Új Dunántúl, 1946. április (3. évfolyam, 75-96. szám)

1946-04-14 / 85. szám

A miniszterelnök levele a Batsányi Társasághoz: „Mmdig nagy érdeklődé se; figyeltem a dunánúi» írók munka át és fokozot­tabban testem ezt ma...44 Annakidején beszámoltunk ar­ról,. hogy a Batsáhyi János ln» daimi Társaság márciusi közgyű­lésén tiszteleti tagjává választotta Nagy Ferenc miniszterelnököt, aki a múltban is nagy szeretettel kísérte íróink működését s aki­nek életpályája még régebben re­gényírásra ihlette egyik kiváló dunántúli írónőnket A megváltoz­ásról szóló levelet a Batsányi Társaság elnöksége a legutóbbi pécsi nagygyűlésen adts át a mi­niszterelnöknek, aki mái akkor meleg szavakkal köszönte meg a figyelmet s kijelentette hogy a inulfban is figyelemmel kísérte a dunántúli demokratikus magyar írók munkásságát $ mindent e' fog követni, hogy a mostani nehéz helyzetben is lehetőleg az Írók segítségére siessen é« a könyvkj adást elősegítve ezzel lehetővé tegye, hogy a demokratikus ma­gyar író a nehéz gazdasági víszo nyak köeött is megszólalhasson és teljesíthesse nemzete yánti kő telességét. ' A Batsányi társaság elnöksége most levelet kapott a miniszter- einöktőí, aki a levélheti is igen meleg szavakkal köszöni meg a Társaság iránta megnyilvánult bi­zalmát, majd a következőket Írja: „Mindig nagy érdeklődéssel fi­gyeltem a dunántúli írók mun­káját és fokozottabban teszem ezt ma amikor a tolinak olyan különösen nagy szerepe van a közvélemény helyes irányításá­val népünket lelki téren is a demokrácia tiszta szellemében nevelni és vezetni. Ez országunk újjáépítésének alappillére1' A Batsányi Társaság íródigjai nagy örömmel fogadták a minisz­terelnök levelét s rermélik, hogy munkásságukat nemcsak élőszó­ban hanem hamarosan folyóira­tunkban és könyvkiadványaik­ban is a magyar közönség aszta­lén« tehetik, Volksbtmdssta-svábszokfefők mííkodtiek a baranyai iaivakhats Vájsz Ión két ilyen szöktető» már le üleii a vármegyei rendőrség A minap írtunk arról, hogy « ki­telepítés előtt álló voiksbu.dista fcvábok körében az utóbbi időben tnindgyakoribbá lesznek a szüké- eek, egyrész az internáló táborok­ból, de sokan a nem internáltak közül in elbujdosnak falui okból beszivárognak a városba, aho’ be jelen tétlenül vagy álnéven hamis Iratokkal elrejtőznek az ellenőrző hatóságok silói Vannak akik így akarnak, vagy legalább is így sze­retnének kibújni a kitelepítés alól, vannak azonban olyanok akik csak azöit bujkálnak ilyen módon, hogy egy kedvező alkalmai fel- nasználva, hatósági asszisztencia nélkül juthassanak ki Németor­szágba. Módunkban áll azonban most, raegbizható vidéki értesülés alap­ján olyan jelenségről is beszámol­ni, mint amilyen a svábszökte,és s amelynél — eléggé el nem ítélhető nődön — még hivatalos hatósági ember is köz,rejátszik hogy előse­gítse ereknek a különben Is kite­lepítésre kerülő sváboknak a szö­kését. ilyen svábszöktető hatósági személyt lepleztek le a napokban pl, Vajszlón Kasza János 'roda- segédtiszt személyében, aki a vaj- szlói körjegyzőségen volt alkal­mazva és hivatalos minőségében segítette elő több internáló tábor­ból megszökött svábnak Németor­szágba való szökését Kasza János ezeknek, a külön jpn más községi Illetőséggel bíró sváboknak a szökését úgy segí- ette elő, hogy részükre hamis pol­gári személyi ’apót állított ki, aminek segélyével azok meg i* szöktek az országból. Kasza pediq udta. hogy az illetők elózősn in- ernáló táborból szöktek meg azt s tudta, hogy részükre polgári sze­mélyi lapot kiállítani nem szabad Szerencsére, a manipulációt hatna rosan leleplezték, úgyhogy Kaszá. nak csak négy esetben sikerült Ilyenformán a svábszöktetés Akadt azután ugyancsak Vajst- !ón egy nembivatalos svábszöktető is. Hegedűs Dezső cipés/mes- tei vajszlőd lakos meg éppenség­gel a saját személyi lapját adta oda H 6 m a n Antal beremendi la­kos. szökött Internáltnak akit elő zóen házába fogadott, munkára al­kalmazott, sőt később Hómann feleségé*, aki időközben mersz* kött i pécsi Internáló 'ábrái;| .zintén házába fogadta Hómat, nők' szintén szökésre készültek ezért Beremertden el Is idogetták ngóságukat. hogy aztán íVkalmas ílilanatban a Hegedűstől kapott oolgén személyi lap felhasználásé, val kiszökhessenek Németországba. A szökés ebben az esetben nem sikerült, mert azt Idejében elep­m ÚJ OUNANTÜL | lezték és a Hómahn-házaspárt már útrakészen, csomagjaikkal együtt sikerült a vármegyei rendőrségnek i lefülelni. A volksbundista házas­párt, mint értesülünk, a rendőrség Pécsre szállította és valószínűleg az internáló táborban most már fokozottabb őrizet alá kerülnek Ügy értesültünk hogy a várme­gyei rendőrség a két szöktető!, kaszát és Hegedűst letartóztatta és megindult ellenük a büntető elté­rés. A, közvélemény különben méi- tán találja érthetetlennek a volks- bundista svábok körében szinte járvánvszerűen elterjedt szökési lázt. annál is inkább, mivel ők maguk is tudják hogy előbb-utóbh úgyis hamarosan Németországba kerülnek. Tudniok kellene, hogy aki így szökés útján akar oda ki­kerülni az ezt a helycserét a ren­des úton-módon. ‘ehát a kitelepítés során sokkal kedvezőbb kOrfllmé- \ nyék között teheti meg. Ha csak a - magukkal vihető értékeket, ingó- ; Ságokat tekintjük könnyen meg­állapítható hogy azokból, ha ügy | próbálnak szökés útján kijutni az országból sokka: kevesebbet! vi­hetnek magukkal mint rendes úton. Hiszen az újságokból olvashatta mindenki hogy a pestkörnyéki ki­telepített volksbundlsták szemé­lyenként 80--100 kilónyl ingósá­got vihettek magukkal, emellett az utazás is sokkal kényelmesebb és biztonságosabb a részűkre A kitelepítő vonatokon orvosi fel­ügyelet mellett és megfelelő ellá­tássá! utazhattak úgyhogy a vona tokon még konyhák is rendelke­zésre állnak a kitelepítendők főt ételekkel való ellátásra.. Igeq fontos körülmény ezenkí­vül hogy a kitelepítendők maguk­kal nem vihető ingóságait' a ható­ság előzőleg leitárba foglalja, amelynél fogva Németországban hivatalosan módjukban áll bizo­nyítani, hogy milyen értékeket hagylak hátra A magukkal vihető nagyobb mennyiségű holmi birto­kában viszont új otthonukban is nagyobb lehetőséggel kezdhetnek majd új életet, míg a szőkevérvek mindezektől a kedvezményektől saját magukat fosztják meg Szö­kés esetén természetesen még an­nak a kellemetlenségnek Is kite­szik magukat, hogy a hatóságok elfogják őket. amely esetben újból visszahozzák őket, mint szökevé­nyeket és még büntetésnek is ki­teszik magukat. KERESKEDELMI TÁRGYALÁSO­KAT INDÍTUNK SVÉDORSZÁG­GAL ÉS DÁNIÁVAL Budapest: A1 Világosság ér­tesülése szerint Svédországgá! és Dániával még májúé havában ke­reskedőd tárgyul ások indulnak Otven százalékos vasúti kedvezmény a sportolóknak Budapest: Az 50 százalékos vasúti kedvezményt e. kereske­delmi miniszter kiterjeszti az ösz- szes sportszövetségek igazolt ver­senyzőire is Megtartják ax amerikai atom» bontja kiüákleteket Washington: Truman el­nök bejelentette hogy a május 15-re tervezett, de közben elha­lasztott csendesóceáni atombomba kísérleteket megtartják Amerikai emlékmű Atatürk sírjára Ankara: Amerika hatalmai méretű síremléket küld Török­országba Atatürk sírjára. A moziíL-szakazervezei országon főtitkára Pécsett Kellern elten meglepetést keltett a városban a moziknak legújabb intézkedése, amely szerint a város három mozija közül csupán egy ad műsort egész héten át, míg a másik kettő csak vasárnap játszik. Pécs a többi városokkal szemben amúgyis szűkében van szórakozó­helyeknek és most rnég a kultúra- terjesztésnek és szórakozásnak ez a legnépszerűbb lehetősége is meg­szűnik. De áldatlan elhatározás ez abból a szempontból is, hogy a csökkentett előadások miatt az alkalmazottak egy része is ke­nyér nélkül marad Mindezeknek a problémáknak, valamint a filmszakmában helyi viszonylatban felmerült kérdéseit nek elintézésére tegnap Pécsre ér­kezett Rí dó István elvtára, a Mozialkalmazottak Szakszerveze­tének országos főtitkára. Remél­hető, hogy útjának eredménye­képpen a moziszakms régóta va­júdó kérdései nyugvópontra jut­nak Tankönyv revizfé Budapestről jelenti a MTI- A vallás- és közoktatásügyi minisz tér az összes, múltban használt tan­könyveket központi felülvizsgálat, nak vetette alá annak megállapí­tása végett, hogy megfelelnek-e a demokratikus felfogásnak és nem tartalmaznak-e olyan részleteket, amelyeket fasiszta szellemű szov. jet elleni, vagy demokrácia elleni szempontból kifogásolni lehet A központi felülvizsgálat eredménye­ként a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelkezésére a közvet­len vezetése alatt álló Iskolák ban kizárólag azokat a tankönyveket és csakis abban a kiadásban sza­bad használni, amelyek a Közne­velés című lap múlt évi 5—7—9. számában közzétett tankönyvjegy­zéken szerepelnek. Jelentkezés a Nemzeti Segély romániai bányász gyermek üdültetésére Pécs városa és Erzsébettctep: MNDSz központja Pécs, Széchenyi- tér 8., II. Április 15—19., délelőtt 9—1 -lg Pécsbányatelep: MNDSz helyi­sége Április 15—19. délelőtt S—12 ór4ig. itiecsekszabolcs! Szakszervezeti helyiség. Április 15—19. délelőtt 8—12 óráig. Vasas és Hosszúhetény: Varason szakszervezeti helyiség. Április 15—19, délután 4—6 óráig. Somogy: tvlNDSz helyisége Áp- tills 15—19, délután 4—6 óráig. Újhegy: MNDSz helyisége. Ápri­lis 15—19, délután 4—6 óráig Gyárvárosi MKP helyisége Áp­rilis 15—19, délután 2—4 óráig. Meszestelep: MNDSZ helyisége. Antiiéi 15—19 déhrtár 4—é úsálg. 5? SZÉNCSATA 5? A pécsvidéki bányatelepeken a szén­csata pénteki eredménye 152 vagon A pécsvsdéki bányászok a széncsatában A tovább tartó széocsatában t munka hősei közé kell soroznunk a pécsvidék, bányák égésű mun­kásságát mert fáradságot, semmi­féle akadályt nem ismerőén tesz­nek eleget az újjáépítésért vállalt kötelezettségeiknek Külön meg kell emlékeznünk a mecsekszu­bolcsi Ferenc József akna bányá­szairól, akik elérték a napi 9.75 q fejkvótát s ezzel a teljesítményük-. kel a békebeli termelést is messze túlszárnyalták. Somogy vármegye a bányászokért Somogy vármegye kommunistái. gyűjtési akciót indítottak a pécs- vidéki bányászok részére. Kapós várról indult el a gondolat, hogy a nélkülöző bányáazságon éleim i­szergyöjtéssel kívánnak segíteni. • Az elgondolás nagyon szép volt, történt is mozgalom és a gyűjtés eredménye megmutatkozik. Azon­ban úgylátszik Somogybán is a szegényebb néprétegnek az áldo­zatkészsége sakkal és nagyban fe­lülmúlja a gazdagokét. A* össze­gyűjtött élelmiszer beszállításánál tapasztaltára, hogy Somogybán még nagyon sok a reakciós, na­gyon felütik fejüket a demokrácia ellenségei. Megtörtént az, hogy amikor a bányászok részére ki­hirdették a gyűjtést ugyanakkor Szülök községben az onnan el- interoált pap szabadságon volt és ő is hirdetést tett közzé, hogy adakozzanak *z internáltak ré- szére.Az eredmény, mint a hely­beliek mondják, várakozáson fe­lüli volt, természetesen az inter­náltak javára. H< imokszentgyörgy községben pedig « nemzeti bi­zottság tagjai amellett szavaltak, hogy ők bizony a bányászok ré­szére nem hajlandók élelmiszert adui A fenti két községben azon­ban mégis történt gyűjtés « kom­munisták és t, szociáldemokrata munkáspártok között. De nem hunyhatunk szemet a reakciónak exirényú megmozdulása felett, na­gyon Figyelmébe ajánljuk a So­mogy me gyei közigazgatási hatósá­goknak ennek a kél községnek magatartását a demokrácia ellen. Fazel szemben meglepő volt Andocs község gyűjtési errdmé nye, ahol ugyanis nem térhetünk ki a reakciósok itfattoroos mun­kája ejől. Az andocsi barátok, akik Szent Antal köntösébe bújva folytatják alattomos akroamutiká- jnkat Elvetemültségükben képe­sek voltak még azt js elkövetni, hogy 3 zárda kertjében eltemetett orosz katona sírján felállított fejkópján levő csillagot leverték a sírna helyzeti koszorút széttép­ték. Ezzel ellentétben a községben ennek dacára varrnak nemesen gondolkodó és a bányászsiggal érteni tudó kommunisták, igazi munkásérzoLroü magyar emberek. Gőgös József malomtulajdooo* igazi kummunista és munkást be­csülni tudó ember. Egymaga a bányász terhén anyáknak és egyéves korig S csecsemőknek 500 kg finom-, kenyériUartet és grízt adott, óriási áldozat ez egy embertől. Amíg ilyen emberek vannak, ad­dig nem kell félni attól, hogy dacára a reakciós megmozdulá­soknak erőt vesz rajtunk a reak­ció, vagy a fasizmus ereje. Ezúton küld bálás köszönetét a bányászanyák és csecsemők nevé­ben a szakszervezet vezetősége, nemes adakozásé elvtársunknak. Meg kell említenünk még a falu bíróját is, aki mint a falu felelős vezetője, fáradságot nem ismerve, közre­működött a gyűjtésben. Plol! Ferenc köreégi bíró példaképül állhat nagyon sok somogyi hős* ség vezetője elé. Nem utolsó sorban köszönetét érdemel Tolnai Jó­zsef községi elöljáró, a Függet­len Kisgazda Pártnak vezető tagja. Andocs községnek büszkesége 0 bárom ember. A,’T>écsvidéki bá­nyászáig mindenkor szeretettel gondol e három ember nemesezJvfl és áldozatkész szolgálatira. Ta­nulhat tőlük egész Somogy vár­megye lakossága büszke lehet az egész vármegye, arrrfg Ilyen és ha­sonló polgárai vanaok A bl- nyásreág nevében fogadják ro­ut on is hálás köszönésünkét ég kérjük őrizzenek meg soeretetük- ben továbbra is, mi bányászok is olyan szeretette’ gondolunk jó­tevőinkre. .Tószeren csitt Vass József. Mecsekazabolcs. Felhívás önkéntes bányászmunkára A MaDISz eddig négy roham- brigádban többszáz ifjút küldött a bányákba A MaDISz országos vezetősége Felhívj« szervezeteit, hogy további rohambrigádokat toboroazanak össze, mert de­mokráciánk megszilárdításáért ma •a bányákban tudunk legtöbbet tenni. A Magyar Ifjúság Orszá­gos Tanácsa pedig csütörtök dél­utáni ülésén határozta el, hogy a* egész magyar ifjúságot felhívják: jelentkezzenek minéí többen ön­kéntes bányamunkára' Aiz ifjúsági szervezetek külön is felhívást bo­csátanak kt . .......... A széncsata hősei A Mátmvidéki Szénbányák mi­niszteri biztosának jelentése szé­riáit a munkafegyelem szilárd, a hangulat lelkes. Ennek jele az ia. hogy 9 elvtárs, névszerint Nagy Miklós. Sípos János. Székely Já­nos, Székely József. Tóth Berta­lan, Töröcsrk Pál. Veocze! Károly. Zelnik Adám, Zsák Ferenc vójá rok április 7-én ae elrendelt egy műszakon kívül még egy második műszakot is vállaltak, hogy « hét fői termelést előkészítsék. Várpa'otának. * széncsafa első győztesének március 15-re 60 vá­gón termelés volt « kitűzött c£fta. Március 5—15-ig mér valamivel felül termeltek a napi <50 vagónon, 15-tól 20-ig pedig 65.7 vagóut tel­jesítettek A legkiválóbb roham- bányászok voltak: Harák István, Müller Ferenc, Müller József vá­járok, Borbély Gyula segédvájár, Patonai József, Léczó János csil­lések. Ezek 48 métermázsa átlag­teljesítményt értek el. Szabó Ist­ván IV., Németh József HL, Kaszner József csapatvezetők csa­patai pedig mégtöbbbet. átlagba® 52.25 métermázsát termeltek. A. pénzügyminiszter vezetésével tárcaközi bizottság utazott Párisba Budapestről jelenti a MTI: A tfemtlliós amerikai kölcsönnel kapcsolatos kérdések megtárgya­lására Gordon Ferenc pénzügy- minkwtúr “ezetéoévol tárcakös bizottság utazott Parisba A ma­gyar küldöttség különvonat* szombaton délben 2 órakor bagyt* «1 a Keleti pályaudvart -

Next

/
Thumbnails
Contents