Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1947–1952
1947. január, püspöki jelentés
keresztyén egyházak képviselői részéről minden elő zetes megállapodás nélkül teljesen azonos szellemű felszólalások hangzottak el. Majd később a zsidótragédia végkifejlésével kapcsolatban a kormány és a karhatalom intézkedéseit ostromló tiltakozások sem csak a két protestáns egyház részéről voltak azonosak, de tökéletes összhangban álltak a római katholikus egyházéival is, ami az egymás kölcsönös tájékoztatását célzó megbeszélés keretében nyilvánvalóvá lett. Keresztyén egyházak részéről az embertelenséggel szembeni állásfoglalás azonossága természetszerű és magától értetődő is volt. Összhang nyilvánul meg a ma időszerű állásfoglalások jórészében is. Az ideiglenes nemzeti kormányhoz intézett első memorandumot, amely az egyháznak a helyzetváltozással kapcsolatos nyilatkozatát és kívánalmait tartalmazta, egyházunk és a református egyház elnöksége együtt irta alá, és annak jelentőségét emelte, hogy a római katholikus egyház azzal együtt nyújtotta be a maga hasonló tartalmú memorandumát. A református egyházzal s a többi az Egyházak Világtanácsában képviselt egyházakkal és denominációkkal szoros együttműködésben állunk az Egyházak Világtanácsa hazai szervezetének keretében. Velük együtt kapjuk és osztjuk el testvériesen egymás között a Világtanács útján érkező, gazdag külföldi szeretetadományokat. Alkalmanként lélekemelő kooperáció létesül a szeretetadományok terén a római katholikus egyháznak ezzel a kérdéssel foglalkozó szerveivel is. Adná Isten, hogy az eg\ házak közötti összhang, amely ma nemcsak megyar jelenség, de világviszonylatban is megnyilvánul, fennmaradna, elmélyülne, s ezáltal hatékonyabbá válnék az egyház hivatástel21