Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1944. Rendkívüli közgyűlés

1944. április

21 hogy az egyházkerület ezen legkiválóbb két fia ülhessen az élen, a vezéri székekben. — A mi egyházunkban meghonosodott ikerelnökséget én egészen evangéliumszerűvé úgy tenném, ha az egyházi és világi elnöki szék közt egy harmadikat üresen hagynók s úgy helyeznők a kettő közé. Nem egyébért, hanem a mi üdvözítő igazságokat bíró és hirdető egyházunk láthatatlan Ura, az Ür Jézus Krisztus számára, aki ott van mindenütt, valahol, ketten, vagv hárman egybegyűlnek az Ő nevében. — Azt kértük Egyházunk égi Urától, hadd üljön Kardos Gyula püspökünk Őmellette az élen egyfelől és Laszkáry Gyula kerületi felügyelő másfelől hosszú-hosszú éveken át és járhassanak előttünk az Ür fényének fáklyalángját hordozva előttünk! Valamíg eljuthatunk majd az ígéret földére, a Kanaánba, az ezer éves magyar és egyházkerületi határokig! De jaj, másként lett minden! És még második esztendejök sem múlott el s ők máris ott az Academia Coelestis, az invisibilis ecclesia körében foglalták el helyöket az Ür két oldalán .. . Nem az él sokáig, aki sokáig él, vagy ki soká munkálkodhatik és alkothat földi élete során. De az, ki egész életét az Ürnak éli és az Istenben él egészen. Az egyszerű gyertya a világító toronyban, nem fontos, hogy mekkora, mégis messze elvilágít, áldott útmutatóként ... Ez volt Kardos Gyula püspökünk lénye is közöttünk és előttünk . . . Élete útjának a mi egyházunkban elérhető legmagasabb pontjára is elérkezve, megmaradt annak a mindenkor puritán, nemesveretű és kedélyű és mosolygású egyéniségnek, ami mindenkor volt. És mennyi kedélyt, melegséget és örömöt vitt be ebbe a méltóságába. Hogy tudott nemes örömmel örvendeni annak a bizalomnak, amely feléje fordulva, mindnyájunk fölé emelte őt. Amikor először vett hírt erről, mely megindult hangon nyilt meg ajka így szólalván meg: „Egy igazán boldog embert láthatnak itt és most!" Ettől a legmagasabbrendű életrúgótól indíttatva, tett félre minden fájdalmat, ami a szívét szorongatta azóta, hogy a halál torkában ott kellett hagynia hűséges hitvestársát, nem számolva a rája váró küzdelmekkel és megkísértetésekkel, félretéve az őt körülvevő gyermeki szeretet aggodalmaskodását — foglalta el helyét az egyházkerület világító őrtornyában, hogy Isten szíve szerint való főpásztorrá nőhesse ki magát ... A szívét ajánlotta fel erre a szent szolgálatra. Egymás után kijövő intézkedései, rendelkezései, mind fehér galambok gyanánt röppentek szét egyházkerületének oltárai és parókiái felé, nagyvonalú tevékenység előhírnökei és zálogai gyanánt ... Hogy mindenik új életzsendülést vigyen a feléje néző tájakra. Valamennyi minď a szív emberének a megnyilatkozása volt. A mystéria coelestia legfőbbikének, a Szeretetnek a felindítására, a gyűlölködésnek ezen jégkorszakot előidéző jelen világában ... De jaj, mindez csak indulás és ígéret maradhatott csak . . . Mert a szív, ez a kicsiny műszer ott nemes kebelében csakhamar kihagyni kezdett. . . Aztán hamarosan megszakadt ... S földi munkatér helyett a jól végzett munka paradicsoma nyilott meg előtte, ahová zokogva kísérte el szép családja, hűséges gyülekezete, az Isten akaratán megnyugvást nehezen találó szeretteinek köre, a gyakori gyászba boruló egyházkerülete és szeretett hajdani egyházmegyéje . . . A tövig égett gyertya után üresen maradó gyertyatartó sorsát az egyházkerület világító tornyában erős szívvel vette kezébe az itt magára maradt vezértárs, Laszkáry Gyula ott az Egyház Urának másik oldalán, aki szívét több mint negyven éve tette le az Evangélium oltárára s adta oda magát, hogy az innen kiáradó fény és melegség továbbsugároztatója legyen, akár az egyszerű kis Petény falusi gyülekezetében, akár a nógrádhont-barsi tájakon, avagy az éler*, az egyházkerület világító tornyában . . . Az Ür evangéliumának melegét, szelídségét, nemesveretű patináját és eré-