Dunántúli Napló, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)
1948-07-27 / 169. szám
/ HM# .TOlTÜS Tf DUNANTÜLI NAPLÓ Áz egész országban kielégítően Rezé} tart beszámolót folynak a beszolgáltatások Értekezlet volt hétfőn o belügyminisztériumban A belügyminisztériumban hétfőn a főispánok, alispánok és az áilam- .'»ndőrség vármegyei szemlélői értekezletet tartottak, amelyen a beszolgáltatás ügyét tárgyalták. Németh József államtitkár az értekezleten mindenütt teljes erővel folynak a mezőgazdasági munkálatok. A parasztság nagyon sok helyen beszolgáltatási versenyben van és egyes helyeken a raktárak is megteltek. Szobek András államtitkár fel- E»ti„ Érchegyi m^ri feg»« %Sm*3Sg&FSJSS* fliSSp" hogy majd az egyes vármegyék főispán-1 a beszolgáltatások országos vikiemelte a belügyi kormányzat eddigi intézkedéseinek helyességét ja es hogy alispánjai megállapították, i szonylatban pontosan, kielégítően 1 folynak. A parasztság körében semmiféle elégedetlenség nem jelentkezik. Ez után figyelmeztette a jelenvoltakat, nehogy helyenként a túlhajtott ellenőrzés elfajuljál. Az a fontos — mondotta a miniszter, — hogy a kellően felvilágosított paraszt ság önkéntesen belekapcsolódjék a beszolgáltatás megszervezésébe. Végül felhívta a vármegyék vezetőit, hogy járjanak élen a munka versenyek megszervezésében. Szobek András államtitkár Pécsett megbeszélést tartott a baranyai beszolgáltatás irányítóival Szobek András államtitkár vasárnap délután Pécsre érkezett és dr. Gyetvai János főispán dr. Hámori Jenő, a közellátási felügyelőség vezetőjének, a köz ellátási főellenőrök és a gazda sági rendőrség képviselőjének részvételével, értekezletet tartó t a közellátási felügyelőségen. Először a cséplési fő ellen őr ők majd a gazdasági rendőrség ki küldötte tettek jelentést a esép lés ellenőrzésével kapcsolatosan végzett munkájukról. Ezután dr Gyetvai János főisipán jsmerte'-e a most megalakult népi bizottságok feladatait. Közölte az eddigi kimagasló terméseredményeket és bejelentette a beszolgáltatási verseny megindulásét Szobek András államtitkár szól- ezután az értekezlet résztvevőihez. Szociális szempontok — A tavalyi nagy aszálv következtében nem tudtuk a parasztság. munkásság és a haladó értelmiség jobb ellátását bizosi- «ni, , elegendő élelem nélkül pedig nem tehet az életszínvonalat emelni, ■— mondotta. — Ha végirehatjuk, és végre j* fogjuk hajtani, a ga- bonabészogálla'ási rendeletéi, akkor er, a demokrácia komoly megalapozását jelenti. — Az eddigi rendeletekkel szemben a népi demokrácia először a fejadagot biztosította és csak azután az adót. A 220 kilós fe„ adag pótlására minden kisparaszt még 25 kiló árpát is kap pótlásul, vagyis nemes qabonából összesen 245 kilót kap. Az első alaprendelet tehát sakkal szociálisabb, mint bármely eddigi beszolgáltatási rendelet volt a kényszergazdálkodás nyolcévi fennállása óta. A progresszivitás kérdésével foglalkozott ezután. Itt a kataszteri tiszta jövedelmet vették alapul. Mig a Jurcsek-féle maximális termelés 10 q volt, addig most a legjobb minőségű földön a mező- gazdaságfejlesztési járulékokkal együtt a legmagasabb lerhelés 280 kg. A rémbirterpesztés helyett tehát a nagygazdák is csak há. lát adhatnak a demokratikus kormányzatnak azért, hogy ilyen enyhén bánunk velük. A fejadag megállapítása nem sérti a kisparaszlság érdekeit összevont pártnapján A NAGYPÉCSI SZERVEZET ÖSSZEVONT PARTNAPJAN, SZERDÁN DÉLUTÁN 7 ÖRAKOR ACZÉL GYÖRGY ELVTARS, Otf- SZAGGYÜLÉSI KÉPVISELŐ, MEGYEI TITKÁR TART BESZÁMOLÓT A MUNKÁS KULTURHAZBAN. - AZ ÜZEMI ÉS KÖRZETI SZERVEZETEK PONTOS MEGJELENÉSÉT KÉRIK. fl JuKP vezetői fasiszta módszereket kezdenek alkalmazni írja a Pravda belgrádi tudósítója A fejadag megállapításával kapcsolatos sérelmekről szólt ezután. Megállapította, hogy a fei- adagsnegállapr.ás nem sérti a kisparasztság érdekeit. Mint parasztember állíthatja, hogy ez a fejadag kielégíti a rendes szükségletéé. Az ipari munkásság fejadagját nem lehel továbbra is 20 dekában fenntartani. Az ipari munkásság munkaversenyt folytat azért, hogy a mezőgazdaságo- a termelés fokozásával segítse, mert különben ismét agrárválság szabad rá. A pa rasrtság fejadagjánál figyelembe kell venni, hogy a parasztságnak módjában van a kenyere: más terményekkel, burgonyával, kukoricával, tejtermékekkel stb. pótolni, amj a vámosi dolgozóknak nincs módjában. Az olvasztókban és másutt dot- gozó nehéz testi munkás évi 180 kg fejadagja 6 kilóval több mint a paraszt hat éven aluli gyermekének a fejadagja. Ez antiszociális lehe: az ipari munkásságra nem pedig a parasztságra. A árakkal kapcsolatban megálla pitotta, nem érdeke a parasztságnak sem, hogy magas árak legye nek, mert akkor emelkednek az ipari árak i6, i népi demokrácia pedig ezek le törésére törekszik. Ki akarjuk veze'ni a paraszrsá got — mondotta — gazdasági és kulturális elmaradottságából. Egy szebb, jobb társadalmi berendezkedés felé törekszünk, amelyben a kizsákmányolás megszűntével munkája után mindenki megkapja a maga ju almát. A cséplési ellenőrök munkája egy-egy követ jelent e cél elérése felé vezető úton, végezzék tehát lelkiismeretesen kötelességüket a népi szervekkel való szoros együttműködésben. II MOZIK műsora APOLLO Az ezerarcú hős Harc a u«bi(li ^ért KaUdószcll "*** Í41m Legközelebb ; makrancos hölgy lf HÁNIA A morfért» Kain és Ábel: KÉT ÚT PARK Hamupipőke Csodálatos mesefllm Boadások: PAR« l-\ érakor 6-8, Az államtitkár tájékoztatóját dr Hámori Jenő köszönte meg. A baranyai gazdák nagy lelkesedéssel csatlakoznak a beszolgáltatási versenyhez Vasárnap délelőtt a Magyar Dolgozók Pártja mintegy 40 baranyai községben tartott népgyülést, amelyeken a megyei bizottság kiküldőit szónokai a beszolgáltatás kérdésével és a falu fel- emelkedésének problémájával foglalkoztak. A gyűléseken megjelent gazdák kifejezték készségüket a beszolgáltatás teljesítéséről és nagy lelkesedéssel csatlakoztak a beszolgáltatási versenyhez. A Pravda különtudósitója vasárnap jelentési küldött a jugoszláv kommunista párt kongresszusáról. A nagy feltűnést keltő jelentés hangoztatja, hogy a JuKP kis vezető- csoportja kérlelhetetlenül elfojtja a párt tagjainak a Tito—Rankovics- vonattó! a legcsekélyebb mértékben is eltérő véleménynyilvánításokat. A nagygyűlés előkészítésekor megtorló intézkedéseket hajtottak végre azok ellen a párttagok ellen, akik a párt jelenlegi vezetőinek vonala ellen szólaltak fel. Több kongresszusi küldöttet eltávolítottak munkahelyéről és letartóztattak. Kü'őnősen sok letartóztatás történt Szerbiában és Macedónia jugoszláv részeiben. Az épületet, amelyben a kongresszusi tanácskozások fo.'y- nak, minden oldalról katonaság veszi körül. Közben légvédelmi ágyúkat állítottak fel és harci készültségbe Helyezték a repülőgépeket. Joggal merült Íeí a kérdés, ki ellen irányult ez a katonai gépezet? A gyűlés első beszédében Tito nyíltan megfenyegette a nemzetköziség,tvez és a marxista—leninista tanokhoz hű kommunistákat. „Kíméletlenek leszünk minden, -pártunk vonalától eltérő elfiajfássel szemben” — mondotta. A Pravda különtudósitója megállapítja, hogy a Tito-féle rémuralmi és elnyomási rendszer arról tanúskodik, hogy a JuKP vezetőségi csoportja fasiszta módszereket-- kézd alkalmazni. Annakidején ilyen módszereket próbált alkalmazni Doriof a francia és Mussolini az olasz kommunistákkal szemben. Mindketten hamarosan a fasizmusnál kő- öttek ki. Ez a történelem tanítása. A JuKP bürokrata csoportja elérkezett számadáshoz — fejeződik be jelentése. vezetőségi az utolsó a Pravda belgrádi Budapesti munkás jön Pécsre, pécsi dolgozó megy Budapestre Cseremunkás akcióval, tanjolyamokkal neveli tagjall a vasas szakcsoport A többtermelés érdekében a vas és fémmunkások szakcsoportja érdekes akciót kezdeményezett. — Egyes budapesti üzemekből meghívják a jól dolgozó munkásokat a vidéki üzemekbe, ahol alkalmazhatják munkahelyükön el - ért jó erei menyeket. így került ‘le a budapesti Radiátor- gyárból a pécsi Sopiana gépgyárba Klenár Ernő elvtárs, élmunkás. A pécsi üzemből pedig Selmeczi Lajos elvtárs ment fel Budapestre egy hónapra. A csere rminkásakción kívül vasasok szakcsoportja szakmai előadássorozat megindításával akarja fejleszteni tagjai nak szakképzettségét. J.A szakmai előadásokon a hegesztés El emezett az omlás két bányászt a Széchenyi aknán. de társaik hősies önfeláldozással megmentették őket Szombaton a déli órákban a Széchenyi akna ötödik szintjén 15 méter hosszúságban beomlott a fejtés. A leomló közei maga alá temette Istokovics Mátyás vájárt és Kovács János segédvájárt. Élén Pré- ger János, Grácsner Antal vájárokkal és Ulrics Antal csapatvezetővel azonnal megkezdték a mentési munkálatokat, amelynek irányítását azután az üzemi bizottság és a szakszervezet elnöke vett© át. Másfél óráig tartó megfeszített tuunka után sikerült a törmelékek alól kimenteni Istókovics Mátyást, egy órával később pedig Kovács Jánost. A mentési munkálatoknál élenjáró Prégel Jánost, Grácser Anta't és Ulrics Anla'í a hányaigazga'óság jutalomban részesíti. Kovács János elvtárs bekötött lábbal ül az udvaron, amikor felkerestük. Elmondja, hogy Istókovics Mátyással éppen réseitek, amikor az omlás történt. A gép zajától nem hallották, hogy a fejtés kezd összecsúszni, istókovics vette észre, hogy a réteg mozgásba jött, figyelmeztette a menekülésre, de a légnyomás mindkettőjüket földhöz vágta. Szerencsére az omlás nem tartott sokáig, és segélykiáltásukra a társaik azonnal , segítségükre siettek. Istókovicsoi előbb tudták kimenteni, ö rajta még az ácsolatfa is keresztben feküdt, amit a testén kellett clfürészelni. — Nem hittem — mondja, hogy élve kiszabadulok, köszönöm társaim önfeláldozó munkáját, hogy segítségünkre sietlek és életük kockáztatása árán megmentetek benün- ket. — Sohasem fogom elfelejteni azt a három órát — mondja Kovács- nc, még mindig sápadt arccal — amikor kisfiámmal együtt vártuk az aknán, hogy viszontlátjuk-e a férjemet. Héia Istennek, sikerült Istókoviccsal együtt épségben megmenekülnie. Boldogan ül a kis bányászcsalád Kovács elvtárs kerül és a bányatelep dolgozóinak örömtől ragyog a. szeme, hogy két társuk ^' -elesésen megmenekült. V. A. , az iparrajz és a különböző iparok munkáival ismerkednek meg a hallgatók. Az őszi hónapokban induló tanfolyamokon a pécsi fémipari iskola tanárai tartanak eladásokat. Pécsett egyébként nincsen na- gyobbméretű vasüzem. A különböző gyárak üzemfenntartó lakatosai az illető gyár szakmai csoportjába tartoznak. Ezért mindössze 700 tagja van a szakcsoportnak. — Elnökük Krancz Pál élv társ, polgármester, titkár: Klotz Alajos elvtárs. Munkanélküli vasmunkás főkén: a kisiparosokból adódik. A most meginduló erőteljes építkezés ezt a számot1 jelentéktelenre csökkenti majd. A vasasok szakszervezetének az ipari szervezkedés folytán számos mérnök és tisztviselő tagja !s lesz. Az ipari szervezkedéssel függ össze, hogy még az ősz folyamán felállítják a szakcsoport területi titkárságát, amelyhez Baranya, Tolna, Somogy és Zala vármegyék lartoznak majd. Második felt a magyar női tőrcsapat Hágában A Húgában lebonyolított női tőr ilágbajnoki küzdelem során a magyar lányok bejutottak a döntőbe és a dánok után a második helyezést érték el. Olimpia« tiircL Londonból jelentik: \ mag-var - izilahdarsapat hétfőj edzése sorén Mezei, a csapat kapusa, ujjsérii- lést szenvedett. Attól lehet tartani, hogy esontrepedése van. Röntgenvizsgálat állapítja majd meg. hogy rész.tvehet-e az olimpiai mérkőzéseken. Ries István, az Ml,Sí. elnöke és Hegyi Gyula sportállamtitkár hétfőn délután megérkeztek Londonba.