Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1942

1942. október

106 VI. FÜGGELÉK. EMLÉKLAPOK: A Dunáninneni Evang. Egyházkerület két nagy halottjának: D. Kovács Sándor püspöknek és dr. sztranyavai Sztranyavszky Sándor egyházkerületi felügyelőnek temetéséről. I. Turóczy Zoltán tiszakerületi püspök gyászbeszéde D. Kovács Sándor ravatala felett 1942. április 2-án (nagycsütörtökön) a budapesti Kerepesi-úti temetőben: ÁLOM ÉS LÁTOMÁS. Joel 2 : 28. Álom és látomás Isten ajándéka az ótestámentum prófétája szerint, így látja Isten e két ajándékát az anyaszentegyház életének küszöbén az első pünkösd apostola is. Egyik sem az élet quietivumainak ajándékát látja benne. Nem az élet keserű valóságaitól elvonatkozó, álmodozó és ábrándokat kergető emberek azok, kiket Isten ily megajándékozottainak tekint az írás. Aktív emberek ezek. Álmaikat és látomásaikat Istentől kapják, mint célt, mely úgy megigézi őket, hogy szabadulni nem tudnak tőle; mint hivatást, melyről úgy érzik, hogy ezzel állanak, avagy esnek el; mint csontjaikba rekesztett tüzet, mely hajtja őket, mint a mozdonyt a benne lévő gőz. Fölgyúlt emberek ezek, kiket az egykor Mózesnek égő csipkebokorban megjelent isteni tűz lángragvujtott és szent küldetéssel útnak indított. Közöttük csak az a különbség, hogy a vének álmai természetük szerint valószínűleg inkább a múltról beszélnek, az ifjak látomásai pedig szintén természetük szerint inkább a jövőre vonatkoznak. Álomra és látomásra egyformán szüksége van az életnek. Amelyik nép nem becsüli meg múltját s arról nem tud álmokat álmodni, annak ifjai gyökértelen s táj szerűtlen idegen reformok utolérhetetlen délibábjai után futnak, s katasztrófába sodorják, kit megmenteni szeretnének, a népet. Amelyik nép pedig nem lát látomásokat jövőjéről, nincsenek eszményei, melyekért élni és halni kész s amelyek után úgy jár megigézve, mint egy szellemi holdkóros, az belesatnyul a nyárspolgári élet szűk keretei közé s így megy a lassú, biztos halál felé. Ha egy népnek csak álmokat álmodó vénei vannak, annak már csak tegnapja van, mája csak tengődés, holnapja pedig nem lesz már. Amelyiknek pedig csak látomásokat látó ifjai vannak, annak életében teljesítetlen marad a holnap előkészítésének nagy ürügye alatt a ma szürke kötelessége s miatta elpusztul a ma is és a holnap is. Kovács Sándor püspöknek, aki előttünk pihen ebben a koporsóban, Isten együtt adta ajándékba a vének álmát és az ifiak látását. Ifjú korától úgy szerette a múltat, ahogyan csak életútjukat már megfutott s emlékeik színes álompalotájába visszahúzódó vének tudják azt szeretni. Ezért lett történettudós. Lehettek és lehetnek, akiknek egyháztörténelmi tudása részletesebb s aprólékosságaiban szorgalmasabb volt, mint az övé, de kevés volt olyan, aki oly szintézisben látta volna a múltat, mint ahogyan ő. Kik lábainál ültünk, mikor katedráján beszélt,