Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935. Rendkívüli közgyűlés

1935. szeptember

18 kapuja fölé, amelyen át boldogan jártam az élet forrásához. Isten keze ültette a fát, de az ő kezök öntözte, ápolta és nyesegette. Áldás reájuk a szeretetért és hűségért, amellyel haladásomat kisérték, utamat egyengették! Hálás kegyelettel áldozom az osztályrészemül rendelt püspöki széken két közvetlen elődöm emlékének. s Az első Baltik Frigyes, aki e gyülekezetnek szeretett lelkipásztora volt; ott állt éber bölcsességével és atyai szeretetével a kezdő tanár és kezdő iró mellett. Oly figyelemmel nézte első tudományos kísérleteimet, ahogy Nóé nézett a bárkából kibocsátott galambok után. Együtt építgettük a Theologusok Otthonát, hogy a lelkészi pályára készülő ifjú Timótheus az első pillanattól fogva érezze egyháza körülölelő szeretetét, tudva, hogy a szeretetből csak egyházszeretet fakadhat. A második Kiss István, férfikorom, igaz meleglelkü barátja, akinek nagy lelki értékei csak meghitt bizalmas körben nyíltak teljes szépségükben. A sziv, amelyben fedelet talált minden nagy cél és emelkedett gondolat, minden sajgó fájdalom és bekötözésre váró seb, mely elveszettnek tartotta a napot, amelyen valakinek könnyét le nem törülhette, nem dobog többé. Meghatott sziwel gondolok utolsó baráti kézszoritására és kincsként őrzöm utolsó levelét. Érzem, hogy békét lehellő szelleme jelen van közöttünk s áldását elküldötte hozzánk a léghullámokon által. Az elköltözöttek után gondoljunk az élő szenvedőkre, elszakított véreinkre, akik idegen iga alatt sorvadnak, akik hordozzák a mi keresztünket, viselik ostorozásunkat; akiknek bűnül rójják fel a könnyet is, amit hullatnak, a panaszt, mely hangtalanul kél a lélek mélyén és száll Isten felé, a vágyat, amit a lemetszett tagok éreznek az élő szervezet és test után, amihez egykor teljesen, lélekben ma is hozzátartoznak. Lélekben, imádságban bizonyára itt vannak, mert amit Isten akarata egy hazának és egy nemzetnek teremtett, azt erőlködő törékeny emberi akarat, vagy pártos, lázadó sárdölyf szét nem szakithatja. Együvé tartozunk és lelki kezünk a mesterséges határokon át összeér közös imádságra. Visszavárjuk azokat is, akik érzésben elszakadtak tőlünk; visszatérnek a szülői házba, mint a tékozló fiú, miután az idegen tartományban minden javaikat elvesztették, a hitető ígéretek, álcsillámu remények hazug világából a megértő szeretet valóságába, ahol az igazán megtérő szivet igazán megbocsátó szülői sziv várja és fogadja. Az elhunytak emlékének, élő szenvedő véreinknek hódoljunk kegyeletes néma felállással. Az igazak emléke áldott és aki keresztet hordoz vállán, Isten országát hordozza szivében. * * * Ez ünnepi pillanatban ki kell nyilatkoztatnom, mint lelkiismeretem követelését és kerületünk egyértelmű hitvallását, hogy a jogfolytonosság elvi alapján állok, a kettészakadt részeket egy kerületnek tekintem és vallom. Ép ezért ragaszkodnunk kell különállásához és teljes függetlenségéhez, ennek elárulása, sőt puszta elhalványitása is bűn volna nemzeti