Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1944. Rendkívüli közgyűlés

1944. április

22 lyét személyesítve meg lovagi mivoltában. Mint homo verae fidei et bonae conscientiae osztotta meg szívét kedves családja, bájos gyermekei, úri háza és a mindig töviskoszorút hordozó evangélikus egyháza között. Sorsa útjának sok-sok kísértései közt, az őt is érő és személyét is körülhullámzó sokszori gyűlölködés hullámveréseiben számos példáját adva egyháza iránti szeretetének, állta meg hitének nem egy próbáját, készen állva mindenkor és minden vonatkozásban a szolgálatra, amellyel az Úr ügyét e világban előbbre vihette. Mint Isten kegyelmes eszköze állott előttünk egyházkerületünk élére is odakerülten . . . Amikor oly hirtelen és váratlan magára maradt.. . Ekkor is erős kézzel vette át feladatát, a világító toronyba új lángoszlop beállítását... és amikor ezt is szerencsés kézzel megoldotta, vajh ki gondolt volna arra, hogy ez volt utolsó munkája! Megtört testtel roskadt betegágyába, amely köré hiába sorakozott sírva az árvasorstól reszkető gyermek, a gyászfátyoltól remegő hitvestárs, az egész egyházkerület ... A halálnak feléje elindított sötét hajójáról visszatartani kevésnek bizonyult az emberi tudomány, az imádság és az Istenhez szálló könyörgés. És ráfagyott testi arcára a mosoly, hogy az Úr földöntúli oldalán találva meg helyét, lelki arcáról soha el ne tűnjék az .. . Kegyeletes érzésekkel állunk meg nagy sorspróbákkal teli életünk sorsának útjain e porhamúba hamvadt két lángoszlopunk előtt, a tragédiák árnyékában járó egyházkerületünk népének nevében. Lényöknek csak a fényét láthatjuk előttünk és felettünk, de a melegét is érezni már nem adatik tovább. Átadjuk őket — mielőtt tovább mennénk sírjuk mellett elhaladtunkban — Egyházunk mennyei Urának, hogy legyen örök az Ö közelében elkészített helyök. De előbb ebben a formában is megköszönjük nékik, hogy a mieink is voltanak, hogy leikök gazdag kincstárából minékünk is rész jutott, s hogy ennek gazdag tárházából egyházkerületünket is részelteték . .. Míg lehalkult szavunk hozzájuk ér s az égi békesség szent mosolygását szívjuk orcáikról magunkba, búcsúhangjuk felénk szállását érezzük a csendből, mi felettünk elborul: „— örömeink hulló rózsák — sorsunk csak tövisvalóság — csend honol a temetőn, — akik értünk most könnyeztek — öleljetek által minket — őrizzétek emlékünket — meleg szívvel, szeretőn . . ." Aztán Isten szent arcába nézünk, akinek a gondolatai nem a mi gondolataink, hiszen másként reméltünk mi mindent — de ezért is és így áldjuk értök az Istent. . . Ámen.