Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939
1939. augusztus
11 megkülönböztetett szeretetet érdemel. Reászolgált erre azzal a sok szenvedéssel, amelyet zivataros múltja folyamán gerinces magyarságáért dacos férfiassággal elviselt; reászolgált minden viszontagságok és megpróbáltatások között töretlenül megőrzött nemzethűségével, amelyben soha meg nem ingott s reászolgált azzal a példaadással, miként kell felekezeti és társadalmi különbség nélkül minden magyarnak testvérként összefognia ott és akkor, ahol és amikor a haza veszélvben van s annak megmentésére I sietni s azt hűséggel és önzetlenül szolgálni minden becsületes magyarnak szent kötelessége s Istentől elébe szabott élethivatása." A losonci evangélikus egyházközség üdvözletét lelkésze: Kuszy Emil tolmácsolta. Találó hasonlattal szemléltette annak a természeti törvénynek érvényesülését, hogy minden egyesülés nemcsak ölelkezés, hanem harc is. Harca az egyesülő egyedeknek saját tulajdonságaik és jellegük érvényesítéséért és megtartásáért. „Nézzük — úgymond — a mi megyénk kedves folyóját, az Ipolyt. Milyen szívesen, milyen sietve igyekszik egyesülni a Dunával, hogy annak erejét növelje, szintjét emelje. De minden egyesülési készség mellett sajátosságát, vizének zavaros színét megőrizni törekszik s hullámainak Budapestig kell hömpölyögniök, amíg külön színük teljesen eltűnik s az erősebb, a hatalmasabb Duna végleg elnyeli a gyengébb, az erőtlenebb Ipolyt. így vagyunk mi, hazatért evangélikus egyházközségek is. Mi is szíves-örömest sietünk egyesülni a csonkaságában is erősebb és hatalmasabb dunáninneni egyházkerülettel s benne és általa a magyarhoni evangélikus egyetemes egyházzal. De nekünk is vannak sajátosságaink, nálunk is találhatók hatások, amelyeket a húsz esztendős különélés, a kétévtizedes elnyomatás bennünk kifejlesztett, amelyeket megszoktunk s amelyeket egyesülésünkben is érvényesíteni szeretnénk. Innen az elvi harc. De ennek heve napról-napra, lépésről-lépésre enyhül, s mire egyesülten Budapestre, az egyetemes egyház kebelére érünk, az erősebb, a hatalmasabb tökéletesen magába olvasztja a gyengébbet s mindkét fél bensőséges testvéri szeretetben forr össze Istennek tetsző, áldott közös munkára". Az egyházi elnök megköszönve az üdvözlést, ennek a vidéknek költőjére, Tompa Mihályra emlékezik, akinek megállapítása szerint: ,, . . . a boldogságra kevés csak a jelen, a múlton épül az s az emlékezeten". „Nekünk is vannak közös emlékeink, nekünk is van közös multunk, amelyeket elfelejtenünk nem szabad s amelyekre emlékeznünk öröm és boldogság számunkra. De emlékeznünk kell a közösen s emlékeznünk kell a legutóbbi húsz esztendőben külön-külön elviselt szenvedéseinkre is. Hiszen az átélt szenvedés a legértékesebb anyag a boldogabb jövendő építéséhez. S amikor emlékezünk a múltra, egyben vessük tekintetünket előre, a jövendőre is, mert a múltból érték csak az, ami a jövendő alakításánál felhasználható. Ilyen érték a hazatért s itt meleg szeretettel testvéri keblekre ölelt egyházközségek. Oltóág azok a szüntelenül alkotó Kertésznek, a mindenható Istennek kezében. Visszaoltja azt az elárvult alanyba, hogy többé ne külön-külön, hanem az Ő szent akarata és rendelése szerint közös életet éljenek s az Ö áldott atyai kezével egybefogott erejük gazdagon teremjen nemes gyümölcsöket az egyház javára, a nemzet és a haza üdvére s Istennek dicsőségére. Legyen ez a testvéri egyesülés mindörökre áldott!"
