Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1947–1952

1947. január, püspöki jelentés

Igét hirdettek, szeretetet gyakoroltak, terjesztettek, irgalmasságot kértek, békességért könyörögtek. Egyházunk is tiltakozott akkor és ott, ahol szükségét látta, az indulatokat fékezni kívánta és a világot a megbékélésre ösztönözte. Az egyházak ezt hol együtt, hol külön-külön tették és kerületünk ezekben az országos jelentőségű kérdésekben és a vészes időkben sok esetben az egyházegyetemmel együtt határozott és egységesen cselekedett. Nem egyházunkon múlott, hogy figyelmeztetései, jószándékai és a rabulisztikákkal szemben fellépő állásfoglalásai csak fékező erőt, vagy válaszra sem méltató elintézést váltott ki. Ha erőnk gyengének bizonyult a szélsőséggel szemben, akkor mások ereje a bujdosásban és a szótlanságban volt. Amint a mentőcsónakos ereje a viharvert tengeren csak korlátolt erőt és segítséget tud nyújtani a hajótörötteknek, mert erejét a vihar lefogja, szávát az orkán elfojtja, úgy fogta fel sokszor az egyház kiáltó szavát is a politikai vihar. Célt tévesztettek azonban azok, akik az egyház felett és az egyház nélkül döntöttek. Híveink seregeinek soha nem látott egyházszeretete, a krisztusi tanokba vetett hite, Isten igéje utáni szomjuhozása, az egyház-vigasztalás s az egyház iránti ragaszkodás és bizalom megtölti templomainkat, imaházainkat és egyházi életünk uj renaissance korát kezdi élni. Ez a tény és a minden nap kapott isteni segítség lehet a mi válaszunk arra, amit gondolkodó elme felmérni és megismerni nem tudhat. Az a csodálatos isteni segítség, amely mindnyájunkat. országunkat és népünket oltalmazta és védte, vigasztalta és segítette, gyullasztja és serkenti szi8