Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1929

1929. szeptember

esztendeinkben, amely, hogy el ne essünk és meg ne hátráljunk, kezeinket 1. össze akarja kapcsolni, karjainkat egymásba fűzni, erőinket egymás mellé állítani, mert minderre sokkal nagyobb szükség van, mintsem azt magunk is gondolnánk! Gondolok itt azokra a nemes törekvésekre, amik a világ protestantizmusát és ezek között kiváltképpen a világ evangélikusait is egy táborba tömörítik, gondolok a mi egyháztársadalmi tevékenységeinknek az egész ország területére eláradó mozgalmaira, az ifjúsági törekvésekre, a hivatalos egyházi ténykedésekre, a püspöklátogatások áldásos voltára, a templomaink rendbehozatalára, n belmissziói tevékenység mindegyre szélesedő kereteire stb., amik előttem mind azt hirdetik, hogy nekünk nem leliet csak abból élnünk, hogy egyházunknak milyen nagyjai vannak a történelemben. Nekünk nem szabad azzal megelégednünk, hogy milyen értéket képviseltünk a múltban! Hanem sokkal inkább arra kell törekednünk, hogy értékek legyünk a jelenben is. Értékek az egyház, a haza, a társadalom, a tudomány, az irodalom, a művészet s az egyetemes emberiség számára — elsősorban, természetesen — a mi puritán és megingathatatlan evangélikus erkölcseink révén . . . Legyen áldott minden megmozdulás, ami ezen szem elől soha nem tévesztendő célt előmozdítja, bár csak a legcsekélyebb mértékben is! Elnöktársam, a püspök úr Őméltóságának közkézen forgó jelentése részletesen felsorolja egyházkerületünknek azon egyházközségeit, amelyek a mai nehéz életviszonyok között nagy áldozatkészséggel igyekeztek a szükséges tatarozási s egyéb alkotások által megkívánt pénzösszegeket előteremteni. Különösen ki kell emelnem azonban a salgótarjáni egyházat, amelynek tagjai nehéz munkával foglalatoskodó szegény bánya- és gyári munkások, akik a mostani nehéz kereseti viszonyok között alig tudják a napi megélhetésre szükséges összegeket előteremteni. De midőn szeretett lelkipásztoruk, Dr. Csengődi Lajos őket felvilágosította, hogy az Isten házát rendbe kell hozatni, és őket adakozásra szóllította fel, ekkor jelentkezett a lelkész által hosszú évek során, szeretettel, buzgósággal és kitartással gyakorolt „cura pastoralis" hatása és gyümölcse, mert a szegény munkásnép — megvonva magától még a legszükségesebbet is, — egy hét leforgása alatt beszállította a lelkészlakra azt a pénzösszeget, amellyel a szeretett kis templom belseje szép köntösbe volt öltöztethető és a kórus is kibővíthető volt. Salgótarján evangélikus népének ezen nagy áldozatkészségét és az egyház lelkészének nagy buzgóságát és a cura pastoralis ilymódon való gyakorlását követendő példakép kívánom megörökíteni. így lesz egyházunk és az a vallás, amelyben születtünk, amely a szent keresztségben Isten karjaira bízott, amely szentségeivel táplál, s amely majd az utolsó áldással elbocsát a földi élet rögéről, az a sziget az emberi alakulatok tömegében, amelyre bár csak a kiválasztottak juthatnak ugyan el, de amelyre ha valaki eljutott, onnan soha el nem kívánkozhatik. Tu-