Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1929

1929. szeptember

Ez a mi évről-évre ismétlődő fogadalmunk tulajdonképpen nem más, mint a magyar protestáeió!, amely nemcsak fájdalmasan, hanem egyúttal, mint a négyszázéves emlékű speyeri protestáeió elszánt daccal és meg nem alkuvó törhetetlen erővel száll azok felé, akiket illet,.... az Evangélium mellett való protestálás négyszázadik évében. Mert hazánk sorsa után Egyházunk sorsára esvén tekintetünk, ennél az emléknél kell elsősorban megállanunk. Sok minden irányú jelentőségét az illetékesek alaposan és bőven fejtegették oltárainknál és iskoláinkban a neki szentelt ünnepeken. Én ezen alkalommal csak arra a körülményre kívánok rámutatni, hogy a protestációt hercegek, grófok és a birodalmi városok képviselői írták alá! Vagyis olyan tényezők, akiknek addig az egyházi életben szerep tulajdonképpen egyáltalában nem jutott. A felsoroltak — a mi kifejezéseink szerint — az úgynevezett ,,v i 1 á g i elemet" képezték! Az ő történelmi szerepük tehát tulajdonképpen az egyházat és az Úr Jézus tiszta Evangéliumát szerető és megbecsülő világi elemnek első bizonyságtevő zászlóbontása volt a protestálásban! Kiállás az egyház ügyéért, vagyonnak, a fejnek, az életbiztonságnak a kockára tevésével, ami mind nem volt drága nékik az Úr Evangéliumának tisztaságáért ! Az egyház nem theológus elemének a világtörténelem és az egyháztörténelem színterén való ezen megjelenése egyben a biztosítékát is alkotta az Evangéliumból kiáradó új korszellem elterjedésének. Igaz, hogy a speyeri szavakat igen sok kemény kardcsapásnak, élet és véráldozatnak kellett követnie, míg az ,,ő s ellenség" leszerelt, de a történet a bizonyság rá, hogy ez a bizonyságtevő „Világi elem" vállalt hivatásának mindenkor a magaslatán állott a múltban, s a hozzáfűzött várakozásoknak — ha egyes egyéneiben nem is mindig —, de általánosságban megfelelt, a múltban... De mi van a jelenben...? s mi lesz a jövendővel...? Tudom én, hogy annyi ember mindig lesz Krisztus anyaszentegyházának hajóján, amennyire az Istennek földi tervei megvalósításához szüksége van. Ennyi van most is. Szerte a mi templomunk tájékán is. De ha az én emberi szemeimmel nézem a helyzetet, el nem tagadhatom, hogy van ebben a tekintetben is sok kívánni való. Egyházi életünkben több vezérségre hivatott „világi elemhez" tar* tozóról tudok, mint amennyit a vezérek és vezetők között tényleg láthatok. A régi jó időkben és a puritán evangélikus erkölcsök és felfogások idejében, az egyes egyházközségek nagyon megválogatták azt a világi férfiút, akit vezetőállásra emeltek. A régi jó időkben csakis olyanokat emeltek vezetőállásokra, akik az évek hosszú során szeretettel, buzgósággal, áldozatkészséggel és önzetlen munkával szolgálták az Egyházat, és megszerezték a kellő gyakorlatot és