Új Dunántúl, 1946. június (3. évfolyam, 122-144. szám)
1946-06-08 / 128. szám
A Szakszervezeti Tanács határozata Bécsből jelenti a MTI: A Szakszervezeti Tanács legutóbbi ülésén szótöbbséggel határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében államosítani kell a közgazdasági szempontból fontos vállalatokat. I Jelentik meg.* Londont Indonézia miniszterelnöke nem fogadta el a holland kormánynak Indonézia önkormányzatára vonatkozó javaslatai Június 12-én kiáltják ki az olasz köztársaságot Az uralkodóház 200 tagja megy számüzeté be Róma: A római rádió közlése szerint az otfsz köztársaságot június 12-én kiáltják ki ünnepélyes keretek között. Valószínűleg Gas- perit választják ideiglenes államfővé, aiz alkotmányozó nemzet- gyűlést pedig június 24—27. között hívják össze. Róma: Az olasz királyi család és a Savoyiai uralkodóház 20Ö tagja útlevelet kért és Umbertoval együtt száműzetésbe vonult. Nápolyban és Capri-Monte városkában monarchista csoportok tüntetéseket rendeztek. A zavargásoknak n rendőrség vetett véget. Kik főitek haza és kik. nem Franciaországból ■ Elindult az utolsó hadifogoly hazaszállító vonat Párisból Páris: A párisi rádiót a hazaho-' zatali kormánybiztosság és a Magyar Vöröskereszt franciaországi kirendeltsége a következő közlemény továbbítására kérte fel: Az utolsó magyar hadifoglyokat szállító vonat május végén elindult Magyarország eflc. A magyar hadifoglyok hazaszállítása 1945 októberében kezdődött meg. Márciüs 28-án az utolsó amerikai övezetben lévő magyar hadifogoly is elhagyta Franciaországot. francia övezetben lévő magyar hadifoglyokat április 4-én, kezdték hazaszállítani, összesért mintegy V) ezer franciaországi magyar tért vissza. Franciaországban csupán csekély töredék maradt, akiket a következő négy csoportba kell sorolni: 1. Betegek, akiknek, hazaszállítását állapotuk nem engedi meg. Felépülésük után a lehető legrövidebb időn belül hazaszállítják őket. 2 Akik rossz- indulat, nemzetellenes propaganda hatása alatt nem kívánnak visszatérni, 3. Az ország minden részén, szétszórt ’és távolfekvő munkahelyeken dolgozók, akiket a vonat indulásakor nem lehetett idejekorán értesíteni. 4. Akik nemzetellenes bűncselekményeket London: Az angol kormány Anglia háborús veszteségeiről fehér könyvben számolt be. Helsinkiből jelentik: Manner- heim tábornagy volt finn köztársasági elnök súlyos gyomorfekélyműtéten esett át. Moszkvából jelenti a Tass: A Szocialista Szovjet Köztársaságok legfelsőbb tanácsának elnöksége elhatározta, hogy a legfelsőbb ra- ncs június 20-án tartja meg hetedik ülésszakát Moszkvában. Párisból jelentik: Faruk egyiptomi király feleségével Párisba érkezett. Budapestről jelent a MTI: Tombor Jenő honvédelmi miniszter a Bolyai Akadémia egy részét átengedte aa. agrártudomány egyetem részére. Ebben az épület követtek el és nem hajLandókTben nyer elhelyezést az egyetem hazatérni, hogy erről számot ad-1 rektori hivatala, valamint a kerSZAKSZERYEZET) HiRBC janak. I tészeti és szőlészeti tudomány. RhSk ÜL JfcaL JnA fk 4 milliard 600 millió a kenyér A közellátásiigyi miniszter 9 91.100/1946. K. M. számú rendeletével a kenyér és liszt árakat új. ból szabályozta. Ének értelmében 1946. év június és július hó 8-tól kezdődően a kenyér fogyasztói ára kilogrammonként 4 milliárd 600 millió pengő. Viszonteladói ára kg.kéűí í milliard 300 millió pengő. Viszonteladói áron kapják a leényéfet a viszonteladó kereskedők, valamint Szón gyári tizeinek és intézmények, akik 50 kg- on felül vásárolják kenyérmennyi- ségüket. A házikenyér sütési díja kg-ként 2.100 adópengő. A finomliszt fogyasztói ára kg- ként 5 milliárd 500 millió pengő, a tengeriliszté 4 milliárd 300 millió pengő. IDÖJÁRÁSJELENTÉS Várható idő: Mérsékelt szél, felhőátvonulások, helyenként futóeső, vagy kisebb zivatar. A meleg to vább tart. ADOPENGO: 860.000 P, tWW ADOPENGO EGYENLŐ 800 MILL PENGŐVEL I Az uj villamos- és autóbusz tarifa A városi villamosvasút, ^társas- gépkocsiüzem és a városi'fürdőüzemek jegyáraikat 1946 június 8-tól kezdve felemelik. Villamosvasút: szakaszjegy 600 milp., vo- nialjegy 1.000 milp. —Társasgép- kocsiüzem: menetjegy 1—2 szakaszra 1.200 milp. 3-—4 szakaszra 1.500 milp. 5—6 szakaszra 1.800 inilp. —i Fürdőüzemek: fürdőjegy székrényhasználattal ifj. 500 milp. felnőtteknek 1.000 milp. kiabin- tiasználatta! 4.000 milp. — A bér. etárak a napi jegyek árának megfelelő arányban emelkednek. Az erdélyi magyar színházak sorsa Bukarest: A román kormány a közoktatásügyi miniszter nyilatkozata szerint Kolozsvárt magyar. Marosvásárhelyt székely, Nagyváradon pedig állami ellenőrzés alatt álló Vegyes színház működését engedélyezte. Károlyi Mihály Kápolnán A Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete felkéri tagjait, hogy tagdíjaikat, jövedelmük 1%-át minden bérfizetés után haladékta lanul fizessék be a szakcsoport pénztárába. — Tekintettel a heten ként! béremelkedésekre minden egyes újabb kifizetésről is az 1% be kell, hogy fizessék. Ezért uta sítjuk az összes üzemi bizottsági tagot és bizalmiakat, hogy a tag díjakat hetenként szedjék össze és legsürgősebben juttassák el pénztárunkhoz, — Reméljük, hogy tagjaink megértik azt, hogy a jelenlegi inflációs viszonyok között szervezetünknek mennyire fontos a pontos és gyors -tagdíjbefizetés mert a mai nehéz időkben szakszervezetünknek fokozottan szüksége van minden egyes pengőre, hogy a szükséges ügyeket tovább- vihessük. Figyelmeztés. Figyelmeztetjük a magánalkahnazottakat és kereskedelmi alkalmazottakat, hogy a Munkaügyi Egyesített Bizottság által folyó hó 3-án hozott határozatok rájuk is teljes mértékben vonatkoznak. Könyvkötők 8-án 16 órakor vezetőségi ülést tartanak. Kisiparosok 9-én 9 órakor vezetőségi ülést tartanak. SPORT * m KADfOMUSO JÚNIUS 8. SZOMBAT 6.45: Hirek, műsorismerte 7.05: Reggeli zene. 8.00: Előaí 8.15: Hanglemezek. 9.00: Zongí gordonka. 10.00: Hírek. Iá Hanglemez. 10.30: Rádióisk« 12.0Ó: Déli harangszó, hirek. ti Előadás. 12.30: Francia zone)« muzsika. 13.00: Szimfonikus ja 13.10: Felolvasás. 13.25: Opeh részletek. 14.00: Hírek. 14.10: \ röskereszt közlemények. 1‘*-: Kétzongorás jazz. 14.40: Előad 15 00: Magyar chansonok —- ® gyár előadók. 15.15: Rádióisi« Í5.55: Műsorismertetés. 16.00: f rek. 16.10: Török Erzsébet 16.25: Könyvszemle. 16.40: Ma0 nóták. 17.00: VHághíradó. I7;1 ,,Vígszínházi esték." Régi W. szerepek — mai színészek. E® kezes az ötvenéves Vígszínház1 18.30: A Munkás Kultúrszövet* ..Karinthy''-műsorba. 19.00: A ” diózenekar. 20.20: Hírek, sp« hírek. 20.20: „Szerelmes dalia®«* 20.40: Faludy Györggyel bes® get Gömöry Endre. 20.50: Hírei1 krónika orosz nyelven. 21.00: M sorismertetés. 21.05: Vöröske®* közlemények. 21.15: Hangos 1* Híradó. 21.50: Hírek és króm* angol nyelven. 22.00: Hirek. 2” Muzsikáló Páris. 22.50: Hírei 1 krónika francia nyelven. 23-® Napi hírösszefoglaló. 23.10: Sei mann-művek. Budapestről jelent a MTI Károlyi Mihály vasárnap Kápolnára utazik, ahol. ünnepélyesen fogadják. A volt köztársasági elnök népgyűléscn fog megemlékezni arról, hogy 1919 márciusá- bon ott indította meg az emlékezetes földosztást. Útjára elkísérik az összes politikai pártok képviselői. — Az új tankerületi főigazgató átvette hivatalát. Újvári Pál, a pécsi tankerület új főigazgatója hivatali működését a mai napon megkezdte. — Két köroTvosi kinevezés. A népjóléti miniszter dr. Bodrog Károly körorvost dencshazai és dr. L a p h e g y i László ötvöst komlói körorvossá kinevezte. — Takács Piovesan Szonáta-est kedden, 11-én 6 órakor a Ciszterci gimnáziumban. Jegyeladás a városi idegenforgalmiban 10—1 (az ünnepe kalatt is). — Kenőszappan, — Schmoll — Bison — Boxt cipőkrémek minden izlnben. Tangó parkettpaszta Kal- lós-Ulatszertárban, Bajcsy Zsl- línszky-út 5. *T. — . — Balatoni nyaralás. Pécs thj. város népjóléti ügyosztálya értesíti azokat a szülőket, akiknek fiú gyermekeit a kerületi irodák a balatoni nyaralásra előjegyezték,] hogy június 'hó 8-án, szombaton I délután 5 órakor Apáca-utca 8. sz.J. szám alatt (I. emelet) megbeszélésre feltétlen jelenjenek meg. — Sertést találtak. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányság útján a Mária-utca 25. számú háznál átveheti, , . i ■ , A református egyház köréből. Az úrvacsorái előkészítők utolsó alkalma szombat d. u. 6 órakor a gyülekezeti teremben (D. S. és Ny. P.). Pünkösd első napján nemcsak a templomban (Ny. P.), hanem a gyülekezeti teremben is lesz (P. L.) ünnepi igehirdetés melyet a templomban úrvacsoraosz- tas (D. S.) követ. A második istentisztelet (K. Z.) d. e 11 orako«- kezdődik. Délután 4 órakor (P. L.) prédikáció. Pünkösd másnapján 9 órakor csak a templomban (P. I*) igehirdetés. A második istentisztelet tíz óra tizenöt perckor lesz (D. S.). Ez alkalommal (K. Z.) úrvacsoraosztás is lesz. D. u. 4 órakor (K. Z.) ünnepet berekesztó istentiszteiét. A gyülekezet tagjait kéri a pénztári hivatal, hogy hetenként pontosan szolgáltassák be jövedelmük egy százalékát. — Rendőrségi hirek. Gönci Ferencné, Ferenciek-utca 52. szám alatti lakos feljelentést tett állítólagos Dávid Jánosné ellen, aki megjelent nála, hogy ruháért cukrot tud cserélni. Át is vett egy világos szürke női kosztümöt, azonban mind a mai napig nem jelentkezett. — H e 1 y n e r Gyuláné, Cserkész-utca 6. sz. alatti lakos lakására ismeretlen tettesek folyó hó 2-ára virradó éjjel betörtek és onnan egy rádió roncsot és 11 darab rádiócsövot elloptak. — A Kisiparosok Országos Szabadszervezete f. hó 8-án, szombaton délután 6 órakor vezetőségi és választmányi ülést tart. tI AmblMNi M fi • o r: Szombaton este '/t8 órakor: A cigány. Pünkösdvasárnap délután 4 óra. kor: A cigány. Pünkösdvasárnap este V28 órakor: A cigány. Pünkösdhétfőn délután 4 órakor: Dolly. Pünkösdhétfőn este ‘/í8 órakor: A cigány. Kedden este V*8 órakor: A cigány. PARTELET MI LESZ A PÜNKÖSDI ÜNNEPEK ALATT? PVSK az Elektromos ellen játsza le fontos mérkőzését. Igen nehéz mérkőzés lesz, mert az Elektromos komoly játékerőt képvisel és így nem lesz könnyű megszerzni a fontos bajnoki két pontot. Mi PVSK győzelmet várunk, de meglepetésre el lehetünk készülve. Egyetemi sportcsarnokban kosárlabda mérkőzés lesz az ünnepek alatt. A pécsi kosárlabda csapatok villámtornát rendeznek. A torna Iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. Városi fürdőben rendezi meg a Pécsi AC első úszó- és póló-mérkőzését. A versenyen részt vesz a fővárosi Postás úszó- és vizipóló gárdája. Az első ver- seny nagy küzdelmet ígér. DVAC vasárnap Kaposváron áll ki a KMTE ellen. Az alosztály döntő mérkőzés, amely két fordulós lesz, nagy küzdelmet ígér. A pécsi bajnok DVAC raméljük nem hoz szégyent Pécs futballjára. Mi eldöntetlen eredményt várunk. FELHÍVÁS A KÉTHÓNAPOS PARTISKOLÁT VÉGZETT ELVTÁRSAKHOZ A kéthónapos pártiskolát végzett elvtársak 11-én, kedden délután 5 órakor okvetlen jelenjenek meg a megyei bizottság székházában. MŰVÉSZET Hétfőn este zárul a képzőm szeti kiállítás a Baranyamegyei Múzeumban. A nagy sikerű művészeti eseményt egyébként sajnálatos esemény zavarta meg: Med- veczky Jenő „Női akt” c. művét ismeretlen tettes ellopta a kiállításról. A pécsi művészek egyik legkiválóbb ját, Sínké Andrást mély gyász érte. Egyetlen gyermekét, a négy éves Andriskát pénteken temették. A szobrász- művész barátai és tisztelői ezúton is őszinte, igaz részvétüket küldik. Az „Elvont művészet első magyar csoportkiállítása” Budapesten pünkösd hétfőjén zárul. A Kállay Ernő által rendezett kiállításról tájékoztatót adott ki. a csoport Kállai tanulmányával és tíz képpel. A tiz kiállító között négy pécsi: Fekete Béla, Gyarmaty Tihamér, Martinszky János és Mar- tyn Ferenc. A Baranyamegyei Múzeum következő is rendkívül értékesnek Ígérkező kiállítása a Mérnökök Szabad Szakszervezetéé, mely e hó közepén nyílik meg. Kosárlabda. Pünkösd vasárnapján délelőtt 10 órai kezdettel a következő mérkőzések lesznek az , egyetemi sportcsarnokban. A PEAC • második csapata játszik a Pius feltörő csapatával. A PEAC női csapata a jó játékosokból álló KISOK második csapatával méri össze erejét. Végül a PEAC első csapata játszik a legutóbb a Széchenyi ellen nagyszerűen szerepelt Ciszter együttesével. Hétfőn délelőtt sor kerül a női középiskolás csapatok villámtornájára. A mérkőzéseken a pécsi női kosárlabda- sport teljes utánpótlása felvonul. * A PEAC választmányi ülése. A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club folyó hó '8-án délután */t6 órakor .Egyetemi Sportcsarnokban'ARANYAT. brilliőnsoti használt órát, magas áron *•’’ KLEIN ANDO* óráa éa ékszerész Király-***? 28. szára, Telefon: 30-13 ÉRTÉKTÁRGYÁT, brllll»“! aranyát és ezüstjét csak régi bízható szakembernél értéke*'^ saját érdekében. Steiner H«*J órás és ékszerkereskedő, Kb* utca 4. és &évtnavuUák íéríi és női szövetek divatselymek vászonáruk menyasszonyi kelengyék 1 kitűnő minőségben Iván Irgalmasok-u. 24, Telelőn: 11-58. ARANYAT legmagasabb ár*^ veszek, Somogyi ékszerkere*** Anna-utca 9. az lévő clubhelységében választmányi ülést tart, melyre a választmányi tagokat, valamint az egyes szakosztályok vezetőit elvárja és pontos megjelenésüket kéri. Á választmányi ülés után ugyancsak abban a helységben fegyelmi bizottsági ülést tartunk, melyre a fegyelmi bizottság tagjainak és a megidézetteknek megjelenéséi kérjük. * A diáklabdarugóbajnoksóg utolsó fordulójának eredményei a következők: Ipari—Széchenyi 8:0, Pius—Ciszter 4:2. Végeredmény- 1. Ipari, 2. Pius, 3. Tanítóképjő, 4. Ciszter, 5. Reál. MSOII ran*1 magas áron vesz Szabadság pécsi nvomda es Bamwuiafl#11’. Munkácsy Mihály-^ ELCSERÉLNÉM Kaposváron^, 3 szobás összkomfortos laka® •& ugyanilyen pécsi lakáséri.^lg Lenkei Nándor, Pécs, Ügyes, fiatal , munkavcííM* magas fizetésre rékTu.26mkor«tér 1. 1 ÍRÓ HIRÓ^X Iitm «rám ára k«.*t6»ég: Munkácsy Xű* !»-». kiaáóhi*»**1. :•**' : á. trim. Telet“'1 —* Báré»* «:.> r.l.lt. kiadó 6 If J ClfBMf J 5 V t *ée* ».tafcadfio* Nyom*» M01 is nasuM® 555g! it arűan í Miklós Józse lakberendező. Széchenyikor 1