Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1929

1929. szeptember

13 Éppen 80 és egy esztendeje, hogy a nemzeti nagy fellendülés idején, amikor Istentől küldött próféták állottak a nemzet élén, meghozatott az 1848. évi XX. t.-c., amely kimondja a bevett vallásfelekezetek között a vallásegyenlőséget és teljes viszonosságot s elrendeli, hogy az egyházak egyházi és iskolai szükségletei állami költségen fedeztessenek. Ennek az 1848. XX. t.-cikknek alapján élvez egyházmik némi államsegélyt, de amely — sajnos — két évtized óta stagnál, sőt visszafejlődő irányzatot mutat. Pedig két évtized óta mennyire megsokasodtak az egyházi és iskolai szükségletek ľ? Voltak és vannak kisebb kívánságaink is, amikre nézve eddigi felterjesztéseink eredményteleneknek bizonyultak. Kértük az iskolafenntartók mentesítését a tanítói nyugdíjintézeti járulékok alól, mely terheket a régebbi időben sem az iskolafenntartó egyházak, hanem az illető politikai községek viselték, kértük a kántori és tanítói fizetések elkülönítését és a kántori fizetés be nem tudását a tanítói fizetésbe, kértük a lelkészi korpótlék valorizálását, nemkülönben a tényleges szolgálatban álló lelkészek részére a kedvezményes utazásra feljogosító arcképes igazolványt stb., de az óhajtott eredmény nélkül. Semmi sem természetesebb, minthogy az ilyen dolgok fájó nyomokat hagynak a lelkekben! A róm. kath. egyházhoz való viszonyunk napról-napra romlik. Feledésbe mentek a régi jó idők s a mai kor gyermeke előtt már csak meseszámba mehetnek az olyan dolgok, hogy pl. a pátens elleni küzdelemben, a protestánsoknak egyházi autonómiájukért folytatott harcukban velük együtt tömött sorokban ott állottak a felvilágosodott katholikusok is. Vagy, hogy egy r. kath. főúr, mert a protestáns egyházakban látta meg a hazaszeretet és hazafias törekvések inkarnációját, ezen egyházakra hagyta egész vagyonát. Vagy, hogy egy esztergomi érsek, megsokalva a pesti evangélikusok hosszantartó küzködését a templomépítéssel, egy szép napon oda üzent nekik, mire van még szükségük, hogy elkészüljön a templom s a templom egész-váratlanul meglepő rövid idő alatt felépült. Vagy, hogy az evangélikus lelkészek egyesülete Székesfehérváron tartván értekezletét, engedelmet kért és kapott, hogy leszállva a sírboltba a nagy püspök Dr. Prohászka Ottokár koporsójára letegye koszorúját. S a nagy püspök a hálás kegyelet ilyen megkapó kifejezésére, rá is szolgált, mert azonkívül, hogy lelkében örök evangéliomi erők éltek, mint a szeretet felkent apostola, hazájának is nagy szolgálatokat tett. Mert minden a vezetőktől függ. A nagy tömegek maguktól is hajlanak a békés együttélésre, de a gyűlöletre izgatni kell őket. Azért ahol kitör, fellobban a gyűlölet lángja, ott bűnös izgatással állunk szemben. Az izgatás gyümölcse a túlon-túl való felekezetieskedés is, amikor mindenben és mindenütt a felekezeti szempont dominál, még az egyetemek csarnokaiban, még az ország házában is. A mi régi nagyjaink nem ezen 6. A róm. kath. egyházhoz va viszonyunk.