Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1939. augusztus

6 szolgáló, érte vérző nemzetünkre! Erős vár a mi Istenünk! Az idegenben élő s közös hazánkért dobogó hű testvéri szíveket még haza várjuk. Amen!" A felavató ünnep az: „Erős vár a mi Istenünk" s a püspök oltári szolgálata után a Himnusz eléneklésével ért véget. A gyűlés. 1. (Dr. Z.) A közgyűlés megnyitása. A közgyűlés napjának reggelén a közgyűlés tagjai s a losonci hittestvérek közül számosan a losonci evangélikus egyházközség tanácstermében gyűltek egybe s ott a közgyűlés munkája a püspök áhítatos imájával vette kezdetét. Az ima végeztével az egyházkerületi felügyelő a közgyűlés által csaknem mondatról-mondatra élénken helyeselt következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: MÉLTÓSÁGOS ÉS FŐTISZTELENDŐ PÜSPÖK ÚR! MÉLYEN TISZTELT EGYHÁZKERÜLETI KÖZGYŰLÉS! Gondterhes, viharos és vészes időkben ültünk ma össze, hogy híven kötelességünkhöz, nyugodt idegekkel és tiszta elmével végezzük egyházkerületünknek egy közigazgatási évben előfordult hivatalos ügyeit. Nyugodt, békés időkben ünnepszámba megy közgyűlésünknek és az az előkészítő munkának napja. Ma nem ünnepelünk, de mégis emlékezünk arról, hogy két évtized után ismét együtt van velünk Komárom, Léva, 13 régi evangélikus magyar egyházunk és köztük Losonc, az ősi, mindig magyar, magyarok alapította egyház, amelynek nincs és nem volt soha külön lelkülete, szellemisége, mint ahogy egy a lelkülete a Kárpátok övezte, Duna-Tisza szelte magyar földön élő, minden hű magyarnak. Magyarnak — kinek nincs a tudatában egy külön Felvidék, Nagvvagy Kis-Alföld, Erdély vagy Dunántúl, csak egy — Isten által egybe teremtett és ember által tartósan szét nem darabolható, egységes NagyMagyarország, melyen belül életlehetőség, nyugodt munka és béke jut és jutott ki mindig osztályrészül annak, aki ide jött, a magyar nap alatt, a magyar földön fedelet és kenyeret keresni. A miénk volt és miénk lesz ez az egy darabban Istentől formált magyar föld, melyen egy a sorsa mindenkinek, aki hű és igaz, csak annak más, aki elfelejti, hogy az elhomályosult emlékezet, hálátlanság és korlátolt elbizakodottság nem változtathatja át az évszázados vendégjogot, évezredes tulajdonjoggá. A magyar protestantizmus mindig egy volt a magyar függetlenség gondolatával és cselekvő valóságával és a hazafiasságban nem ismert fokozatot, abban nem érdemet látott, hanem szent kötelességet tudott. Az eddig is hűséggel teljesített kötelesség tudata vértezi fel lelkeinket a jövendőre, amely biztonságos akkor lesz, ha hű és önzetlen, bátor és elszánt, önmagában bízó és egymást megbecsülő lesz a magyar. A protestantizmus mindig nyilt és őszintén színtvalló, a más kijelentéseiben és tetteiben nem keres hamis értelmet azért, hogy így és abból kovácsoljon tőkét a maga számára.