Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1929
1929. szeptember
10 1. dom, sok még a kívánnivaló, sok még a tennivaló, még nagyon sok a hiány, a tátongó seb rajtunk, s ha valaki, úgy ebből a székből én látom mindezeket elsősorban, de ma nem ezeket akarom a mélyen tisztelt jelenlevők elé tárni, hanem azt a célt szeretném inkább megérzékeltetni és kívánatossá tenni mindnyájunk előtt, ami felé ezer botlásunkon át, ezer tévedésünkön keresztül, ezer hibánk birtokában is törekednünk kell! Hogy ezen cél felé vezető utunknak azon darabján, amit az elmúlt esztendő lezár, mi történt, arról más helyről jövő beszámoló ad képet egyházkerületünk területén. S ha ezt nézzük, nem mondhatjuk azt, hogy mindent megtettünk, de azt se mondhatja senki, hogy nem igyekeztünk legalább megtenni azt, ami tőlünk telhetett. Ám amikor erre esik pillatitásom, el nem mulaszthatom, hogy erőteljesen ne hangsúlyozzam azt, hogy magunk vagyunk! Olyan időket élünk, amelyekben senkire másra nem támaszkodhatunk, csak kizárólag a magunk erejére! Az ellenreformáció elleni küzdelmünkben nem segít az állam. A főkegyúri jogok szünetelése következtében még azt a keveset sem teheti meg, amit méltán elvárhatnánk. A hitetlenség elleni harcainkban nem segít a tudomány. Az erkölcsök megszilárdítása melletti törekvéseinkben szemünkbe nevet a ,,modern korszellem" . . . Mélyen tisztelt Közgyűlés! Magunk állunk. S mert magunkra maradtunk, annál inkább el kell követnünk mindent, hogy oltáraink biztos bázisokon nyugodjanak! Első természetesen ebben a tekintetben az, hogy hithű, egyházához való ragaszkodásában rendíthetetlen hívő sereg legyen egyházunk közönsége. De emellett el ne mulasszunk semmit sem abban a tekintetben, hogy egyházaink biztos anyagi bázisra helyezkedjenek. S ha a múltban e tekintetben nem is lehetett sokat tenni, annál jobban utána kell néznünk mostantól fogva, hogy ezt az anyagi megalapozást minden vonalon megvalósítsuk, mert minél később fogunk hozzá ehhez a munkához, annál későbben leszünk készen vele, ha ugyan egészen el nem késünk! Változzék át Egyházunk így olyan alkotórészévé hazánknak, amely a maga külön világában is árasszon ki olyan vonzóerőt magából, amelybe az elszakított magyar részek evangéliumi népei is visszakívánkoznak és ezzel is siettetik azt a feltámadást, amelyért imádkozni és dolgozni soha meg nem szűnhet az, aki részese annak a kegyelemnek, amelyet egyházunk ad útravalóul gyermekeinek, bármely „forgó viszontagság járma alatt" nyögjünk, avagy örüljünk is! Mélyen tisztelt Közgyűlés! Mai megnyitómban nemcsak kötelességet teljesítettem, de lelkem és szívem sugallatát követtem, midőn Egyházkerületünk tiltakozását a trianoni bilincsek ellen megismételtem, és a mi Egyházkerületünk fogadalmát újból összes egyháztagjaink emlékezetébe idéztem.
