Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1938. szeptember

12 beli lelkész hazafias érzésekkel üdvözölték s végzendő munkájára Isten­nek áldását kérték. Üdvözlő szavaikra megkapó erővel s a közgyűlés lekesedését magá­val ragadó hatással az egyházkerületi felügyelő válaszolt s a többi között következőket mondotta: „Nemzetünk ezeresztendős múltja jogot ad arra a biztató reményre, hogy további évszázadokat, évezredeket kapunk Isten­nek kegyelméből. A velünk ezer éve együtthaladó németség bizonyára igen jól tudja, hogy az önálló életet élő, öntudatos s faji minőségében s nemzeti erényeiben virágzó magyarság nagyobb érték a hatalmas erőket képviselő németség számára is, mint egy, állami életében megrendített, faji erejében meggyengített magyar nemzet. Ha pedig a hatalmas szomszéd ezzel tisztá­ban van, a hazai német polgártársak pedig szembeszállnak kívülről jövő, de nem hivatalos helyről elindított, vagy támogatott minden olyan kísér­lettel, amelyik testvéri együttérzésünket s zavartalanul békés együttélé­sünket károsan befolyásolhatná, akkor a mi jövőnk és németnyelvű pol­gártársaink jövője s egyben a magyar nemzeti állam jövendője is kétség­telenül biztosítva lesz. Ne vonjon tehát semmi sem nyomasztó borút lel­künkre s tartsuk és őrizzük meg józan ítéletünket! A magyar nemzetnek sok felhős napja volt már s azokat mind együtt szenvedte át az itteni né­metséggel. De örömnapjai is voltak, amelyeken együtt ünnepeltek. Éppen ezért töretlen hittel higyjiik és reméljük, hogy nemzeti megpróbáltatá­sunk mostani zivataros napjai után ismét napsugaras derű virrad ha­zánkra, nemzetünkre s minden becsületes és hűséges magyarra." Jejjyzökönyv­liitelesítők. 3. (Dr. Z.) A világi elnök indítványára a közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére az elnöksé­gen és a jegyzői karon kívül dr. Bellusi Baross József, Gólián Rezső, dr. Gregersen Nils, Horváth Sándor, Laszkáry Gyula, Nedeczky-Griebsch Viktor, Osztroluczky Pál, Pataky Endre, dr. Pataky Ernő, vitéz Pataky Sándor, Podhradszky János, Prónay József, vitéz Purgly Lajos, Révész Alfréd és Schrődl Mátyás közgyűlési tagokat küldte ki. Tanít j küldöttek. (Dr. Z.) Az egyházi elnök bejelenti, hogy az egyházkerület tanítóit a közgyűlésen Kurz Konrád rajkai és Vitéz Pataky Sándor bokodi tanító képviselik. Tudomásul szolgál. Püspöki jelentés. 5. (Dr. Z.) A püspök felolvassa az elmúlt közigazgatási évről szóló következő jelentést:

Next

/
Thumbnails
Contents