Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939
1939. augusztus
20 idei évben egy protestáns hét rendezését tervezi előadásokkal, a protestáns sajtó- és háziipar szép és tanulságos kiállításaival. E protestáns hét nem tüntetésnek készül, hogy létezünk, hanem bizonyságtevésnek a népek és egyházak legfőbb pásztoráról, — számadásnak a talentumokkal való sáfárkodásról, a múltról, a végzett munkáról a számadás ura előtt. Ha Zrinyi Miklós boldog büszkeséggel elmondhatta nemzetéről, hogy „Egy nemzetnél sem vagyunk alább valók", bizalommal állhatunk mi is Istenünk elé, hogy bár vele szemben alázatosság illet meg bennünket, — az egyházaknak földi versenyében nyugodtan állhatunk meg és annyit még a reánk bocsátott keresztek alatt is, kisebb számmal is, rövidebb idő alatt is végeztünk hazánkért, a keresztyénségért, mint a keresztyénség régebbi történelmi alakulatai. Melegen ajánlom gyülekezeteinknek és híveinknek a tömeges részvételt. A Bethlen-Szövetségről szólva, nem hagyhatom említetlenül, hogy a mult őszön emlékünnepet tartott Ikladon gróf Ráday Gedeonnak, a Szövetség első elnökének s egyik alapítójának emlékére, Ikladon, ahol sírja domborul, fent a park kiemelkedő pontján. Az evang. templomban tartott ünnepen dr. Traeger Ernő méltatta az apáihoz tért magyar lelkű protestáns főúr személyiségét, kerületünk püspöke pedig a Ráday-nemzetségről tartott történelmi előadást. Az elhunyt családjának, törzsének utolsó férfi sarja volt, izig-vérig református, de minden időben hű védője a közös protestáns életjognak, őseihez méltóan, akik atyai szívvel viseltek gondot evang. jobbágyaikról, költők és írók voltak, könyvtárt alapítottak. E város ref. temetőjében nyugszik Ráday Pál, Rákóczi Ferenc fejedelmünk titkára, aki a híres „Recrudescurit vulnera" kiáltvány szerzője, kiváló diplomatája, a jeles énekköltő és imádságíró, akit ludányi udvarházából Losoncra hoztak végső pihenőre. Vele emelkedett fel a család a köznemesség rendjéből az ország sorsintéző tényezői közé. 1733-ban halt meg s kétszáz év múlva, 1937-ben már az utolsó férfi sarjra borult a sírnak hantja, Kötelességemnek tartom, hogy e helyütt, éppen Losoncon tisztelettel és kegyelettel adózzam nemcsak Ráday Pál, nemcsak Ráday Gedeon, hanem az egész Ráday-nemzetség emlékének. Egyházunk, ha igazán Krisztus egyháza akar lenni, nem érheti be a jelen viszonyaink pontos megmérésével, hanem jövendőjének is szilárd alapot kell vetnie. Ez alapvetés hazai egyházunk szórványjellegénél fogva inkább védelmi jellegű, mivel híveinknek jórésze inkább elszórva, tanyákon és pusztákon, vagy más vallásúak közé vegyülve él, ahol felszívódás a sorsuk. Erőnk gyenge, a feladat pedig nagy^ szinte erőnk felett való. Azonban tétlenül mégsem nézhetünk a jövő elé, egykedvűen várva a mécsláng lassú kialvását. Egyik fegyverünk volna a szórványgondozásnak hathatósabbá tétele, missziói központok létesítése, missziói munkások szaporítása, ami természetesen áldozatokba kerül, mert az államtól nem várhatunk mindent. Szükséges volna egy külön egyházkerületi missziói alap létesítése. Ami volt, azt a kerület kénytelenségből más, elodázhatatlan célra fordította. Ez alapot helyre keli állítanunk. Másik fegyverünket a birtokreform adja kezünkbe. A telepítéseknél ügyeljünk arra, hogy egyrészt az elvándorolt telepesek üres helyére a szórványhelyekről evangélikus családokat telepítsünk, hogy őket megtarthassuk egyházunk számára. Szükség esetén haza kell hívni az amerikai, brazíliai magyarságot, moldvai, oláhországi elvándorolt s pusztulásra ítélt véreinket. Nagy cél, de
