Új Dunántúl, 1948. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1948-02-06 / 29. szám
fl HUf ftétfetánjoi UJ DUNHNTUL 20 millió egység penicillint kapott 70 vagon gabonát tett tőnkre egy nyilas bűnszövetkezet Kik kaptak amnesztiát AMAGYAR KOMMUNISTA PÁRT DÉLDUNANTULI LAPJA V. ÉVFOLYAM, 29. SZÁM Ära 60 fillér PÉCS, 1948 FEBRUÁR 8 PÉNTEK Bizalommal tekintünk a jövő Rákosi Mátyás elvtárs nagy beszéde a hadifoglyok haza- szállításáról, a bérek stabilizációjáról, a baloldali szociáldemokraták ellentámadásáról és a MKP megerősödéséről A csepeli WM-gyár traktorom ne.ycben ;öbb mint tízezer munkás előtt beszélt szerdán délután Rákosi Mátyás. Elöljáróban bejelentette hogy a Szovjetunió kormányával folv. •Jak a tárgyalások és ez év ve Sóig a hadifoglyokat az utolsó emberig hazahozzák. \ gazdasági helyzet ismeretese ®él kiemelte, hogy a jó vetésercd ^nyek mellett, a bányászok nagyterű teljesít menve seg:t a gazda ^*gi hcíyze: megszilárdításában. üzemi bizottsági tagok vezető ér. telmiségick. tekintélyes gazdák közöttük. A munkás mást mér elmond, hatja, bogy az övé az ország. Magának termel. Fbből viszont az következnék. "®Sy a munkásnak másként ken v*szonyulnia <a termeléshez is A Munkásbérek azonban lényegesen gyorsabban emelkedtek, min-: a ^rmelés. Emiatt nem olcsóbbodhat az 'parcikkek ára. nem emeltedbe- ttk megfelelő mértékben a dolgozók életszínvonala.-E* 'cn próbál változtatni az új koL ek,IV szerződés és az új norma. O.yan normákról akwrunk BMidoskod-ni, — mondotta Rákos; •emí?8. ~ a melyek n cl a termelés Melesével párhuzamosan evnelked a bér is. Az új normákat megvizsgáljuk es ahol hiba van, ott ki is javítjuk. .. Rákosi Mátyás ezurá •Zemj szervezésről be> Metztette « ?ogy WM an a gyári és beszélt. Figyel, dolgozóit arr i |g>’ a selejt milyen súlyosan be- 'yásolja a termelési költség« rnoij . --------------~o< költségeket "' W beszél: arról, hogy Ebből azt látjuk, hogy a dolgozó nép helyesli, amit teszünk és segítségünkre siet. örömmel vesszük fel, aki meggyőződésből jön hozzánk, de nem eresztjük be soraink közé azokat, akik nálunk akarnak megbújni. — Egyes jobboldal1 szociáldemokraták olyanokat mondanak, hogy a patkányok menekülnek át a Kommunista Pár ha. Sőt olyanokat is terjesztenek, hogy megegyezés van a két párt között, amely szerint a .MKP nem vesz fel új tagokat. Nine* é* nem lehet olyan meg- egyezés, hogy becsületes, rendes munkásokat ne vegyünk fel pár. tunk tagjai közé. fin js a Szociáldemokrata Párt r^g- ja voltam, ott ismerkedtem meg a marxizmussal cs amikor 30 éve átléptem a Kommunista Pártba, egyáltalán nem éreztem magam menekülőnek. — Ezu án Rákosi elvtárs a Kommunista Párt nemzetközi teki.n‘élvének növekedésérő beszélt. Amíg az imperialisták oldalár válság, nyugtalanság van, a demokratikus országokban a népek bizalommal tekintenek a jövőbe. Külföldi vendégeink csodálkozás, sál Iá1 ják a magyar demokrácia gazdasági eredményeit. Egy külföldi az: mondotta a köztársaság második évfordulóján, hogy ez az ország úgy ncz ki, ttdnfha megnyerte volna a háborút. Én aizt válaszoltam a háborút *»em nyertük meg. de a békét meg fogjuk nyerni. Ehhez kérem a do., gozók segítséget — fejezte be beszédét tomboló ‘aps kpzben Rákosi Mátyás. Szovjet-román szerződést írtak alá Moszkvában Mo^o'ov a békefront megerősödéséről Sztálin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, Molotov küL ügy miniszter, valamint Groza Péter miniszterelnök többnapos tárgyalása után Moszkvában aláírták a Szovjetunió és Románia közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződéi. A szerződés húsz. cvre szól is ba lejárta előtt egy évvé] egyik fél sem mondja fel, további öt évig érvényes. A szerződés aláírási után mondott beszédében Molotov hangsúlyozta: a Szovjetunió és.Románia közti vitás kérdések megszűnését az tette lehetővé, hogy Rom», nia népi demokratikus állam lett, amelyet a jószomszédi viszony megerősítése és a/, együttműködésre való törekvés hat át. Ez különösen nagyjelentőségű most, —mondotta Molotov, — amikor az imperialista, háborúra usz,itó tábor blokkot akar összehozni „ demokratikus államok ellen. A szovjet-romát) szerződés újabb erő* gát lesz az. agresszió és a hódító imperializmus minden tervével szemben .Groza miniszterelnök válaszában hangsúlyozta: Ez a szer. ződes kifejezi a két nép törekvéseit, hogy örökké együttműködjenek és elhárítsák a Németország vagy a vele egyesülő más állam felől fenyegető ú,i lámdaást. Tűm mini 100 Millió mim leszoeH Ki a hároMéues lem februári beruházásai Nem nyilvánítják munkanappá az ünnepeket Ez 3 Kommunista Párt javaslatára a fokozott munkakészseget a ["«oka érdemrendjével és dijak *aI jutalmaz,zák. ,i'u.an a politikai helyzet ismerte ere tér; át Rákos; Mátyás, j, ~~ Kiderül:, — mondotta — „ ?y a regi úrirend megvert hive: " a Kisgazdapárt veresége utá a S rv 1 zoeiákkmokruia Párt jobbszárlelt a reménysége, lehet tűrni, hogy a demo. krácia egyik fellegvárában, az ^R.'ík munkáspártban a jobbol ** » reakció Taltoro kosaként szerepeljen. la ?z.?c 'á I de mólóra te Pár1 balold. h, *l'srtl<,i*tf tr,i és ellontámadá* a ment át 3 üdvözöljük ezeke« Ver- elvtársakar és sok sí *övV“uak nekik. De azt hisz * h°8y e jobboldal o'yan mé:>'cn hosv ■ oeicagyiazva a partb-3 >e.Av. 7**2 bosszú munkát kel; folv»tr'i 'elvég™!® a ,:szt0Sa:ásf Wje- v^jl^boldali most baloldalinak két-J* tt,a8át. Ezeknek egvrésze 0i , tftelenü] becsületes, de van p;.*}" elég, aki taktikázik. — B'üiuk ° 81£tmkeii tésen kell lenAz résé, dolgozó népének rlismc ko»j , *7"yftja. — folyatta Kír h°Sy a tömegek A Megindult pártunk felé. *agja- Ft:*. között sok a többi párt °2üi jön hozzánk vannak A GF csütörtöki ülésén tárgyal, fa a február bavi- Terv beruházási előirányzatát. A rendes tervberuházások összege a január, bavi 83.7 millió forintról február hónapban 98.7 millió forintra emelkedik. Ezenfelül 5.5 millió forint jut közmunkálatokra, jelentős ösz- szegek a tervben elő nem irányzott építkezésekre, úgyhogy a február havi beruházási keretek végeredményben jelentősen meghalad, ják a 100 millió forintot! 30 millió forint többletbevételle] zárult a január havi állami pénzgazdálkodás és deficitmentes a február havi pénzgazdálkodás is. A Gazdasági Főtanács munkaközösséget alakított, amelynek célja a sertéspiac egyenletesebbé té'ele és az emelkedő fogyasztói árak letörése, természetesen a gazdák indokolt érdekeinek szem előtt tartásával, Az utóbbi időben célzat»« híresztelések terjedtek el az ünnepek eltörléséi öl Mindössze arról van szó, hogy a Főtanács csú'örtöki határozata értelmében február 2-át, március 25-éí és szeptember 8-át munkanappá nyilvánítja. Ez ellen a rendelkezés ellen az egyház sem emelt kifogást. Öngyilkos lett Nürnbergben Bíaskowitz náci vezérezredes A nürnbergi nemzetközi búréiig épületében csütörtökön reggel a 14 nemet hadseregparancsnok csoportjának egyik vádlottja, Blasko- witz vezérezredes öngyilkosságot követett el. Amikor az amerikai katonák a vádlottakat a tárgyalási terembe akarták vezetni. Blasko- witz hirtelen kiugrott a sorból, a lépcsőházira rohant és leugrott a harmadik emeletről. A kórházba szállítottak ahol néhány órával később meghalt. A tárgyal á*oa Taylor amerikai ügyész bejelentette, hegy az eljárás során arr* kérte a brit katonai hatóságokat, adják át a nürnbergi bíróságnak. Runcstádt, Braudütsch és Vvastem német tábornokokat is, akik brit hadifogolytáborban vannak. Az angolok azonban megtagadták a három tábornok kiadását, úgyhogy ügyüket nem lehet egybekapcsolni a tárgyalással Visszahívták a moszkvai francia sajtóatfasét WA1XACE A7. USA NÉMETORSZÁGI politikájáról Wallace a Newyork Herald Tri- bune-h-.n megállapítja, hogy az amerikai megszállás a'att Németországban úgyszrVván semmisem történt. Az amerikai, ka'onai hitóságok hétpróbás nácikat alkalmaznak felelős állásokban. A francia kormány visszahívta a moszkvai sajtóattasát. Ezzel kapcsolatosan a Humanité iámutat arra, hogy ez már a harmadik diplomata. akit rövid időn belül visszahívtak Moszkvából nyílván azért, mert az illetők nem helyeslik- a francia kormánynak a Szovjetunió, val szemben tanúsított magatartását Dimitrovot választották a Hazafias Arcvonal elnökévé é hulgár Hazafias Arcvonal második kongresszusán Dimitrov miniszterelnök tette meg jelentését, A nemzetközi helyzetró] szólva, foglalkozott a Truman és Marshall tervekkel, majd a jobboldali szóAz országgyűlés egyhangúan elfogadta a román-magyar barátsági egyezményt Molncr Erik: A szerződés országunk függetlenségét biztosítja Az Országgyűlés tegnapi ülésén Ortutay Gyula beterjeszielte a Kossuth-díj alapításáról szóló törvényjavaslatot, majd megkezdjék a magyar-román barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Buching,er Manó előadó hangsúlyozta hogy a szerződé* nagyjelentőségű történelmi esemény. Az imperialista veszély' ellen kötelességünk felkészülni és védekezni — mondotta. Szirmai Isivár (MKP) ramu'atot: arra hogy a keleteuró- pai népi demokráciák a közös ellenséggel szemben a béke hatalmas ereje: állítják. A javaslatot ötömmel e.fogad'a. Mátéffi Géza (FGKP) felszólalásában* kijelentet- -c, hogy egyet,en tisztességes magyar előtt sem lehel ké'séqes am* helyünk a népi demokráciák oldatán van. A javas,atol örömmel fogadta. Marosán Gv örömmé! fogadta Hangoztatta. hog\ Iitika van a habi békére, szabadsá p..orgy (S/DP) e: a javaslatot, csak kétféle pn. ■ÜS uszitok és a e,-i* » ra förA- népek pojitikiaj«. A NPP. nevében Jócsrk Lajos örömmel elfogadta a javaslatot, majd Mo.nar Erik külügymiraszter szólalt fel. A két országban uralomra jutott népi erők következetes harcot folytatnak a reakció és a sovinizmus ellen — mondotta. A román demokrácia a Románia területén élő magyaroknak teljes egyenjogúságot biztosít.. Végül rámutatott arra, hogy a marj var—román szerződés nem irányul a támadó erőszakon kívül senki ellen csupán Magyarország függetlenségét akarja, biztosítani. Ezután a Demokrata Néppárt nevében M.ihalirs Vid és a Balogh Párt nevében Dénes István-, elfogadták a törvény javaslatot. dalisták munkásándó sEetepóvel. Megállapította, hogy a második világháború után Európában ós Amerikában egyaránt, megváltozott az imperialista és demokratikus tábor erőviszonya a demokratikus tábor javára. A bulgár nép rendithetet. lemül kitart ebben a táborban es hűséges a tábor élén álló nagy Szovjetunió iránt. Bejelentőbe, hogy a második kongresszus feladata a Hazafias Arcvonalat, amely Bulgáriái megmentette az angol— amerikai megszállástól, egyetlen társadalmi, politikai, népi tömeg- szervezetté átváltoztatni. így tudja eHtáni új feladatát, amely a tőkés rendszer maradványainak felszámolása és a szocialista rendszer Bulgáriában való meghonosítása, — fejezte be beszédéi Di- mitrov, A bolgár hazafias arcvonal második kongresszusa csütörtökön este befejezte munkáját, A délutáni ülés alkalmából Szófia lakossága ünnepi felvonulást rendezett, amelyen példátlanul nagy tömeg vetít részt. Az. ünnepi felvonulás több mint két órán tartott. A kongresszus megválasztotta *r arc ve. na! új nemzeti tanácsát amelynek elnökévé egyhangúlag Dimitrov miniszterelnököt, a hazaf . arcvonal megalapítóját válasz1 >». meg.