Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1944. Rendkívüli közgyűlés

1944. április

15 képviselőjéhez, a felügyelőkhöz, presbiterekhez, az összes egyházi tiszt­viselőkhöz, sőt az összes, minden rendű és rangú, nyelvű és foglalkozású hívekhez és — élükön a papnékkal — külön hangsúlyozottan a nőkhöz is. Az egyházvédelem és egyházépítés szent kötelessége alól jogosan nem vonhatja ki magát senki sem. Még pedig nemcsak lelki vonalon. Elsőrendű feladat a külső keretek megvédése és építése is. Ebben is számítok segítségükre. Őrködöm auto­nómiánk felett és megvédem azt minden támadással szemben. A törvénye­ket és törvényerejű rendeleteket megtartom és megtartatom. A közigaz­gatás rendes, pontos menetét és gyors ütemét biztosítom. Megszervezem az egyházkerület központját, és gondom lesz arra, hogy itt lüktessen az egyházkerület élete. De nemcsak az ide, hanem az innen vezető utakat is kiépítem. Amint a viszonyok lehetővé teszik, felkeresem az egyházkerület egyházközségeit s minden gyülekezetemmel személyes kapcsolatot teremtek. Anyagi világban élünk, melyben anyagiak híján megélnünk nem lehet. Ezért az anyagi lehetőségek ésszerű kihasználására s meglévő birtokállo­mányunknak nemcsak fenntartására, de gyarapítására is törekszem. A szo­ciális érzék fejlesztésével és a lehetőség szerint új források feltárásával szeretetintézményekben szegény egyházkerületünket ilyenekkel gazdagí­tani szeretném. Fontos egyházi érdeket látok abban, hogy a lelkészek és tanítók, természetesen a vallástanító lelkészek és segédlelkészek is, anyagi gondoktól lehetőleg mentesítve élhessenek hivatásuknak. Mindez egyházvédelem és egyházépítés. Egy pillanatra sem tévesztem szem elől, hogy a dunáninneni egyház­kerület nem önmagáért van, hanem csak része az egyházegyetemnek. A társegyházkerületekkel a legmelegebb viszonyt ápolva, szervesen be aka­rom építeni az egyházkerületet az egyházegyetem testébe. Ha négy vagy ötfelé. húzunk és ugyanannyi részre hullunk, az ostrom, amely alatt min­dig állunk, vesztünket jelentheti, ha azonban szoros egységbe forrunk, , kicsinységünkben is hatalmas erőt képviselünk. Ezért nem kötelességből csupán, de szent meggyőződésből is, szívvel-lélekkel felesküszöm püspöki minőségemben is az egyházegyetem egyetemes felügyelőnk kezében ma­gasra tartott lobogója alá. És boldog elkötelezéssel csatlakozom ahoz a ki­próbált és ígéretes belmissziói irányhoz, amelynek életrehívója és kép­viselője egyházunk lelki munkáját irányító püspökünk, akinek püspökké szentelésemért az egyházkerület színe előtt hálás köszönetet mondok. Az erők összefogása is egyházvédelem és egyházépítés. Tudatában vagyok annak, hogy hazai egyházunk integráns része a lutheránus világegyháznak. A háború után új életre támad a Lutheránus Világgyűlés. Én is ismét ott leszek annak munkásai között. A világprotestantizmus átfogó szervezetei is azoknak a soraiban talál­nak, akik kezet nyújtanak azok felé a protestáns testvéreink felé, akikkel most, a háború alatt csak a szívünk dobbanhat össze az újbóli testvéri összeölelkezés boldog reményében. A világprotestantizmus nagy családjában legközelebbi testvérünk a hazai református egyház. Az azzal fennálló, négy százados, benső kapcso­latot minden erőmmel ápolni és elmélyíteni igyekszem abban az áldásos­nak bizonyult szellemben, amelyben egyetemes egyházi szolgálatom ideje alatt a református egyetemes konvent fenkölt gondolkodású és az igazi testvériség lelkétől áthatott főtanácsosával közel egy negyedszázadon át együttműködtem. Mint az egyetemes keresztyén anyaszentegyház tagja, testvérének tartja és vallja egyházunk ebben a Krisztus alapította, nagy, átfogó, szent

Next

/
Thumbnails
Contents