Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1939. augusztus

7 Nem lát csodát abban, hogy egy szeletje az ideiglenesen elszakított magyar földnek, visszaítéltetett jogos birtokosának, mert bízik Isten igazságosságában és hisz Szent István Birodalma teljes feltámadásában, aminek előre vetett sugara az a darab magyar föld és a magyar Kárpátoknak azok a bércei, amelyeket maguk szereztünk vissza, a magunk erejével és hű népével. Hálát érzünk mindenért, amit tészen velünk Isten iránt és hálát mindenekelőtt azért, hogy a nemzet élére a nemzet fiai közül Horthy Miklóst állította, aki kemény kézzel, bátor és áldott szívvel, világosan látó szemmel és tiszta elmével vezeti, annyi vész és veszély között is, a biztos jövendő felé nemzetét és a nemzet rendíthetetlen bizalommal, elhivatottsága iránti hittel, kiirtva maga közül minden ármányt, levetkőzve magáról az ősi átkot, kövesse őt a feltámadás útján. Indítványozom, hogy a mindannyiunk érzését kifejező hálánkról, hűségünkről, tiszteletünkről és szeretetünkről bizonyságot tévő hódolatunkat hozzuk távirat formájában feliratilag. az ország Főméltóságú Kormányzójának tudomására. * Mondottam, nem ünnepelünk! De emlékezünk! És emlékezünk a mi szeretett és őszintén nagyrabecsült Püspökünkről is, aki mint egyetemi tanár is büszkesége volt egyeteipes Egyházunknak, nevelő atyja sok érdemes és kiváló magyar papnak, ma egyházkerületünk bölcs és erélyes egyházi vezetője, szerény magamnak őszintén nagyrabecsült és szeretett, értékes és hűséges munkatársa. Ebben az évben töltötte be hetvenedik évét, teljes birtokában szellemi erejének, munkakedvének és munkabírásának. Ezekben a fordulatos és sorsdöntő időkben, Isten adománya Ő nekünk. Mert mindig, de főként akkor, amikor viharfelleges az ég, elöljárónak olyan férfi kell az élre, aki vezetni tud, nem akit vezetnek, aki szeretni tud, de elsőként nem az egyes embert, az egyént, hanem azt az egyetemes magyar érdeket, amelyet mindenekfelett szolgálni első kötelesség. A hetven esztendős, elhívatott Főpásztort, a tudós magyar profeszszort, az öntudatos, meg nem alkuvó, keménykötésű, de mégsem elbizakodott okos magyart köszöntöm én benne és kérem Reá mindannyiunk nevében Isten áldását. Álljon jegyzők» nyvünkben, minden idők számára Róla való megemlékezésünk, bizonyságtételeként annak, hogy a dunáninneni egyházkerületnek józan ítéletét, hívatott egyházi vezére iránti bizalmát, szeretetét és hűségét megingatni nem képes, sem a közérdekkel szembenálló elfogult egyéni érdek, sem a tájékozatlan távolállók hivatlan beavatkozása. Légy az, akinek Isten szerencsés kézzel teremtett és olyan, amilyen eddig voltál, amilyen Főpásztorra ma szükségünk van. Indítványozom, a jegyzőkönyvünkben való megemlékezést Főpásztorunk 70 éves születése napjáról és arról az Egek Urához küldött fohászunkról, hogy áldja Őt és tartsa Őt továbbra, még sok éven át töretlen erővel a Hazának, Egyetemes Evangélikus Egyházunknak és a Dunáninneni Egyházkerületnek. A velünk sorsközösségben élő, másik csonka egyházkerületet, a Tiszait egy, a mi lelkűnkön is mély sebet ejtő, megrendítő csapás érte.