Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1939. augusztus

5 a gazdag áldást, amellyel az egyházkerületi Gusztáv Adolf Gyámintézet szamaritánus munkáját az elmúlt esztendőben is eredményessé tette, — másrészt, hogy felavassák a boldogan egymásra talált hittestvérek egyesülésének losonci templomunkban elhelyezett emléktábláját. A szent szolgálatot az oltár előtt Kuszy Emil helybeli lelkész és D. Kovács Sándor püspök végezték; igét Jelenések könyve 3. részének 2—3. és 5—6. verse alapján a hívekre gyakorolt mély hatással dr. Jánossy Lajos, fakultásunk egyetemi nyilvános rendes tanára hirdetett. A felavató beszédet a hallgatóságot magával ragadó szónoki hévvel, gyújtó hazafias tűzzel s vallásos lelkesedéssel az egyházkerületi felügyelő mondta. ,,Imára kulcsolt kézzel, mélyen megilletődött szívvel s áhítatosan ünneplő lélekkel állok meg — úgymond — azok alatt a magasztos boltívek alatt, ahol 38 esztendővel ezelőtt, serdülő ifjú korban állottam, hogy lanulótársaim nevében üdvözöljem teljes épségében hatalmasan kiterjedt dunáninneni egyházkerületünknek közöttünk itt megjelent nagynevű püspökét, dr. Baltik Frigyest. Azóta nagyot és tragikusai fordult a történelem kereke. Derűs, napsütéses napokra vérzivataros esztendők következtek s a kegyetlen próbatétel nem egy hazafiúi kebelben már-már a lét és nem lét kérdését vetette fel. Pedig mindvégig, szünetlenül velünk volt és ma is velünk van az Isten! S midőn én most, a harmincnyolc év határmesgyéjéről visszatekintek, boldog meghatódottsággal adok hálát a Mindenhatónak a közel négy évtized során vett minden ö jótéteményéért és áldásáért, de felfokozott boldogsággal azért a kegyéért, amellyel megengedte, hogy egyházkerületünk és hazatért egyházközségeink egyesülésének emlékét megörökíteni hivatott ezt az emléktáblát felavassam. Hirdesse ez az emléktábla időtlen időkig a megértő és hálás utódok minél számosabb nemzedékének a losonci evangélikus egyházközség töretlen hűségét egyházához, egyházkerületéhez és kifosztott, kegyetlenül és igazságtalanul megcsonkított hazájához! Hirdesse ezen egyházközség vezetőségének kemény megpróbáltatások nehéz és huzamos idején kifejtett példás kötelességtelejesítését s hivatottságát arra, hogy az egyházközséget további boldogulásának útján vezesse! Hirdesse az egyházközség buzgó nőegyesületének hithűségét s áldozatos szeretetét szűkölködő embertársaihoz! Hirdesse az egyházkerületnek a losonci egyházközség iránt érzett azt a szeretetét, amellyel a visszatérése után tartott első közgyűlése alkalmából hittestvéri s hazafias ölelkezésre hozzá sietett! Hirdesse a megpróbáltatásban rejlő isteni kegyelmet, amelyről tudjuk, valljuk és hirdetjük, hogy csak azokat teszi az igaz érték mérlegére, akiket szeret! Hirdessen reményt egy szebb, egy boldogabb magyar jövendő iránt, férfias elszántságot, törhetetlen kitartást s gerinces helytállást annak munkálásához, ha kell, kiküzdéséhez! Végül hirdessen rendületlen hitet az Istennek örök igazságszolgáltatásában! Isten óvja nemzetünket s hozza meg a várva-várt boldogabb magyar jövendőt!" — A templomot zsúfolásig megtöltő hívek nagy részének szemében a meghatottság könnye csillogott s annak tükréből verődött vissza a fekete márványtábla aranybetűkkel vésett következő emlékeztető: „Ezen, Istennek szentelt hajlékban 1939. évi augusztus hó 30-án este hét órakor egyesült buzgó áhítatban és kegyeletes emlékezésben a csonka dunáninneni evang. egyházkerület elszakított és hazatért gyülekezeteivel közös építő munkára. Dicsőség a Mindenható Istennek a magasságban! Áldása szálljon evangéliumi egyházunkra! Áldása sokat szenvedett hazánkra! Áldása ősi, isteni rendeltetését ezredéven át híven