Dunántúli Napló, 1948. június (5. évfolyam, 122-146. szám)
1948-06-24 / 142. szám
H Szovjetunió és a keleturópai országok külügfmmiszterei Yarsófea érkeztek A moszkvai rádió jelenti; MOLOTOV SZOVJET KÜLÜGYMINISZTER SZERDÁN VARSÓBA ÉRKEZETT. A VARSÓI REPÜLŐTÉREN FOGADTATÁSÁRA MEGJELENT CYRANKIEWICZ LENGYEL MINISZTERELNÖK, MODZEI.ESKI KÜLÜGYMINISZTER, A LENGYEL KORMÁNY TÖBB TAGJA, VALAMINT A SZOVJETÜNK) NAGYKÖVETE A KÖVETSÉG TAGJAINAK KÍSÉRETÉBEN. UGYANAKKOR JELENTI A MOSZKVAI RÁDIÓ, HOGY SZERDÁN VARSÓBA ÉRKEZETT MOLNÁR ERIK MAGYAR, SIMICS JUGOSZLÁV, CLEMENTIS CSEHSZLOVÁK, KOLAROV BOLGÄR ÉS ANA PAUKER ROMÁN KÜLÜGYMINISZTER, VALAMINT ENVER HODZSA ALBÄN MINISZTERELNÖK. FOGADTATÁSUKRA MEGJELENTEK: MODZELESKI LENGYEL KÜLÜGYMINISZTER, A KELETEURÓPAI ORSZÁGOK VARSÓI NAGYKŐ. VETEI, VALAMINT A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM VEZETŐ SZEMÉLYISÉGEI. (MTI) 1 keletnémetországi szovjet pénzügyi reform megvédi a kisemberek érdekeit S%okolovHski tábornagy levélben jelentette be a szovjet intéxhedésehet a nyugati hatalmak katonai kormom sóinak Tildy elnök jelenlétében avatják fel a tissakoródi új házakat Tiszakoród községben fényes ünnepség keretében avatják fel vasárnap a tiszai árvíz által elpusztított házak helyére épült új házakat. Az ünnepségen Tildy Zoltán köztársasági elnök is meg jelenik A kormány képviseletében Ilajk László belügyminiszter és Darvas József építésügyi miniszter vesz részt az ünnepségen. A dolgozók már ebben az évben elérik a békebeli életszínvonalat Szokolovszki tábornagy június 12-éo a köve kező levelet intézte 21ay tábornok amerikai katonai cormányzóhoz: Az amerikai, brit és francia meg- izáJ'.ó hatóságok által a nyugat; negsizállási övezetben végrehaj- út* részleges pénzreform a vezetésem alat: álló megszállási övezetet neihéz helyzetbe juttatta. Arra kényszerültem, hogy a néimet [akosság és a szovjet megszállási t>veze\ valamint Nagy-Berlin gazdasági érdekeinek védelmében intézkedéseket léptessek életbe és megvédjem ezeket a területeket a gazdasági zűrzavartól és felbomlástól. Valamint megakadályozzam a felszabaduló óriási pénztömeg be áramlásé- is. Ezért határoztam el, hogy Nagyberliniben és a szovjet megszállási övezetben pénzreformot hajtok végre Remélem, ön bem fogja gátolni ennek az önök külön lépése által ránk kénvszerí. tett pénzreformnak Berlin amerikai részében törté nö végrehajtását. Remélem továbbá, hogy nem támaszt szükségtelen nehézségedet a szovjet és Nagyberün pénz forgalma és gazdasági élete ren hes menetének biztosításában. Szokolovszki tábornagy hasonló artalmú levelet intézet! Robertson tábornokhoz és König tábor- fokhoz is. fl nénziigvi reform intézkedései A berlini rádió ismertette a pénzügyi reform‘részleteit, amelyet Szó. kolovszki tábornagy rendeletével Németország' szovjet övezetében és N'agyberlin egész területén életbe léptettek. Valamennyi forgalomban lévő Pénznemet, az aprópénz kivételével június 24.e és 28-a között kicserélik lebélyegzett, illetve ál ragasztott pénzjegyekkel. Tíz régi márka ellenében ellenében egy átragasztott márkát adnak. A régi pénz már június 26.án elveszti értékét, mint fizetőeszköz, de még 28-ig becserélhető . A dolgozók érdekében azt a ki. vételt teszik, hogy személyenként 70 márka értékig a pénzjegyet 1:1 arányban becserélik. Minden dolgozó tehát 70 márka teljes értékű márkával rendc-lkez. hetik. Az aprópénz egy márkáig !o- 'vábbra is érvényben marad. A bankbetéteket és takarékpénz. tári betéteket szintén átszámitják. de itt' is messzemenően védik a kisemberek érdekeit. A betéteket 100 márkáig 1:1 arányban, a 100—1000 márkáig terjedő betéteket 1:5 arányban, 1000—5000 márkáig 1:10 arányban számítják át, az 5000 márkánál nagyobb betétek, nél a tulajdonosnak be kel! bizonyítania, hogy milyen forrásból eredt a vagyonszerzés. Ha kiderü', hogy a vagyont a feketepiacon szerezték, vagy háborús nyereségből, akkor elkobozzák az egész va. gyónt. Épp így elkobozzák a fasiszta és háborús bűnösök vagyonát is. A ren. delet a továbbiakban kiemeli, hogy június 28-tól kezdve az új pénz z egyetlen törvényes fizetőeszköz Berlin egész területén is. Aki e hatáirdő után Berlin bármely öve. zetében régi pénz1 forgalomba hoz, elfogad, vagy kiad, ugyanolyan bánásmódban részesül, mintha hamis pénzt hozott volna forgalomba. * S.?ovte unté egységes pénzneme «vari A rendelet indokolásában hangoz, ■atják: A nyugati megszálló hatalmak az általuk bevezetett kufon nyugatnémet pénzügyi reformmal megszegték a potsdami egyezményt és a megszállási alapszabályokat és lehetetlenné tették a szovjet meg. szálló kormányzatnak azt az '■•- mételten hangoztatott szándékát, hogy egész Németország teriile. tén egységes pénzügyi reformot hajtsanak végre. A nyugati hatalmakat terheli tehát a felelősség azért, hogy most Németországban kétféle pénzforgalom jött létre. Hangoztatja a rendelet, hogy a külön nyugatnémet pénzügyi reform a nagytőkések és junkerek érdekeit szolgálja, míg a mos! élet. be léptetett szovjet övezetbeli reform a kisemberek érdekeit védi BerUn^n pénznem »es? A háro-m nyugati megszálló ha- alom képviselői szerdán délután bejelentették hogy Berlin nyugati körzeteiben a nyugatnémetországi övezetekben használatos pénznemet veze’’k be. A szovjet övezetekben bevezetett pénz ezekben a körzetekben érvénytelen. Az új pénz beváltásáig a régi márka lesz érvénvben További rendelkezésig minden tartozás kifizetésé felfüggesztik. A szovjet övezet parancsnoka elrendelte, hogy csütörtökiöl kezdve Berlint a szovjet pénzügyi reform területéhez kel) számítani. A négy megszálló hatalom képviselői szerdán délután tanácskozásra ültek össze. Megegyezés nem jött létre. A keletnéme országi valutareformmal kapcsolatban a német lapok általában leemelik, hogy a péíirreíorrn teijes mértékben ifigye. lembe veszi a dolgozó lakosság érdekelt, valamint a gazdasági ée> reáiis szükségleteit Wal ace: Amerika hűl- noiiifrátát a tresz ők irényittéh Henry Wallace, a harmadik párt elnök jelöltje kedden üzletemberekből álló gyülekezet előtt beszédet mondott. A beszédben hangoztatta,' hogy a trösztök és kartellek befolyást gyakorolnak Amerika külpolitikájára, monopóliumok létesítését mozdítják elő az olaj- és vőstermelésben. továbbá az európai segélyprogramm támogatásával mesterségesen szűkös helyzetet idéznek elő az országban. Csök- kentenünk kell katonai kiadásainkul — folytatta Wallace — és végei kell vélnünk a külföldön annak a szellemi beavatkozásnak, amely öiiikös polgárháborúkat idézhet elő és a monopóliumok érdekeit támogatja az amerikai nép és a oil ág valamennyi népe kárára. Az államosított bankok kisgazdapárti tisztviselői szerdán dél után a .Kereskedelmi Bankban gyűlést rendeztek. Nyárádi Miklós pénzügyminiszter mondod beszédet. Kiemelte, hogy a magyar demokrácia három év alatt olyan óriási eredményeket ért el. amelyek messze felülmúlják sokkal nagyobb és gazdaságilag erősebb nemzeteknek gazdaság! eredményeit is. Ezek a sikerek mulatják, hogy a magyar demokrácia gazdasági . élete erős és egészséges alapokra épült. Rá mulatott arra, hogy a stabilizációt teljesen önerőnkből a legteljesebb sikerrel hajtottuk végre és a má Horváth Márton, a Szabad Nép felelős szerkesztője szerdán Debr . cenben az Arany Bika nagytermében hat.lmias tömeg előtt ismertette a legutóbbi kongresszus eredményeit. Beszédében hangozatta, hogy a dör.íő eredmény az volt, hogy műn a magyar nép ilyen vagy olyan rétege. hanem a magyar dolgozók osztálya, az egész magyar nép zöme vonult fel a kongresszusra. Rámutatott arra, hogy a termelés: vonalon aratott győzelem legna. gyobb eredménye az, hogy a dolgozó osztályok már ebben az évben A budapesti népbíróság külön- lanácsa szerdán tárgyalta Arany Bálint . gépészmérnök. Döbrösi Lajos református lelkész és dr. Tóth János szombathelyi városi tanácsnok népellenes bűnügyét. Az ügyészség mindhármukat bűnpártolással vádolja, mert hamis bizonyítvánnyal akarták megmenteni Orbán János cégvezetőt a letartóztatástól Arany Bálint a tárgya lás során tagadta bűnösségét és azt hangoztatta, hogy amikor őt 12 évi kényszermunkára elítélték, már elbírálták minden a Magyar Közösséggel kapcsolatos ténykedését. tehát ezt az ügyet is. A másik sodik évi költségvetés nemcsak deficitmentes voll, hanem bevételi többlettel zárult A stabilizáció sikerét mutatja az is hogy a bank jegy forgalom állandó. Hangoztatta ezután, hogy Ma gyarorsz.ágon a felszabadulás óta folytatott gazdasági politikát két alapvető tény determinálja. .4.' egyik az újjáépítés, a másik a: államosítás, amely megváltoztatta az ország gazdasági struktúráját Az. államosítások indokoltságát és sikerét mutatja, hogy az államosított vállalatok bevételei nemcsak nem csökkentek, hanem emelked- lek. Az államosítás után a betétek növekedése több mint kétel fogják érni a békebeli életszín. vonalat. A végső cél azonban az, hogy ezt a színvonalat messze túlhaladjuk. Hangoztatta ezután, hogy a reakció támadásait nem szabad félvállról fo. gadni, hanem gyorsan és eredményesen le ke'! számolni vele. mert az a célunk, hogy béke és építés uralkodjék ebben az országban, ne pedig belső harc. Végül rámutatott arra. hogy amim a demokrácia megoldotta feiada ai* a múltban, a jövőben is meg fogja oldani. kél vádlott jóhiszeműséggel védekezett. A néphíróság népellenes bűn tettben mondta ki bűnösnek Arany Bálintot és ezért a reá jogerősen kiszabott 12 évi kényszermunka büntetést egy évvel felemelte, tehát 13 évi kényszermunkában álla- nította meg. mfg Tóthot bizonyítékok hiányában felmentette. Döbrösi Lajossal kapcsolatban az az ügyész a vádat a tárgyalás során felmerült adatok alapján elejtette, a bíróság pedig vele üzemien az eljárást megszüntette. Az Bélel nem jogerős. szeresére emelkedett. A harmadik jelentékeny gazdasági tényező » hároméves terv, amelynek végrehajtása érdekében elkerülhetetlenül szükségessé vált az államosítás, még pedig nemcsak az üzemek. hanem a hilelszervezelek államosítása is Nem maradhatott továbbra Ls a hitelszervczet öncélú Intézmény, hanem azt be kellett kapcsolni a nagy nemzeti feladatok ellátásába. A hitelszervezet folyamaiban levő egyszerűsíti se. szakma szerinti átcsoportosítása és egyéb átrendezése úgy történik, hogy a lehetőség halárán belül biztosítjká a hitelsieroezethe: tallózó dolgozók érdekeit. A magyar demokrácia példanólkai álló gazdasági eredményeket ért el Összbünfetésü! 13 évi kényszer- munkára ítélték Arany Bálintot