Új Dunántúl, 1948. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1948-02-05 / 28. szám
ÜJ DUNÁNTÚL IMS PSSIU.AI i Szigorú börtönbüntetéssel sújtják a szerelmet zsaroló főnököket Erőszakoskodott alkalmazottjával egy pécsi cégtulajdonos A péts’ magi na'.ka'maro! tak havi értesítőjének most megjelent első száma egy ismert pécsi cég tukidonosiia] fogla kozik. Ez a cégtulajdon os. akit a magánaükai mazor-tok értcsitój«- 65 éves édesapjára vaJő tekintettél nem nevez meg, arról ismert, hogy mindig hatalmi helyzetót kihasználva igyekszik hódításokat szerezni. A cég női alkalmazottai szinte havonként váltakozóik. mert nem hajlandók kiszolgáltatni magukat a fiatalabb főnöknek. A .Magánalkalmazottak Szakszervezetéhez már számtalan panasz érkezet ellene. Legutóbb M. M csinos, ftatal lány tett feljelentést Elmondotta, hogy ,a cég reggel 7- tö! este 5-ig, a nyári hónapokban 6- 8 óráig is dolgoztatta ebédszünet nélkül és ezért jpindöasze 210 forintot kapott havonta, A leány nem mert « szakszervezetekhez fordulni panaszává1, mert a munkáközvc.itö riicgkcrü lésével vették fel Rövidesen kivetette azonban rá hálója) a fiatalabb főnök. Állandó zaklatása é* erőszakos, kodásj miatt M. M. édesanyját hívta segí'ségiil. Ettől keizdve lehetetlenné vált helyzete a cégnél. A hevesvérű tulajdonos minden alkalmat megragadott, hogy megnehezítse alkalmazottja munkáját. S bár állandóan, mint kiváló munkaerőt emlegették, a kosár után az ifjú főnök kijelentette, hogy M. M. használhatatlan tisztviselő és december 1-én felmondtak neki. I M. M. kijelentette, biztos tudomása van arról hogy már több i kolléganője járt így a cégnél, va- temijit arról is, hogy a család egyik háztartás: alkalmazottján i cégtulajdonos erőszakot követet: el Legutóbb jelent meg a Magán alkalmazottak szakszervezet ének követelésére a'- a rendelet, amely börtönbüntetéssel sújtja az alkt-J- mazot akkal erőszakoskodó munkaadókat. A pccsl magánalkalmazottak szakszervezetének vezetősége ezúton is kihangsúlyozza, hogy a jövőben a legszigorúbban lesújtanak a visszaélések elkövetőire és minden esc ben folyamatba teszik a törvényes eljárást. Jól akar mulat a ? Feltétlenül jöiiön el február 7-én, a pécsi cipcsiiparosok ar. Iparos Székházba S*abadság>út Z »0» Zenéi a legiobb pécsi „StCK" táujczcnckar szolgáltatja Mi' dcnUt azrrc'cHel meghívunk. Tánc reggel 5’igf Róka, pézsma, görény, nycst, vidra cs nyulböröket maga« árban vázáról TUKACS sr.űcamestar, Kossnth Laj«S-St 18 név hírük FEBBUAB .5. CSÜTÖRTÖK ügyeletes gyógyszertárak: Frid- rieh Rákóczi-út 28. (13-14)i Irgdl- masok, Széehenyi-tér 5. (29 81); Keresztény, Kossutb-út 81 (23 94. — Névnapok: r. kát.: Ágota sz.; prot.: Ágota — Színház: Leány- vasár (bemutató). — Mozik: Park: f*:k‘átor, Apollo: Diktátor, Uránia: Az «hrilág végnapjai. — Időjárás jelentés: Mérséklődő nyugati, észAknyvigati szél, változó felhőzet tóbbfelé kisebb futóesö. Az enyheség tovább tar*. — Előadás Velencéről, A Batsányi Társaság üceális sorozatában kedden Szabó Pál Zoltán egyetemi • magántanár adott elő ..Halai más Velence" címmel. Először Velence telep ülés én ok földrajzi okait ismertet:«, majd válogatott képekkel ismertette a felvirágzó város szépségeit. Azután a város-állam hatalmának kialakulásáról és hanyatlásának okairól beszél; színeden, közvetlenül, de nagy tudományos felkészültséggel. — Immár második ízben képi« pécsi író a Raumjjartcn di ja\ Hunyady JÓKsefe:. a kiváló novellistát 1000 forintos díjjá! juta mázta a Rsumgarten-dij bizoti- sujjá. Hunyady József értesülésünk szerint külföldi tanu niányútra készül é kapót- dfjHó’.. . 1-T-, A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének Borbá'a telepi csoportja folyó hó 7-cn, a Ucrgcth vendéglő helyiségében, este 7 óra' kezdi-fel családi teaestelyt er’. — A pécsújhcgyi MNDSz folyó hó 7-én, szombaton este 7 órai kezdette! a. szakszervezeti székházban az árvízkárosultak iavára táncmu atságo: rendez, — A kokszmüt Demokratikus Nöszövetség február 7-én délutan 6 órai kezdettel ta-tja az üzem sporthelyiséqében tánccá' egybekötött farsangi kabaré-estiét. (x| — Szédülést gyakran elmulaszt a rég bevált Ferenc József keserű víz. (x) A \EK_P Budai l. szervezete 1948 február hó 7-én farsang-záró jelmezbált rendez, melyre srerleítel meghív mindenkit a rendezőség. Kitűnő italokról, olcsó étclekrö', magyaros pörköltről, jó hangúdról a rendezőség gondoskodik. I esz majomfogás, jelmezverseny, díjkiosztás. Mindenki, aki jól akar a farsangtól elbúcsúzni. feltétlen jöjjön el. — MNDSz Tirzsóbottelepl csoporti« febrúár 7-én este T órai iceadette' az. árvízkárosultak részére műsoros családi estet rendez. — A vállalati és üzemi s-portvé. retó lté-p-ió tanfolyam e'őadása' folyó bo 7 ár szombaton- délután 3 érakor folytat ódnak. A mtmkásegység mellett tett hitet a szakszervezeti nőgyűlés Az alig két hónappal ezelőtt m galkult Szakszemczetj Nöbizoft- ság vasárnap delelő:'; Mr.atka az első pécsi ®«kszerveze:i nögyüé. sét Urmann Jáno‘né elvtárs elnö k megnyitója után. Szétesik Imre né clvfárs tartott titkári beszá móló:, melyből megá lapi haltuk, hogy ez a futta) bizottság máris mifyon* eredményes munkát vcsj- z.e-nr. Ezután R. Tóth .Mati d. aki textilmunkásból lett a Szakszervezeti Tanács országos nőtitkáru tajtott előadást. Ráinuta- o*t arra « döntő jelentőségű tényre hogy a nőmo'zgalom ma már kinöt; j szociális akciók jellegéből és harcos, komoly mozgalommá lefödött Részié esen foglalkozott a gazda sági helyzetle! é.‘ ism.rtettc a Nő- bizottság eddigi munkájáé. A jövő feladatairól szólva hangoztatta Hogs meg kell « aki tan' az üzemi nöbizo íságokat, melyek minden egyes dolgozó no helyzetet felülvizsgálják és erélyesen sikraszáll- nak érdekeikben. — A rendkívül érdekes beszámolót számos érékes felszólalás követte, amelyek mindegyike sikra szál t a munkás, egység mellett. ’ ASTORIA HOTEL PAnitoniA ISO szobával GQ szobával egy vezetés alatt BUDAPEST Központi fűtés, hidtg'Oielog folyóvíz, lift. Mérsékelt árak! IMI© — Kedden délután Konc/. Mihály Zsoloay Vilnaos-utcai bor- béJymestcr átment a Wagner-téle kocsmába ahol ogy ismerósévél találkozott. Egy liter bort vasá róttak, majd a társaságban 'evő — Koncz előtt ismeretlen — növel együtt Koncz műhelyébe mentek. Itt Koncz öt percre magárahagyla vendégeit és mire visszatért, azok tétikabátjával, kesztyűjével, bor- bclyköpenvével és a liter borral együtt eltűntek. A kiszállt rendőri nyomozó egy ottfelejteti fekete sapkában, és egy pár fekete kesztyűben ráismert Mattenheim Róza tulajdonára. A nö takásan meg is találták az ellopott holmikat- Kihallgatása során Mattenhelm Róza azzal védekezett, hogy részegsége miath semmire sem emlékszik SZAKSZERVEZET SZÍNHÁZ I Csütörtökön este !-;-8 LEÁNY VAS AB (Bemutató Péntek este K8 órakor: VÁSÁR (Szclvényhcrlet). Szombat este ^B órakor: VÁSÁR. Vasárnap délután 4 lEÁNYVASAR. Vasárnap este Jj-B lEÁNYVAS.AR. Hétfő este H8 órakor: VÁSÁR Szakszervezeti megyei bizottsági ütés lesz ö-án 12 órakor a székházban .Bajcsy-Zsilinszky-út 8.) összbizalmi értekezlet 6-án 17 órakor d szaksz.orvezti székházban. A Pedagógusok Szabad Szakszer- vezetfe a nyugdíjasai és a nyugdíjasok özvegyei részére február 5-én (csütörtökön) délután 4 óra kor a Belvárosi tiúiskolaban össze jövetelt tar! A Pécsi Orvosi Szakszervezet oötaggyillését folyó hó 6-án (pénteken 18 órakor tartják. — A Magyar Mérnökök és Téch- nikusok Szabad Szakszervezete Pécs-baranyai csoportja felhívja di állástalan kaitarsakat, hogy maganértesülés alapján kapott információn alapu’ó közlés szerint, több kartársat tudna álláshoz juttatni. Érdeklődök a csoport székhazában, a hivatalos órák alatt felvilágosítást kérhetnek. Fodrász ifjúmunkások 10-é.o választmányi nagygyűlést . tartanak. Bőrgyár nőbizoltsága folyó hó 7-én 19 órai kezdettel jótékony- rélú bált rendez a Bőrgyár nagytermében. Kér. alkalmazóiul. '6-án tő óm- kor választmányi ij’.ctt tact-jnák órakor: bérlet). t.EANYLEANY. órakor: órakor: LEANYA DIKTATOR PÉCSETT. A néma filmet kiszorította 4 hangos. De Chaplin nem beszélt a hangos filmeken *em. Mert Chaplin úgy erezne, hogy az ö művészete beszéd nélkül is kifejező. A Chaplin filmek fna is óriási sikert aratnak. De Chaplin egyszerre megszólalt, hogy eljátszhass« élete legnagyobb alakítását, a Diktátort. Ebben a filmben nem dolgozhatott a régi eszközökkel, beszélnie kellett cs bebizonyította, hogy a beszélő Chaplin felülmúlj« a némafilmek felejthetetlen ilakitói“f- n , Bemutatják február >:o) a Par* és Apollo f imszinhiaak. (x) Ioartestületf hírei A kőművesmesterek szakcsoportja lolvó hó 5-én, csütörtökön dél- ! u:án 5 órakor a szokott helyen 1 taggyűlést tart. I Festöiparosok figyelmébe! bán. pénteken este 5 órakor a szokott helyen rendkívüli tagértekezlet és kence-elosztás lesz. Kádióniűsot* CSÜTÖRTÖK: 7.30: Katolikus '•állásos félóra. 8.00: Reggeli z.ne. JS.45: Az Éle: és Tudomány nui- . sora. 9.00: Míivészicmezek.. 12.15; 1 Ki! 'ndozások « zenetörténetben. ■ 14.10; A házi-cgyiittes játszik. — 110.00: Kopeczky Alajos orgonái. 16.30: Clyermekrádió. 17.10: A Hadifogoly Híradó rádióközleményei. 17.15: A V’öröskcr.Mzt közlemé- í nyel. 17.55: A 18-as Országos Kul- ! túr verseny lre:j tájékozta’ója. — 18.00: Közvetítés a-z Opcrábó* Lohengrin 10.10: Hírek* sporthírek L'jaazdák műsora. 20.50: Uj -zov- jct könyvek. Lenkei L-‘jos előodú- sr. A MSz.MT műsora. Hírek és krónika oroszul. 22.20: Hírek. — 22 40: Az asszony és a hűség“. 23.20: Szív küldi szívnek szívesen, Budapest II. — 17. Ötórai tea. 18.05: Helyszíni közvetítés a Pozsony; die áról 18.30: Jszzkedvc- lők iskoláié Hanglemezek. 18.50' Couperin: Pas^cagüa. 19.00: Fa.u- rádió. Az újgaz'dák műsora 10.15: Népszerű szvitek — 20.15: Heti sport szemle. Szerkeszd: Szejvsi György, 20.30: A Rádió szabad, egyeteme. 21.15: Tánczene. Hanglemezek. 22.15: Berlioz: Híreid HÁZASSÁG, 60 éves, r. kát. magányos hálkcrc'kcdő vagyok. Hoz. zám illő, 45—55 éves, magányos asszonyt keresek feleségül. Megélhetés biztosítva. Ha lehetséges, személyes megbeszélés: kérek. — Cím: Árva y György, Szava, Baranya megye. ELVESZETT egy -tremüveg « Zsolnav Vilmos utcú'ól. Becsületes megtaláló adja !c a kiadó hivatalban. JÓMÉIG JELUNftSU nyugdíjas bányászokat könnyű munkára, nagy keresettil felveszünk. Jelentkezés ma 10—12-ig a kiadóhivatalban. Siemüvegei| csak az ÉDEN drogériában] OTB B rncnptr* is Székeket vcsriiak egyesület részére. o*. 12b’i 1-uir *I#H « kiadcó*'. bállá b i n P»c* thj. ráros polgarmeeteretól36.081/1048. IV. srám. Tárgy: A kizárólagos bortermelő kiméréseit zárórája. Határozat. Tájékoztatásul érte&ii«m «a ér d kelteket, hogy a kereskedem! é., szövefkezetügyi miniszter 1000' 1948. K. Sz. M. számú rendeletével, - az 52.200/1946. K. Sz. M sízámú rendelete egyidejű háti- lyonkivül helyezése mellett — * kizárólagos bortermelő kimérések záróráját 1948. évi január há 15. napjától az a-ábbLak azerin’ szabályozza: (1) A kizárólagos bortermelő kimérésekét az ország egész területére k Aznapok on reggel 8 órától egyfolytában este 8 órái? szombaton pedig este 9 órái? szabad nyitva .ártani. (2) Az (1) bekezdésben cm lé tet't üzleteket 1. január 1-cn május 1.-én, november 1-én, Karácsony mindkét napján, valamint Húsvét és Pünkösd másodrapján az egész napon át, 2. más Gergely naptár szerin*' ünnepeken, továbbá Nagypénteken délj 12 órától zárva kelé rattan i. (3) IU a (2) bekezdés 1 pont' jában említett ünnepek a vasárnapot közvetlenül megelőzik vágj követik, özeken az ünnepnapokon.1 — a Husvét és Pünkösd második napja kivételével, — a bortermelői kiméréseket reggel 8 őrá ól dc'i 12 óráig nyitva szabad tartani, A jelen rendelet nem érinti ipari munka vasárnapi szünetei' totóséról szóló 1891 :XIII. te, rendelkezéseit. Ehhezképcst vasárra? és Szt. István napján a bortermelői kiméréseket is zárva kell tartani. Fentiek nem érintik az alkalma zottaknak a kollektív szerződésben biztosított jogait. Ebből következik, hogy heti 48 órán fü alkalmazottat foglalkoztatni a bortermelői kimérésekben sem sz* bnrT. _ Pécs, 1948 január 27. A polgármester nevében: FXJ• Dr. Pataki s A- — - - tanácsnok Stabaüaág Nyomd« *. P. T„ P€C* St«rke»zt6»fcj: Munkácay M.-u 1* Talafoo: 29 49. Kiadóhivatal: MunkScay Kt-ta Talafon: 29-50. Felelős izerkesrtö: Pajti latttt1 Palalöa 4« nTMidamMiíA1 Art )or»»1 I