Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935. Rendkívüli közgyűlés

1935. szeptember

í ô hagyományaink, a nemzeti jövő ellen és megbocsáthatatlan nagy szolgálat ellenségeinknek. Szentül hiszem, hogy megérem e csonka kerület teljesen helyreállt épségét és boldogan tehetem le tisztemet a helyreállt ép kerület gyülekezeteinek kezébe, hogy egy akarattal válaszszák meg azt, akire a kormányrudat bizni óhajtják. * * * Az egyház helyzete e romhazában, sőt romvilágban, rommá tört oltárok, cél- és remény nélkül bolyongó lelki romok, elhamvadt remények, kielégíthetetlennek látszó vágyak úttalan rengetegében egyre nehezebb. Mintha az egykor sokat igérő tavaszi virulást végevárhatatlan, egyre ismétlődő, kegyetlen fagy dermesztené örökös halálra. A régi, már-már elhunyó nemzedék égboltozata, mely tele volt hintve nagy eszmények, égvivó törekvések fényes csillagaival, egyre felhősödik. A nagy eszmék diadalának hite vizbuborék módjára elpattant, eltűnt, vagy belepte a hitelevesztettség, kiábrándulás enyészet-hirdető moha. Elhalványult az ifjúság lelkében is, mely hajdanta a jövendőnek reménytüzhelye volt. A mindennapi kenyérkérdés szegényes szomorú sejtvilága összezsugorította az emberöltő lelki szemhatárát. A család még a legmagasabb csúcs, ameddig fáradt, csalódott szeme föl mer tekinteni. Régebben a család talapzat volt, amire a hivő embernyom fölépítette a haza és nemzet, a társadalom és emberiség hatalmas nagy ideálját. Mennél magasabbra tekintett, annál inkább megtelt lelke a fenséges eszmék éltető sugárzásával. Az egyéntől családokon, nemzeteken át emelkedett az út az emberiség boldogságának magaslatáig. A kisebb cél mindig magaszánta eszközévé lett a nagyobbnak. Ma a nagy célok válnak a kisszerű törekvések eszközeivé és takaróivá. Az emberiség magasra épített oltárától lehanyatlottunk a köztől egyre türelmetlenebbül s egyre több áldozatot követelő egyéni önzés lápfenekéig. Csüggedés, kétség, sűrű köde borul a lélekre; hite és erkölcse, támasza vesztén bizonytalan csapásokon imbolyog, mint vándor a hófúvásban, babonás időtöltések felé; szellemidézéssel pótolja a vallást, amely már hidegen hagyja; gyermekded, szinte betűkkel játszó bibliamagyarázgatással teremt magának uj hitet, mert a régiben nem találja meg, amit keres. Művészet, tudomány elveszté ideálját. Mint óriás Bábeltornya a sárbuckák fölé, egyre nagyobb hatalommá csúcsosodik a Mammon, az Aranybálvány, még ha bűn szerzi is meg, akár elbújva, titkon settenkedve, akár nyíltan, hányaveti, kihivó merészséggel. Nem a bűn új a mai világban, hanem új a díszhely, amit elfoglal, mert szolgai hódolással koszorúzzák meg az erő és siker szemfényvesztő látványától elbűvölve. Maholnap céda gúny tárgya lesz a hit, az erény és szemérem s a fásult lélek egyetlen álma talán már csak egy-egy elröppenő percnek feledségbe ringató muló kedvtelése. Azonban hit és erény nélkül sem egyház, sem nemzet nem élhet. Vigasztalan sötét kép; vonalait alig enyhíti egy-egy véletlen résen át odavillant sugár. Várjunk-e tovább, mig a jó és szép iránt való gyér fo-