Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1938. szeptember

13 Nagyméltóságú Felügyelő Úr! Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés! Máté 7. 14—13. Menjetek bé a szűk kapun. Tágas kapu széles út a kárhozat útja és tenger nép jár rajta. Szűk kapu, keskeny út az életnek útja és kevesen találják meg Az útválasztás legnagyobb kérdése minden embernek és közösségnek. Még szűk korlátok közé szorított célú egyesületnek is, mennyivel inkább nemzetnek és egyháznak! Merre induljon? A kárhozat, pusztulás útjára-e, vagy az élet útjára? A titkos belső ösztön szavára hallgasson-e, vagy a józan ész megfontolt tanácsát kövesse? Vagy ha tisztán és érthetően nem hallja az égi zengzetet, a csalárd világ habjába dőljön-e inkább, mint az őrlő tépelődés sivár avarján asszon össze jelentéktelen porszemmé? Már a gyermek találkozik ezzel a kérdéssel, amikor első útja kétfelé ágazik előtte. Az embernyi embernek szintén örökös választás a sorsa, amíg csak élte éjbe nem borul. Nemcsak a természeti élet bukkantja elénk szinte óráról-órára ezt a kérdést, hanem a szellemi és erkölcsi élet is. Örökös kísértés tövisösvényei között iramlik előre az élet; szüntelen vigyázást, éber őrködést kíván tőlünk, hogy a választást el ne hibázzuk. Már a hellén-római hiteregevilág ismerte e kérdést Herakles választásában. Biztos jele annak, hogy a kérdés éppen a kiváló lelkek életében jelentkezik a legkövetelőbb erővel, a legégetőbb sürgősséggel. Minden vallásalapító, sőt minden igaz történelmi hős életében van egy pillanat, amikor felelnie kell e kérdésre és lelke választásához alkalmaznia földi útját, Felelt isteni Megváltónk is a pusztai kísértés nagy jelenetében: „Távozzál tőlem Sátán! Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden, Isten szájából eredő igével". Evangéliumi, krisztusi alapon álló és munkálkodó egyházunk a történelem folyamán gyakran felelt a fel-fel vetődő kérdésre: Világ-e, vagy Krisztus? Ugyanazon szívbe nem lehet a Világot is, Krisztust is befogadni, vendégképpen sem, még kevésbbé parancsoló hatalomnak. Felelni kell egyházunknak ma is és feleni fog, mert újra elénk mered a kérdés: A világ-e vagy Krisztus? A világnézetek harca, amiről nemcsak az emberek szája s a sajtótermékek betűsora beszél, hanem szinte a szellő is suttog, tulajdonképpen a világnak harca Krisztus ellen. Ez a harc más és más divatos név alatt, az egymást felváltó nemzedékek szájaízéhez szabott jelszavakat zászló gyanánt használva meg-megújul, de harci célja ugyanaz marad. Hasztalan próbálnánk kitörését eltömni, lassú szivárgását homokzsákok sáncaival eltorlaszolni, jön a szél szárnyán és terjed tovább, behatolva a lelkekbe. Ezt el kell fogadnunk, mint kétségtelen tényt és valóságot. Azt mondani, ne engedjük be határainkon, éppen annyi, mint nem ismerni el a nehézkedés és tömegvonzás törvényét, mert nem illik bele világfelfogásunkba. A harc az emberi lélek uralmáért folyik Krisztus és a világ között. Krisztus az emberi leiket meg akarja tartani emberértéknek, mert hiszen