Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935

1935. szeptember

74 szeretnék mindenkinek szívéhez férkőzni, aki előtt szent Isten országának s drága anyaszentegyházunknak ügye, akinek mindennél drágább magának s embertársainak életboldogsága s lelkének üdve. Mert bizony felette szomorú, legbensőbb mélyünkig megrázó, nagyon sivár bennünk és körülöttünk az élet képe. Valami sötét, démoni hatalom oltogatja az isteni szikrának embert éltető tüzét, nyirbálja ég felé emelkedésre rendelt égi hónát kereső lelkének szárnyait s rántja az istentagadásnak, társadalmi rendet, békét elemésztő posványába. Valami átkos nemtörődömség, mételyező közöny bélyegét hordozza az élet, melynek nyomán az épitő önzetlenség helyett a romboló rút önzés, a kötelező tisztelet helyett, öntetszelgő, önelégült lenézés, megvetés, — az összeforrasztó szeretet helyett a szétválasztó, minden nemes érzést megtagadó gyűlölet, — a felsegítő könyörületesség helyett a marcangoló, gyilkos kcnyörtelenség, — a boldogító bizalom helyett a bántó bizalmatlanság, — a lekötelező szerénység és alázatosság helyett a minden eszközt és alkalmat kihasználó törtetés, — a közös célt munkáló egyakarat helyett ezerfelé huzó széthullottság bénító átka szedi áldozatait s feltartóztatlanul tör előre lassan, de fájdalombiztosan kárhozatos utján. Ne áltassuk magunkat anyagi leromlottságunkkal, ne rójjunk mindent a gazdasági válság terhére, hanem kivétel nélkül mindnyájan, de különösen mi — elhivatottságunknál fogva — nézzünk az okoknak mélyére. Ne féljünk abba beletekinteni még akkor sem, ha ezen beletekintés által találva érezzük magunkat — még akkor sem, ha abból megrendítő súlyos vád csap fal reánk, mert csak igy ismerjük fel terhelő mulasztásainkat, igy világosodik meg előttünk az okozat kíméletlen valóságában, az a nagy lelki meghasonlás, melyben vergődik a világ azokkal az isteni igazságokkal, melyeknek letéteményese az Ur Jézus Krisztus, osztogatója az Isten lelke, sáfára Kr. anyaszentegyháza és felhasználója élvezője pedig kell, hogy legyen az ember szive, lelke bizonyságtevő életével. Evangélium népe! Kedves Testvéreim! Legyen nekünk erre a mi mai gyámintézeti közgyűlésünk a parancsoló és kötelező alkalom. Drága anyaszentegyházunk Isten országát épitő, lelkeket megmentő munkájából a mi Gyámintézetünk vállalt kötelezettségének törekszik 4 mindenkor megfelelni, eleget tenni. Mint sötét éjjel a zivataros ten»geren a világítótorony fénye útmutató a kikötő felé, úgy Gyámintézetünk is az élet zajló tengerén a lelkek éjszakájában világítótorony, mely a hit és szeretet fakasztotta irgalmasság gyakorlásának elmét megvilágosító, szivet-lelket megszentelő és meggyőző erejével és fényével siet megmenteni az eltévelyedés és elmerülés veszélye által már már fenyegetett hittestvéreinket, odavezetni őket a Jézus által kijelölt lelkiterületre és megtartani az evangéliomi keresztyénség lelkében, hitében, alapigazságaiban és erkölcseiben. Ezt a szolgálatot hűségesen végzi Gyámintézetünk egyedül