Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1942
1942. október
107 emlékezünk reá, milyen mesteri módon tudta elénk állítani egy-egy kornak a képét, szellemi alkatát apró s mégis jellemző vonásokban, de nagy átfogó összefüggésben. Olyan élményszerű volt, mintha kortárs-vének emlékezése lenne s olyan színes, eleven, amilyen csak az álom tud lenni. A vének álmait adta ajándékba néki Isten, ezért lett belőle már ifjan öreg regős, kinek ajkán életrekelnek régi, kicsiny és nagy történetek vigasztalásul, okulásul, mulatságul azoknak, kik hallgatják. A vének álmait adta néki Isten, ezért volt a nyelve olyan zamatos, mint az óbor. Benne zengett a fej érmegyei falusi gyermek beszédének keresetlensége s szeretett régi költőinek klasszikusan antik tiszta pathosa. Kovács Sándornak azonban ajándékba adta Isten az ifjak látomását is. A történelmen kívül még egy nagy szerelme volt és ez a missziói munka. Ez mozdította ki újra meg újira ,,múzeumá"-ból az öreg fóliánsok közül, ültette vonatra, kocsira s indította el őt, a tudós professzort, majd egy egyházkerület püspökét, szolgálni törődött testtel, ifjakat megszégyenítő mozgékonysággal a templom nélkül való népnek, gyűjtögetni és életrekelteni a szétszórtan fekvő csontokat. Talán abban találjuk meg ennek a két iránynak, a vének álmainak és az ifjak látomásainak összefüggését, hogy az, aki a vének szerelmével szerette az egyház történetét, ezt szerette a szórvány és a misszió egyházszervező munkájában is, hiszen ez az egyházteremtő Szentlélek műhelye, ahol a szemeink előtt épül a holnap egyházának történelme. A vének álma s az ifjak látomása egyaránt földhöz kötött. Nem légüres tér meséje s a valóságokat lába alól kirúgó utópia. Ezért volt Kovács Sándor is annyira odakötve ehhez a magyar földhöz, amelyből vétetett. Magyar volt ízig-vérig. Erényeiben és hibáiban is. Ezért szerette jobban a magyar történelmet, mint a világtörténelmet, ez volt egyházkormányzati működésének is vezérelve, de ezért viszi sírba is álmainak nagy részét. Ezért kaptak sokkal többet tőle kortársai, mint ami maradandó betűkben az utódokra száll át tőle. Kovács Sándor szolgálatát megelégelte Isten. Hazahívta. Az álmokat álmodó vén — a világ kifejezése szerint — örök álomra szenderült, a látomásokat látó ifjú — a keresztyén hit kifejezése szerint — átment a színről-színre látás birodalmába. Istennek adja most vissza talentumait. A leszámolás és megméretés nem a mi dolgunk. A mi dolgunk az, hogy világosan lássuk a mi bűneinket: Nincs ember, aki Isten színe előtt állva joggal elmondhatná magáról, hogy híven sáfárkodott talentumaival. A mi dolgunk az, hogy világosan lássuk a mi kötelességünket: megtanluni a leckét, mire Kovács Sándornak ebben az előttünk lévő koporsóban lezáródó életében akar megtanítani minket az élet Ura; hálát adni minden jótéteményért, mit rajta keresztül adott nékünk az, akitől száll alá minden jó adomány; és szeretni a gyászbaborult családot, mely lesújtva állja körül e koporsót. A mi dolgunk az, hogy világosan lássuk a mi hitünk alaptanítását: Embernek, legyen az vén, vagy ifjú, élen álló, vagy közkatona, püspök, vagy laikus, csak egy neve van Isten előtt: elveszett s elkárhozott ember. Áldassék Isten Báránya, ki nagycsütörtök éjszakáján azért vívott haláltusát, hogy mi békés hazamenetelt láthassunk a halálban s nagypénteken azért vette magára bűneink büntetését, hogy kegyelmet találhassunk Isten bírói széke előtt. Ez a hit elég vígasztalásnak az életszúrta tövisek ellen, gyógyító írnak a halálütötte sebre. Elég ahoz, hogy a lehajtott fej felemelkedjék, a rogyadozó térd kiegyenesedjék s a remegő ajak magasztaló énekbe kezdjen: Áldott légy Isten Báránya ott a Golgotán. Ámen. AWLm. KÖZPONTI STATISZTIKA9 HIVA7Ä1,
