Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941

1941. október

50 tanulóink evangélikus vonatkozású tanítást legfeljebb elítélő szellem­ben hallanak. Kétszeres kötelessége tehát a hitoktatásnak a rábízott növen­dékeket állandóan figyelemmel kísérni, az idegen szellemű iskola hatását ellensúlyozva, őket öntudatos evangélikusokká nevelni. A vallásos nevelésnek feladata a hit; megalapozása, megszilárdí­tása és öntudatossá tétele. Ezért a vallásos nevelés nem merülhet ki dog­mák tanításában, hanem ezeken felülemelkedve, olyan lelkiséget kell adnia a tanulónak, hogy egész életét; Istenben bízva tudja élni s az evangéliumot hirdetve, minden kísértéssel szemben a küzdelmet is fel tudja venni s a harcot győzelmesen megharcolva, nyerhesse el egykoron ama koronát, mely a híveknek kegyelemből adatik meg. Mindannyiunk által ismeretesek a szórványhitoktatás nehézségei. A fentiekből folyólag azonban minden hitoktatónak meg kell hoznia a legnagyobb áldozatot is, hogy a rábízott báránykák leselkedő farkasok karmai közé ne kerüljenek. Egyházkerületünk vezetősége mindent el­követ, hogy a szerény anyagi eszközöket szétosztva, megkönnyítse a hit­oktatók anyagi gondjait s őket a távoli kiszállásokban segítse. A beérke­zett jelentések örvendetes bizonyságot szolgáltatnak arra nézve, hogy a nem evangélikus iskolákban működő hitoktatók nemcsak a nagyobb köz­pontokban, de a szórványokban is évről-évre nagyobb lendülettel, teljes odaadással tanítanak. A beérkezett jelentések alapján a következőkről számolhatunk be: Balassagyarmaton Szilárd Gyula vallástanító-lelkész végezte a hit­oktatást az állami gimnáziumban s a két állami polgári iskolában. A 94 tanuló nagy készültséget mutatott, noha az új tantervhez szükséges tan­könyvek nem álltak mindenütt rendelkezésre. A hitoktató egy-egy hitigazságot egy-egy bibliai vers alapján vetett fel s a tanulóknak ennek alapján kellett a megfelelő bibliai történetet megnevezni és elmondani. Az újtelepi állami iskolában Kirner Lajos missziói lelkész, Erdőszelestyénben Soós Béla állami tanító végezte a hitoktatást. Szécsény: Kovács Gyula lelkész végezte a hitoktatást úgy a helyi polgáriban, mint a nagykiterjedésű szórványokban. Salgótarján körzetében 12 állami, 2 községi, 7 felekezeti, 5 tár­sulati iskolában folyt a hitoktatás. A népiskolákban 213, továbbképzőben 35, iparostanonciskolában 21, polgáriban 28, gimnáziumban 14, kereske­delmiben 9 tanuló volt. Dr. Csengődy Lajos lelkész a gimnáziumban és kereskedelmiben, valammt 6 szórványhelyen, Bartai István segédlelkész a polgáriban és a népiskolákban, Dani István és Szendrőy Miklós tanítók Lapujtőn, Krieger Dániel Ranaknán tanított. Eredmény minden tekintet­ben kiváló. Losonc: Az állami gimnáziumban s a fiú- és leánypolgáriban Rónay Zoltán vallástanító-lelkész dolgozott nagy igyekezettel. A tanulók a láto­gatókat és a bizottságot „Erős vár a mi Istenünk" köszöntéssel fogadták. Iskolalátogató kiemeli, hogy a tanulók a vallástan tanulását nem tartották nyűgnek, sőt ellenkezőleg, lelkesedni tudnak hitük tanításai iránt. Az állami népiskolában és a szomszédos Apátfalván Makovinyi Pál segéd­lelkész teljesítette a hitoktatást teljes készültséggel. Székesfehérvár: Irányi Kamill lelkész 171 tanulót oktatott a város különféle iskoláiban. A középiskola felső osztályai a rendes vasárnapi iskolát, illetve a gyermek-istentiszteletet látogatták. A karácsonyfa-ünne­pélyt a tanulók maguk rendezték, a többi vallásos ünnepélyt a gyüleke­zettel együtt tartották meg. A szokatlanul kemény tél és járványos beteg-

Next

/
Thumbnails
Contents