Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941
1941. október
51 ségek miatt az iskolákban sok szünnap volt, mely a tanítást hátráltatta. Révkomárom. Szakáts László hitoktató 73 tanulót tanított. A tanév minden zavaró körülmény nélkül folyt le. A tanulók az ádventi és böjti estéken szavaltak, belmissziói gyűléseken vettek részt. A vizsgákon Jánossy Károly pénzügyigazgató elnökölt, — mint esperesi vizsgabiztos. Érsekújvár hitoktatását részletes beszámolóban igen nagv lelkesedéssel méltatja az egyházközség felügyelője, mint vizsgabiztos. A vizsgán tekintélyes számú szülő és érdeklődő volt jelen. A vizsgabiztos jelentése kiemeli, hogy valamennyi tanuló igen nagy készültségről tett tanúbizonyságot. A tanulóifjúság felvértezetten áll evangéliumi hitében, korunk kereszteshadjáratában. Kiemeli Jacobi Viktor Róbert hitoktató-lelkész fáradhatatlan munkásságát, akinek szépen kidolgozott vizsgaprogrammját, a végzett tananyagot, a tanulók névsorát, osztályzatát is csatolja jelentésehez. Nagy elismeréssel emlékezik meg továbbá Zoltay Kató oki. tanítónőről, aki az egyházi éneket és a protestáns énekkart vezeti nagy buzgalommal. Esztergomban Molnár Gyula lelkész 65, Komáromban Fadgyas Aladár lelkész 34, Tatán 31, Nagyvelegen Görög Ernő 8, Szenden Piri Margit 55, a szórványokban 15, Csabdin Németh Géza lelkész 47, Csákváron Fúria Zoltán lelkész 54, a Tordashoz tartozó szórványokban Görög Tibor segédlelkész 31, a tatabányai körzetben 250 tanuló részesült rendszeres hitoktatásban. Ez utóbbi helyről a vizsgabiztos fájdalommal jelenti, hogy „több szülő politikai felfogást követve nem engedi gyermekét hittanórákra, sőt az istentiszteletekre sem. Jelenlétemben éppen egy szülő sírva panaszkodott, hogy ő is, gvermeke is mennyi csúfotódásnak van kitéve, mert gyermeke hittanra és vele együtt istentiszteletre jár." Magyaróváron Szűcs Sándor lelkész oktatott 9 csoportot heti 13 órában, Hegyeshalmon Weltler Rezső lelkész 7 csoportban heti 12 órát tartott, Somorján Fizély Ödön, Kisterenyén és Pásztón Limbacher Zoltán lelkész, Szirákon Révész Alfréd lelkész tanított nagyobb csoportokat. Számos helyen folyt ezen kívül a hitoktatás kisebb-nagyobb csoportokban, melyekről a statisztika nyújt teljes képet. Az oktatás mindenütt az előírt tankönyvekből, teljes óraszámmal, megnyugtató eredménnyel folyt. A kerületi közgyűlés a nem evangélikus iskolák és szórványok hitoktatóinak fáradhatatlan munkájukért háláját és elismerését nyilvánítja, s felkéri a közgyűlés őket, hogy nemes és egyházmentő missziójukat lankadatlan buzgalommal, Isten dicsőségére a jövőben is folytassák. A tatabányai körzet lelkészét felhívja a közgyűlés, kutassa fel a vallásellenes szülőket, őket jobb belátásra bírja, s ha fáradozása meddő maradna s a szükség úgy kívánná, tegyen jelentést a hatóságnak, valamint a kerület püspökének is. 43. (K. Gy.) Tanügyi előadó bejelenti, hogy az elmúlt tanévben a kerület költségvetéséből 3400 pengőt fordított a nem evangélikus iskolákban végzett hitoktatás tisztelet- és fuvardíjaira, a V. K. M. pedig az állami iskolák hitoktatóinak óradíjaira 1370 pengőt utalt ki. Ezek az összegek a múlt évi ilyen célra fordított átalányt érik el, sőt azt 100 pengővel mégis haladják. Sajnos, a fokozódó drágaság folytán így sincs fedezve a hitoktatók költsége, sok helyen azt a hitoktatónak kell pótolnia. A hitoktatói tiszteletdíjak és óradíjak későn utaltattak ki (a tanév befejeztével, augusztus hónapban), a lelkészek nem képesek előlegezni a nagy összegre rugó fuvarköltségeket.