Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940

1940. október

16 lem arról, hogy a Hangya a l'alu szépítésére tanítja a lakosságot, fákat ajándékoz, minden üres helyre fát ültet: gyümölcs-, vagy akácfákat, hogy a verítékező munkásnépnek az élet szépségét és áldását megmutassa. Ez az igazi nemzetépítés és falugondozás, nem azoké, akik egy vasárnap vagy munkasziinetes nap délutánján lerándulnak valamelyik faluba, ott a falunak leadják a névjegyüket s talán szót is váltanak egy csendesen üldögélő gazdával, aztán öles cikkeket írnak a falusi életről, a íalumentés programjáról. A falusi földmüvesnép anyagi és erkölcsi nevelése, mely vallásos alap nélkül el nem képzelhető: az igazi nemzetépítés. A föld művelésében a természet szeretetében megedzett s erkölcsi egyéniséggé kristályosodott gyermek tisztább életfelfogással indul el útján s alkalmas arra, hogy a meggyengült középosztályt megerősítse, hogy a nemzet, de egyházunk jövőjének is élő oszlopsorává váljék. Erre annál nagyobb szükség van, mert az élet sok gondja, a viszontagságok, csalódások, mindennapi küzdelmek zúhatagszerű osttroma elcsüggedést szül azok lelkében, akik a nép művelésére, lelkének irányítására küldettek. Az eszmények diadalában való hit erőt ad a lelkésznek, a vereség elcsüggeszti karját is, lelkét is. A legfőbb jó, a »summum bonum« megváltozott; a mai nemzedék másban keresi, mint a tegnap vagy tegnapelőtti nemzedék. A hanyatlás kórsága még csak a bőr felületét izgatja, nem hatolt az erekbe, mégis látjuk a bomlasztó hatás jeleit. Rohamosan apad a theologusok száma, pár év alatt majdnem 50o/o-nyira. Ez a jelenség a lelkészi pálya vonzó erejének csökkenését mutatja. Lassan-lassan kihalnak az ároni családok. Ezelőtt 30—40 évvel még Nógrád paróchiáit ároni családok sarjai foglalták el, akik magukkal hozták tudományuk mellé az örökölt ősi hagyományt s mintegy az egyházi jogfolytonosságot képviselték. Ma a kerület 75 lelkésze közül csupán 17 származik lelkészi családból, 15 tanító családból, a többi megoszlik különböző életpályák között. A lelkészekre, tanítókra, tanárokra vár az a szép hivatás, hogy a tehetséges, ép erkölcsű tanulók figyelmét a lelkészi pálya szépségére, függetlenségére irányítsák s egyházunknak élő sövényt neveljenek belőlük. Nyomoznunk kell az elnéptelenedés okát s ha igazán nyomozunk, meg is találjuk. Az egyik ok bizonyára az, hogy a lelkésznevelés a világháború óta tetemesen megdrágult; ezelőtt 25—30 évvel Pozsonyban 25—30 ifjú tanult majdnem teljesen ingyen, egy-egy kerület 5—6 s majdnem minden egyházmegye 1 — 1 ifjút neveltetett. De nehézzé lett az élet s a mindennapi gond szűkebbre szabta az áldozat mértékét. Az összegyűjtött adatok szerint az egyházkerület területén működő összes 14 középiskolában érettségizett ifjak közül egy sem választotta a theológiai pályát; demégfelöt!őbb az, hogy a beiratkozott hallgatók közül sokan 1 —2 félév mul vaj jobbára anyagi okok miatt más pályára lépnek. Az idén még hat ifjú kérte felavatását, jövőre még lesz kettő, — azután már egy sincsen. Ez az apadás megakaszthatja a szórványgondozás munkáját, amihez végre is ember, és pedig munkásember szükséges. Ideje volna ismét az ingyenes helyek alapításának, hogy a tehetségesek előtt felnyíljék az érvényesülés sorompója. Az igazi tehetség alkotni akar, a köznek használni s mint a vízár a töltés lazább részét, keresi a mesgyét, amelyen leghamarább céljához juthat. A mult esztendő történetéből meg kell említenem a soproni evang. lyceumi Magyar Társaság 150 éves jubílumát. Kiss János alapította Magyar Nyelvművelő Társaságnak »az /egyiptomi sötétség korszaka-