Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1938. szeptember

24 házunknak és a tudománynak kegyeletes gyásza állt ravatala körül, amidőn végső álomra hányta le szemét. Nem volt egyházunknak hivatásszerű szolgája, de rendkívül nagy nemzeti érték Székács Elemér, gazdasági életünk kiváló munkása, aki a búzamagnemesítés terén szerzett hervadhatatlan érdemeket. A nagy Székács Józsefnek unokája, kiváló jogászunk, Székács Ferenc fia, aki a lelkészlakból, a templom mellől indult el élete útjára s nemzeti értékgyarapodásunknak egyik jelentékeny tényezője lett. Nevét ezer és ezer ajak hordta szét a világban. Három nemzedékben három élethivatás, de megvan a három nemzedékben és három hivatásban az összekötő gerincvonal: az evangéliumi szellem nevelése, amelynek alaptétele, hogy minden munkamezőn csak a hivatásszeretettől ihletett kötelességérzet mívelhet csodát, de ez igazán csodát mivel. Annak fejére száll a siker babérja, aki Isten munkásának és katonájának hiszi és érzi magát, akinek csak jót szabad mívelnie, mivel az Isten szeretet s nem lehet az életnek olyan prózai foglalatossága, amit költőivé és magasztossá ne avatna a szeretet, amivel végezzük s a magyar földnek kalásza is gazdagabb, ékesebb, ha gazdája nem a pénzsóvár kielégíthetetlen önzésével, vagy a béres munkás szolgalelkűségével, hanem az örökbefogadott fiú áhítatos dajkáló szeretetével veti a magot és imádkozva nézi a sarjadó vetést. Székács Elemér, amidőn a búza nemesítésére törekedett, bizonyára azon szegényekre gondolt, akiknek nagyatyja az evangéliumot prédikálta s akiknek ügyét atyja védte a földi törvénnyel. Székács Elemér nevét, mint értékünket tartjuk nyilván elhúnyta után is; életmunkája igazi vívhatatlan sáncvonala egyházunk szellemi, erkölcsi és nemzetépítő értékének. Vajha méltó utódok támadnának kihűlt nyomában! A református testvéregyház nagy halottjáról, Makláry Károly tiszántúli püspökről elnöktársam emlékezett meg beszédében s méltatta nemesvonahi egyéniségét. Ugyancsak a ref. testvéregyház vesztesége elsősorban, de a miénk is, Balogh Elemér pozsonyi lelkésznek, a felvidék püspökének halála. Fáradhatatlan egyháztörténelmi kutató, nagy kép-, kézirat- és könyvgyűjtő; gyűjteménye a tudományos ritkaságoknak valóságos tárháza. E nagyértékű hagyaték a losonci ref. theológiai főiskolára szállt drága örökségképpen. A cseh megszállás idején Pozsonyból távoztomig" szilárd hűségű barát és támasz. Egyideig azon tanácskoztunk, hogy közös prot. theológiát nyitunk Pozsonyban angol és amerikai védelem alatt. A szép tervet a magyar evang. theológiai akadémiának a csehekkel egyetértő tanárai gáncsolták el. Már a helyiség és az ifjúság ellátása is biztosítva volt, de a hatalom ereje csírájában fojtotta meg a magyar protestantizmusnak e jogos törekvését. Mint utolsó csatár állt a bástya fokán, viselve az ádáz gyűlölet nyilait. Gyászoljuk meg az elköltözetteket, emiéköket őrizzük meg szívünkben, — viszont köszöntsük bizalommal és szeretettel új munkatársainkat*