Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1938. szeptember

23 zčseivel szemben. Agg korára Magyaróvárra vonult vissza, — ahol utóiérte a halál. Hegyeshalmon temették el, itt lelkészkedö nagyatyja és atyja sírja mellé, akik ketten közel száz esztendeig lelkészkedtek e gyülekezetben. Kerületünk vesztesége a korán elhúnyt Maróthy Jenő, a nógrádi vanyarcí paróchia szülötte s az evang. paplak bájos, vonzó varázsú világának ihletett lelkű rajzolója. Mindazt a sugaras fényt, mely a paróchiák tűzhelyéből lelkébe vetődött, százszoros mértékben osztotta szét a világba, olvasóira. Fájdalmas volt látni elmúlását, amikor még pályája fölfelé ívelőben volt; mintha egy gazdag termést igérő fa a gyiimölcsérés közvetlen küszöbén hirtelen dőlt volna ki. Végül meg kell emlékeznem a kerület veszteségnaplóján dr. Kossaczky Arnoldról, kerületünk egykori ügyészéről, aki nagy tudásával és önzetlenségével szolgálta egyházát és az ügyvéd kedés mellett tudományos és irodalmi hajlandóságának parancsát követve, könyveket és széles átfogójú tanulmányokat írt. Amikor az élet zivatara és hosszas betegsége elsodorta a rendes munka mellől, költői és philosopliusai közé, mintha nyugodt révpartra menekült volna viharverte lelkével. Nagy gyásza van a tlieológiai tudománynak. A mult évben utolsó álomba szenderült D. Bancsó Antalt csakhamar követte a sírba dr. Szlávik Mátyás, majd D. Payr Sándor, hajlott korban, de szinte az utolsó életperc is dologban találta őket. Az élet és jog meghatározása szerint nyugalmazott egyetemi oktatók voltak, de csupán a tanszéktől váltak meg, nem a tudománytól, melynek végső Lehelletökig szerelmesei maradtak. Az igazságnyomozás szent ösztöne nem engedi pihenni azt, aki e forrásból csak egyszer is csillapította lelke tudásszomját. Szlávik a bölcsészet és ethika tanára volt az ősi eperjesi kollégiumban, amelyhez akkor is hűséggel ragaszkodott, amikor vándorolnia kellett fedele alól. Amikor Eperjes megszállása után munkálkodása lehetetlenné vált, Budapesten kezdte újra, a tudomány mellett a nevelés ügyét is szolgálva. Félszázados közéleti pályafutása alatt a német egyházi irodalomnak állandó tolmácsolója és ismertetője volt a magyar irodalmi életben. Az egyház életnyilvánulásának minden ága érdekelte. Tanítványainak s már meggyérült sorú kortársainak hálás kegyelete kísérte sírjába. Dr. Payr Sándor az egyháztörténetem munkása volt, fáradhatatlan adatgyűjtő és szorgalmas, szerencsés kezű feldolgozó egy személyben. A valóság iránt való eleven érzék és egyházának hű szeretete csodás harmóniába olvadt lelkében és munkáiban. Lelkiismeretessége oly fokú volt, forráskritikája annyira biztos, hogy amit megállapított, az megtámadliatatlan megállapítása, elfogadott eredménye volt a tudománynak. Nagyobb munkái befejezetlenül maradtak, mert a részletek érdekessége annyira elbűvölte és lebilincselte, hogy egyetlen kis részletet sem tudott az egészért feláldozni. Kisebb monográfiái példaszerűek, nemcsak teljességüknél fogva, hanem művészi értékük és a bennök munkáló egyházias szellem révén is, amely azonban sohasem érvényesült annyira, hogy a valóságot és igazságot eltemette volna. Egy-