Dunántúli Napló, 1948. június (5. évfolyam, 122-146. szám)
1948-06-24 / 142. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1948 TÜNIUS 24 Most már egyenes úton haladhatunk a szocializmus felé A rádió heti szemléje keretében szerdán este Orbán László és Vág- völgyi Tibor képviselők, a Magyar Dolgozók Pártja vezetőségi tagjai. Gém Ferenc képviselő, a Nemzeti : Parasztpárt főtitkárhelyettese, Pes. : ta László államtitkár, a Független Kisgazdapárt vezetőségi tagja és Kende Zsigmond képviselő, a Radikális Pártszövetség egyik vezetője nyilatkozott a rádióban a Magyar Dolgozók Pártja mega,avulásának : történelmi fontosságáról. Orbán László hangoztatta, hogy a MDP megalakulása nem csak a ; magyar munkásmozgalom történekében, de az egész magyar demokrácia fejlődésében is történelmi jelentőségű mérföldkő . Az egyesülés lehetővé tette, hogy végső csapást mérjünk a nagytőke, re, valamint a reakcióra is. A testvérimre megszüntetése az üzemek, ben hatalmas lendületet adott a munkának. A MOP megalakulásával hatványozott erővel küzdhetünk a népért, meggyorsul a demokrácia fejlődése és egyenes úton haladhatunk a szocializmus felé. Vágvölgyi Tibor szerint a Ma. gyár Dolgozók Pártjának megalakulásával véget ért a magyar és nemzetközi reakciónak az a remény, sége, hogy megbonthatja a munkásosztályt és elgáncsolhatja a magyar demokráciát. Pesta László hangoztatta, hogy a Kisgazdapárt és a munkáspártok között már minden ellentét meg. szűnt. Valahányszor a magyar népet érintő lényeges kérdés kerü' megoldásra, ilyen alkalommal tökéletes egy. ségbe forr össze a két párt. Gém Ferenc történelmi szükség- szerűség iartja a két munkáspárt egyesülését. Most már a munkás, paraszt szövetséget is valóra lehet váltani. — Kende Zsigmond hangoztatta, hogy csak olyan baloldali politikai alakú, lat szilárdulhat meg véglegesen, amelynek vezetője a munkásosz tály. Magyarország Európa leggyorsabban fejlődő országai közé tartozik Az Izvesztija Magyarországról írt | Az amsterdami Algenmeen Han- cikkében rámutat arra, hogy a múlt , desblad Magyaroiszágon járt njun. ív augusztus l.ével megindult há-,katársa megállapítja, hogy Magyar, roméves tervet a magyar dolgozók ] országot nem zárja el vasfüggöny két és fél év alatt teljesítik. Már j a Nyugattól. Magyarországon számost meg lehet állapítani, hogy az badon lehet vásárolni az angol és újjáépítés üteme meghalad ja az elő. j francia lapokat és irodalmi terméke- irásokat. A magyar gazdasági élet. két. Az uj redszer nem sérti senki mindenütt érezhető emelkedést és; vallásos meggyőződését sem és a élénkséget mutat. Magyarország • Magyarországon bekövetkezett át. Európa leggyorsabban fejlődő orszá- t alakulás súlypontja gazdasági kér. gai közé tartozik. I déseken nyugszik. Elnapolták a tárgyalást a törökbálinti összeesküvők ügyében A budapesti népbíróság szerdán folytatta Dulácska László és társai törökbálinti lakosok ismeretes összeesküvési bűnügyét. Szerdán is több vádlottat hallgattak ki, akik szintén tagadták bűnösségüket. Miután az ügyészség a bűnügyben pótnyomozás elrendeléséi tartja szükségesnek, ezért az iratokat visszaküldték az ügyészséghez és a tárgyalást a bíróság bizonytalan időre elnapolta 80 fillér az új burgonya, 40 fillér a zöldbab A szerdai hetivásár alkalmává a varos mindhárom piacierén: a Kossuth téren, az Irányi Dániel téren és á gyárvárosi piacon folytatódott a bőséges felhozatal, aminek folytán további jelentős olcsóbbodás állott elő a háziasszonyok örömére. A fontosabb zöldség és főzelék, iélék árai a következőképpen alakultak: zöldbab és cukorborsó 0.40, újbur. gonya 0.80—!.—, tök 0.70,—0.90, káposzta és kel 0.80 1 — forint volt kilónként. Kápo z- tából és tökből a legközelebbi pia. cokon az eddiginél is nagyobb felhozatal várható, ezzel párhuzamos Ernster Dezső »uHus 3-án hangversenyt ad Pécsen Ernster Dezső, a newyorki Metropolitan világhírű énekese, aki az elmúlt napokban a budapesti Operaházban szerepelt nagy sikerrel és jelenleg Svájcban tartózko dik, értesítette pécsi tanítómesterét, Kallivoda Olgát, hogy július 3-án jótékonycélú hangversenyt ad Pécsett a tüdőbeteg gyermekek javára. Ernster Dezsővel együtt sze repel a pécsi hangversenyen Kolos Hanna, a budapesti opera fiatal drámai szopránja. Értesülésünk szerint a hangversenyt július 3-án a színházban rendezik meg, min den bizonnyal zsúfolt nézőtér előtt. A szicíliai kénbán vasatok győzelme lesz az árak lemorzsolódása is. Az uborka ára 2.—, 3.— forint volt. A gyümölcsfélék ára még tartót, ta magát. Meggy 0.80, I —, alma 2.—, 3.—, körte 3.—, 4.—, kajszinbarack ugyancsak 3.—, 4.— forint volt. A vargánya gomba ára a kiadó-' esőzések következtében 2.50, 3.— forintra esett le. A baromfi áriban kisebb esést észleltek. ft ruhmdékí népszavazás A Ruhr.vidéken a népszavazási íveket 375.000 ember irta alá, vagy is 120 ezerrel több, mint ahány a népszavazáshoz elegendő. Ez a siker annál feltűnőbb, mert a nyugatné. metországi sajtó és rádióállomások hafalmas propagandát folytattak a mozgalom ellen és mindent elkövettek a közvélemény félrevezetésé e. _ * Ä parasztság üzenete Felvére! a dogozók gépipari középiskoláiéba A pécsi állami feisőipariskolán szervezett dolgozók gépipari középiskoláján az 1948—49. tanévben új I osztály nyílik meg, amelyre fel. vehetők mindazok, akik valamely hazai nyilvános jogú iskola VUL, vagy középiskola, vagy középfokú iskola IV. osztályát sikeresen elvégezték, de 45 évesnél még nem idő- sobSeÉ, az iskola tanítástervezeté, nek megfelelő iparágak valamelyikében (lakatosipari, kovácsipari, szerelőipari, mííszerészeti) segédlevéllel v.agy munkakönyvivel igazolt eg- alább 3 évi szakbavágó gyakorlattal rendelkeznek, állandó kenyérkereső munkát végeznek. 2. A dolgozók iSko. Iájának I. osztályába felvehető az is, aki az előírt iskolai végzettség, gél nem rendelkezik ugyan, de a középiskola vagy középfokú iskola I—IV. osztályának tanítástervéber megállapított ismeretanyagból felvételi vizsgálatot sikeresen ieterzi. Tandíjat fizetni nem kell. Felvételi kérelmek legkésőbben július 15-ig adandók be. Suhog, pendül már a kasza a dús itelevényü Baranyában. A falvak határaiban az ősi szerszám fénylő íve nyomán rendre borulnak egymásra az aranyló, tömött búzakalászok. A barna arcokon verejték fénylik a kemény munkától és ie-lecsöppen a végtelen búzatengerre. Nálunk Is megkezdő, dött a föld népének legnagyobb és legszebb munkája, az aratás. Szerte az országban tíz és százezrek markolják meg a kaszanyelél és vágnak széles rendel az életet, kenyeret adó táblákon. Folyik a munka pirkadattól napnyugtáig. Olyan kedvvel, hittel és lendülettel, mint soha máskor. Ml ennek a felfokozott munkakedvnek az oka? Az, hogy a magyar parasztság testvéri sorsközöség. ben az Ipari dolgozókkal, biztos és szilárd léptekkel elindult a felemelkedés útján. Olyan eredmények felé, amelyek a Horthy korszakban még álomnak is túlszépek lettek volna. A felszabadult zsellérek, béresek, az önálló gazdákká lett nincstelenek is versenyre keltek A régi gazdákkal, nem hagytak egy talpalatnyi földel sem megmunkálatlanul, mert Jól tudják: csak többtermeléssel, csak korszerű gazdálkodás, sál és minőségi terménnyel lehet saját jólétüket és a városi dolgozók egyre növekvő fogyasztását biztosítani. Hiába igyekezeti a reakció éket verni a munkás-parasrtegység zárt és felbonthatatlan sorai közé, hiába kísérletezett suttogó propagandával és rémmesékkel, á magyar parasztság vála. szül munkaversennycl és a piac* felhozatal soha nem látott bőségével tett hitet amellett, hogy néhány reakciós zsírosparaszt kivételével egyemberként áll a népi demokrácia annak célkitűzései és vívmányai mellett. Most pedig arat a magyar parasztság, hogy a városnak adott új kenyérért új ruhát, cipőt, traktort, ekét, világosságot és kultúrát, tehát olyan értékeket kapjon cserébe amelyeekt azelőtt a nagybirtokok és a kapitalizmus idején legfeljebb csak megkívánhatott, de sohasem mondhatott a magáénak. Fen^egeíő munkanélküliség és sztrájkok Angliában Az angol kormány legutóbbi Fehér Könyve 4—500.000 munka- nélkülit jósol az év végére. Egyes jelek azonban azt mutatják, hogy ez a szám jóval nagyobb lesz. Egyes iparágakban máris jelentkezik a munkanélküliség, mert a vállalatok arra való hivatkozással, hogy cikkeikben túltermelés mutatkozik és nagy árukészletekkel rendelkeznek, elbocsátják alkalmazottaikat. A vasiparosok szövetsége legutóbbi tájékoztatója szerint a dél-walesi vasipari vidéken 35.000, egy másik vasipari közponlban 20.000 ember van munka nélkül. A temzei hajósok szakszervezete elhatározta, hogy csatlakozik * londoni kikötőmunkások sztrájkjához. Előrelátható, hogy a mozgalom az ország többi kikötőjére is kiterjed. Az angol kormány katonaságot rendelt ki a kikötőmunkások sztrájkja miatt veszteglő és romlandó élelmiszerekkel megrakott hajók kirakódására. A kikötőmunkások sztrájkja tovább tart és a sztrájkolók száma körülbelül 20.000 főre emelkedett. í” ™ * A törvényszék büntetőtanácsa szerdán tárgyalta Münszter Alfréd 25 éves, bonyhádi 'kereskedősegéd és tettestársa Kruch Ferenc 23 éves mecsekszaboicsi lakos lopási bűntettét. A harmadik vádlott Eberhardt Antal mohácsi cipészmester elVn orgazdaság vétsége miatt emelt vá_ dat az ügyészség. Münszter és társa Horváth József és Heim Béiáné mohácsi lakosok lakásába betörtek és onnan egy Írógépet és nagy. Bá^eu/idéUeúik Uéfvzőmíúáés'zeii uáhdtekíáMUásailél érdekében. Ilyen megmozdulásról jóval előbb adtunk számot pécsi viszonylatban. A vándorkiállítások gondolata a Pécs városi szabad- művelődéssel kapcsolatosan képzőművészeink szabadszervezetében már előbb megfogant, különösen a bányavidékre való tekintettel s ezt az alapvető gondolatot valósította meg Budapest, Kelle Sándor festőművész elgondolása szerint. A pécsi szervezel vándorkiállításának ügyét ugyanis Kelle Sándor vállalta előadások és tárlatvezetések tartásával. A helyiek kiszállásaira a nyári vakáció során kerül sor az eddig még be nem szervezett vidéki csoportok beszervezésével. A vándor- tárlatok anyaga természetesen helyi művészeink műveiből alakul, de egyebekben a központi mozgalomba belekapcsolódik. (n. g.) A szicíliai Aragona kénbányászai 21 napig maradtak a föld alatt tiltakozásul az ellen, hogy mégy hó- ...... napon át nem kaptak rendes bérej felváltva képzőművészek két A bányatársaság most meg- ' 5J* Ígérte a hátralékos bérek kifizeté ét valamint a szakszervezeti megállapodások tiszteletbentartását. Mácsai hölgyfodrásx a Budapesti tartós ondolálc verseny I. díj nyertese Garanciával késeit! a legnebli tartós linllámokat MÓR-UTCA 2 sg. Telefon t 33- 63. U421 mennyiségű ruhaneműt vittek el tO ezer forint értékben. Münszter a lopott Írógépet eladásra átadta sógo. rának Eberhardt Antalnak, aki egy kocsmában a károsult Horvá*h Józsefnek ajánlotta fel vételre a tor pott gépet. Horváth azonnal jelentést tett a rendőrségnek és így került hurokra a két betörő. A törvényszék Münster Alfrédoi, mint visszaeső bűnözőt négy évi fegy- házra ítélte, ami ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott enyhítésért fellebbpzést jelentett be. Kruch Ferencet szintén topé* bűntettéért tíz hónapi börtönre ée háromévi jogvesztésre Ítélték. ~~ Eberhardt Antalt a bíróság jogerősen felmentette. IJilCátnUíbeU — A román államosított üzemek élére javarészt munkásokat neveztek ki, köztük igen sok magyart. 7* Angliában az élelmezési minisztérium egyharmadára akarja les-.áll’- tani a húsfejadagot. — Krakóban tp bűnper tárgyalása során kiderűH> hogy a németek e második világháborúban több mint 1800 lengyel P3' pót gyilkoltak meg. — Törökország' ban több nagy vállalat jelentett csődöt, amelynek oka a lakosság csekély vásárlóképessége. — Csehországban 1950 január 1 -tol kezdődően államosítják a szanatóriumokat— A magyar fővárosban időző PaJr ladini olasz ujságiró látogatást te’1 a KIOSz székházéban és nagy el' Ismeréssel nyilatkozott a magy3 kisiparosság kitűnő teijesitményeroj— Spanyolországban let«rtóztattfK egy orvost, mert kezelésben része- sített egy sebesült szabadságharcos — VI. György király lemondó1 India császára elméről. Ez a lép* India felosztásának követkemény A károsoltnuk kínálták eladásra a lopott irópépet \ tolvaj négyévi fegyházat kapott LELKES magyar képzőművészek E a kultuszminisztérium, a Magyar fi Állami Szénbányák és a bányász• h szakszervezetek támogatásával kép- A zőművészeti vándorkiállításokat S rendeznek az ország bányavidékein és Tatabányán nyílt meg az L első vándorkiállítás. így a dolgo- g zók a bányavidékeken is hozzájut- h hatnak olyan képzőművészeti ú anyag megtekintéséhez, amely ed- n dig nem volt hozzáférhető. Az S anyag a Fővárosi Képtár értékes ti műveiből ,..4z új magyar képző- a művészet ' címmel nyer bemuta- t, lást. A vándorkiállítás egyes álló- h másain a megnyitón Bortnyik Són- 1 dór Erdei Sánilot, Fehér Zsuzsa, <ir Guram Fiára, Murányi Kovács Endre, Pogány ö. Gábor, Rabi- twvszky Máriusz, Szerdahelyi Sándor, Varga Balázs és Végvári Lajos műtörténészek tartanak tárlatvezetést A kiállítást állomásonként felváltva képzőművészek kísérik, kik ez idő alatt előadásokat, tehetségkutatást tartanak és képzőművészeti tanfolyamokat szerveznek. A kísérő művészek: Berda lő, Fenyő Endre, Gács György •nes Tamás, Kapos Sándor 'fán Károly, Kurucz Dezső :us Sándor, Oelmacher Anna bó Iván, Szlovák György. [ vándorkiállítás sorom •og. Salgótarján, Pereces-Diós •r, ózd, Sajószentpéter utál zánk Komlóra és Pécs—Pécs egyre is lelátogat. Terű szerin komlói kiállít ást szeptemberbe1 1 ágyi Pál, a rádió vezérigazga 1 s a pécsújhegyit Goda Gábor fővárosi művészeti ügy oszt Ali ársosa fogja megnyitni. Min 1uk, nagyon jelentős kultármeg zdulásról van szó a dolgozói