Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1939. augusztus

10 egy, zavartalanul munkás életen át nevelni, irányítani s Isten szolgálatára elhívatott pásztorkodásra előkészíteni a kiválasztottakat, lelki ajándékok átszármaztatásával építeni a boldogabb s Istennek tetszőbb magyar jövendőt! Tudjuk, hogy mostani nagyjelentőségű őrhelyén is, mint egy egyházkerületnek lelki vezére, ugyanezt a nemes célt szolgálja s azért kívánok munkájára istenáldást! De köszöntöm az egész közgyűlést, amelyik Isten országának építésére ebben a teremben egybegyűlt. A magyar lelkeket kegyeletes emlékek fűzik ehhez a helyhez. Ez az a terem, amelyben az átszenvedett elnyomatás esztendeiben felekezeti különbség nélkül szerető otthont talált kezdetben a hazafias felbuzdulású ifjúság, majd a város egész közönsége, hogy testvéri összefogásból bíztatást, vigasztalást és reménykedést merítsen. Az evangélium egyesítette az itteni magyarokat akkor s az evangélium lelke hat át mindnyájunkat ma. Testvéri kézfogásunkban s a haza javát szolgáló minden munkánkban haladjunk hűségesen mindig együtt az isteni kegyelem jegyében!" , A közgyűlés a testvéries üdvözlést nagy figyelemmel hallgatta s együttérzését és meleg rokonszenvét hosszas tapssal s lelkes éljenzéssel nyilvánította, majd szólásra emelkedett a közgyűlés egyházi elnöke, hogy megköszönje püspöktársának a közgyűlésen való megjelenését s szívhez szóló üdvözlő szavait. „Megértettük s szívünkbe fogadtuk azokat — úgymond — annál inkább, mert szenvedéses sorsunk mindig közös volt. Együtt szenvedtük nemcsak mindazt, amit protestáns testvéreink másutt elszenvedni kényszerültek, hanem reánk még az idegen dinasztia és ellenséges kamarilla üldözése is nehezedett. Fokozta ennek súlyát és kegyetlenségét nemzethüségiink és hazaszeretünk. Hiszen reformátoraink: Szegedi Kis István, Sztáray Mihály és társaik már a XVI. században magyar hűséggel hirdették a magyar öncélúságot. Reformátoraink, igehirdetőink egymáshoz láncolva szenvedtek hitünkért a nápolyi gályákon. A közös szenvedés és üldöztetés megtanított mindkettőnket arra, hogy együvé tartozunk, hogy testvérek vagyunk. Érezzük ezt most is, mert a jelen is komolyan figyelmeztet erre. Éppen azért kiváló püspöktársammal teljes lelki egységben én is azt hirdetem: értsük meg a figyelmeztetést, szeressük egymást s haladjunk testvéri összefogásban Istentől elénk szabott rendeltetésünk útján!" Losonc város s Nógrád vármegye közönsége nevében Koltay Ernő losonci polgármester üdvözli a közgyűlést. Elfogódottság vesz rajta erőt — mondja — amikor hivatalos minőségben életében először jelenik meg a dunáninneni evangélikus egyházkerület színe előtt. Elfogódottságát fokozza kegyeletes visszaemlékezése Istenben boldogult nagybátyjára, az egyházkerület volt püspökére, Kiss Istvánra. Főképpen töle tanulta meg és tudja, hogy az egyházkerület közgyűlése, amidőn közvetlenül egyházi ügyeket intéz, követve a nemzet és a haza javán munkálkodik s Istennek tetsző munkát végez. Ebben a tudatban s ezeknek az érzelmeknek hatása alatt üdvözli mély tisztelettel és meleg szeretettel a közgyűlést s Losonc város közönsége nevében hálásan köszöni, hogy ide jött s itten való megjelenésével is, igehirdetéssel is igyekszik feledtetni a fájó emlékeket. Isten áldását kívánja a közgyűlés munkájára! Az üdvözlést a világi elnök köszönte meg s hangoztatta, hogy: „Az egyházkerületi közgj'űlés szíves örömest ragadta meg az első alkalmat arra, hogy ide jöjjön. Ide sietett nemcsak azért, mert a hazatért egyházközségek közül Losonc volt a legelső, amelyik a közgyűlést itteni ülésezésre meghívta, de ide sietett különösképpen azért, mert úgy érzi, hogy Losonc