Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1939. augusztus

21 gyáva és kishitű nép az, mely a nagy céloktól, próbát jelentő feladatoktól megijed, vagy az áldozatok elől kitér. A Lélek jelenléte azonban erőt ád hozzá. Erre a feladatra a Luther-Szövetséget tartanám legalkalmasabb eszköznek; hozzáillő cél volna és az aratás sem maradna el. A szövetség mozgékonyabb, ügyvitele egyszerűbb, mint az egyházi szervezeté. Igaz, hogy a munka jórészt láthatatlan, zajtalan, csendes munka, azonban az ilyen munkának van igazi sikere, a közügy feltétlenül hasznát látja s a névtelen megsegített ezrek hálája jár nyomában. Mert a protestáns egyházak a magyar állam és nemzet fenntartó oszlopai voltak akkor is, amikor az államhatalom tényleges birtokosa ellenük fordult. E szomorú, tragikus emlék természetesen nem változott most sem hazafiságunk és nemzethűségünk mértékén. A másik tér, ahol a munkát teljes erővel meg kell kezdenünk, az evangélikus öntudat nevelése, elsősorban a családban a bölcsen irányított családvédelemmel és gyermekneveléssel; folytatni az iskolákban, az ifjúsági egyesületekben, gondos kertészmunka módján gyomlálni a gyomot, dédelgetni a hasznos csemetéket, hogy az avarnak látszó terület lassanlassan szem- és lélekigéző tündérkertté váljék. Elismeréssel adózunk a Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek, mely töretlen utakon indult el és kitartása máris, szép gyümölcsöt termett. Idegen mintának köszönheti megszületését, de lassanként leveti magáról az idegen mezt és szemhatára tágultával egyre nemzetibbé válik anélkül, hogy ősforrását, az evangéliumot megtagadná. Ügyelnünk kell arra, hogy a könyörtelen önzésű üzleti szellem kártékony olvasmányokat ne csempésszen a családok, ifjúsági egyesületeink asztalára s ilymódon alattomban, órák alatt ne rombolja le azt, amit az ifjú lelkekben esztendők során nagy gonddal, fáradtsággal felépítettünk. Sajátságos jelenség egyes iskolai olvasókönyvekben az a törekvés, hogy Ady nevével homályosítsák el Petőfi, Arany, Tompa, Vörösmarty nevét, verseivel szorítsák ki a XIX. század nagy költőinek nemcsak világszép, de erkölcsnevelő, a lelket az élet magasabb szintjére emelő költeményeit. Ady lehetett költő, de lélek- és nemzetépítő hatalom nem volt. A csüggedést prédikálta, nem az élő bizakodó munkás hitet. A csüggedés nem teremt új világot, hanem vagy rombol, vagy nemtörődömséggel szétmállani hagyja, amit jobb elődök szent hittel építettek. Ha építeni akarunk, nekünk építő hitre és nem csüggedésre, építőkövekre és nem feszítővasra van szükségünk. Sok ezer szív dobbanása váljék egy nagy szív közös dobbanásává, sok ezer akarat ereje egyetlen, Istenre mutató akarat erejévé, hogy a jövendő felépülhessen. Aki az építés áldozatos szent kötelességét vállalni nem akarja és szeme inkább az élet muló javait böngészi, távozzék az oltártól, amint a félénkek és önzők távoztak Gideon seregéből, amidőn Midián ellen indult. Építeni akarunk, mert Isten építeni rendelt a templomok és iskolák falaira, munkára és nem tétlen merengésre; diadalmas élethitet kíván tőlünk s nem az enyészet örvényébe taszító kishitű csüggedést. Következnek a részletes kimutatások.