 134 személyi érintett akiket rendel­kezési állományba helyeztem az eseményekkel kapcsolatosan mig tizenhármán nyugdíjazásukat kérték. Az őrizetbe vett 55 sze­mély fölött a földművelésügyi miL nlsntérium fegyelmi tanácsa Ítél­kezel- és valamennyi ük et állá­suktól megfosztotta. A személyi vonatkozásokon kí­vül a minisztérium átszervezése is következménye let; az események­nek. Az új szervezet az eddigi 14 főosztállyal szemben 11 főosz­tályból áll és remélhetőleg alkal­mas lesz arra. hogy az élettel szoros kapcsolatban álló szerve­zetté véljék. értesült az ország dolgozó népe arról a példátlanul vakmerő po­litikai és gazdasági Összeeskü­vésről, amelyet több mint öt- ve» maga-rangú tisztviselő szervezett meg a földművelés­ügyi minisztériumban a mező­gazdaság újjáépítésének terv­szerű szabotálására. A hivatalos jelenté« szerint a luxusautók vásárlására és teljesen felesle­ges beruházásokra elherdált összeg meghaladja a 9 millió forintot, de ennek a hatalmas tételnek a sokszorosát feszi ki az a kár, amit a magyar mező­gazdaságnak, az átlattenyéantés. nők és a verejtékező paraszt­ságnak okoztak a nép ellensé­gei, akik sikkasztottak, szabo­táltak, sőt még kémkedtek is, hogy közös erővel megakadá­lyozzák mezőgazdaságunk kor­szerű fejlesztéséit és elzárják a segltés a támogatás útját a parasztság feló. A földművelésügyi miniszté­rium volt horthysta tisztviselői gyűlölték a demokráciát, a koa- iiciós pártokat, ezért titokban megalakították a „Pártonkívflli. ék Blokkját”, szoros együttmű­ködést építettek ki az Actlo Catholtcával és annak megszö­kött és távollétében elítélt ve­zetőjével, Míhalovles Zsigraood. dal. A blokk panamistái piszkos üz el melket nemcsak azért kö­vették el, hogy tovább élhessék fényűző életükért, hogy hódol­hassanak dzsentriskedő úri pasz- síi óikat. Amikor közpénzeket sikkasztottak, téfték ezt azzal a szándékkal hogy a földmű­velésügyi minlszrtériumot lezill- ler-szék és a dolgozó parasztság előtt hitelét aláássák. Az, hogy a vakmerő össze­esküvők és panamisták egy ide­gen hálálom ügynökeivel Is összeköttetésben állottak és azoknak szigorúan bizalmas ok­mányokat szolgáltattak ki, min­denki előtt világossá teszi sötét és veszedehn«« céljukat. Azt, hogy « minisztériumban kiala­kítandó reakció» szellemet az ellenforradalmi erők szolgálatá­ba akarták állítani. Demokrati­kus rendőrségünk szerencsére még Idejében leleplezte a föld­művelésügyi minisztériumban meghúzódó veszedelmes ellensé­get és nem kétséges, hogy a bűnösök elveszik méltó bünte­tésüket. Ezen túlmenöleg azon­ban a megdöbbentő esemény arra figyelmeztet, hogy közin­tézményeink működését még fo­kozottabb ellenőrzés alá kell vertnflnk, és ahol szándékos hibát, vagy szabotázst fedezünk fel, ott könyörtelenül el kell fá- volítanunk a mérgező gócot és fel kell számolnunk a reakció maradók erőit. — A munkások és gazdák ter­melő szövetkezetének ügyvezető igazgatója Vezsenyi Zoltán Hamis csekken 100 ezer forintot veti fel az egyik pénzintézetben és külföld­re szökött. — A Pázmány Péter tudományegyetemen a beiratkozá­sok szeptember elsején kezdődnek és 15-ig tartanak. — A nemzetközi gyermekmentő szövetség stockholmi kongresszusára Magyarország is meghívót kapott. — Bernard Shaw, a világ legnagyobb élő' írója 92 év*s; Kijelentette, hogy nem haj­landó megünnepelni az évfordulót, Születésnapját egyszerű munkanap­nak tekinti. — Ä Himalája hegy­ségben 90r-70 ezer láb magasság­ban obeszervatórium létesítésének a kozmikus sugarak, valamint a hő és jégviszonyok famr!mányozására. — Hétfőn Kossá István, a Szakszer­vezeti Tanács főtitkárán, sikeres műtétet hajtottak végre. A beteg jó' érzi magit. Kapásnövényekben is igen !ó taraiéi Gabonatermésünk meghaladja a 20 millió mámát A földművelésügyi minisztérium sajtóosztálya jelenti: A szárazra for­dult időjárás az aratási, hordási és cséplési munkálatokra igen kedvező. A beázott keresztek kiszáradtak és így a cséplés akadály nélkül folytat­ható. A kapások, kerti vet?mények, ipari és kereskedelmi növények, valamint a szántóföldi -takarmányok fejlődé­sére az esőzések kedvezően hatot­tak. A meleg időjárás hatására a fejlődésben némileg visszamaradt növényzet rohamosan fejlődik, en­nek következtében a kapások igen jó, a kerti vete- mények jó, a kereskedelmi és ipari nővények jó közepes, a szálastakarmányok részben jó, részben jő közepes termést ígér­nek. A gazdasági felügyelőségektől beérkezett becslés szerint a követ­kező terméseredmények várhatók: Búza 14.3 millió (1947-ben 11.5 millió), rozs 5.2 (4.0) őszi és tavaszi árpa együtt 5.6 (3.97), zab 2.7, (1.7) köles 226.006 (21.700), szemeskukorica 29.6, (18.8) burgonya 24.1 (10.6), cukorrépa 15.9 (11.6), takármányrépa 23.6 (12.4) millió mázsa. A napraforgó minősítése szám­szerű becslés nélkül jó, a dohány pedig közepes. Csemegeszőlőben ezkíő szerint jó közepes, borszőlő­ben pedig közepes termés ígérkezik fiz as-afe nemzet® felszabadítás bizottság nevében az arab kommunista 6zorvezet kitép­ve az Illegalitásból, felvette az együttműködést Irrael kormányé­val. A zsidó lapok szert»! a zsidó arab együttmöked érnek nagy je­lentősége van. — A ?éc* közsági polgár] ]iú- iskola, Dolgozók polgárj és álta­lános iskola Mnévzáró ünnepé­lye július 31-én, este 3 órai kez­dettel lesz megtartva a Vasn'as Otthonban. A volt hallgatókat és hozzátartozóikat szeretettel hív­juk. Belépődíj nincs. Budapesten telarteziaM egy apadtat Budapesten a Teleki-téren hango­san veszekedett egy férfi egy nő­vel, miközben a nő ezt kiáltotta: Vigyázz, mert tudom, hogy meg­ölted ez apádat! A* egyik detektív figyelmes lett a megjegyzésre, iga­zoltatta a férfit, akiről kiderült, hogy Cseke Gyula 25 éves pék- segéd. A rendőrségen beismerte, hogy 1945-ben öccse és húga segítségé­ve! meggyilkolta él-csapját, Idősebb Cseke Gyula MÁV alkal­mazottat. Apja hosszabb ideje betegeskedett és gyermekei abban állapodtak meg, hogy eiteszlk láb áld. Cseke Gyula lepedővel fojtotta meg apját. • Cs%*e László 24 éves foglalkozás- nélkűíi apagyikos öccsét, a váci fegyházbói állították elő, ahol idő­közben elkövetett rablás miatt 12 évi fegyházbüntetését tölti, ö is, 22 éves Ilona bugával együtt szin­tén beismerő vallomást tett. Mind­hármukat letartóztatták. \ kémesnek az ?4DP támogatósát kérik iskolájuk rendbehozatalára V Z*o<nay-<gyár dobostól a faiin pépéoeí egrtltt vé«srflk H a mwsskáia^oknf A népi demokráciák tömegszer­vezetei a MDP vezetésével — mint már jelentettük, Baranyában is be­lekapcsolódtak a? iskolák patronázs akciójába. Szombaton délután a Z&olnay gyár dolgozóinak küldött­sége Kémes községbe látogatott és a gazdákkal, nevelőkkel együtt is- kolabizottságfot alakítottak a MDP kezdeményezésével az. iskolák rend. behozására. Szabó Lajos földműve-s, Miksa Lajos iskolavezető tanító, Szabó Sándor szabómester, Somo­MA NÉGY ESZTENDEJE gyil­kolták meg a csendőrkopók a magyar munkásmozgalom fényes ígéretét. a kommunista Ifjúság büszkeségét, Ságvárí Endre elvtár­sat. Fegyverrel a kezében hall meg és két pribéket is leterftelt mialötit halálrasebezve kézrekerf- tették. Halála is jelkép, útmutatás volt a nácik és magyar cselédeik elleni harcra * ELŐSZÖR mi SZEPTEMRE. HEREN találkoztam Sárvári elő­tárnál és talán »oha életemben »cm fogom elfelejteni azokat a nerceket. Ngugodtság, biztos ön­tudat áradt szavaiból, amikor be­szélt, úgy éreztem, mintha kézen- fogna ét erős kézzel vezetne az egyetlen biztos úton. Endrének mindenkihez bolt egy jó szava, mindenkivel tudott a maga nyel­vén beszélni, akkor is tanított, amiko- talán látszólag közömbös dolgokról beszélt. Mi fiatalok mindannyian fűzbe mentőnk volna érte. • ÜNNEP VOLT HALLGATNI elő adását az illegális sremináriumo fanUUozés kon — nyugodt biztonsággal be­szélt akkor is, amikor félő volt, hogy a rendőrkopók ülnek raj lünk, rendíthetetlen nyugalmát megőrizte akkor is, amikor meg­tudta, hogy spicli furakodott a csoportba. Mosolyából sokan merí­tettünk erőt és bíztatást. Endre türelmes volt mindenkivel szem­ben — ha valaki nehezen értette meg az anyagot, kétszer-háromszor is megvilágította a kérdést — azokkal foglalkozott legtöbbet, akik a homályból tűntek fel, gyűlése ken, beszélgetések során kutatott i'gy-egy újabb érték után és hol dog volt, ha felfedezett egy tettre kész öntudatos fiatalt, akit mind járt bevont a munkába. « KEVESEN Értettek úgy ki­keresni az emberek lényegit, mint Ságvári F.nder ét kevesen tudtál: úgy dolgoztatni az embereket tolni f. Egy februári vasárnap délelőtt Népszava agitáció után mentem fel Endréhez, beszélgetés közben érkezett két fiatal parasztelvtár Balmazújvárosból. Először elfoga­dottan topogtak csizmájukkal, de Endre meleg barátságos mosolyára csakhamar feloldódtak — milyet, nagy büszkeség volt számomra, hogy énrám bízta őket, ismer­tessem meg velük Pestet, vigyem, el a szakszervezetbe, pártba, elő­tárlak közé a két fiatalt, akik eddig csak könyvekből, levelekből és az otthoni kis kör életéből is­merték a mozgalmat. Úgy kap­tam ezt a pártmunkát, hogy a vi­lág legnagyobb megtiszteltetésének éreztem akkor.' * HAT HÉT ESZTENDŐ mull má] el azóta, de Ságvári Endre emlé­kezete friss és élő maradt mind- jnnyiunkban, akik közelebbről ]s- mortük emberségéi, elvtérsiasságá! és mozgalmi elhivalottaágát. Sok­szor mén most is ö fogja a kezűn, két, amikor annak a világnak 3> építésén fáradozunk amelyért 5 drága életét áldozta. PAJZS ISTVÁN Jgyi János tanító és ffj. Molnár Gyula földműves elhatározták, hogy küldött séjglleg -keresik fel a íaiu népe nevében Aezél György or­szággyűlési képviselőt, az MDP titkárát, kérve, hogy segítse a fa­lut egészségesebb, jobban felsze­relt iskolához és ha arra mód adó­dik, egy második tantermet is épít­senek. A küldöttség részletesen besza* moll az isljoia hiányosságairól. — Rövid félóra alatt minden részlet­kérdést megtárgyaltak. Aezél elv- társ a MDP Legmesszebbmenő tá­mogatásáról biztosította Kémes dolgozóit az iskolabővítéssel kap­csolatban is. A bizottság ezután a Zsolnay- gyár dolgozóival és az MDP meg- bizotíaival együttesen megtárgyal- i a ^szletrrwjgkákat is az iskola neJyreáJítására. A Zsoinay-gyár dolgozói munkautáni szabadidejük- beP váüalták a kéinesi iskola he-'y- real.itási munkálatait, Kémesiek a munkálaíkoltz szüksé­ge« fuvart, homokot, két márt* meszel, fél mázsa cementet és lé- anyagot biztosítják az augusztus b-an kezdődő munkához, továbbá kétkezi munkával is bedolgoznak- í>or kerül az iskola tantermének rendbehozatalára, az előlér mag- tisztilására, az utcai kapu elkészí- lesere, hatósági orvos által kifo­gásolt iskolai WC, az iskolaudvar ?s az iskola mögötti szemétdomb helyrehozására, illetve eltakarításé- ra. A magárahagyott, giz-gazos is­kolaudvar új képet ölt két hét műt- va. Sor kerül a koronaszittyus km javítására I*. Három éve, hogy * szivattyú használatlan állapota mi* » kút kihasználatlan.

Next

/
Thumbnails
Contents